Prakfalvi Endre: Római katolikus templomok az egyesített fővárosban - A mi Budapestünk (Budapest, 2003)

nyozást kaptak, a falakat viaszsárga színűre festették. A neoempire bútorzatot és berendezési tárgyakat is Lechner tervezte. A főoltár Patrona Hungariae- szobra Pásztor János alkotása. A kupolacsegelyek evangélista büsztjei Füredi Richárd munkái. A bejárati kapuzatot oszlopcsarnok emeli ki, koronázópárká­nya fölött az attika körbefut az épületen. Ybl Ervin dicséretesnek találta, hogy az antikizáló formavilágot Lechner a régész Fettich Nándor útmutatása alapján harmonikusan elegyítette, gazda­gította a népvándorlás kori „ősi-magyar" motívumokkal (Magyar Építőmű­vészet, 1931). Jézus Szíve-plébániatemplom, 1933 XII. kerület, Csaba utca 5. Jézus szíve legtisztább szív / kegyelem oltára." (Egyházi ének, 1887) A Városmajor szélén álló együttes három - árkádsorral összefűzött - épület­ből áll. Az első templom tervezése 1919 után, az új egyházközség megteremtésével indult, Árkay Aladár rajzasztalán. Csernoch János bíboros 1925-ben szentelte fel. Ez a háromhajós, egyenes szentélyzáródású kis templom, oldalt elhelyezett zömök, terméskő tornyával, a főhomlokzat háromszögű oromfalának boglya­ívű ablakával és részletformáival az erdélyi népi építészet s a finn nemzeti szecesszió hatásáról tanúskodik, és közeli rokonságban áll a zebegényi temp­lommal (Kós Károly-Jánszky Béla, 1909—10) — állapította meg a templomról írt kismonográfiájában Ritoók Pál. A kistemplomban tábla örökíti meg a neves egyház- és kóruszenész, Bárdos Lajos zeneszerző városmajori működését. Az épület később szűknek bizonyult, ezért felépítették mellette a főváros első modern stílusú templomát (1932-33). Árkay Aladár, majd a munkálatokba 1927-ben bekapcsolódó fia, a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, Árkay Bertalan (1901—71) tervezte. A Kriegs-Au Emil építtető plébános hathatós tá­mogatása mellett (aki mögött XI. Píus egyetértő döntése állt) több tervezési fázison keresztül alakuló épületet 1933. június 4-én szentelte fel Serédi Jusz­tinján hercegprímás. A vasbeton keretrendszerű, keskeny mellékhajókkal kialakított és mellékkápolnákkal bővített, lapos tetejű, hat pár pillérrel ta­50

Next

/
Thumbnails
Contents