Vadász- és Versenylap 58. évfolyam, 1914
1914-07-22 / 61. szám
£<|U»> ii EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LOTENYESZTES LAPJA. A Magyar Lovaregylet, Az Urlovasok Szövetkezete, A vidéki versenyegyletek, A Budapesti Polo Club, Az Országos Agarász Szövetség s az összes lótenyészbizottmányok hivatalos közlönye. Előfizetési ára : Magyarországra: félévre 20 korona; negyed(,<" évre 12 korona. Más országokra: félévre 25 korona. Az elöli* fizetési pénzek a «Vadász- és Verseny-lap» kiadóhivataláhos (V., Vadá8z-utcza 26.) czimezendök. 61. szám. Telefon-szám : 657. Budapest, 1914. szerda, julius 22. 58. évfolyam. Megjelenik a budapesti, alagi, prágai, kottingbrunni és bécsi lóversenyek ideje alatt minden versenynap előtt, egyébkor hetenkint egyszer. TELHIE REK ES UERSEH!)Elt. Apróságok. - jut. 21. Kissé tulmoleg időben, nagy látogatottság mellett folytak lo a mai második nap versenyei. A napot a Tribuswinkeli dij nyitotta meg, melylen ép oly körülmények mellett mint a Kozma emlékversenyben, Scamj újból legyőzőre talált. Ma Tragopan — melyet szintúgy mint Prim Regentet Miim lovagolt — mondhatni az utolsó pillanatban fogta el és iitötto el az első díjtól. Scamp egész uton fölényesen haladt az élen s ma lovasát sem lehet hibáztatni, inkább valúszinü tehát, hogy a Robert le Diable-méü absolute hijján vau minden állóképességnek. Futása mindenesetre igazolja a Kozma emlékversenyben mutatott formáját s oz alapon e futás után kétéveseinkről elmondott véleményünkben mogerősit bennünket. A győztes Tragopan ma legjobb formáját futotta, ugyanez áll fenn Sweetyröl is, mig Frou-Frou a start előtt nagyon ideges volt s ez menti kissé mérsékelt szereplési t. * Szánalmas látványt nyújtott az Eladó háromévesek gátversenye, hol az egész mezőny oly gyatrán kelt át az egyes ugrásokon, hogy minden pillanatban katasztrofális következményektől lehetett tartani. Nem tudjuk eléggé hibáztatni ezért trainereinkot, hiszen ha figyelembe vesszük azt, hogy majd minden lovat kezdő lovasok ültek, a lovak és lovasok egymásra egyenosen életveszélyesek voltak, már pedig ezért csak a lovak trainereit lehetne felelőssé tenni. A győztes Filounak — daczára, hogy ez is rosszul ugrott — nem kellett a verseny megnyeréséhez nagyobb tudás, mint a mit Siófokon mutatott. Ez jellemzi legjobban a futásban résztvett anyag minoris tudását. * A Nyeretlen kétévesek versenyében Fuvola egy Frtíifömc-knneza győzött. A kanczát eddig csak egyszer. Alagon, n Prince által megnyert versenyhen láttuk. Ott, bár jó futást produkált, a vert mezőnyben húzódott meg. Ugy látszik a AVnifóme-ivadóknak a hosszabb távolság a megfelelő; itt is nehezen kapott lábra és csak kósön tudott a vezető Barnaby mellé felzárkózni. Képessege, a topformáját kifutó Barnabyn keresztül elbírálva, nem magas, de valúszinü, hogy a kancza még javulni fog. Ormuzd, mely egy kissé későn kapott utat ós a ünishben kitört, özek nélkül valószínűleg előbb végzett volna. Jól futottak a versenyben a favorit Glouton. melynek ugylatszik nem a legerősebb oldala nz állóképesség ós Gudula, melynek a távoszlopnál volt egy igen jó momentuma. • A Herreureitonhen Istvánffy. mely ugyan távolról sent a régi, elég biztos győzelmet aratott Lanval ellen. A futás különbeu teljesen a papírformának megfelelőleg folyt le, esak Lala szerepelt egy kissé fonna alatt. Mentségére szolgál azonban, hogy a start pillanatában meghőkölt és Agnes asszonynyal