Valóság, 1953 (1. évfolyam, 1. szám)
1953-10-01 / 1. szám
-52-FIAIM csak énekeljetek A TŰZIMÁDÓ. Temetőben halottak közt járok, dalaimmal mégis eljövök, bárha néha ködbevész a kedvem zsongva hullo őszi lomb fölött. Itt is,ott is kapkodok a mélybe, ha van néha szikravillanás ; hátha egyszer -összegyűjtve őket— lángrakapna egy kis akarás. S tudom,akkor én a tüzimado, a temetők uj bus dalnoka, addig űzném ezt aholt világot, mig a tűznél térdre hullana... KICSORDULT PILLANAT. A padlóra simul szemem, egy folt terül alant; a fájdalom,egy kicsordult, elgyengült pillanat. Pedig erősnek kellene lennem,hisz messze vagy, 3 arcod mégis,mégis-mégis örökre itt marad. örültek hazája ,hazam, hol szentek lesznek a gazok, vedd le már egyszer szivemről a fájdalmat,mit hordozok. Királyod és koldusod vagyok, enyém a könny s a kincseid; Hazam,oly messze jár fiad, Hazam,mégis feléd tekint! Ahol minden összeomlott, ott keresd a holnapot; Népem,nyütt utak koldusa, Népem,mégis Tied vagyok! Bár szitálhatnék csillagot az ég küszöbén ülve, nem lenne szebb,mint a Tisza habjaiban elmerülve. Lehetne gyémántos mezőm, ha a magyar ugar csábit, mégis jönnék,félredobva Nyugat nyugodt éjszakáit. Oh,bár tudnám belevetni magamat a sovány szikbe; esküszöm,hogy nemcsak gaz, de dus kalász is teremne. o o o KOWO A HA&'X VILÁfiBAH IEKAT'IY KAROLY ï
