Vadász- és Versenylap 61. évfolyam, 1917

1917-09-17 / 85.szám

466 VAD ASZ- ES V ERSEN Y-J-iAF. ívj.;/. A káposztásmegyeri versenyekhez délután 1205, 12-25 és 1-00 órakor indulnak vonatok a nyugati pályaudvarról. Vissza 4'58, 5 43 ós 6'18-kor van az indulás a rákospalotai pályaudvarról. Kényelmes a közlekedés villamosokon is, amelyek három perezen­kéjut indulnak a nyugati pályaudvartól ós pedig, a 3, 55 ós 57 számúak. Ezek a vorsenytórig közlekednek. A káposztásmegyeri versenyek délután 2 óra­tor kezdődnek. Hg. Hohenlohe-Oehringen jelen volt a Freu­denauban a Jubileums-Preis lefutásánál. Szemere Kálmán huszáróruagyot az Osztrák Joekey Club tagjai sorába felvette. Ehlers György ur, a Deutscher Sport főszer­kesztője, eljött a vasárnapi freudenaui esemé­nyekhez. Szigethy Győző ur, a Magyar Turf munka­társa, most ülte 25 éves sportirói jubileumát. Ezelőtt 25 évvel lépett erre a pályára s sport­irói munkálkodását 1892-ben kezdette meg la­punknál. Itt 12 évig volt kitűnő erő a lap szer­kesztőségének kötelékében, majd azután a Ma­gyar Turfnak lett belső munkatársa. Ugy ná­lunk, mint mostani pozíciójában jobb keze és lelkiismeretes munkása volt lapjának s a foly­tonos kötelességtudással s nagy szakismerettel töltött idegsorvasztó munka közepette is kifelé is szeretetre móltóvá tudta tenni egyéniségét. Jubileuma alkalmával minden oldalról meleg gratulácziókban volt része érdemes kollégánknak. A Pál szövetség álnév töröltetett s az istálló telivérei a jövőben Horváth Á. ur neve alatt szerepelnek, a ki az egész anyag tulajdonjogát magának megváltotta. Tausz az idén győzött, először a Jubileums­Preisban. Hg. Hohenlohe-Oehringen színeinek nagy szerencséje volt ebben az évtizedben a Jubi­läums-Preisbau. Előbb Icy Winddel, most pedig az eladóversenyben vett Huszár /7.-vel nyerte meg az értékes futást. A Föld-istálló lovait a jövőben nem Troll­sen fogja idomítani. A lot valószinüleg Krause K. hadnagy, az ismert urlovas gondozása alá fog kerülni. A Preis von Kohlmarkt valószinü indulói : Prachtmädel Máté •Metropole Varga ? v. Archibald J •Tamina Varga Colibri Szapora Arena Lobogó •Doppelaar Tamok öt. hosszat vesztett a líori marclié­Handicap startjánál. A Gestüt Tribuswinkel küld lovat starthoz .holnap. A Zöldróti ménes Komet-t. cs még pár lovát bo,ugratásra Boltimhoz adja traiuingbe. Szigeti Nándor Huszár 11.-nek a jubileumi dijra való előkészítésével koronázta meg eddig is eredményes traineri sikdreit. A tehetséges és szorgalmas idomár az eladóversenyhen vett Horkai/-ménnel előbb a Nagy bécsi handikapot, most pedig a Jubiiiiums-Preist is meg tudta nyerni. Figurásra nem érkezett ajánlat a szombati győzelme után megkísérelt árveréskor. Spirea kitört a Bon marehé-Handieap indítá­sakor. Janek Pretzner Vinzenz Szilágyi Danek valószinüleg nem A iredenaui oszi versenyek év elején publi­kált versenyfeltételeit visszavouta az Osztrák Jockey Club s helyettük most irt ki ujakat. Ezekben számol a változott viszonyokkal s elsősorban is