egyetemben több hosszat vesztett az indításnál. Futása azonban még igy is eléggé figyelemreméltó volt. * A Handicapban Theresina. mely előző bécsi győzelménél már jelezte, hogy jövőben van jól megérdemelt győzelmet aratott. Futásának értékét elbirálni nagyon nehéz, mert a hozzá legközelebb végzett lovak sokáig adósak maradtak tudásukkal s csak negatív formákat hoztak. Ezért tehát legjobb a versenyt a győztesen keresztül elbirálni. Jó momemtumuk volt a tiltásban Cocainnak, Kikiricsnek, mely vezető poziczióját csak a távoszlop táján adta fel és Bona fidesnek. A Kétévesek handieapjában Botond, mely ugy legelső futásánál, mint legutóbbi győzelménél jó oldalról mutatkozott be, szép küzdelem után megverte a jóképességü Risicot. Botond, mint azt már többször is inegirtuk. igen rossz temperil s ugy ö, mint Bobby nyugtalankodása folytán sokáig késleltették az indítást. A Bona Vista-mén mindenesetre javulással tudott csak győzelemhez jutni, a melynek megállapítására Bobby és Trafói egymást fedő futásai mérvadók. * A nap utolsó számában, a Gátverseny-handicapban, nagy plunge volt ugy Love mere mint Sumurunra, a melyek meg is feleltek a bizalomnak és maguk közt intézték el a dij sorsát. Jó futást produkáltak egy ideig Tresa és Quenelle. Ez utóbbiról különben följegyezhetjük, hogy a mezőny egyik legjobban ugró lova volt. Versenyjelentés. Kottingbrunni versenyek 1914. Második nap. Kedd, julius 21. I Tribuswinkeli dij. 3000 K I., 700 K II., 300 K III. 1000 m. Gestüt Mühlhof 4é p m Tragopan Beregvölgy —Transition 56% * Miles 1 Br. Rothschild A. 3é p m Scamp 54 Trigg 2 Mautner V. ur 46 s k Frou-Frou 58 Korb 3 Gr. Batthyány E. 4ó s k Sweety 56 Pretzner 4 Dreher A. ur 3é p k Lapad 49 Esch 0 Br. Springer G. 3é p m Tocqueville 55 Carslake 0 Br. üchtritz Zs. 3é p m Sleipnir bl 1/, Hollery 0 Totalisateur: 10:115. Helyrefogadások: 20:33 I., 20 25 II., 20:25 Ili. A többi ló quotája győzelem esetén : 26 Frou-Frou. 34 Scamp, 65 Sleipnir, 73 Sweety, 117 Tocqueville, 299 Fapad. Könyvfogadások : 2 FrouFrou, 3 Scamp, 4 Sweety, 6 Sleipnir és Tragopan, 10 Tocqueville, 12 Lapad. Bizt. nyakh. uyerve, fejh. 3-ik, 1% Ii- 4 ik. Versenyérték: 2990 K I , 690 K IL, 290 K Ili., 160 K a versenypónztárnak. Idö: 100"/,„. Scamp ugrik el a legjobban és vezet Frou-Frou, Sweety és Tragopan előtt. A távoszlopnál Scamp összes ellenfeleit lerázza magáról s már biztos győztesnek látszik, midőn a külső pályán haladó Tragopan elfogja ós ép a czélban a második helyre utasitja,Frou-Frou mögött Sweety jó negy edik, II. Háromévesek eladó gátversenve. -3000 K I., 400 K II., 200 K 111.2400 m. Helleparth J. fhdn. s m Fiion Wombwelf— Flyiug Jib 61 • ^ Kramser 1 Gr. Orssich P. száz. s m Ázalék 65 Whiteman 2 Bamberger I., ur s m ^Bojtár §1% Móritz 3 Föld A. ur s m Róka 61'/. -. Brahaczek 4 Mautner V. ur S m lbarra 65 Harrison ur 0 Gr. Meran J. stp k Susanne 58% Guttmann 0 Br. Rothschild J. p her Terrazzo 62% Smejda 0 Totalisateur: 10:143. Helyrefogadások: 20:57 I., 20:45 II., 20.06 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 25 lbarra, 29 Susanne, 82 Ázalék és Terrazzo, 101 Bb'jtár. 146 Róka. Könyv-fogadások: 1% Ibarra, 3 Ázalék és Susanne, 4 Terrazzo, 5 Róka, 6 Bojtár, 8 Filou. Könnyen 2% h. nyerve, 3 h. 3-ik. A győztest megyette Mr. Charley 4000 K-ért. Versenyérték: 2990 K I., 390 K IL, 190 K III., 130 K a versenypóDztárnak. Idő: 2'56% 0. Bojtár mutatja az utat Róka és Susanne előtt. A rövid oldalou Filou áll az élre, mig mögötte Bojtár és Ázalék láthatók. A sorrend a czélban csak annyiban változik, hogy Azalék lesz második Bojtár előtt. Róka rossz negyedik, lbarra pedig végig utolsó. III. Kétéves nyeretlenek versenye. 