Valóság, 1955 (3. évfolyam, 1-2. szám)

1955-07-01 / 1-2. szám

- Maga elrejtett egy nőt - recsegte.- Elrejtettem egy nőt ?

Körülnéztem a szobában,érdeklődve követtem a detektiv tekinte - tét,mert - gondoltam -hátha valóban elrejtettem val akit.Olyan határo zott volt az állítás,hogy csak igaz lehetett.Hiába ! A valóság, egy hasas,szigora,verejtékes homloka hatósági embernél is erősebbnek bizonyult. A dühös,kistermetü detektiv igazolványaimat vizsgálta.- Mióta tartózkodik Marseille-ben ?- Három hónap óta.- Politikai menekült ?- Kern.- Zsidó ?- Katholikus vagyok.- Mivel foglalkozik,miből él ?- Bábszínházban énekelek és táncoltatom a babáimat a gyerekek - nekoÉs a felnőtteknek is.- Nagyon jo - nevetett eröltetten a köpcös.- Énekel és táncol a gyerekeknek.És a felnőtteknek is ’Hallottál már ilyet ?- Miért ne hallottam volna.Bábjátékos.- Te mindig mindent hallasz - morgott a másik.

Közelebb lépett hozzám és vizenyős kék szemével hosszasan nézegetett.- Solange Paare - mondta jelentösségteljesen.- Ismeri ezt a nevet ?

Kicsit gondolkodtam.- Solange,Solange... egy Solange-ot ismertem kérem Párisban, de az nem Paure...Várjon csak...Igen,megvan!Azt Solange Bodinnek hívták.

A szomszéd szobából veszekedés és verekedés hangjai jöttek át.- Mi az ? - Kérdezte a magosabbik detektiv.- Semmi,semmi •- feleltem megnyugtatóan -egy házaspár vitatkozik.- Szép kis vita - jegyezte meg a vizenyős szemű.Közelebb lépett hozzám. - Monja csak,ismer maga angolokat ?

Álmosságom ellenére is felfogtam,hogy,miután a keresett nőt nem találják,a változatosság kedvéért angol ügynököt szeretnének lelep - lezni szerény személyemben.Ez mulat hatott.Szeretem az igyekvő alkalmazottakat,mégha azok a rendőrség szolgálatában állnak is.Volt valami kedves és megható a detektivek kérdéseiben.Minden iránt olyan bámulatos figyelmességgel érdeklődtek,hogy segiteni szerettem volna ne kik... Az már nyilvánvaló volt,hogy a nő nincs a szobámban.Lassan az is valószínűnek látszott,hogy nem vagyok az angol titkos szolgálat megbízottja,de legalább egy betörést vagy egy egészen kicsi zsebtolvajlást vallják be - ez volt a tekintetükben.

Nem vallhattam be semmit.-Nem volt bűnöm.Bűneim olyan természetű ek,hogy nem akadt alkalmazható paragrafus rájuk még i Pétain-i Branciaországban sem.Újabb és újabb kérdéseket tettek fel.Hiába’Éreztem, hogy már haragszanak rám.Amig suttogva tanakodtak,két jegyet keres - tem elő kabátzsebemből és ,engesztelésül ártatlanságomért,meghívtam őket színházamba ..Húzódozva ugyan,de elfogadták.

A magasabb detektiv hangosan ásított.- Gyerünk haza - mormogta.

Barátságosan,kissé rossz lelkiismerettel búcsúztam tőlük.Rossz volt a lelkiismeretem,mint mindig,ha sokat vártak tőlem és semmivel sem szolgálhattam.- Viszontlátásra -kiáltottam utánuk a homályos folyoson,mielőtt eltűntek volna a lépcsöházban.

Nem köszöntek vissza,de ezt is megértettem.

Ez volt a bosszújuk...- 69 -