Vadász- és Versenylap 60. évfolyam, 1916
1916-02-11 / 6.szám
64 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Maseczka II., a jeles Masecz/ca testvére, a Tövisegyliázi ménes, Mylord II. Ehrmann A. egyéves önkéntes, Gerde a Napajedli ménes tulajdonába ment át. Ez utóbbit azután Hegyi L. ur vette meg. Bonchampot, Cavalierit, Imviortellet, Mirdtíat, Rusteri, Gaualeset ós Veledat id. gr. Esterházy Károly megvásárolta Mautner V. úrtól, a ki ezek összes kötelezettségeiért bánatot jelentett. Gyönyörűt a Tápiószentmártoni ménes összes kötelezettségeiből törölte. Peturt, az egykoron oly jó kétévest, a Rákosi dijra készíti elő idomárja. Pepik a berlini «Sp. W.» értesítése szerint továbbra is Németországban marad Campbell idomárnál, tehát nem valószinii, hogy eljön az alagi eseményekhez. Mi ellenben ugy tudjuk, hogy a kiváló Steepler részt vesz az Alagi nagy akadályversenyben, sőt már egyik belföldi lovasunkat szerződtették is a hatéves lovaglására. A kisbéri ménesben a január havi leellóseket lapunk más hely,én közöljük. A kimutatás 8 kanczáról szól, a melyek közül 11-én Mayrose ellett le legelsőnek. Day, a volt graditzi idomár, most nyolcz idősebb lovát és hat kétévesét trainirozza Mr. J. B. Joelnek. A Hamburger Renn-Club április 30.-i napjának versenyfeltételeit, már publikálta is. Hét futást irt ki a megnyitó napra s azok dijazására összesen 66,000 márkát irányozott elő. Ugyancsak most publikálja a Grosser Hansa-Preis és a Renard-Rennen feltételeit is, a melyeket, továbbá a megnyitó napnak a mi lovaink részére is nyitva álló nagyobb versenyeinek feltóteleit lapunk más helyén közölünk. Fabella, a gyors Fabula lánya, az idei fedeztetési szezonban újból Dark Ronaldhoz megy, a mely után az idén is vemhes. A Hegyi-istállónak három lova van Németországban trainingben. Campbell J. idomár Pepiket, Fortuna II.-1 és Ne félj H-A késziti elő az idei eseményekre. A lingfieldi meeting első napján Canute (lov. Hopper) a Guerst Hall Four Y. 0. Hurdle Racet Llantkony és 10 társa, Martinmas a Gravetye Maiden Hurdle Raceben Green Falcon, Car vi grue pedig a Westerham-Handicap Steeple-chaseben Couvrefeu II. ellen aratott diadalt. A második nap eseményei közül Limerock a Dormaus Open Steeplechaseben, Sl. Beuve pedig a Holtye Hurdle-Haudicapban Screamert ellen győzött. Technikai hiba folytán előző számunkban megjelent «Statisztika a győztesek startszámairó!» czimü czikk harmadik táblázatának «startszám» rovatába megtévesztő adatok kerültek be, a mit ezúton javítunk ki. És pedig az 1, 2, 3, 4, 5, 1, 1, 1, 1, 67, 80, 10, 11, 43, 15, 26, 17, 18 startszámok helyett 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18 startszámok veendők. A graditzi kanczák végleges beosztása mar megtörtént. A ménes vezetősége ugy döntött, hogy 57 anyakancza közül Ard Patrickhoz 6, Biniouhoz 9, Cahcshoz 4, Dark Ronaldhoz 12, Hammurabihoz 2, Nuagelioz 14 és Tallionlwz 10 kanczát küld. Ez utóbbi stallion eddig- Belgiumban működött, a honnan tavaly importálták. A FVzpow-ivadék most 20 éves és eddigi tenyészsikerei után Ítélve, hasznos akvizicziónak Ígérkezik. Dolomit első csikaja, egy Pomegranate után származó pej kancza, január 31-én látott napvilágot a römerliofi ménesben. Kilométer-rekordok. A különböző távolságokon nálunk elért legjobb kilométeridők 1915. év végével a következők: 900 méterre 0.