N. Kósa Judit - Szablyár Péter: Föld alatti Pest - A mi Budapestünk (Budapest, 2007)
séges, hogy a csarnok Sóház utcai hosszfőfalát az utcaszínt alatt mintegy száz méteren pillérekkel váltották ki. Ennek érdekében a kőlábazat mögé húszméteres hídtartókat építettek be. Az átalakításnak köszönhetően ma már akár tíz teherautó is lehajthat a pincébe, ahol aztán kényelmesen kirakodhatnak róluk. Az építkezésnek része volt az is, hogy a rendezési tervnek megfelelően meg kellett teremteni a kapcsolatot a majdani Dél-Buda-Rákospalota metróhoz kapcsolódó, később megépítendő Fővám téri aluljáróval és a Csarnok térre tervezett mélygarázzsal. Ha ezek megszületnek, a vásárlók egyenesen a pince Pipa utcai oldalára juthatnak belőlük. Mindebből ma még csak az új üzletutca látható: a látogatók elől korábban elzárt területen élelmiszer-áruház, néhány különlegességeket árusító üzlet kapott helyet, és ide kerültek - hogy árujuk szaga a földszinti tereket ne lengje át — a savanyúságot kínáló pavilonok és a halasok is. A közlekedést mozgólépcsők segítik. A felújítás eredménye, hogy az egykor oly nagy vitát kiváltó alagutat is helyreállították. A folyosó még a második világháborúban sérült meg, negyven méter hosszan be is omlott. Mivel a Dunán már nem folyik áruszállítás, az alagút új szerepet kapott: ezen keresztül - az élelmiszer-szállító útvonalaktól távolabb — hagyja el az épületet a csarnokban keletkező hulladék. A rakparti kaput az eredeti terveknek megfelelően újították fel, még a feliratát is újraaranyozták. A pince biztonságáról egy vízzáró kapu gondoskodik. Lapidárium, műhely, raktár - aláásták a nemzet múzeumát A Magyar Nemzeti Múzeum csaknem egy évtizede zajló rekonstrukciója vélhetően 2003-ra fejeződik be. A felújítás igen nehéz feladat elé állította a szakembereket, hiszen Pollack Mihály 1837 és 1847 között felépült klasszicista remekét eredeti formájában kell helyreállítaniuk, miközben be kell építeniük mindazokat a technikai berendezéseket és múzeumtechnológiai eszközöket, amelyek egy XXI. századi közgyűjteményben nélkülözhetetlenek. Ma a ház számos részlete már a Pollack tervezte eredetit idézi: a látvány gyakran szokatlan, hiszen a látogatók szeme az utóbbi csaknem száz év sorozatos átépítéseinek, toldozásainak eredményéhez szokott. 18