Tóth Vilmos: Síremlékművészet - A mi Budapestünk (Budapest, 2006)
írta. A századfordulós építészet temetőművészeti emlékeiről több művében is szól Gerle János. Alighanem a legtöbbet elemzett hazai funerális alkotás Jovánovics György 1956-os mártíremlékműve, amelyről a legrészletesebben Földényi F. László, Rényi András és Boros Géza írt, emellett magával az alkotóval is készült egy hosszabb interjű, melyet a Budapeiti Negyed közölt 1994-ben. Az egy-egy építészt vagy szobrászt bemutató kötetek, tanulmányok általában megemlítik a funerális alkotásokat; ebből a szempontból kiemelhető a Huber Józsefről (Pusztai László), Lajta Béláról (Vámos Ferenc), Ligeti Miklósról (Prohászka László), Medgyessy Ferencről (László Gyula), valamint Borsos Miklósról (L. Kovásznai Viktória) szóló munka. Az egyes temetőket vagy temetők egy csoportját bemutató írások nem tartoznak szorosan a síremlékművészet témájához, de sok kapcsolódó adat lehet bennük. Utalhatunk például A mi Budapestünk sorozat korábbi idevágó kötetére (Budapeiti temetők, 1999), a Népózabad&ág egykori Budapest-mellékletében 2001—02-ben megjelent Ércnél maradandóbb című sorozatra, illetve a Budapeiti Negyed többkötetes temetőmonográfiáira (A Kerepesi úti temető, 1999; A Farkasréti temető, 2003). Temetőművészet a XIX. században Budapest mai síremlékegyüttesén belül a Kerepesi úti temetőben található alkotásoké a központi szerep. A főváros legrégebbi ma is működő sírkertjének hivatalos átadása és felszentelése 1849-et a temetkezéstörténetben is fordulóponttá, korszakhatárrá teszi, hiszen a Kerepesi úti temető, bár Pest város köztemetőjeként jött létre, néhány évtized alatt legfontosabb nemzeti emlékhelyeink sorába emelkedett. A korábban megnyitott pesti, budai és óbudai sírkerteket a XX. század közepéig kivétel nélkül felszámolták: a pesti oldal legjelentősebbjét, a Váci úti temetőt az 1870-es években, a legfontosabb budaiakat, a Vízivárosi polgári és katonai temetőt - amely neve ellenére a Városmajoron túl terült el -, valamint a Tabáni temetőt az 1930-as évek végére. Az áttemetések ellenére a sírkövek nagyrészt eltűntek — néhányuk múzeumba került a temetői építményeknél pedig lehetőség sem volt az áthelyezésre. A felszámolások között eltelt fél évszázados különbségnek 9
