Vadász- és Versenylap 58. évfolyam, 1914

1914-07-20 / 60. szám

372 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1914. julius 31. VEGYES. Gr. Csekonics Gyula, a M. L. E. elnöke helyettesitette az elsó napon gr. Wenckheim Dénest stewardi tisztében. Gr. Wenckheim Dénes jelenleg dobozi birtokán tartózkodik és csak a Császár-dij előtt várják Kottingbrunnba. Baltazzi Alex ur lovai, daczára, hogy Martin­kovics Egyedi Lajos ur és a Mühlhofi ménes magán ídoniarja lett, egyelőre még régi trainerük­uél ma4Rak. Br. Üchtritz Zs. két lovat adott gát-trainiugbe az öreg Mravikhoz. Gr. Esterházy Béla három kétévest adott Frie8hez trainingbe. Br. Harkányi Andor két yearlinget adott Kaposihoz trainingbe. Langham, a báró Rothschild-istálló egykor pár napon keresztül volt jockeyja, jelenleg Kottingbrunnban tartózkodik. F. Mason, a ki az idén mint trainer működött Angliában, a jövő esztendőben ismét zászlók közötti versenyekben fog lovagolni. D. Maher egészségi állapota teljesen kielégítő s a jeles lovas remélhetőleg mihamar nyeregbe fog szállani. Sumter, a ki ez ideig Németországban lova­golt, Kottingbrunnba érkezett s ott már nyeregbe is szállt. A könnyű terhű a gr. Wenckheim­istállóval folytat szerződtetési tárgyalásokat, a melyek már a befejezéshez közelednek. St. Christoph ujabban ismét nem végez rendes munkát és igy indulása a Szt. István-dijban legalább is nagyon kétes. Ragyogó nem indul az Urlovasok versenyében, hanem a Badeni liaudicapbau fut valószínűleg Folis száz. alatt. Prágában az idén ősszel valószínűleg nem tartják meg a versenyeket, mert a cseh verseny­egylet aligha kapja meg a szuhventiót a régi mértékben a várostól. Sweetyt a Preis von Tribuswiukelben Pretzner üli. Dream Girl indul augusztus 2-án a Grosser Preis von Hannoverben. Lovasa Pretzner lesz, abban az esetben, ha a Helenentali dijban nem kell lovagolnia. Ri8alitot legközelebb megfosztják nemétől. Cocasse letört és igy nem tehet eleget köte­lezettségének az Urlovasok versenyében. Frou-Frou, Toequeviile és Scamp biztos indulók a Preis vom Tribuswinkelben. Lapad lesz a Dreher-istálló kiküldöttja a Preis von Tribuswiukelben. Carslake az 1000 m.-es Handicapban Alhcient lovagolja. Traditiont és Apist báró Rothschild Jenő vásárolta meg és az előbbi vasárnap már uj ownere színeiben futott. Zasepa a napokban hat yearlinget kap hg. Lubomirski Lászlótól trainingbe, köztük Jasna Pani-nak Cicerótól való első csikaját, továbbá Lom és Mosci Ksiaze féltestvéreit. Az Urlovasok versenyében indulnak: Ágnes asszony Knapp ur Hegyi L. ur Folis száz. Gr. Esterházy K. Zangen B. ur ? Marjoria Maja Gallia A Sport Neurasthoniker Trianon Lanval Banda Rudi Lala Istvánffy Rama Reimer W. fhdn. Harrison nr Krause K. ur Reiter fhdn. Heasman ur Kiss G. ur Fabel Bornhoz került trainingbe. Amschel és Sí. Denis, a Semmeringi dij két helyezettje most a Császár-dijra készüi. Zoltán holnap érkezik meg Romániából Kotting­brunnba és ha nem ártott meg neki az utazás — a biztos induló — Bowlival egyetemben starthoz várható a Kottingbrunni nagy handicap­ban. A debreczeni versenyek második napját, a mely a trónörökös elhunyta folytán elmaradt, október hó valameljik napján tartják meg. Bóbita (Bona