5000 K I., 700 K II., 300 K III. 1200 m. Egiedi L. ur s k Fuvola Fantomé—Viganó 54% Miles 1 Br. Springer G. p m Barnaby 56 Carslake 2 Hg. Lubomirski L. p m Ormuzd b3 ll, Bäsch 3 Dreher A. ur s m Onega 56 Varga 4 Mr. Brown s m Hansi II. 56 Schuster 0 Föld A. ur s k Hors concours 55 Smutuy 0 Hg. Hohenlohe-Oehringen p ni Suncrack 56 Brooks 0 Gr. Lamberg H. lov. tbnk. s m Glouton 56 Janek 0 Mautner V. ur s m Mohammed 56 Korb 0 Öreglaki ménes p m Stornixel 56 Sumter 0 Mr. J. Osborne s m Sugár Peti 56 Pretzner 0 Br. Rothschild A. stp k Gudula 54% Trigg 0 Schindler L. ur s k Gertie 52 Hollery 0 Totalisateur: 10:70. Holyrofogadások: 20:49 1., 20:61 II., 20:42 III. A többi ló quotája győzelem esetén: 34 Glouton, 46 Ormuzd, 76 Barnaby, 91 Mohammed, 95 Stornixel, 256 Hors concours és Sugár Peti, 311 Gudula, 406 Suncrack, 456 Onega, 1168 Hansi II., 2078 Gertie. Könyvfogadások: 2 Glouton, 4 Fuvola, Ormuzd és Stornixel, 5 Mohammed, 8 Barnaby, 10 Onega és Sugár Peti, 12 Gudula, Hors eonconcours és Suncrack, 20 Hansi II., 33 Gertie. Bizt. nyakh. nyerve, nyakh. 3-ik, % h. 4-ik. Versenyérték : 4970 K I, 670 K II, 270 K III., 720 K a versenypénztárnak. Idő : 116 2/ioStornixel, Glouton és Barnaby egy csomóban vezetnek Fuvola ós Mohammed előtt. A könyöknél Barnaby áll az élre, mig mögéje lassan Fuvola húzódik fel. A távoszlopon belül Fuvola erős támadást intéz a vezető ellen és küzdelem után győz. Ormuzd, mely a flnishben balra tör és kissé megkésve jön, jó harmadik Onega előtt. IV. Urlovasverseny. T.-dij és 5000 K 1000 K II., 500 K III. 2000 m. < T* " Br. Springer G. 4é p m. Istvánffy Slieve Gallion —Istria 72 Zangen M. ur 1 Mautner V. ur 3ó s m Lanval'66% Harrison ur 2 Hg. Hohenlohe Öehringen 3é s her Neurastheniker 63% > - Folis száz. 3 Föld A. ur 5é s ra j Sport 73 , ' Zangen B. ur 4 Bamberger 1. ur 3é s k Agnes asszony 65 * v . '•' . Knapp ur 0 Gr. Berehtold L. 3é p k Marjoria 63% Hegyi ur 0 Ifj. Gr. Esterházy K. 4ó p k Gallia 70% Gr. Esterházy K. 0 Lov. Landau H. 3é s m Trianon 65 Reimer V. száz. 0 Mélik A. iir 3é stp m Banda Rudi 66% Krause K. ur 0 Öreglaki ménes 3é stp m Lala 66% Reiter fhdu. 0 Totalisateur: 10:59. Helyrefogadások: 20:51 1., 20:44 11., 20.34 Iii. A többi ló quotája győzelem esetén : 44 Neurastheniker, _58 Lala. 60 Gallia, 63 Lanval, 67 A Sport, 201 Ágnes asszony. 354 Banda Rndi, 402 Trianon, 438 Marjoria. KöDyvfogadások : 3 Neurastheniker, 4 A Sport és Istvánffy, 5 Lala és Lanval, 6 Gallia, 14 Trianon, 16 Ágnes asszony és Banda Rudi, 20 .Marjoria. Könnyen 1 h. nyerve, h. 3-ik., % h 4-ik. Versenyérték: 4970 K I., 970 K II., 470 K III., t.-dij a győztes lovasnak, 540 K a versenypénztárnak. Idő: 2-14'/, 0. Gallia vezet Trianon, Neurastheniker, Marjoria és Lanval előtt. A rövid oldal elején Trianon áll az élre, mig Gallia teljesen visszaesik, ugyanez a sors éri Marjoriat is. Az egyenesben előbb Lanval bontakozik ki és a melléje felhúzódó A Sporttal élénk küzdelembe bocsátkozik, ám ekkor Istvánffy is utat talál, majd az élen terem és elég biztosan győz Lanval ellen. Neurastheniker az utolsó métereken A Sport o* a negyedik helyre utasitja. Legközelebbi számunk pénteken jelenik meg. — A mai szám ára 40 fillér.