Boros Géza: Szoborpark - A mi Budapestünk (Budapest, 2002)

reál stílusú épületet az 1960-as évek elején lebontották, a domborműsorozatot pedig darabjaira szedték szét, és különféle honvédségi létesítményekbe szállí­tották. Ez a két darab egy budai laktanyába került, ahonnét a honvédség aján­dékaként 1969-ben szállították át a Pasaréti út 191—193. szám alatti általános iskola kertjébe. Itt újra felállították, s kiegészítették egy táblával, amelyen az 1919-es évszám a kommunista szellemű úttörőmozgalom kezdeteire utal. 35 . A KMP ferencvárosi szervezetének emléktáblája (1959) A hófehérré fakult tábla annak az Üllői úti épületnek a helyét jelölte meg, ahol 1919-ben megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártjának ferencvá­rosi szervezete. A falon ma egy kivégzett 56-os forradalmár, a ferencvárosi An­gyal István emléktáblája áll. 36 . A KMP-nyomda emléktáblája (1955) A Rákosi- és a Kádár-rendszerben a társadalmi szervezetek szakmai-politikai feladatai közé tartozott a kommunista elődök emlékének ápolása. Ehhez igazo­dott a Magyar Újságírók Országos Szövetsége is, amely 1955-ben több sajtótör­téneti vonatkozású emléktáblát helyezett el Budapesten. A Ráday utca 53. szám alatti házon egy illegális nyomda helyszínét jelölték meg: 1922-ben itt nyom­ták a Kommün és az Ifjjú Proletár című pártlapokat. ■ Kalló Viktor: A néphatalom hőiéinek emlékhelye, 1983 46

Next

/
Thumbnails
Contents