Ferkai András: Modern házak - A mi Budapestünk (Budapest, 2009)

szolgáltatásokkal: étteremmel, kávéházzal, társalgóval és nagy, közös terasz- szal. A társasházi törvény alapján jöttek létre: a lakosztályokat egyenként megvásárolták, vagy az építő szövetkezet tagjainak tulajdonába kerültek. Mindkét esetben lehetőség volt arra, hogy - amikor a tulajdonos maga nem használta üdülésre —, a ház gondnoka kiadja mint szállodai szobát. Elgon­dolkodtató, hogy a budai hegyek akkor még üdülési-idegenforgalmi szem­pontból vonzerőt jelentettek. „A lesutóbbi évek valutdrió zavarainak kellett bekövetkezni, hogy a peiti polgár /figyelme a kulturált külföldiek által kelet felé rendezett expedíciók nagy felfedezőiére: a budai hegyekre tere­lődjön. A pestiek üdüléii problémájának valóban kézenfekvő megoldáia kínálkozik a mintegy 500 méterig emelkedő hegyekben. €zek a hegyek változatoi alakulatúak, dús erdőkkel borítva, tisztásokkal, néhol forrá­sokkal és órákig járhatunk bennük anélkül, hogy a mögöttünk hagyott város tárgyitag kísértene. Mindezek mellett a város, amely a polgárt még­is csak magához láncolta ügyes-bajos dolgaival, rövid negyedóra alatt elérhető" - írta Fischer József a Svábhegy és a Széchenyi-hegy újabb üdülői kapcsán. A Svábhegyi Társasház — bár kevésbé ismert és nem túl jelentős építész munkája — jellegzetes példája ennek a műfajnak. Réczey Miklós (1896—?) ter­vezte, akinek egyetlen ismertebb háza az Andrássy út végén áll. Míg az Andrássy úti társasház architektúrája a Hősök tere közelsége miatt klasszici- záló, a svábhegyi ház teljesen modern. Ötemeletes, de a meredek hegyoldal miatt a negyedik emelet van az utca szintjén. Az épület negyed körcikkben fordul a kilátás felé, bejáratként a sugár középpontjára szerkesztett és vas­beton oszlopokra állított, körgyűrű alakú híd szolgál. Az utcai homlokzat másik attrakciója a homlokzatból kiálló üvegezett hengerben közlekedő lift. A lapos tető két végén bástyaként kiemelkedő tetőemelet van: a bal oldali­ban egykor a személyzet lakott, a jobb oldaliban két luxuslakosztály kapott helyet. A legalsó szinten vesztibülből nyílt a bár, a társalgó és az étterem. A vendéglátás, a mondén társasági élet régen kikopott az épületből, ma hét­köznapi lakóházként működik, kis lakásaiba szorult öregekkel vagy pálya­kezdő fiatalokkal. 44

Next

/
Thumbnails
Contents