Vadász- és Versenylap 57. évfolyam, 1913
1913-11-28 / 114. szám
1913 november 28. 673 VEGYES. ORSZÁGOS LDTEHVESZTÉS. Anglo-arabs tenyésztés. Már a nyáron megemlékeztünk róla, hogy Bábolnán kísérletet szándékoznak tenni angoi telivér ménekkel, a melyek típusban lehetőleg közel álljanak az arabs vér jellegzetes tulajdonságaihoz. Az auglo-arabs tenyésztés jelentősége és sikerei- sokkal ösmertehbek, semminthogy azokat újra el kellene sorolnunk. A czél főleg az: nagyobb, masszívabb lovakat nyerni, az arabsok olykor kötött járását, nyeregfekvését, hátát, meuőképességét javítani. Igen nagy eredményeket ért el e téren Francziaország, de csak kevesen tudják, hogy talán még nagyobb sikerekjártak Ausztrália ily jellegű törekvései nyomán. Az ausztráliai enyhe klima és a talajviszonyok rendkívül kedveztek e kísérleteknek és érdekes, hogy e lovak, illetve leszármazóik a versenypályákon is jelentős eredményeket értek el. Álljon itt pár példa. Loup Garounak, az A. J. C. Derby győztesének, nagyanyja egy arabs kancza volt és ugyanez áll a Jockey-Club Derby egy másik győzteséről: Trenchantról. De még jobb lónak tartották kint Dagivorthot (ap. Yattendon), amelynek nagyanyja, egy Glaucus-kancza, szintén arabs volt. Angliában évek előtt egy Alfragan nevii kancza vonta magára a figyelmet, amelynek nagyanyja arabs kancza volt, de egyébként künt a crabbetparki ménes ösmert próbálkozásai nem jártak épen sikerrel. Miután magánteuyésztőink közül is bizonynyal sokan lesznek, a kik arabs vérű kanczáikat a jövőben telivérménekkei fogják fedeztetni, pár szóval meg akarjuk világítani, tulajdonképp mily méneket tartunk e ezélra legalkaimasabbaknak. Mindenekelőtt a stallion ne legyen nagy, mert az átmenetet erőszakolni nem lehet. Nemes fej, kitűnő hát, jó nyak, erős bordázat, jó iigetőmozgás, jó körmök, kifejezett mar és kompaktság a további feltételek. A mi a származást illeti, nem mulaszthatom •el, hogy a féivórtenyésztőt bizonyos pedigreestikai igazságokra ne figyelmeztessem. Az angol telivércsaládok közt — ellentétben egyéb, a kritikát meg nem álló felfogásokkal — csupán hetet vezethetünk vissza fő anyai vonalon keleti (arabs, berber) kanczákra. Közülük, úgyszólván, csak hat él és pedig ezek: Natural Barb Mare of mr. Tregonwell (1) Burton's Natural Barb Mare (2) Layton Barb Mare (4) Barb Mare (6) Barb Mare (Dodwortli anyja) (32) Natural Barb Mare (43) E családoknál a kellő alap meg van s e kauczák jellegüket tényleg továbbörökítették, sőt közülük nem egyuek késői ivadékai is berber-tipust mutatnak. Különösen áll ez azoknál a családoknál, a hol az alapot a tenyésztés első évtizedeiben íiz apai oldalról is keleti vér erősítette. Vegyük példának az i-es családot, azaz az ősanya egy dédunokáját: a Byerly Turk-kanczát. Byerly Tűik tudvalevőleg keleti mén volt, a kancza anyjának apja egy berber mén (Marocco Barb); a nagyanya pedig Place's White Turk (szintén keleti mén, a mely még Cromwell alatt jött Angliába) egy ivadéka. A jelzett Byerly Turk-kancza regisztrált ivadékai (négy daqab) közül egyet az arabs Dariey, egyet a Newcastle Turk fedezett, egyet Grey Hautboy (a melyben már angol vér van) és egyet Spanker. Az utóbbi tudvalevőleg igen nagy szerepet játszik a telivér történetének első részében; apja egy keleti mén, anyja pedig egy arabs kancza (a fentemiitett 6-os Barb Mare). Ez a család tehát át van itatva arabs vérrel és ugyanez áll az Old Morocco Maréról is. A hol az alap ilyen erős, ott az arabs típust külsőleg is megkapjuk és azért nem tanácsolhatjuk eléggé tenyésztőinknek, hogy mielőtt árabs-augol tenyésztésre való angol telivért vesznek, kérjenek tanácsot a méneskönyvektői, a melyeknek teoretikus utasításai ezúttal is bizonyára össze foguak találkozni a gyakorlat szabályaival. A magam részéről a legnagyobb készséggel szolgálok ily felvilágosításokkal, a