Vadász- és Versenylap 61. évfolyam, 1917
1917-09-17 / 85.szám
19Í7. szeptember 17. VADÁSZ- ÉS VERSKNY-LAP. 466 A bécsi nyolczadik nap. Kedden nagyobb jelentőségű futás nem kerül eldöntésre, de az átlagosan jobban dotált mérkőzések bizonyára elég jó sportot fognak nynjtani. A legnagyobb dotácziót a Kohlmarkti dij mutatja meg, a melyért jobb flyerek állanak ki. Az első futása a délutánnak a Kétéves nyeretlenek eladójellegü futása. Itt Csusza, Knickebein és Horváth A. ur lovai (Leo, Princess Polla) a jobb esélyű pályázók, de Halászlegény, a mely eddig jobb társaságokban szerepelt, könnyen meglepetést okozhat. A Bokréta-gátversenyben a sikon igen jó képességű Quargel bemutatkozása elé tekintünk nagy várakozással, épugy a szintén most debütáló Szent Gellérté is. A már ismert hurdlerek sorában podig Frieda és Manchon állanak jobb esélylyel a zászló elé. A Cadet-Rennenben pönalitása mellett is Gábor diákot jelöljük elsősorban, majd utána Diat és Männertreut. A Kohlenmarkti dijban Szaporának alkalma lesz nyolczadik 10,000 koronás versenyét megnyerni. Ellenfele újból Lobogó, vagy pedig Metropole lehet. Arena a neki megfelelő távolságon szintén szerepet játszhat. A Mágnes-handicapban Buona Sera, Mailberg, A rosa, Satyr II., Vinculum, Rarog és Kaspar biráltattak el kedvezően. Ezek sorából Vincidumot jelöpk Buona Sera és Rarog előtt. A Lusthaus-akadályversenyben Manchon, Scamp és Szertelen intézhetik el egymás között a futás sorsát. A fentieket a leirt sorrendben tipeljük. Az Eladók handicapjában Ó' te kapott kedvező terhet. Miután azonban ez a távolság még nj előtte, inkább Terribil és Szélvihar esélyeit véljük jobbaknak. Programm. Bécsi versenyek 1917. Szeptemberi versenyek. Nyolczadik nap. Kedd, szeptember 18. I. Rennen der sieglosen Zweijährigen mit Verkanfsbedingung. 5000 K a győztesnek, 1400 K a 2-iknak, 700 K a 3-iknak. 1000 m. (17 aláirás.) 1.Gr. Berehtold L. s m Halászlegény 57 2. Farkas S. ur stp m Gorlicze ' 67 3. Föld A. ur s k Menyasszony 55% 4. Gr. Henckel A. s k Tauglich 55% [5. Hg. Hohenloho-Oehringen s k Rusallca 55% 6. Horváth A. ur s m Leo 57 7 . s k Princess Polla 55% 8. Lov. Hübner R. p m Bakator 57 0 . p m Bcke 57 10. Gr. Kinsky Zd. p k Situs 55% 11. Kiss J. urnő p m Knickebein 57 12. Pálmai H. ur p m Mester 57 13. Söllinger R. száz. s k Amerika 55% 14 . s k Avena 55% 15. Br. Üchtritz Zs. s k. Csusza 55 % 16. Gr. Wenckheim D. s k Rikus 55% 17. Gr. Zichy B. s m Mátra 57 Tip: Csusza— Knickebein—Horváth-ist. II. Bokréta-Hflrdenrennen. 5000 K a győztesnek, [400 K a 2-iknak, 700 K a 3-iknak. 2400 m. (21 alárás.) 1. Hg. Auersperg E. 4é p k Galádság 66% 2 . 3é p m Halles 62% 3 . 