Valóság, 1953 (1. évfolyam, 1. szám)

1953-10-01 / 1. szám

-55-BIHAHI SÁNDOR,?

/"Emelt fövei"c.kötetből./ KONYVNAP )KON

SIMON ISTVÁN:

/’’Érlelő napok» c. kötetből./

VIRÁGZÓ CSERESZNYEFA

Mandola utcán az éjjel láttam egy nyilc kicsi fát, ép rásütött a hold.

Fehérlett rajta a virág, azt hittem,hogy mandulafa, pedig cseresznye volt.

Magasbanyulo házfalak között,fényes ablak alatt lebegtette a szél.

Megálltam,néztem egy kicsit, mig elsuhant a gépkocsi az utca véginél.

Jólesett látni ezt a fát, millió zsibongó virág tündöklő seregét.

S egyszerre lassú,halk kopaj, susogo hullámaival jött,kúszott közelébb.

Két holdfénybe burkolt alak ép a cseresznyefa alatt állt meg és összebújt.

S a csillagos fehér szirom ott petyeget a vállukon, ahogy libegve hullt.

Gyönyörű képta költő ha a boldogság hü’piktora, álljon meg,fesse le: két önfeledt,szép fiatal, kiket virággal betakart a tavasza éjjele,

a ringó fát,a fa alatt testen a karnyi kapcsokat, mig egymást ölelik- Virágszoro cseresznyefa,

Ö ringatja majd a tavasz első gyümölcseit.

Holdfényben ballagtam tovább, s a szivemből a számon át hullt ki pár tiszta szó; hogy szorosan igy álljanak negyven év múlva is,ha majd fejökre hull a ho.

öregapámra gondolok most,

Ott ült a tornác szögletén, körötte szürke füst bodorzott, szürke köd borult szemén,,a szivtépö néma gondok.

Szomszéd,ha jött,neki beszélte, hogy mit hazudnak a lapok, s csöndes testvéri hümmögésre nem szolt,csak hosszan hallgatott, révedt a messzi kék vidékre.

Egy reggelen a kerti fákra röpcédulát kötött a szél, futott apoka házrol-házra, bár lába seb volt,csupa vér, a hirt susorogva magyarázta.

Az utcasor tovább susogta s a csöndbe-dermeit kis falu ébredt»neszeit már mocorogva, és ö,a mindig móri szavú, fölengedett,tréfált mosolyogva.

Rágondolok,öregapImra.

Meghalt.-De az a 3uttogo Öröm itt száll már dalra válva,napfényben zengő lobogo apoka hősi suttogása!...

Dalom végre már bekopoghat a szivek tiszta ablakán.

Utóda lettem jo apómnak,mint ö,raég bújva hajdanán,szavam örömet,hirt lobogtat.

Vihetem gyárak zümmögését, a szülőföld jo illatát, csillogva hegyek kék szegélyét,nem fojtja már el vad,gálád terv versem drága szivverését.

Fény tört apó fa.ko szemébe,szavam hatódva megremeg.

Szerelem,munka,élet,béke,fellegekig csendüljetek, mint a galambok sz trnyverése!