Szatmári Gizella: Emlékjelek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)
A nemzet „hősköltője A jobbágysorból származó Czuczor Gergely előtt a felemelkedés két útja állt: katona lesz, vagy pap. Szülei szívesebben látták volna mundérban, ő azonban másként döntött, és tizenhét eves korában unokatestvérével, Jedlik Ányossal együtt felvételét kérte a pannonhalmi bencésekhez. Eredeti keresztneve István, szerzetesként lesz Gergely. 1820-ban kerül a pesti papneveldébe. A reformkor legjobb irodalmi erőihez hasonlóan történelmi eposz megírására vállalkozik, hexameterekben verseli meg a 910-es győztes augsburgi ütközetet. Kisfaludy Károly, akitől a címben idézett díszítő jelző származik, Aurórájában meg is jelenteti. Huszonnégy éves ekkor, frissen felszentelt pap. Később az Uránia című folyóiratban látnak napvilágot romantikus-his- torizáló, hazafias, a nemzeti tudat erősítését célzó művei, például az Aradi ■ Czuczor népdalai az általa szerkesztett Komáromi Kalendáriumban jelentek meg (1830-35) 47