3ó p k Partnerin 62% 4. Br. Baich P. száz. 6é p her Manchon 76% 5 . 3é p k Liebling 64 1. Bartosch F. törzsállatorvos 4é p m Ragman 66% ' n " - - ' ' * 76 66% 65% 62% 62% 68% 65% 70 62% 62% 62% 66% 62% 72 76 7. Comp. Oris 4é p m Christoph 8. Dreher A. ur 4ó s m Quargel 0. 3ó s k Virág 0. Föld A. ur 8é s her Szendrö 1. Gestüt Grünau 3ó p k Dida 2. Gestüt Tribuswinkel id. s her Twigged-it 3 . 3é p k Marine 4. Gr. Kinsky Zd. 4é p k Frieda 5 . 3ó p k Revolte 6. Münzer F. ur 4é s k Misogyne 7 . 3é s m Báró 8. Pusztapói ménes 4ó s k Vöslau 9. Br. Rothschild A. 3é stp m Szent Gellért |0. Stern IC. ur 5ó p her Tövis II. Szemere M. ur 5é p m Pique-assiette Tip : Quargel—Frieda—Manchon III. Cadet-Rennen. 5000 K a győztesnek, 1400 K 12-iknak, 700 IC a 3-iknak. 2éveseknek 13 aláirás.) 1.Föld A. ur p m Figurant 2 . s k F. F. 3. Gestüt Tribuswinkel s m Fips 4- Gr. Meran J. s k Männertreu 5. Münzer F. ur s m Gogo 6 -— stp k Erőd 7-Oszi IC. ur s m Gábor diák 8. Br. Rothschild A. stp k Dia 9. Br. Springer G. p k Tohonya 0. Szemere M. ur s m Búvár Br. Üchtritz Zs. s m Admiral Tip: Gábordiák—Dia Männertreu 1000 m. 54 52% 54 56% 54 52% 58 56% 56% 60 IV. Preis vom Kohlmarkt. 10.000 K a győztesnek, 2000 K a 2-iknak, 1000 K a 3-iknak. 1300 m. (18 aláirás.) 1.Föld A. ur 3é stp k Praciitmädel 2. Gestüt Aichbrunn 3é s k Bombe 51 53% 55 54% 64% 52% 57 53% 54% 56% 59% 53% 59% 57 51 61 58% 52% 3. Gestüt Konstantin 3é s in Egripo 4. Gr. Henekel A. id. p her Nelson 5. Lov. Hübner R. 5é s m Metropole 6. Lajta-kátai ménes 3é stp m Kraputzni 7. Lov. Landau H. 4ó p k Tamina 8 . 3é s k Hansi 9. Mautner V. ur 5ó p k Himera 10 . 4é s m Celsius 11. —- 3ó s k Colibri 12. Münzer F. ur 3é p k Brünhüde 13. Oszi K. ur 3é s k Szapora 14. Pusztapói ménes 4é s k Aveiici 15. Bé s k Bester Bets 16. Gr. Wenckheim D. 3é s m Lobogó 17. Gr. Zamoyski Zs. 4ó p m Doppelaar 18. Zöldróti ménes 3é p m Pasquale Tip: Szapora—Lobogó— Metropole V. Mágnes-Handikap. 5000 IC a győztesnek, 1400 K a 2-iknak, 700 K a 3-iknak. 1800 m. (26 aláirás.) " ~ " 65 56% 54% 54 53 , 52% 52% 52 50% 49 48% 47 45% 45 44 39 1. Szemere M. ur 56 s m Harangod 2. Abonyi ménes 4é p k Buona Sera 3. Lajta-kátai ménes 4é p k Hegyes 4. Münzer F. ur 3ó p k Lia 5. Horváth A. ur 3é p m Mailberg 6. Br. Rothschild A. 3é p m Simandl 7. Dreher A. ur 46 p m Arosa 8. Mautner V. ur 4é s k Calais 9. Őszi K. ur 4é s k Vérvirág 10. Gestüt Tribuswinkel Só s m Satyr 11. 11. Gr. Berehtold L. 3é p m Vinculum 12. Föld A. ur 3é p m Kildergrey 13. Lov. Landau H. 3ó p m Kaspar 14. Gr. Zamoyski Zs. 3ó p m Raróg 15. Gestüt Aiclibrunn 3é p m Rosmarin 16. Zöldréti ménes 4é stp k Peeress Tip: Vinculum— Buona Sera-Rarog VI. Lnsthaus-Hindernisrennen. 