melyek az ügynek talán nem lesznek ártalmára. L. K FALKAVADÁSZAT A B. R. T. kedden Kereszturon találkozott, télies, időjárás mellett. A kis covertból drawolt róka Ecsernek megy, majd onnét balra Kereszturnak, majd onnét Péczelnek. A sceut igen közepes volt és 35 perez után a vadászatot föl kellett adni. A nagy nád blanc. — Szerdán : Tápió-Süly. A falu melletti nád üres, Bille szintén. Forró-pusztánál covert-kill. Végre — '/ 23 órakor — Maglódon kitűnő sportot adó róka akad, a mely szép runban vezet a Világhy-majornak. majd balra, azután jobbra, elfordulva Feri hegynek az erdőig, a honnét a vadászat Péczel irányában folytatódik és a gödöllői erdőig tart, a hol a pompásan dolgozó falkát le kell ostorozni. Ekkor már sötét volt és a társaság esti 7 óra tájbau érte el Szentlörinczet. Ma AIsó-Nómedin, szombaton pedig Mendén van meet. Az idő, eltekintve az éjjeli fagyoktól, kedvező, a talaj is jó. Az alagi falka az elmúlt héten is igen jó sport mellett vadászott. Szombaton Póthon volt meet, a hol nagy és előkelő társaság találkozott, köztük hölgyek : Apponyi grófnő, Károlyi Lászlóné és Fruzsina grófnők, Kiss Margit úrhölgy, mig a szokott társaságon kivül ezúttal először gr. Csekonics Gyula, a M. L. E. elnöke is részt vett a vadászaton. Első alkalommal jelentek meg gr. Apponyi Henrik ós gr. Zichy Rubidó is. Kitűnő sport volt. Az első nyul 22 perczes, igen gyors runban a 8-asnak, majd onnét az alagi idomitópályára vezetett, a hol, lovak lévén a közeiben, a falkát le kellett ostorozni. A második nyul a fóti országúttól, át a villamos töltésen és a kanálison, 20 perczes szép runt adott s a nyulat a falka a volt Vivian-telepnól, .a ház falának szorítva killelte meg. A sebes run és a falkának pár perezre való megoszlása annyira szétszórta a társaságot, hogy egyedül gr, Csekonics Gyula és a huntsman voltak a killnél jelen. — Hétfőn : Megyer. Érdekes vadásznap. A hajtott nyulak (három darab) mind a nagy megyeri akáczosnak vezettek és pedig át a nagy mocsáron. A scent oly jó és a falka oly gyors volt, hogy — a mocsáron lóval lehetetlen lévén áthatolni — a kopók, ugy szólván, magukban vadászták és ugy is kiileltek meg egy nyulat a megyeri versenypálya alatt. Egy kopó a nagy hévben külön szakadt ós minden áron át akart úszni a Dunán, ugy hogy a II. whipuok nem kis munkájába került e sajátságos szándókától eltéríteni. — Csütörtökön ismét előkelő társaság gyűlt össze a fóti kastélynál, szakadó esőben. A sport ezúttal szintén ió volt, bár az előző napokéval nem vetekedhetett. Egy igen élénk run volt — 25 perczes — a mely az Uj-inajornak, majd onnét vissza a fóti parkba vezetett, a hol a falka megoszolván, a vadászatot abba kellett hagyni. Az A. F. szombaton Gödön találkozik, d. e. 11 órakor. Az A. F. a jövő héten hétfőn, csütörtökön és szombaton találkozik, mindannyiszor délelőtt 11 órakor. A meetek helyét holnapután írja ki a master. Hubertus vadászverseny. Szépen sikerült lovasünnepélyt rendezett e hó 23-án a 9. honvédhuszárezred II. osztályának tisztikara Szamosuj várt, , lovag Pantz Alajos őrnagy vezetése mellett. Az üunepólyen a város és vidék intelligencziája nagy számban jelent meg. A verseny lefolyása ez volt: I. Legénységi vadászverseny. 4000 m. Vezette Kubassy S. száz. II. Altiszti vadászvorseny. 4000 m. Vezette Szemző E. száz. III. Staféta-verseny. (Huszárok.) Rendezte Jakabffy T.. fhdn. IV. Tiszti vadászverseny. 6000 na. (Falka után.) Vezette Pantz A. őrn. Kubassy S. száz. id. p k Déva 1 Bogdánffy B. fhdn. id. p her Dabrova 2 Stefanovics D. fhdn. id. s k Dalnok 3 V. Arabs-verseny. (Altisztek.) Rendezte Jakabffy T. főhadnagy. VI. Jeu de Barre. (Tisztek 2 csoportban.) 1. Szemző E. száz., 2. Jakabffy T. fhdn. Az összes győztesek és helyezettek szép tiszteletdijakat kaptak. A versenyt kedélyes társasvacsora fejezte be. CADOGEL AD US. VETER. Forte és Mite mindennemű állati bőrbántalom hatékony és gyors gyógyszere. 