Szatmári Gizella: Emlékjelek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)

■ „Az Úrra minden mívelt érzéóű Hazafi figyelmez." (Döbrentei Ferenczy litvánhoz)

művet 1954-ben, éppen két évvel Ferenczy halálának centenáriuma előtt. Szövege kissé kurtán méltatja a szobrászművész jelentőségét, maradandó alkotásai közé csupán a „korának vezéralakjairól'' készített szobrait sorolja. Ezek megmintázása a XIX. század első harmadában, a hazánkban kibontakozó reformkor idején valóban igen hasznos, sót hazafias tettnek mondható. Az irodalom- és művészetszervező, nyelvújító Kazinczy Ferenc konkrét programot ír elő számára: „...szeretném, ha nevezetesebb embereink büsztjöket dolgoznád"- írja lelkesen. Még nem is találkoztak személyesen, de Ferenczyt megelőzi a híre, s Kazinczy boldog, hogy valahára (szobrász) művész is akadt e hazában (bár Széchenyi naplójegyzete szerint a magyarok nem rendelkeznek a plasztikai megformáláshoz szükséges adottságokkal), s így a tervezett portrésorozatból egy emlékcsarnok, panteon is készülhetne.

Az első maradandó alkotás azonban nem egy kortárs nevezetesség képmása, hanem a jól ismert Páiztorlányka című szobor (a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható), amelyet Ferenczy mint a József nádor által ösztöndíjjal támogatott művész, Rómában faragott 1820 és 22 között, nagy példa27