Vista—Menyasszony) kimúlt. Az orosz derbyt Moszkvában Galust (Gallilej— Inalissa) nyerte meg, a melyet Winkfield lovagolt. Fabel csütörtökön starthoz áll a Triesting­Preisbau, a melyben a kanczát Janek Géza fogja lovagolni. Karlsbadban a cseh-versenyegylet többet nem tartja meg a szokásos meetingjét. Az osztrák Jockey-Club után tehát követője is kénytelen volt feladni azt az ideát, hogy a világhírű cseh fürdőhelyen a versenyzés nemes sportjával is kellemesebbé tegye az idegeneknek az ott tar­tózkodást s most már legalább is nagyon hosszú időre bezárulnak az ottani zöld gyep kapui. Egyébként, ugy halljuk, Prágában sein felel meg az eredmény a várakozásnak s a cseh verseny­egylet itt is vagy teljesen feladja a verseny­rendezést, vagy, a mi valószínűbb, alapos reduk­cziókat fog eszközölni. A Sportot törölték a Maadeburgi Kronprinzen Preisból, s igy részünkről csak Visz maradt állva, a melynek súlya 76} kg. Mindoro súlya a Schönaui dijban, a Preis vom Husarentempel-gátversenyben aratott győ­zelme után, 63 kg.-ról 64} kg.-ra emelkedik. A graditzi ménes színeit a Helenentali dijban Kongo (Caius — Kirschbliilhe) fogja képviselni. Lieblos tegnapi fölényes győzelme után részt vehet a Nagy kottingbrunni handicapban, a mely­ben súlya 60 kg.-ról 64 kg.-ra emelkedett. Bruleur ismét felvette a rendes munkát és a jóképességü mén a deauvillei versenyeken már pályára fog jönni. Gamine, a mely kötelezettséggel bir a Nagy kottingbrunni kétéves handicapban, 54} kg. súlya tegnapi győzelme után 58 kg.-ra emelkedik. A Husarentempeli dij gátverseny tegnapi mezőnyéből Mindoro, Tradition, Donatello és Yok vehetnek részt a Schönaui dijban. St. Péterváron a mult vasárnap vette kezdetét a nyári meeting, a melynek első futását egy Beregvöigy-ivadék, a hároméves Bolllanger nyerte meg, mig a második versenyben a szintén három­éves Levande (apja Wombwell) aratott győzelmet. A Császár-dijban előreláthatólag a következő mezőny fog starthoz állani: Póker Varga Nimród II. Miles Lieblos Gulyás Mosci IÍBiaze Jauek Lom Sas Bartek Korb •Morphy Jurnik Amschel Smutny St. Denis Trigg •Lovelace Painter Szépitö Carslake A Stewards Cup handicapra, mely e hó 28-án kerül dűlőre Goodwoodban, most jelent ineg a teherközlés. Bennünket csupán azért érdekel, mert a monarchia legjobb fiyere, Good Morning és Adulár nevezve lettek e versenyre, a mely­ben Good Morning, Harmonicannal eg.yütt 59} kilóval a top-weightet kapta, mig Adulárt 58 kg. állította be a handicapper. Good Morning, mint már megírtuk, nem vesz részt a fent emiitett futásban. Corcyra, az angol St. Leger favoritja, a mult csütörtökön Newmarketben megnyerte a mért­földes Midsummer Stakest, négy társa ellen. A Polymelus-mén startoddsa 5 reá volt. Prestige (Sardanapale apja) jövő évi fedezési jegyzéke megtelt. 