Vadász- és Versenylap 63. évfolyam, 1919

1919-02-10 / 3.szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA ALAPÍTOTTA BÉRCZY KAROLY 1857-BEN. A MAGYAR LOVAREGYLET, AZ URI.OVASOK SZÖVETKEZETE, A VIDÉKI VERSENYEGYLETEK A BUDAPESTI POLO-CLUB. AZ ORSZÁGOS AGARÁSZ-SZÖVETSÉG S AZ ÖSSZES LÖTENYÉSZBIZOTTMÁNYOK VOLT HIVATALOS KÖZLÖNYE. A MAGYAR ÜGETŐTENYÉSZTŐK ÉS ISTÁLLŐTULAJDONOSOK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ára: Magyarország-, Német-Ausztria- és Csehországba egész évre... ÍOO korona. A január 1-én és julius l-én kezdőd > félé re .. 50 korona. A január l-én és október i én kezdődő negyedévre 22 korona. Az április l-én és julius l-én kezdődő negyedévre 35 korona. Más országokra : félévre 60 korona. 3. szám. Szerkesztőség VIII, József-utca 12. Tel. fon : József 65-83. Budapest, 1919. hétfő, február 10. Kiadóhivatal VIII, Jozsef-utca 12. Telefon: József C5—83. 63. évfolyam. TURF ROVÁS. A fővárosi versenypálya kérdése. Budapest versenyüzemének kérdése még korántsincs oly mértékben biztosítva, mint azt általánosan gondolják. Az uj rendező szerv egyelőre az alapvető munkálatokon dolgozik, de a legfontosabb kérdést, a versenypálya biztosítását még mindég nem sikerült megoldania. És e kérdés megoldása nem is lesz könnyű feladat. Nem lesz pediglen könnyű feladat azért, mert az eddig használt Thököly-uti versenypályát a főváros építkezési czélokra szemelte ki, s a tanács már a terv felmerülése előtt is oly irányban akart állást foglalni, hogy a versenyteret csak az esetben adja továbbra is bérbe, ha a versenyeket fogadások nélkül tartják meg. Már ez utóbbi állásfoglalás megdöntése is kétségtelenül nehéz munka leend, s a lakásépítés tervezete csak még jobban sulyosbitja a helyzetet. Uj versenypályáról viszont — könnyen érthető technikai okokból kifolyólag — szó sem lehet, igy, ha nem sikerülne a főváros intéző köreit meggyőzni, Budapest verseny üzeme teljes csőd elé kerülne. Ma pedig Budapest verseny üzeme nélkül az egész versenyrendszer életképtelen, s vele együtt életképtelen a telivértenyésztés is, mérhetetlen károkat okozva egyúttal a főczélnak, az országos lótenyésztésnek. Mindezek, az immár közhelylyé váló tételek teljes mértékben való bebizonyodásáról van tehát szó, amelyek bekövetkezésével járó körülmények ugyan hamar meggyőzik az ellenvéleményen lévőket álláspontjuk tarthatatlan voltáról, de mert a mai viszonyok mellett ez már legrövidebb idő alatt is úgyszólván kiheverhetlen csapást jelentene amúgy is megviselt országos lótenyésztésünkre, az érdekelt köröknek mindent el kell követniök, hogy a fővárost a versenypálya további bérbeadására birják, s itt a legmesszebb menő áldozatkészségtől sem szabad visszariadniok. logos kritikák. Csodálatos jelenség ma — a sajtó és szólásszabadság állitólagos korában, — hogy az ellenvéleményt, a jogos kritikát nagyobb idegesség, csúnyább üldözés fogadja, mint valaha. Az üldöző falkák egész raja ront reá azonnal mindenkire, a mint ellenvélemény hangzik el, megindul a gyalázkodások egész sorozata, a melyek elsejeként az illető rögtön megkapja az «ellenforradalmár» divatos, de éppen nem diszes és irigylendő czimét. Ma epp ezért mindinkább ritkul a kritika, s a jogos harcz helyett a csendes háttérbe vonulás nyugalmát választják a legtöbben. Ez természetesen igen kellemes a hatalmon lévők számára, különösen ha a jogos kritikák egész sorozatát válthatná ki velük szemben az állítólag a köz érdekében kifejtett működésűk. Mert ma sokan a köz érdekében való munkálkodásként tolják előtérbe az egyéni érvényesülés hasznos szempontjából folytatott harczot, s ebből kifolyólag nagyon is könnyen alkalmazható kritikát kell elhalgattatniok az oly gyorsan meginduló hajszáknak. A mi világunkban, a versenyüzem és telivértenyésztés körül érdekeltek köreiben ez talán még fokozottabb mértékben van igy, mint másutt. És itt már odajutott a helyzet, hogy csak a mi kritikánk az egyetlen, a mely még felemeli tiltakozó szavát a versenyüzem megmentésének szent jelszavával küzdő, önmaguk által felkent bajnokok nagyon is szembetűnő ténykedésével szemben. Természetes tehát, hogy e csoport dühödten kisórli meg, hogy minket is a passiv resistentia csöndes nyugalmába hajszoljon. E tervüket azonban nem érik el. A jogos kritika fegyverét semmiféle megfélemlítéssel sem ragadják ki a kezünkből, s az osztozkodás szereposztásaival, a közügyekben való ténykedések fattyuhajtásával szemben épp ugy állástfoglalunk, mint eddig is tettük. Sőt, minél dühösebb fogcsikorgatás fogad bennünket, annál biztosabban küzdünk, mert ez adja