Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918

1918-02-08 / 5. szám

VADÁSZ ÉS VERSENY-LAP EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet, Az Urlovasok Szövetkezete, A vidéki versenyegyletek A Budapesti Polo-Club, Az Országos Agarász-Szövetség s az összes lótenyészbizottmányok volt hivatalos közlönye. Előfizetési ara : Ausztria- Magyarországra egész évre 6 О korona, január 1. és julius 1-én kezdődő félévre 30 korona; negyed évre í7*50 korona. Más országokra : félévre 35 korona. Az előfizetési pénzek a «Vadász- és Verseny-lap» kiadóhivatalához (VIII., József utcza 12.) czimezendök. Szerkesztőség: V., Katona József-utcza 26. 5. szám. Telefon-szám : József 65-83. Budapest, 1Q18. péntek, február 8. 62. évfolyam. Megjelenik a budapesti, alagi és bécsi lóversenyek ideje alatt minden versenynap előtt, egyébkor hetenkint egyszer. Olvasóinkhoz. Földünk örök törvénye a megújhodás. Rohanó pillanatok árja, évszázadoknak a nagy mindenséggel szemben másodperczczé zsugorodó jelentősége,' mind-mind nem egyéb örök átalakulásnál, folytonos körforgásnál. Atomok, molekulák cseréjének órült árja hajtja, kergeti egymást, hogy létet adjon az újnak, felfrissülést, megifjodást hozzon a réginek. De mindnek perczei meg vannak számlálva. Az őrülten rohanó khaotikus tömeg felfrissit pillanatokra mindent, vele együtt azonban hovatovább megőrli, elsöpri újra mindazt, mit alkotott és feutartani segitett. Porrá zuz ledönthetetlenuek hitt oszlopokat, megsemmisít élni vágyókat, könyörtelenül rohan végig mindenen, a mi teremtve volt, s a mi esak azért született, hogy meghaljon, egy-egy semmiségnek tetsző apró lépéssel vive mindössze előbbre valamit a nagy és talán örökön elérhetetlennek látszó cél, a tökéletesülés felé. E lap öreg, de az idővel ifjon daczoló ormán most szintén végig zúgott a megújhodásnak rombolva alkotó vihara. És hogy az irányítás gyeplőjét a sors az én kezembe dobta, magam is azt érzem, amit mindannyian hiszünk, midőn az élet színpadán egy-egy, a magunk szemében jelentősnek látszó lépést teszünk. Ifjúnak, erősnek, bátornak érzem magam, hogy szembeszálljak az élet viharával, hogy tajtékzó hullámokon is játszva vezessem a reám bizott, a viharban esetleg recsegve-ropogva tovahaladó csajkát azon az uton, mely számára kijelöltetett. S jóllehet, érzem a mindent megsemmisítő könyörtelenül rettenetes és elkerülhetetlen rotácziónak hideg leheletét, mintha magamat mégis kivételnek venném alóla. Mintha az én tetterőmnek, dolgozni vágyásomnak mások volnának a végletei és mások az erőbirásai. Ugy érzem, hogy a nálamnál majdnem kétszer idősebb lap szellemi irányítását játszva tudom előre vinni, talán egészen közel oda, ahol csaknem elérhetetlennek látszó fénykorában, Lövik Károly fáradhatatlan munkálkodása idején az egész kontinens sport és lótenyésztési köreinek általános elismerésére oly csodásan ragyogott. Talán igaz. talán nem, de én hiszek benne, s mig a toll a kezemben lesz, munkaerőm és kedvem sikerre fog segíteni. Tulajdonképpen pedig programmot is kellene adnom, mint uj irányitónak e lap szellemi vezetésében. De minek tegyem. Vásári dolog az Ígérgetés. Ugy cseng az én fülemben, mint az «I Pagliacci5> lisztes arczu szefivedő hősének tarka, nagydob-czintányéros bevonulása a színpadra. Hazugság az Ígérgetésnek minden szava és a mi nem is az, az is ugy hangzik. Egyébként, ugy gondolom, ha valamit nem birunk, nem akarunk megtenni, kár volt Ígérnünk, ha pedig valamit megteszünk, ugy felesleges is az ígérgetés. Azután meg nem is vagyok egészen uj e lap hasábjain. Tizenöt évvel ezelőtt, egy, a a maihoz hasonló februári napon e lap hasábjain próbálkoztam először jelentősebb munkát kifejteni későbbi pályámon. Hosszú ideig Lövik Károly mellett segédszerkesztője voltam a lapnak, mig másüvé nem szólított a sors. De a br. Rothschild-istálló vezetésével erősen