Bodor Ferenc: Pesti presszók - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)
Velence A terézvárosi aszfalton lassan imbolyog a szabálytalanul parkoló autók között a gondola, róla a billegő padlón nehezen lépünk be a belső térbe. A falakon piros, zöld, sárga gömbök érzéki összetapadásban, fényükben a vendégek eltűnnek a tapétamintákban s az abrosz motívumaiban. A füst mint hajnali köd a lágy somogyi dombok között, megül a pult fölött, ami a nekitámaszkodó vendégek miatt nem tud elcsúszni. Ide magányos férfiak jönnek be bőrdzsekiben és autóstáskával. A vissz- hangosítótól megnövelt léptéktelen szobában az egy szem zenész kis masinájával egy trió nosztalgiamuzsikáját zúdítja a fölserkenni készülő éjszakára. A pincérnő anyásán gondoskodik a megtört szívű vendégekről. Lacikám feje hegycsúcsként magaslik ki a füstgomoly- ból, közben a gondola evezőinek toccsanásait slágerrímek nyomják el. VI., SZONDI UTCA 36. Velence 30