5000 K a győztesnek, 1400 K a 2-iknak, 700 K a 3-iknak. 3200 m. (14 aláirás.) 1. Br. Baich P. száz. 6ó p her Manchon 2. Comp. Oris 4é p m Christoph 3. Id. gr. Esterházy IC. 4é p m Negus 4. Id. gr. Esterházy K. 4ó p k Mirdita 5. Gestüt Tribuswinkel id. s her Twigged-it 6. Issekutz Gy. száz. 4é s m Szertelen 7. Gr. Kinsky Zd. 4é p k Frieda 8. Molnár L. száz. 4ó s k Ágota 9. Münzer F. 5ó p her Mindjárt 10. Pusztapói méues 4é s k Vöslau 11. Br. Rothschild J. 6é p m Scamp 12. Schindler L. ur 5é s k Gertie 13. Stern K. i r 56 p lier Tövis 14. Szemere M. ujj 5ó p m Pique-assiette Tip: Manchon—Scamp-Szertelen VII. Verkaufs-Handikap. 3000 K a győztesnek, 800 IC a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. 2000 m. (6 aláirás.) 1. Lov. Landau H. 6ó p her Szélvihar 2. Gr. Meran J. 4é p her Körösladány 3. Schlesinger & Comp. 3é stp m Vogelhupp 4. Csengeri ménes 4é p m Terribil 5. Arnói ménes 3é s k ()' te 6. Zöldréti ménes 3é stp her Robika Tip: Terribil - Szélvihar 76% 62% 62% 62% 67 67% 72 67% 73 62% 72 66% 68% 66% 60 59% 59% 56 50% 46% A káposztásmegyeri második nap. A szerdai versenyek egy részére még csak ma este lesz a törlés s hozzá még azok súlyait és esélyeit a ma délután lefolyó versenyek megváltoztathatják és egészen más megvilágításba helyezhetik, igy azokkal ma nem foglalkozhatunk részletesen és a szerdai futásokról csak azoknak előzetes programmját közölhetjük. Ez a következő: Előzetes programm. Káposztásmegyeri versenyek 1917. Szeptemberi versenyek. Második nap. Szerda, szeptember 19. I. Lágymányosi dij. 1800 IC. 1200 m. (11 aláirás.) 1. Br. Baicli P. száz 3é p m Messina 56% 2 . 3é s m Rohatyn 55% 3. Egyedi A. ur 3é p k Tudákos 57 4. Ehlers Gy. ur 3é p k Berkenye 48% 5 . 3é s k Pimasz] 48% 6. Gubacsi ménes 3é p her Akademiker 48% 7. Gr. Jankovich-Bésán E. 4é stp in Heródes 62% 8. Klein A. ur 4é p k Rózsabimbó 56% 9. Lelbach Gy. ur 5é p k Gamine 57% 10. Molnár L. száz. 3é p k Elbe 51% 11 . 36 s k Suissesse 57 II. Zugligeti handicap. 3000 IC. 1400 m. (17 aláirás.) 1. Br. Baich P. száz. 3é p m Messina 60 2. Molnár L. száz. 3é s k Suissesse 60 3. Br. Baich 3é s m Rohatyn 59% 4. Gr. Jankovich-Bésán E. 4é stp m Hey ides 57% 5. Molnár L. száz. 3é p k Elbe 67 6. Föld A. ur 4é p k Elvira 51% 7. Ehlers Gy. ur 3é s k Pimasz 50 8. Ehlers Gy. ur 2é p k Berkenye 49% 9. Issekutz Gy. száz. 3é p k Ulanka 47 10. Gubacsi ménes 3é p her Akademi er 45% 11. Klein A. nr 4ó p k Rózsabimbó 44% 12. Márkus A. urnő 3é p k Rohr 44 13. Haberorn Gy. fhdn. 5ó s her Előd 44 14. Issekutz Gy. száz. 3é p m Kevés 43% 15. Gr. ICinsky Zd. 3é s k Mosel 43 16. Gr. Pejacsevich A. 3é s her Timok 42% 17. Duschenek J. ur 3ó p m So doch 41 Törlés ma este. Ili. Háromévesek nagy gátversei y- landioapla. 