Vadász- és Versenylap 60. évfolyam, 1916

1916-02-18 / 7.szám

• EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYESZTES LAPJA. A Magyar Lovaregylet, Az Urlovasok Szövetkezete A vidéki versenyegyletek volt A Budapesti Polo Club, Az Országos Agarász Szövetség s az összes lótenyészbizottmányok hivatalos közlönye. £ueüu> ÍC tíavqanujjt Előfizetési ára : Magyarországra: félévre 20 korona; negyed­évre 12 korona. Más országokra: félévre 25 korona. Az elő­fizetési pénzek a «Vadász- és Verseny-lap» kiadóhivatalához 7. szám. Telefon-szám: 657. Budapest, 1916. péntek, február 18. 60. évfolyam. Megjelenik i budapesti, alagi, kottingbrunni és bécsi lóversenyek ideje alatt minden versenynap előtt, egyébkor hetenkint egyszer. 1 TEL1PÉREK ES BEMEINEK. Angol telivér ménreproduktoraink.*) Irta: Dr. Nemeshegyi Oszkár. Angol telivér apaméneink jegyzéke, melyhez hasonló statisztikai munka Angliában már régeb­ben, Németországban pedig csak rövid idő óta (1914-ben először) jelenik meg, 1912-ben, tehát már több mint három esztendő előtt, látott nap­világot. A munka természetéből kifolyólag kivána­tos volna ugyan, hogy az minél előbb újólag ki­adassák, a jelen mindazonáltal nem tekinthető alkalmas időpontnak a könyvnek újbóli publiká­lására. Ilyen körülmények mellett a közérdek­nek óhajtok szolgálatot tenni akkor, midőn a Vadász- és Versenylap hasábjain közlöm az érde­kelt körökkel — legalább főbb vonásokban — j azon változásokat, melyek elsősorban a telivér­' tenyésztésben használt avagy — e megszorítás nélkül — ismertebb angol telivér apaméneink különböző viszonyaiban beállottak. E változások iV — mint alább látható — igen jelentékenyek és a most közölni óhajtott formában csak nehezen áttekinthetők. Mindamellett igyekezni fogok, liogy az anyagot, a mennyire lehet, világosan adjam elő, hogy igy a magam elé tűzött czélt legalább valamennyire megközelíthessem. 1912 őta a telivér mén-reproduktorok sorából nem egy nagyság hiányzik és azt lehet monda­nunk, hogy az e téren ért veszteségeinket az uj importok folytán keletkezett nyereségek csak részben egyenlitik ki. Öregség folytán ma már számot nem tevők avagy kiirtattak, illetőleg ki­multak 1912 óla: Balsarrocli kimúlt 1914-ben, Bona Vista kiirtatott 1914-ben, Gaga kiirtatott 1916-ban, Dunure öreg, Falb kimúlt 1915-ben, Gouvernant kimúlt 1913-ban, Matchbox kimúlt 1914-ben, Sac-a-Papier kimúlt 1914-ben, Tokio kimúlt 1915-ben. E névsornál nem is tudjuk megállapítani, melyik ménnek elvesztését fájlaljuk a legjobban? A magunk részéről, tekintve az utóbbi évek eredményeit, talán mégis a legnagyobb veszte­ségnek Falb kimúlását tekinthetjük, habár Gou­vernant és Sac-a­Papier tenyészértéküket tekintve, alkalmasint az előbbivel egy polczra helyezhe­tők. (Gaga, Bona Vista és Matchbox már 1912-ben is öregek voltak, ugy, hogy tőlük az utolsó 3 évben már csak elvétve várhattunk jobb ivadéko­kat.) A belföldinek adjuk azonban az elsőséget. Kevésbé jelentős méneink közül fogyatékba jöttek kimúlás vagy egyéb ok folytán: Carrasco kimúlt Styx eladatott Ezermester kimúlt Simon Passe kimúlt Kármentő kiheréltetett Ma kimúlt Menydörgös eladatott Mac G. kimúlt Rising Glass visszament