Valóság, 1955 (3. évfolyam, 1-2. szám)

1955-07-01 / 1-2. szám

háború lángjai mégis felütnék fejüket*„- Ezért vissza kell utasíta­nunk *a békés együttélés* eszméjét mint passziv,negativ politikát , Elfogadása egyet jelentene az erkölcsi erők vereségének beismerésé­­veloHelyette magunkévá kell tennünk egy tevőleges politikát - a bé­kés átalakításét,Ez az az ’erkölcsi meggyőzés*,ahogyan egyszer Wil­son elnök meghatározta az eszményi magaslaton járó nemzetközi maga­tartás t„Ez nagyon dinamikus politikává válhatik.Megköveteli azonban a morális erők"állandó erősítését„Általa el lehet kerülni a világ - háborút."- David Lawrence fogalmazásában ez a. rabnépek felé irányuló legújabb amerikai politika filozófiája és ezen épült fel a Magyaror szág felé irányuló ballonakcio is,Nézzük meg jobban ezt a politikát + Meg kell állapitanunk mindenek előtt,hogy azok az elöfeltéte - lek,melyekhez Mi.Lawrence a morális erők politikájának sikerét kő - tötte,egyáltalában nem látszanak bekövetkezni,igy tehát siker még akkor sem várható ez uj iránytol,hogyha az ö okoskodása egyébként helytálló.A nyugati világ egyre jobban belemerül a vörös kormányok­kal a kereskedelmi forgalom szövedékébe.Most már olyan kijelentések hangzanak el az amerikai politika vezetői részéröl is,hogy a köl - csönös kereskedő Imi forgalom határozottan a szabad népeket erösiti az esetleg elkövetkező fegyveres leszámolás idejére,amellett,hogy e lömozditja a világ-feszültség békés levezetését is„Nem hisszük,hogy e felfogás helyt nem álló voltát nagyon kellene bizonyítanunk és sok fáradtságot kellene fordítanunk annak igazolására,hogy valoszi­­nüleg a várt eredmény ellenkezője következik be a kereskedelmi kap­csolatok további erősödése esetén.De ha már David Lawrence okoskodá sát idéztük eddig,időzzük öt magát arra vonatkozóan is,hogy szerin­te mire vezet a kommunista kormányokkal folytatott kereskedelem : "Mit jelent valóságban a ’békés együttélés* ? Alapjában azt je lenti: ’Élni és élni hagyni*.Az egyik érv ennek a politikának az a­­látámasztására az,hogy az idő majd lefaragja a gonosz emberek túl - zott ambícióit és minél tovább szeliditgetjük a támadókat,annál job ban alakulnak a preventív háború esélyei. - Ez azonban a valóságban a reményvesztettség sugallata,mely hajlandóságot szül arra, hogy hunyjunk szemet a gonoszság cselekedetei felett - készséget,hogy a gonosztevőkkel kössünk kompromisszumot,akarva-nemakarva bátorítsuk fel a támadót,iogy legyen még vakmerőbb minden egyes engedmény után, amit neki tettünk.- ’Békés együttélés*,ha azt a szabad világ nagy - hatalmai elfogadják nemzetközi politikájuk alapjául,ki tudja lopni a vasfüggöny mögött élő népek szivéből a bátorságot.Mert egyet je - lent a gonoszság erőinek materialista szellemű elismerésével azál - tál,hogy tudomásul veszi azok további létezését.Mint mindennél rósz szabb eredményt a ’békés együttélés* elfogadása annak kinyilatkoz - tatását is jelenti,hogy a rabszolgaságra vetett népek maradjanak meg jelenlegi állapotukban és semmi sem fog történni,ami a kiala - kult helyzetet zavarná." "...Az elmúlt hónapok legnagyobb engedménye a kommunisták fe - lé a kereskedelmi forgalom fokozatos ujra-megnyitása volt a vasfüg göny-országok és a szabad világ között.A mi oldalunk ebből nyilván­valóan semmit sem fog profitálni cserébe,szó sem lehet arról,hogy a kommunisták eröfeszitéseket tegyenek a béke fenntartására vagy az erőszak feltartóztatására.Hogy a kérdés fontosságát elhomályositsák, azzal szoktak érvelni,hogy a nyugati szövetségesek ezt a kereskedői met kizárólag ’stratégiailag nem fontos’anyagokra fogják korlátozni- 26 -

Next

/
Thumbnails
Contents