6000 IC 2400 in. (31 aláirás.) 1. Br. Taxis E. s m Szigetvár 75% 2. Dreher A. ur s k Virág 72 3. Gestüt Tribuswinkel p k Marine 70 4. Petanovits J. ur p m Lindwurm 69 5. Gr. Batthyány E. p k Miért? 69 6. Br. Taxis E. s m Rothal 69 7. Petanovits J. ur p k Misa 67 8. Gestüt Grünau p k Dida 66% 9. Hg. Auersperg E. p m Halics 66% 10. Vépy-Vogronics Ö. száz. p k Perilla 66% 11. Gestüt Tribuswinkel p m Robot 66% 12. Br. Baich P. száz. p m Chandon 65% 13. Br. Rotsohild J. s k Motyó 65 14. Hg. Auersperg E. p k Partnerin 65 15. Föld A. ur s lier Szendrö l 5 16. Issekutz Gy. száz. s m Ahriman 64 17. Issekutz Gy. száz. p m Robinson 61 18. Gáspárteleki ménes p k Rezeda 60 19. Id. gr. Esterházy K. s m Quin-Quin 59% 20. Br. Taxis E. p m Csikós 58% 21. Szuborits G. fhdn. s k Moral 58% 22. Issekutz Gy. száz. p m Kétes 68 23. Fábián I. urnő p k Körösilány 55 24. Gencsy IC. ur p m Vitéz II. ' 63 IV. Akadályverseny-bandicap. 3000 IC. 1800 m. (3 aláirás.) 1. Fábián I. urrö id. p k Gredine 81% 2. Duschenek J. ur id. s her Tabán 73 3. Sibrik S. száz. id. s her Blériot 60 Törlés ma este. V. Eladók versenye. 1800 IC. 1800 m. (111 láirás.) 1. Br. Baich P. száz. 6é s her Bragadino 20t ) 48% 2. Bamberger I. ur 3é p lc Taps 3000 48% 3 . 3é p lc Vannak 4000 52% 4. Haberern Gy. fhdn. 5é s lier Előd 5000 60% 5. László A. uriiő 5é s k Orange 5000 60% 6. Márkus A. urnő 3é p k Rolir 3000 48% 7. Molnár L. száz. 56 p her Risalit 3000 52% 8 . 3é s m Galleo 3000 50 9. Gr. Pejacsevich A. 3ó s her Timok 3000 48% 10. W. Schlesinger & Comp. 3ó p m Méltóságos ">8 11. Zangen K. fhdn. 3é s k Fenség 4000 2% VI. Handicap. 2000 K. 2000 m. (14 aláirás.) 1. Duschenek J. ur 4ó s m Per beri 60 2. Br. Baich P. száz. 3é s her Kum Kaleh 58 3. Ehlers Gy. ur 3é s k Pimasz 5 i 4. Molnár L. száz. 5ó p her Risalit 5 : 5. Ehlers Gy. ur 3é p k Berkenye 5! % 6. László A. uruő 5ó s k Orange 5E % 7. W. Schlesinger & Comp. 3ó p m Méltóságos 64 V 2 8. Zangen IC. fhdn 3ó s k Fenség 51/, 9. Márkus A. urnő 3ó p k Rohr 51 10. Bamberger I. ur Só p k Vannak 51 11. Issekutz Gy. ssáz. 3é p m Kevés 49 1/. 12. Issekutz Gy száz. 3é s m Mixi 49% 13. Gr. Pejacsevich A. 3é s her Timok 48% 14. Br. Baich P. száz. 3ó p k Anna néni 47% Törlés ma este. (F TflTAY VILMOS BOOKMAKER Bécs, I., Maysedergasse 2. Telefon : 2759. -&- Telefon : 2759. Automobilok teljes felszereléssel útra készen leg agyobb válás fékban mindé i kivitelben raktáron Fekete Sándornál, VI., Liszt-Ferenc-tér 3. szám. Telefon 149-62.