Szatmári Gizella: Emlékjelek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)
MHjjl m Ebben a házban lakott 1879 —töm 1892 ~ben bekövetkezett haláláig. A. nagy idők legendás alakja. LEB STÜCK MÁRIA Akta szabadságharcunkban elöbb.minta Ilii tiroli légió vadásza majd,mint honvédhuszcr~ fejj hadnagy és főhadnagy vitézül küzdött a hazáért JR Állította Újpest város közössége bél 1935 év március t5~én. ■ „Károly vadaóz" emléktáblája akarja lövetni. Újra egyenruhát ölt - de csak rövid időre, ugyanis Szeged felé menekülve Dorozsmán a tábori lelkész előtt örök hűséget esküszik Jónák tüzérszázadosnak, akivel Buda alatt harcolt együtt. Aradon fogságba kerül, de mivel gyermeket var, egy magánlakásban (házi őrizetben) töltheti napjait. Jókai személyesen ismerte, sőt A női honvédhadnagy című írásában alakját meg is örökítette, éppen Maria halálának évében, 1892-ben. Egy év múlva a Történelmi Lapokban kezdeményezik szobrának felállítását. Ez ugyan nem járt sikerrel, de Újpest város díszsírhelyet adományozott „Károly vadász" hamvainak, mert itt élt a fiával és itt is halt meg, meglehetős szegénységben. Második férje Pasch (Pasche) Gyula festő, szinten volt honvédtiszt - annak idején a tiroli vadászoknál szolgait ő is. Lebstück Mária emléktábláját 1935. március 15-én leplezték le ünnepélyes körülmények között Újpesten, egykori lakóházán, a IV., Csokonai utca 4. számú épületen. A domborművűn a huszárcsákót és kardot koszorú és virág keretezi. Atilláját és fényképét a Hadtörténeti Múzeum őrzi, emlékiratai megjelentek a Hadtörténeti Közleményekben. 46