hazájába 1912. év óta jelentősebb importjainknak tekinthetők: * Dagor, ap. Plying Fox, vétetett 1914-ben Francziaországban. *) Az «Ausztria-Magyarország telivér apaménjei (Register of thoroughbred' stallions' in Austria-Hungary) 1912-jben» czimü munka kiegészítéséül, mely könyv­ből még fennmaradt példányok a Vadász- és Verseny­lap kiadóhivatala utján is kaphatók. Ára 10 K. Delaunay, ap. Fortunio, vétetett 1914-ben Francziaországban. Ossian, ap. Le Sagittaire, vétetett 1914-ben Francziaországban. Prince Olaf, ap. Eager, vétetett 1913-ban Angliában. Sly Fox, ap. Flying Fox, vétetett 1914-ben Francziaországban. The Story, ap. Suudridge. vétetett 1912-ben A ngliában. Veles, ap. Isinglass, vétetett 1912-ben Angliában. Ezen külföldi vásárlásoknak nagyobbrésze — mint látható — Francziaországban (talán német példára) eszközöltetett és az.itt felsorolt 7 vétel közül csak 2 esik Magyarországra, t. i. Ossiané és Velesé. A mennyiben Ossian a M. L. E. tulajdona, Velest pedig Wiener­Welten lovag szerezte meg, kitűnik, bogy a magyar kormány a franezia Adam importálása óta (1908.) ujabb külföldi vásárlásoktól eltekintetl. Igaz másrészt, liogy az elmúlt évek veszteségei is jórészt osztrák részre estek (Gouvernant, Matchbox, Sac-ä-Papier és Tokio). A nélkül, hogy fennt felsorolt importált mének származásának avagy jóságának bővebb fejte­getésébe bocsátkoznék, mint érdekes momentu­mot fel kell emlitenem, hogy a mének közül egyik sem származik egyenesen Galopintól, lévén Dagor és Sly Fox Flying Foxtól Chaleureux, illetve Le Sancy anyjából, Delaunay Foriuniotól (Isonomy-mén) Peter anyjából, Ossian Le Sagittai­retöl — igaz — Ghildwick (St. Nmow-ivadék) anyjából, Prince Olaf Eagertől, Hampton anyjából, The Story Sundridgetöl, Peppermint (Cambuscan­unoka) anyjából és végül Veles Isinglasstól, Robert the Devil anyjából. Galopin nálunk egyéb­ként annyira el vau terjedve, hogy más vér­áramlatoknak a tenyésztésbe beojtása feltét­lenül szükségesnek mutatkozik. Nagyban szaporodott belföldi nevelésű és a telivértenyésztésben kihasználandó fiatal apa­méneink száma. 1912 óta állami és magán­méneseinkben felállított fiatal jelentősebb teli­vér méneink névszerint: Admiral, ap. Gaga (m. kir. kormány tulajdona, bérben berezeg Festetics fenéki ménesében). Bankár, ap. Falb (Őszi Kornél ur tulajdona, felállítva a perváti ménesben). Bony, ap. Bona Vista (br. Üchtritz Zs. tulaj­dona, felállítva a dióspusztai ménesben). Blondel, ap. Blocksberg (Mautner V. ur tulaj­dona, felállítva a markhofi ménesben). Fatalist, ap. Thrush (m. kir. kormány tulaj­dona, bérben br. Solymossy Lászlónál, Nagy Teremi). Good Morning, ap. Galifard (m. kir. kormány tulajdona, bérben a dióspusztai ménesben). Kokoro, ap. Raeburn (m. kir. kormány tulaj­dona, bérben gr. Szapáry Györgynél, Szalók­Taskony). Mokan, ap. Tokio (m. kir. kormány tulajdona, felállítva Kisbéren). Öreglak, ap. Macdouald II. (Jankovich-Bósán Gyula ur tulajdona, felállítva az öreglaki mé­nesben). Percy, ap. Prince Olaf (Fáy Béla ur tulajdona, felállítva a kisteleki ménesben). Vivid, ap. Balsarrocli (gr. Berchtold Lipót tulajdona, felállítva az árpádhalmi ménesben). Fiatal «belföldi