tudtul, hogy álláspontunk helyes volt: a bajnok urak ténykedéseinek fájdalmas pontjait érintettük kritikánkkal. Kritikáinknak viszont örökre csak egy maradhat a jelszava és pedig az, hogy a fogadásookra sajnos rászoruló versenyüzem a telivértenyésztés érdekeiért van és nem a fogadások és az ebből eredő előnyök, továbbá a versenyistállók tartásának be nem vallott fényűzéséért kell a versenyeket megrendezni. Я FOGADÓK ÉRDEKE ÉS Я JÁTÉKSZENVEDÉLY MÉRSÉKLÉSE. A versenyfogadások korlátozásának lehetőségéről. A bookmaker fogadások adója. A turf demokratizálásáért folytatott harcz főczélja, ha a küzdelem tényleg az ideális elvekért folyt, első sorban csak a közönség érdekeinek védelme lehetett. A közönség — sajnos — szükséges fejőstehene a versenyüzemnek, a mely nálunk a játékszenvedélyből eredő jövedelem támogatása nélkül nem maradhatna életben s ezzel tenyésztésre fontos nemes lovak költséges nevelésére rendelkezésre álló egyetlen ösztökélő eszköz semmisülne meg. Éz a tétel ma már a versenyüzemen kivül állók előtt is világosan áll s csak az álmoralisták azok, a kik a fogadások ellen agitálnak, a versenyeket kizárólag ezek nélkül vélvén megengedhetőnek. Szükségtelen bizonyítanunk, hogy ez képtelen kivánság, mert nálunk a játék csábereje daczára sem elég nagy a közönség érdeklődése ahhoz. hogy a versenyeket pusztán a belépődíjak révén származó jövedelmekből rendezhessék meg, még kevésbbó lenne léhát akkor elég, ha versenyfogadások nem lennének. A versenyüzem díjazásának körülbelül tízmilliós évi budgetjót viszont az állam nem vállalhatja, még kevésbbó valamely társadalmi intézményünk, a melyek egyikének sem áll rendelkezésre hasonló áldozatkészséghez szükséges tőke. Ezt a tételt a lóversenyügyi ankéton a «Világ» napilapot képviselő Sándor Mihály is elismerte, s az ő igen ni vos bonczolgatása, a mellyel a fogadások ellen szólott, egész más alapból indult ki, a midőn a verseny fogadásoknak ennek daczára való eltörlése mellett szállott sikra. Sándor Mihály ugyanis túlságosan nagynak tartotta azt az anyagi áldozatot, a mit a közönségtől igénybevesznek e czélra, sokkal nagyobbnak látván ezt a versenyüzem ós a lótenyésztés czóljaira fordított anyagiaknál. Elvként állitotta tehát fel, hogy a fogadások csak addig lehetnek megengedhetók, a mig a versenyek megrendezése más módon nem volna biztositható, addig is azonban mindent el kell követni, hogy a fogadásokból eredő jövedelem nagysága ne lépje tul azt a határt, a mire az üzemnek feltétlenül szüksége van, vagyis mindent el kell követni a játékszenvedély tultengésének mérséklésére. Sándor Mihálv elvi álláspontjának első részét, miután magunk részéről a játék teljes eltörlésének, az egyéni szabadság szükségtelen megnyirbálása szempontjából, nem vagyunk hivei, nem osztjuk, az utóbbi tételt azonban nekünk is teljes mértékben magunkévá kell tennünk, ngyanugy mindenkinek, a ki a versenyüzem jól felfogott érdekeiért, az esetleg bizonyos szempontból jogosnak mondható támadások megszüntetéseért küzd. Világos tehát, hogy a demokratizálás jelszavával küzdőknek is ezt kell vallaniok és mindent el kell követniök a játákszenvedély mérséklésének elérésére. A Magyar Lovaregylet sokat hibáztatott igazgatóságával szemben a vádak egyike között szerepelt az s, hogy a közönség játékszenvedélyének mérséklésére mit sem tett, s a látogatók könnyelműségét jól tejelő fejőstehénként használta ki. Lássuk, miként állt e tekintetben a helyzet. A nagyközönség szempontjából itt első sorban a totalisatenrt kell figyelembe vennünk. Itt tulajdonképpeni mérséklést nem láttunk, mint a hogy e téren hasonlót alkalmazni nehezen is lehet. A levonások százalékának emelese a totalisateur fogadásokra nem hathat mórseklőeszközkónt, mert a nagy közönség legnagyobb része egyáltalán nincsen tisztábban azzal, mily mértékben befolyásolja az a nyerési eshetőséget, s hogy például husz százalékos megadóztatás esetében számára már teljesen reménytel n helyzettel állna szemben. A nagyközönség, ha ki megy, a nyerőn való érdekeltséggel már teljesen ki van elégitve, s nem keresi, hogy nyerésének összege arányosan állott-e azzal a rizikóval, a melyet vállalt, a midőn pénzét az illető lóra tette. Nem lehetne mérséklés az sem, hogy csak egyegy tikkettet adnának minden fogadónak, miután az a lánczvásárlások intézményére adna teret, e mellett ez esetben minimális tétösszegeket kellene életbe léptetni, a mi viszont a legszegényebb elemeknek a versenytérre való özönlését vonná maga után, ez pedig Legközelebbi számunk február CO-án jelenik meg. — A mai szám éra I korona.