Szegő Dóra - Szegő György: Zsinagógák - A mi Budapestünk (Budapest, 2004)
Szómagyarázat apszis: kiöblösödés; a késő római építészetben kialakult, félkupolával fedett félköríves térrész. Általában a nagyobb tér záróelemeként csatlakozik ahhoz; a keresztény építészetben az oltár, az asszimilálódó zsidók zsinagógáiban többször a frigyszekrény helye. arabeszk: növényi elemekből kialakított díszítő motívum. Indák, virágok, levelek, mértani formák szövevénye, mely a síkot egyenletesen elborítja; már az arabok előtt, a hellenizmus építészetében alkalmazták. . askenázi: német területekről a keresztes háborúk során elűzött, nagyrészt Kelet-Európa felé vándorolt zsidóság. bazilikális: három- vagy öthajós, hosszházas elrendezésű épület, a főhajó a mellékhajók fölé emelkedik, a fény annak ablaksorán jut a belsőbe. bírna, almemor: tóraolvasó asztal, emelvény. bütii: a hosszanti építészeti fő- vagy részforma vágott megszakításakor keletkező sima felület, melyre a főforma architektonikus díszítése nem fordul be, ott nem folytatódik. csarnoktemplom: a középkori építészet többhajós típusa. A bazilikális térrendszerrel ellentétben azonos magasságú, gyakran közös tetővel fedett térforma. csegelyes kupola: négyzetes vagy sokszögű tér lefedésére alkalmazott félgömb szerkezet, amelynek alapköre az alaprajzba beírható legnagyobb kör. Sarkai a csegelyeken állnak. Maga a csegely (pendentif) gömbháromszög alakú boltozott szerkezet. A négyzetes vagy sokszögű terek és a gömbfedés egyik átvezető szerkezete. csehboltozat: függőkupola, félgömbből szerkesztett térlefedő szerkezet. Négyszögű terek átboltozására alkalmas, és csak a négy sarokponton kíván alátámasztást. Építése mintadeszkázat nélkül végezhető. dongaboltozat: általában félhenger alakú, íves térlefedő szerkezet, a boltváll vonala mentén folyamatos alátámasztással. Tagolására hevederívet alkalmaznak. edikula: oszlopokkal vagy pillérekkel körülvett, háromszögű vagy íves orommezővel lezárt fülke. flamboyant (lángoló): a gótikus stílus utolsó korszaka, díszítményei a lángnyelvek kígyózására emlékeztetnek. 81