elfoglalt időmből is kiszakítottam annyit, hogy munkása maradhattam a tollnak. Most az örök rotáczió visszavitt a kiinduló pontra ; visszatértem első szerelmemhez. Az első szerelem ujjá ébredése pedig, jól tudjuk, tüzesebb, vehemensebb mindennél. Elhomályosít minden mást, könyörtelenül, megalkuvás nélkül ösztökél bennünket czélunk felé, a siker elérésére. De lám, hogy mindezt leírtam, ugy érzem, már programmot is adtam. Hogy minőt, azt olvasóinkra kell bizuom : értelmezze mindenki a r maga akarata szerint. En pedig majd igyekszem haladni azon az uton, a melyet az én felejthetetlen tanítómesterem nekem megmutatott. De reménylem, hogy ha majd az én kezemben is meginog a toll, s a talán félbemaradt mondathoz a sors keze teszi oda a mindent befejező pontot, addigra sikerül e helyütt kivivnom a dolgozni vágyók munkája után néhanéha kijáró apró elismerést. Far sky Gyula. TELIVÉREK ÉS «ERCTEK. Urlovas-sportunkról. Régi, sárguló papírlapokat forgatok a kezemben, s a lassanként halványodó betűkből legendás nevek viselői mosolyognak felém. Letűnt idők ideális sporismanjei. kik a sportot a sportért, a lótenyésztést a lótenyésztés erdekeiért művelték. Gróf Széchény i István eszméinek igaz követői ők, kik sohasem hitték volna, hogy valaha még ebből is üzlet lehessen. Akkor még eszmény volt a lovas-sport, s akik művelték, rajongásból tették. Forgatom a lapokat és egymás után vonulnak el oly nevek viselői, kiket csak a legendák meséiből és e megfakult régi versenyleirásokból ismerek. Azután lassanként sorra jönnek azok is. a kikre gyermek elmém, éles megfigyelésével már magam is emlékezetű. Megcsodált urlovasok, a kikért rajongtam, a kik az ő felejthetetlen sportszeretetükkel ismeretlenül is magukkal ragadtak és sportsmanné neveltek. Lázár, Kreutzbruck, a Horthyak, br. Eitz, egy kassai borzasztó bukás emlékekéit mindig bennem élő, mosolygó arcz, a» Folberth főhadnagyé, stb. Hová lettek mind ? Hova lett az ő ragyogó finishük ? Hová lett az ő sportideáljuk? Hová lett Alag első két évtizedének ragyogó шlovassportja? Félreteszem a kezemben lévő lapokat, s most ezzel együtt a megelevenedett képek i# mind visszasülyednek a mult ködébe és egyszerre tisztán áll előttem, hogy vége van urlovasspottunk egykori nagyságának. A régi mult nem éled fel újra soha. Megölte, elpusztította éket egy ősidők óta élő kór, a modernizmus, a haladásnak mindenből üzletet csináló szelleme. A háborúnak, tisztán látom, jóformán semmi köze sincs a pusztulás előidézéséhez. A pillanatnyilag mindent megbénító világfelfordulás csak a császárvágást adta meg a régen halálos kórban szenvedő betegnek. Hamarább halálba küldt\m;nt vártuk, mert az elkerülhetetlen vég bekövetkezéséről valamennyien már eleve megvoltunk győződve. Tudtuk jol, hogy már nincs mentség, s e lap hasábjain is elégszer foglalkoztunk vele, de ezelravezető, remenyteljes gyógyító javaslatot itt sem proponálhattunk. Az életet adó vérkeringés meggyöngült, a léthez feltétlenül szükséges pótlás megcsappant és megkezdődött a halálos aggónia. Lehét, sőt magam szintén megvagyok róla győződve, hogy a háboiú után ismét lesz urlovassport, hLz még a mai időkben is van egynehány ily verseny, de a regi ni vót e téren nem érjük, nem érhetjük el jó időkig. A régi gárda hovatovábbkidől, ujat pedig egyhamar nem remélhetünk. Az egyre-másra fokozódó drágulás, a költségek folytonos emelkedése, az üzleti szellem térhódítása 'nár a béke utolsó idejébeu is csaknem teljesen elzárta az apránként kidűlő oszlopok pótlásának lehetőségét, honnan remélhessük már most, hogy hirtelen egészen uj gárdát szervezhessünk. Vájjon ki hiszi, hogy a liáforu íiltal csak még inkább megrosszibbodott viszonyuk között egyszerre előteremthessük a legmiuimális bb szükségletet, husz-hannincz uj urlovast? E nélLegközelebbi számunk jövö héten pénteken jelenik meg. — A mai szám ára 60 filler.