az istállótulajdonosok terheinek könnyebbitésére törekszik. Dijakban összeseu 145.000 K-át emel s e mellett több járulékos terhet levett az istállótulajdonosok vállairól. Igy eltörölte a pályahasználati, start- és handi­kap-pénzeket, továbbá eltekint a jövőben a dijakból szokott 5°/o-os levonásoktól és csak 10 K-át számit fel egy meetingen pályahaszná­lat czimén. A propozicziók szellemében kevés változás törtónt s az uj kiírásban nagyobbrészt csak a dijakat emelték. Sok helyen az első dijakat, általánosságban pedig a helypénzeket. Á Cadet-Rennenben valószinüleg a következő mezőny várható starthoz: Männertreu Varga Erőd Archibald Gábor diák Pretzner Dia Janek Tohonya Danek Torpedo tegnapi győzelmével elvesztette in­dulási jogosultságát a Cadet-Renncnbeu. A Söllinger-istálló színeit Arena viszi start­hoz a holnapi első futásban. Ugyanehhez ifj. Mravik Mátrát is felnyergeli. Tovább, a mely kisebb időre szünetelt a a munkában, csütörtökön már megjelent a pályán, s szombaton már két kantért is ment. Dida kisebb mérvű patazuzódást kapott szom­bati futásakor, igy a hároméves nem várható starthoz a Bokréta-gátversenyben. Pergolese eljövetele a berlini «Sp. W.» sze­rint szinte kizártnak tekinthető. A kitiinö három­évest istállója nem akarja kitenni az utazás nehézségének ós fáradalmainak. Miután pedig az.idén már több megfelelő kötelezettsége nin­csen, valószinü téli pihenőjére tér az idén ve­retlen hároméves. Fips nem vesz részt a Cadet-Rennenben. A Mágnes-Handicap valószinü indulói : •Harangod Akaslii Buona Sera Janek Hegyes Varga v. Máté Mailberg Danek Simandl Archibald Árosa Szilágyi •Calais Varga Vérvirág Pretzner Vinculum Bäsch Kaspar Esch •Raróg Mayer Rosmarin ? Admiral távol marad a Cadet-verseny start­jától! / Satyr II. nem fut holnap. A hároméves fris­sen lesz tartva csütörtökre. Savanyu lovaglására a Nagy freudenaui handi­capban Schustert szerződtették. Éjfél nem allright tért vissza szombati futá­sából Torpedotól nyálkát vétetett az Igazgatóság a Verneuil-Haudikap lefutása után. A Föld-istáló valószinüleg nem lesz képvi­selve a Cadet-Rennenben. Quargel holnap tartja debutját zászlós között. A négyéves ugyanis részt vesz Csiszár alatt a Bokróta-gátveiisenyben. Emilius nyerőnek volt jelentve a Jubiliiums­Preisban. Nelsonra vasárnapi győzelme után uem akadt árverező. Tauglich (Baseli) starthoz áll a Kétéves nye­retlenek versenyében. Huszár II.-t, a Jubileums Preis győzteséi Luczenbaclier M. ur tenyésztette. Manchon (Nosal) indulása bizonytalan Lusthaus-Hinderniss-Renuenbeu ; ha esetleg n e iJJ indulna, akkor. Nosal Negusl, Baluska pedig Mir ditát lovagolja. Fries Vöslaut ii'i az akadályversenyben. 