Ferkai András: Modern házak - A mi Budapestünk (Budapest, 2009)
kapták közvetlenül az állami és egyházi megbízásokat. Ez a helyzet csak a magánépítészi kar működését ellehetetlenítő világgazdasági válság nyomán, az építészek elkeseredett küzdelmének eredményeképpen változott meg. A harmincas évek közepére sikerült elérniük, hogy minden közmunkára szóló megbízást tervpályázat nyomán adjanak ki, melyeken már a fiatalabb, korszerűbb felfogású generáció is sikerrel indulhatott. A másik ok az volt, hogy a középülettől mindenki - az építtetők és a nagy- közönség is - egyfajta reprezentációt várt el. A középület ne csak méretével, hanem megformálásának komolyságával, monumentalitásával is emelkedjen ki a lakóházak közül. A modern építész azonban a monumentalitást elvből elutasította. Nem tett különbséget múzeum és gyár között: minden feladatot a funkciók legtökéletesebb kiszolgálásával, a lehető leggazdaságosabban oldott meg. A reprezentáció elutasításban nyilvánvalóan közrejátszott a XIX. századi „habostorta" középületek iránt érzett ellenszenvük. Voltak persze kivételek. A budapesti Központi Városháza bővítésének tervpályázatán (1940) például szinte nem akadt építész, aki el tudta volna kerülni a városházával társított szimbolikus tartalmak vállalását. Csaknem minden terven volt torony, kollonád vagy díszudvar. S utólag tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy azok a tervek, amelyek pusztán modern irodaházként fogták fel a városháza (végül meg nem valósult) bővítését, nem jó tervek. Ez persze nem azt jelenti, hogy a feladatra nem lehet jó és egyben modern választ találni. A holland Hilversum vagy a dán Árhus városháza-együttese tanúsítja, hogy össze lehet békíteni a modern gondolkodást az efféle épülettípustól jogosan elvárt monumentalitással. A megszokással és az elvárásokkal való ütközés tanulságos példáját adja Budapest első modern temploma, amelyet ugyan már 1933-ban felszenteltek, de csak 1938 körül nyerte el végleges formáját. A városmajori plébánia- templom (Jézus Szent Szíve Templom, XII., Csaba utca 5.) Árkay Aladár (1868-1932) és fia, Árkay Bertalan (1901-71) tervei szerint épült. Árkay Aladár szecessziós korszakáról a legismertebb, fő művének a Városligeti fasori református templomot, továbbá a kis-svábhegyi Bírák- és ügyészek lakótelepét tekintik. Fiáról már esett szó e könyvben, most csak annyit kell kiegészítésül megjegyeznünk, hogy nem a városmajori templom volt az első, amelyet édesapjával közösen tervezett, hanem a Győr-gyárvárosi (1929): furcsa 55