-59 7 2000 méterre 1:02 7 1000 « 0:59» 2400 « 1:04» 1100 « 1:00» 2500 « 1:05 1200 « 1:00» 2600 « 1:05» 1300 « 0:59' 2800 « 1:04» 1400 « 1:01» 3000 « 1:06» 1500 « 1:02 3200 « 1:06* 1600 « 1:00' 3300 « 1:07 1800 « 1:02* Fabula, az 1907. évi Austria-dij hősnője, a háború kitörése óta Angliában van, ahova annak idején Lemberghez küldték ki a Weinberg-fivérek fedeztetés czéljából. Hogy az idei fedeztetési idény alatt kihez küldik, arról még nem érkezett hir. Békést, Ball trainer négyévesét, megfosztották nemétől. 100 lóra elegendő különvonat szállítja majd le a franczia versenylovakat a san-sebastiaui nemzetközi meetinghez. Turfrekordok a Monarchiában. Silberer Victor ur most megjelent «Turfbuclw-jában találjuk a következő érdekes turfrekord-csopórtositásokat: Legtöbb aláírás érkezett be az 1896. évi Austria dijra: 313. Legtöbb ló indult 1906. okt. 9.-iki .Kétévesek handicapjálian: 28. Legnagyobb clerby-mezöuy 1893-bán: 17. Legkisebb derby-mezöny 1890-beu: 5. Istállótulajdonos rekordja egy évben : br. Springer Gusztáv 1892-ben 687,685 K. Legtöbbet nyert telivér Rascal 630,820 K. Legtöbbet nyert telivér egy évben Rascal 1910-ben 278,100 K. Legsikeresebb apamén Bona Vista 1903-ban 737,080 K. Urlovas rekord Folis Jenő flidn. 1912-ben 77 győz. Jockey rekord BontaF. (1902) és Janek G. (1909) 99 győz. Legnagyobb osztalék tétre 1873-ban ápr. 14-én Bécsben a mértföldes bandieapban .Johanna győzelmére 5:85J. Legnagyobb lielyosztalék 1912 aug. 11-én Budapesten a Kétévesek handicapjában G hit zára 20:2003. Négyes holtverseny 1888 jun. 10-én a Zórversenyben Bécsben a 3é Babona (52), 4é Agnat (63), 3ó Csintalan (J9V 2) és 3é Bachelier (51) között. Legnagyobb súly alatt nyert idősebb ló sikversenybon Bécsben 1895. máj. 26.-án az 1200 méteres Handicapban Demetrius 76'/« kg. Legnagyobb suly alatt nvert kétéves Bécsben 1887 okt. 25.-én Tegetthoff 65 kg. Legtöbbet nyert tenyésztő Baltnzzi Aristid ur 1913-ban 990,820 K. Legnagyobb ár mit egy évescsikóért nyilvános árverésen fizettek: 1913-ban Welbeckért 54,000 K. A németországi versenynaptár lassankint kezd kialakulni már. Eddig a következő versenynapok állapíttattak meg: Márezius. Berlin-Strausberg 19., 26. Április. Berlin-Strausberg 12. Berlin-Karlshorst ... 16., 24., 25., 30. Köln a. Rh 24. Hamburg Horn 30. Május. Berlin-Hoppogarten ... ... ... ... 7., 8., 14., 15., 22. Borlin-Karlsliorst ... ... ... 11., 25. Bmiin-Grunewald ... ... 21., 28. Junius. Berlin-Hoppegarten ... ... 4., 5. Berliu-Kaiishorst 8., 13. Berlin-Grunewald 12., 29. Berlin-Strausberg ... , ...21. Hamburg-Grossborstel . . 1., 4., 11., 12. Hamburg-Horn 18., 23., 25., 26. Julius. Berlin-Grunewald ... ... 