Ferkai András: Lakótelepek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)

bevételt álló nyerstégla falak néznek, nyílások monoton ritmusú sorával. Az udvar pálcás korlátú folyosóival a XIX. századi bérkaszárnyák gangos udvarát idézi, de tipológiája tisztább, keményebb. A lépcsőházak megformálása kifejezetten modern: a lapostetős hasábok tömör falát a szemközti folyosók félszintnyi különbsége miatt az ajtónyílások aszimmetrikusan hasítják fel. A szélső épületeknél körablakok is vannak a lépcsőház legfelső szintjén. Mindez nem véletlen, azokat a korszak kiváló modern építészei, Lauber és Nyíri, illetve Árkay Bertalan tervezte. Gúzsba kötve persze nem lehet táncolni: a minimális költségkeret és a hatóságok által előírt alaprajzi elrendezés leszűkítette a mozgásterüket.

Hogy valójában hogyan működtek ezek az épületek, arról Ambrus Péter szociológus számol be a Dzsumbujról szóló 1988-as könyvében-. „Nem állnak rendelkezésünkre pontos adatok a telep létszámára vonatkozólag, de megbízható becsléseket adhatunk. Az eddig rendelkezésünkre álló ismeretek alapján az egy lakásra jutó személyek száma 8 és 9 közöttire valószínűsíthető. így a lakótelep létszáma igg8-ban kb. 3500-3700 tőből áll. [...] Cnnek a hatalmas és heterogén tömegnek a beköltözése a környéket szabályszerűen sokkolta. Bár a Kén utcában ekkor már a középosztálybeli alsó rétegből valók mellett egyre több gyári munkás is élt. a két, egymástól ennyire drasztikusan különböző kultúra találkozása olyan éles és kiwi A Dzsumbuj. (Árkay Bertalan-Benedikty Sándor-Lauber-Nyíri. 1937)

36