Szegő Dóra - Szegő György: Zsinagógák - A mi Budapestünk (Budapest, 2004)

■ Arabeszk díizítéiű rénlet a Rombach homlokzatán

kenységével emelkedett ki - ez is tükrözi a Rombach status quo zsidóságának haladó hagyományhűségét. Legjelentősebb rabbijuk, Fischer Benjámin csaknem fél évszázadon át működött. Fischer a frankfurti neo-ortodoxiából kiinduló irányzatot követte, mely szerint a Messiás eljöveteléig a zsidóság nem nép, csupán hit, ezért addig az előírások nem változtathatók. Elfogadta viszont a befogadó nemzettel való azonosulást, a politikai, társadalmi életben való részvételt. Maga is ezt a kettősségét képviselte: bár a szószékről magyarul prédikált, az év két „nevezetes szombatján" jiddisül tartotta beszédét.

A Rombach avatása után éppen hetven évvel, „1941. augusztus végén a nácik 16-18 ezer, Magyarországról rendezetlen állampolgársága okán deportált zsidót Kamenyec-Podolszkban legyilkoltak. Az áldozatok egyik internálótábora előzőleg itt működött” — emlékezik a kapunál frissen elhelyezett emléktábla. A zsinagógában a második világháború után még újraindulhatott a hitélet, de 1959-től a megfogyatkozott hitközség a Rombachot nem használta

41