50 és 20 grammos tubusokban. GYÁRTJA: Dr. Kereszty, dr. Wolf és Tsa vegyészeti gyár rt. Újpest, Tó-utcza 5. Kapható minden gyógyszertárban. Telefon: 133—54. Gr. Csekonics Gyula, a M. L. E. elnöke, az elmúlt héten részt vett az alagi falka vadászatán. Gr. Batthyány Elemér egyik szemén a napokbau műtétet végeztek, a mely jól sikerült. Gr. Pejacsevich Albert szerdán Fenéken járt és megtekintette a ménest. Luczenbacher Miklós ur idén is kiutazik a newmarketi árverésekhez. Br. Springer Gusztáv idén Angliában 337 fontot nyert dijakban. Zombory Richard ur hosszabb tartózkodásra Nizzába utazott. Schawel Jacques ur, a ki annak idején egy kisebb gát- és akadályistállót tartott fenn, 80 éves korában elhunyt Schawel ur istállója a Nagy pardubitzi akadályverseny körül érte el a legszebb eredményt, a melyét két izben a féivérü Victoriával s háromszor a szintén féivérü Lady Annenal sikerült megnyernie. Az elhunyt szenvedélyes vadászlovas is volt, a ki sokat lovagolt Megyeren is. Br. Neimans R. az A. F. mult heti vadászatánál egy vizes ároknál, az első perezben súlyosnak látszó balesetet szenvedett, de az akczideus szerencsére nem járt komolyabb következményekkel. Ugyanaz nap Borghese herczeg és br. Radvánszky is elbuktak, de baj itt se történt. Kiss Sándor urat sajnálatos baleset érte. Egy alagi falkavadászatou egy gledicsia-tüske megszúrta és a seb annyira gennyesedett, hogy több ízben operálni kelletett. Most azonban Kiss Sándor ur már elhagyta a betegágyat. Kiss Géza ur esztendőre is első sorban a gr. Pejacsevich Albert vezetése alatt áJló istálló részére fog lovagolni. Br. Engel az osztrák pénzügyminiszter, egy újságíróval folytatott beszélgetésében annak a biztos biztos (?) reményének adott kifejezést, hogy az uj osztrák fogadási törvényjavaslatokhoz hasonlót nálunk is életbe fognak léptetni. «A magyar szomszédok— mondotta a báró — kérésünknek szívesen fognak eleget tenni, annyit már ma elárulhatok.» Söllinger Rezső százados szerdán és csütörtökön Alagon tartózkodott. Péchy Andor ur tegnap Alagon volt s megtekintette a Fred Milne istálló lovait. Egyedi Lajos ur lovairól oly hirek vannak forgalomban, mintha azok más trainer gondozása alá kerülnének. Illetékes helyen erről mitsem tudnak. Zangen Boleslaw ur a napokban kiutazik Fraucziaországba, ahol atélenát ügetőversenyekben fog lovagolni. A Magyar Lovaregylet évzáró közgyűlését és választmányi ülését, mint halljuk, deczember 13-án fogja megtartani. Joe Davis a hét végén elhagyja Tatát s kimegy Maisons Laffittebe, a hol tudvalevőleg mint Negropontes György ur magántrainerje fog letelepedni. Davisnak egyelőre hét évescsikó lesz gondozása alatt, a melyek közül Thea fog mint vezető-ló szolgálatokat teljesíteni. A kanczát tavaszszal istállója beugratja és zászlók közötti versenyekben fogja kihasználni. Bohrn, az U. Sz. uj szövetkezeti trainere decz. 1-én foglalja el uj helyét. Kollárt, a ki prágai bukásából még mindig nem épült föl, a napokban Röntgen-sugarakkal vizsgálták meg és megállapították, hogy csipőcsontja nem tört el, hanem osak kiugrott helyéből. Miután azonban a prágai orvos annak idején elmulasztotta a csont helyreigazítását, sőt a | lábat gipszbe rakta, Kollár most súlyos műtétnek kénytelen magát alávetni. Charles Planner kedden a fővárosban időzött. Carslake, Hewitt, Griggs idén is Davosban töltik a tél egy részét. Bäsch a Wampetich Imre ur vezetése alatt álló istállókhoz szerződött. Jurist és Patriot, hg. Festetics Angliában idomított kétévesei, csak a tavaszszal jöuuek vissza hozzánk. A Dreher-istálló építkezése Alagon oly serényen halad előre, hogy az épület már a napokban tető alatt lesz. Mélik Andor ur lovai, a melyek eddig Neumaunál voltak trainingben, Bohrn Alajos gondozása alá kerülnek.