Ferkai András: Lakótelepek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)

■ A Mávag-munkáólakótelep víztornya az egyik udvari lakóházzal

években találkozunk először a „vörös" Bécs proletárpalotáinál (a munkás- mozgalom nagyjairól elnevezett Ho$okban) és a szovjet kollektívházakban. Szomorú, de tény, a Mávag-kolónia gazdag közösségi élete éppen az államosítás után szürkült el. Fokozatosan megszűntek a szolgáltatások, az épületek állaga leromlott, az alagsori fürdőt elöntötte a víz. Miközben a folytonosság a telep lakosságában megmaradt (többségében továbbra is vagongyáriak és leszármazottaik lakták), a közösségi épület egyre kevésbé őket szolgálta. A művelődési házak szokásos sorsát érte meg: eleinte kulturális programokkal és szakkörökkel, majd — a fennmaradás kényszeréből — egyre, gyakrabban bevételt hozó bérbeadással. A nyolcvanas években volt még egy fellángolása: pincéjében megnyílt a „Fekete Lyuk" nevű műintézmény, amely punkzeneka- raival és egyéb alternatív műsoraival egy sajátos szubkultúra táptalaja volt. A rendszerváltozást az intézmény nem sokkal élte túl. A gyár privatizációja kapcsán leválasztották a kolóniáról, és eladták egy Amerikából érkezett vallási közösségnek, amely iskolának és gyülekezeti teremnek használja. A telepet nemrég egy magyar filmben láthattuk viszont: a hatvanas évek világát nosztalgikus-ironikus módon felidéző Cha-cha-cha választotta díszletéül.

9