3é Vielliebchen, 2ó Fáson, 2é Film, 2é Frl lein, 2é Macska, 2é Majd most, 2ó Rab, 2é lomé,2é Csángó összes kötelezettségeikből tij röltettek. Leot Vinzenz lovagolja a Kétéves nyeretlenéi eladó jellegű versenyében. Negus a Turul-akadályversenyben kezét vetic lovasának s hamis pályára tört ki, igy kieset a versenyből. Frieda (Szente ?) valószinü induló a Lusthaus akadályversenyben. A Lajta-kátai ménes telivéreit, Formaim Klingsort, Rajta-Rajtát és Modemödelt Föld A ur vette meg. Bakator (Schuster) startja tervbe van véve i Kétéves nyeretlenek versenyében. A Jubiläums-Preist az utóbbi tizenöt évbei a következő idők alatt futották le: 1902 3é Nimquam Dormio60% Bárkor 2Bfi 1903 4é Vaga 63 Lewis 241 1904 3é Con amore 60% Ki'ouzit 1905 5é Sorrento 65% Tarai 2'BS 1906 3é Morphet 60% HuXtable 241 1907 3é Come in time 53 Tarai 24 1908 3é Kármentő 58 Szente 2-3! 1909 4é Kottingbrunn 63 Janek 2'8 1910 3é Icy Wind 58 Baumg. 21( 2-3! 1911 3é Verona 54 Korb 21( 2-3! 1912 3é Póker 55% Varga 241 1913 4é Kokoro 63 Buxton 2-| 1914 Nem futották le. 2-| 1915 4é Confusionárius 60% Markó L. 2« 1916 4é Missouri 58 Pretzner 2'3i 1917 4é Huszár II. 58 Tausz 2-3: Gazdaközönségünk figyelmébe! Egy uj beruMzá mód kezd meghonosodni nálunk, mely az eddigi dió kerítéseknél sokkal tartósabb és szilárdabb, olőállitás is sokkal olcsóbb. Ezen találmányt nálunk Béké Lajos műszaki irodája (Budapest, Almássy-tér 8 hozza forgalomba. Érdeklődők prospektust ugyanő kaphatnak. Felelős szerkesztő: JEGES SÁNDOR. Laptulajdonosok: LÖVIK KAROLY örökösei. LOBL D. és Flfl KÖNYVKERESKEDÉSE BUDAPEST, 4-20 VI., NAGYMEZŐ UTCZA 26. A legjobb fertőtlenítő szer — Blösdiek és riih ellen legjobban bevált. UJ TALALMANY DRÓTKERÍTÉSHEZ! E szabadalomra bejelentett találmány tárgyát a «SECUR» kapocslemez képezi, mely a vizszintes és függélyes drótoknak keresztel pontjain helyeztetik el és az ugyancsak szabadalmazott «SECUR» fogó segélyével oly erősen plombálható le, hogy semmiféle kézi érési nem kopes a drótokat kioldani, avagy csak meg is görbiteni s e kapcsolási mód a kerítésnek eddig még el nem ért szilárdságot kölcsol annyira, hogy az egyes dróthuzalokra még rá is állhatunk anélkül, hogy azok engednének. A «SECUR» bekeritési módnak óriási előnye, bogy mig az eddigi drótkerítései minden 2 méternyire kellett egy-egy karót felállítani a «SECUR» drótkerítésnél ologe minden 6—8 méter távolságra egy-egy fa- vagy betonoszlop. A «SECUR» drótkerítés, daczárn annak, hogy kb. 30%-kal olcsóbb minden más bokor módnál, mégis összehasonlíthatatlanul tartósabb amazoknál és felállítása oly egyszerű, I« bárki rövid »/, óra alatt elsajátíthatja. , Lehet a vizszintes és függélyes drótokat tetszés szerint közelebb vagy távolabli egp« elhelyezni. Előbbi esetben töbli keresztezési pontot nyerünk, miáltal természetesen több ka lemez fog szükségeltetni és ellenkezőleg. A kerítés sűrűsége mindenkor attól függ, liogy az czélt szolgál, pl. ha csupán területkülönitési'ől van szó, a drótokat ritkábban vehetjük, Ha Ki állatok vagy baromfi ellen szolgáljon védelmid, stlrübben s. i. t. -mm- ••»•>' .„ . m-l A «'SECUR• bekeritési mód alkalmazható tüskésdrótnál'.is. békÉSI LAJOS MŰSZAKI IRODA Budapest, VII. kerület Almássy-tér 8. Pallas részvénytársaság nyomdája Budapest, V., Kálmán-utcza 2.

Next

/
Thumbnails
Contents