0 Neill idén 93 versenyt nyert Francziaország­ban, mig Sharpé 46, Mac Gee 44, Garner 39, G, Stern és Allemaud 29—29, J. Reift 28, J. Childs 20, Barat 19, Jemings és M. Henry 17 — 17, Ch. Childs és Grant 15—15, Doumen 12, Marsh 11 és Lemmel 10 versenyben arattak győzelmet. Troutbeck, az 1906. évi angol St. Leger győztese, a mely az utóbbi években mint apa­mén teljesített szolgálatot a szigetországban, a mostani newmarketi telivérárverésen kalapács alá került, azonban a ménre ajánlat nem volt. Sardanapale, a franczia derby és Grand Prix idei győztese, a jövő vasárnap részt fog venni a Prinz Eugéne Adamban, a melyben többek között La Farina is starthoz fog állani. A német tenyészegylet megvásárolta Angliá­ban a hároméves Elenovkát ( Bridge o/ Canny— Ellaline), a mely idén még trainingben marad, s csak ezután keiül Németországba. Dolomit és Ariel egyelőre pihenőt kapnak, azután pedig a baden-badeni eseményekre ké­szülnek. A graditzi ménes két boxot rendelt a kotting­brunni istállókban. Gallio valószínűleg távol marad a holnapi Herreureiten startjától. A Triesting-Preisra (5000 K. 1200 m. Jul. 23.). az alábbi telivéreket kötelezték: 5é Fabel 59 3é Chouan 507,. 4ó Sweety 56 4é Tragopan 56 3é Neveletlen 53 V» 4ó Chiquet 577«. 4é Ibrahim 56 3ó Scamp 52 3ó Lapad 50'/, 6é Radoteur 657» 3e Rarität 507, 3é Tocquovilio 52 3é Asträa 49 3é Sleipnir 507, öé Coax me 56 3é Miss Gibbs 53", 5é Titan 56 Nuageux, a Blanc-istálló jóképességü kétévese most a baden-badeni Zukunfts-Preisra nyer elő­készítést. Wasserrose II., a graditzi ménesnek a Hele­nentali dijra kötelezett kétévese, elvesztette az értékes futásban való indulási jogosultságát, mivel a kancza a mult héten Hoppegartenben részt vett az Asche-Rennenben, a melyben a második helyen végzett Pontresina mögött. Az Eclipse Stakes, Anglia legértékesebb futásainak egyike, pénteken került eldöntésre Sandown Parkban. A 2000 m. távolságú versenyt Hapsburg (Foy) nyerte meg Honeywood (Donoghue) és Kennymore (Clark) ellen, mig Cantilever, Louvois, White Magic, A inner, By George, Carriek- fergus, Trois Temps, Evansdale, Quixtus és Lord Godolphin hetyezetlenül futottak. Fog.: 10:1, 25:1, 11:8. 3 h. nyerve, 3 h. 3-ik. Ime Hapsburg pedigreeje : St. Simon 11 Galopin a Vedette 19 St. Simon 11 Galopin a Flying Duchess 2 St. Simon 11 St. Angela 11 King Tom 2 St. Simon 11 St. Angela 11 Adeline 11 L'abbesse de Jouarre 16 Trappist 1 Hermit 5 L'abbesse de Jouarre 16 Trappist 1 Bunch 1 L'abbesse de Jouarre 16 Festive 16 Carnival 14 L'abbesse de Jouarre 16 Festive 16 Fiercy 16 Amphion 12 Speculum v Rosebery 22 Speculum 1 Ladylike 22 Amphion 12 Suicide 12 Hermit 5 Amphion 12 Suicide 12 Ratcatcher-kancza 12 Marchieness 20 Pellegrine 1 The Palmer 5 Marchieness 20 Pellegrine 1 Lady Audley 1 Marchieness 20 Baroness 20 Stockwell a Marchieness 20 Baroness 20 Escalade 20 Laptnlajdonos ós felelés szerkeszté LÖVIK KÁROLY­CADOGEL AD US. VETER. Forte és Mite mindennemű állati bőrbántalom hatékony és gyors gyógyszere. 50 és 20 grammos tubusokban. GYÁRTJA: «Chinoin» gyógyszer és vegyészeti termékek gyára r. t. (Dr. Kereszty és dr. Wolf.) Buda­pest—Újpest. Kapható minden gyógyszertárban. Telefon: 133—54. RÓKAVAS lib MASCZÉGEKÉ UTÁNZAT. 4-50 Mk. (Webor Rudolf találmánya.) Legjobb nyestcsapdák 10a., 44. és 44a. sz. W. R. Vidravasak 126. sz. Csapóládák 36-40. sz. cs. kir. udv. szállító HAYNAU (Szilézia.) = Legrégibb német duvad csapdagyár. = Képes árjegyzék valamennyi Wcber-féle : : találmányról ingyen. : : 1500 róka Ernst-féle módszerrel. WEBER R. Pallas részvénytársaság nyomdája, Budapest, V., Kálmán-utcza 2.

Next

/
Thumbnails
Contents