2., 9., 16., 20., 30. Berlin-Strausberg 6., 13. Berlin-Hoppegarten ... „23. Berlin-Kiuishorst ... .. ... ...27. Augusztus. Berlin Hoppegarten ... 3. Berlin-Grunewald 6., 24., 27., 31. Berlin-Strausberg. .,1 13. Berliu-Karlshorst 20. Köln a. Rh 13., 14. (v. okt. 16.) Hamburg-Grossborstel 27. Szeptember. Berlin-Hoppegarten 3., 4., 10., 11., 18. Berlin-Strausberg ... 14. Berlin-Grunewald 17., 24. Berlin-Karlshorst .21., 28. Hamburg-Grossborstel 3. Oktober. Berlin-Hoppegarten ... 1., 2. Borlin-Karlsborst 8., 19., 26., 29. Berlin-Grunewald _. ... ... ... ... ...22. Köln a. Rh ... 15., 16. (v. aug. 14.) San Sebastianban julius 2-től 25-ig tartják meg a nagyszabású nemzetközi meetinget, a melynek dijazására 350,000 peseta lett előirányozva. A meetiug- főattrakeziója a San Sebastiaui nagy dij lesz, a melynek 100,000 pesetas dijáért hároméves ós idősebb lovak adhatnak ki a 2100 méteres távolságon 54, 62 illetve 64 kg. alatt. Előre számolnak már a franczia versenysport szünetelése következtében az erős franczia konkurrencziával, a miért is a spanyol lovaknak 11 font engedményt juttatnak. Nevezési zárnap márezius 15-én lesz. 44 aláirással zárult a Grand Nationalt pótló Racecours Association Steeple Chase. A márezius 24-én dűlőre kerülő futásban e verseny utolsó háromévi nyerőin, Covertcoaton, Sunloclwn és Aly Sloperen kivül, még anuak négy helyezett és öt helyezetlen résztvevőjét is kötelezték. Francziaországot egyedül csak Critias fogja képviselni a jelzett íütásbau. Az idei összes klaszikus versenyek előzetes programmját tartalmazza gazdagon illusztrált ez évi albumunk, melyet 1 K 20 fillér ellenében — bélyegben is — megküld a Kiadóhivatal. Laptulajdonosok: LOVIK'KÁROLY örökösei. Felelős szerkesztő: {EGES SÁN DO R. Fedeztetési hirdetmény. R wolfpassing-i ménesben (Wolfpassing, Station Stockerau a. d. Mordwestbahn) az 1916. évi idényben a következő telivér fedez: pej mén, ell. 1907. Rpja Perth 8, anyja Rancune, apja Clamart 3, anyja Raguse, apja. Insulaire 22, anyja Reine, Monarque-tól 19. Fedezési dija 1000 korona. R kanczák ápolása és ellátása' kisbéri: árszabály szerint, Bejelentések W. Schlesinger & Comp, czéghez Wien, II., Schüttelstrasse 19, intézendők. 5—5 Eladó özv. gróf Woracziczky Jánosné tulajdonát képező, gróf Károlyi Gyula nagykárolyi méneséből származó, tökéletesen belovagolt következő két angol telivér: RUBIN, pej her, eil. 1910. Apja Botond,, anyja Piros Szegfű, 171 czm. magas. TOPÁZ, sárga her, ell. 1910. Apja Botond, anyja Bright lock, 172 czm. magas. MINDEGYIK ÁRA 5000 KORONA. Megtekinthetők Gyulán (Békés megye) gróf' Almásy Dénes uradalmán, a hol Szekeres Lajos lovászmester ad bővebb felvilágosítást s kívánatra az érdeklődőkért kocsit küld az állomásra. 3—4 Diivad csapdák. Vadász- és halász sportezikkek. Csapóládák vadmacskák, nyestek, görények, menyétek stb. részére. Weber 11 b. sz. hires rókavasai. Képes árjegyzék díjtalanul. cs. és királyi .1 udv. (PoroszSzilázia.) Legrégibb német duvad-csapdagyár. Pallas részvénytársaság nyomdája Budapest, V., Kálmán-utcza 2.