gárdánk» egyes tagjai jósá­gának megítélésére ez alkalommal már csak helyszűke miatt sem vállalkozhatnék. Ettől teljesen eltekintve azonban, ugy hiszem a leg­helyesebb tenyészpályafütásuk kezdetén álló mé­neknél nem jósolgatni. Csak versenypályafutásuk alapján kétségtelenül-Bowf/, Blondel,Kokoro,Mokan és Öreglak volnának nagyobb szerepre hivatva. A monarchia állami és magánménesei mén­állományában 1912 óta bekövetkezett változások (egyes méneknek kiselejtezése, másoknak fel­állítása) feljegyzése szinte jelen fejtegetés kere­tébe tartozik. A kisbéri m. kir. állami ménesben a mondott idő óta a következő változások történtek: Újonnan felállíttattak: Mokan (600 K-ért fedez), Kokoro (időközben, mint fentebb láttuk ki­béreltetett), Ave Cesar, ap. Son O'Mine (Francziaországból importálva félvértenyésztésre), Ossian, ap. Le Sagittaire (1600 K-ért fedez), Dorian Gray, ap. Dunure (Mezőbegyesről át­helyezve félvértenyésztésre). Elkerültek a ménesből: Cargill (bérmén a tövisegyházi ménesben), Dunure (megvásárolta gr. Pálffy József), Mirobolant (bérmón Gyórey Richárd urnái), Rother Stadl (bérmén gr. Károlyi Imre uagy­mágócsi ménesében), Simon Passe (kimúlt), William the Fourth (bérmén gr. Béldi Kálmán báidi ménesében Erdélyben). Változatlanul maradtak Kisbéren : Adam, Maxim (400 K-ért fedez), Rascal, Ro­cketter, Royal Lancer, Slieve Gallion. Rövid időre tekintsünk el a telivértenyésztés­től és vegyük sorra a mezőhegyesi és bábolnai méneket. Mezőhegyesről a legtöbb telivér elkerült és pedig Iharos ma bérmén gróf Andrássy Sán­dornál, Pusztabiró ugyauaz Rónay Ernőnél Kis­Zomborban, Dorian Gray Kisbérre került és az öreg Tfurczás ma már nem szerepel a mének jegyzékében. Az egyedüli angol telivér törzs­mén a gróf Andrássy Géza nevelésű Drága, a kiváló akadályló Mr. Johnnak ivadéka, mely jelenleg 8 éves. A bábolnai ménesben az angol-arabs tenyész­tésben 4 angol telivér mén használtatik, melyek az 1912. évi méujegyzékben felsorolva nincse­nek ; ezek: Szomjas, egy Jack o' Lantern, Kin­csemmé rü ivadék, Kramach, egy Achilles II.­mén, Bakony (ap. Bona Vista) és a fiatal, tavaly Jankóvich-Bésán Gyula úrtól vásárolt, a verseny­pályáról jól ismert Lala, melynek révén mint apa, a kisbéri törzsmén, Maxim, jutott nagy dicsőséghez. Nem kevesebb dicsőség ez magára Jankovich-Bésán Gyula úrra, kinek tenyészeté­ből Maximon és Lalán kivül tudvalevőleg nem egy jó, állami és fél vértenyésztésünkben működő magánfedezőmént bírunk, igy pl. Azonnal, Dallos, Feszes, Fiiles, Fuss, Gourmand, Gyöngy­halász, Gyöngyössi, György, Hírmondó II., Hir­telen, Lord Darcy, Markos, Meglio, Muzsikus, Ne neked, Olykor, Pajtás, Pius, Ravasz, Rajna, Soros és Vöröskirály. Az, osztrák állam kormánya tulajdona gyanánt az 1912. évi «ménjegyzék»-ben törzsménekül feltüntetett mének közül ma nem találjuk meg Saxont, Grey Meltont, Trafalgart, Curlyt és Blocksberget. Blocksberg 1914-ben kimúlt, a többi ménről jelenleg uem rendelkezem megbizható adatokkal 1. Az osztrák állami ménesekben 1 Saxont Mautner Victor ur bérelte ki az osztrák kormánytól. Legközelebbi számunk jövő héten, pénteken, jelenik meg. — A mai szám ára 40 fillér.

Next

/
Thumbnails
Contents