Ferkai András: Modern házak - A mi Budapestünk (Budapest, 2009)

■ A vároőmajori templom a izentély felől, 1933

átmenet az apa romantikus-szecessziós és a fiú modernebb, konstruktívabb szemlélete között.

Ma nehezen tudjuk elképzelni, mennyire újszerű és szokatlan lehetett a városmajori nagytemplom a felszentelése idején. Akkor még nem állt mellette az olaszos harangtorony, nem kötötte össze árkádos folyosó Árkay Aladár falusias kistemplomával (1922-25), és nem volt még rajta kőburkolat. Durva nyersbeton felületű tömbökből álló kubista kompozíció volt, amely sokkal inkább az orosz Malevics plasztikáira (arhitekton) emlékeztetett, mint egy szakrális épületre. A figyelmes szemlélő azonban fölfedezhette, hogy az íves bejárat fölé tornyosuló két hasáb tulajdonképpen a nyugati toronypár megfelelője, hogy a kórust hangsúlyozó, kiemelkedő tömb a német romantika dómjain is megtalálható, hogy az oldalkápolnák kubusai és a köztük húzódó üvegfalak váltakozó ritmusa fölidézheti bennünk Albi székesegyházát vagy a gótikus katedrálisok támpillérrendszerét. Az ólomüveg ablakokkal (tervező: Árkayné Sztehló Lili) színpompás fénybe öltöztetett belső térről csak keveseknek jutott eszébe a gótikus katedrális, egyetlen egyházművészeti írás emlegette csak a „budai Sainte Chapelle" néven. A korabeli kritikák ritkán vetették fel ezeket a történeti analógiákat, ők a templom modernsége miatt hábo- rogtak. Nem templom ez, hanem „Gott-Fabrik", „isten-garázs" - gúnyolódtak a húszas évek historizáló stílusaihoz szokott bírálók.

56