Vadász- és Versenylap 57. évfolyam, 1913
1913-11-28 / 114. szám
674 VADASZ- ÉS VERSENY-LAP. 1913. november 28. A megyeri pályán az I. hely közönsége részére közvetlenül a vasúti megállótól, azu.u. paddockou át, uj műút készül, ugy, hogy a jövóbeu a közönség kényelmesen 03 pönnenteáen juthat el a tribünhöz. Átég a tavaszi versenyek előtt elkészül az uj buffet és a mázsaház is. A buffet egy része a tribün tetején lesz, ugy bogy a versenyeket onnét is végig lehet majd nézni. Rangos, a melyet gr. Orssich Pál az ősszel 7000 K-ért vásárolt meg, a kiherélésnél lábát törte, ugy hogy ki kellett irtani. 935,390 márkát nyert idén a br. Oppenheimistálló. Ez nem csak német rekord, de ez évben sem a kontinensen, sein egyebütt, egy országban sem érték eb Br. Rothschild Jenő lovai ma elhagyják a. salmliofi trainingtelepet, s holnap Dunakeszre érkeznek, ahol tudvalevőleg Neumaiia gondozása alá kerülnek. Nagy sportünnepélyt tervez a tavaszra gr. Károlyi Lászlóné a fóti parkban. Első sorban gyermekek fognak különböző atlétikai és lovassportokban mérkőzui, de az ünnepély fénypontjának egy nagyszabású hölgy-díjugratás ígérkezik, a melynek sikere már ma biztosítva van. Az iiuuepély jövedelme jótékony czéinak jut. Herbert Earl lovai a jövő esztendőben a gödi istállókban lesznek elhelyezve. A Sport távol maradt tegnapi startjától Brüsselben, mivel a mén bosszú utazásának fáradalmait még nem pihente ki. Fred Milne istállójából Nándort, Neurasthenikert, Ritter von Rheint és Temptert megfosztották nemüktől. Slinn három teiivére: Hindu, Taranto és Apoplexy, a jövőben Neumann dunakeszi istállóiban lesznek elhelyezve. Kinsky K. herczeg lovai elkerültek K'iugsciereből és ezentúl Newmarketben idomitják őket. Hire jár egyébként, bogy a kingsclerei telepet, a mely nyáron rendkívül száraz és kemény, eladják és Waugh is Newmarketbe megy. Patience idén tudvalevőleg pihent a ménesben és a kancza most kitűnő kondiczióban várja a fedeztetési seasout. Partnere még nincs végleg megállapítva. Itt emiitjük meg, liogy a kiváló kancza Pardon-ivadéka egyike a legtöbbet igérő fenéki csikóknak. Welechowsky Ferencz hétfőn veszi át gr. Orssich Pál századosnak eddig Káilaynál trainingben volt lovait. Br. Oppenheim S. Alíréd 935,390 márka össznyereményt ért el idén lovaival Németországban. Mellette a Weinberg- urak 510,400 mk., Haniel R. ur 402,280 mk., a graditzi ménes 236,374 mk., Lindenstaedt W. ur 231,890 mk., Balduin ur 166,860 mk., Krüger F. C. ur 152,315 mk., Schmiedel- ur 128,330 mk., Fröhlich C. url 19,825 mk., Buggenhagen E. és G. urak 116,010 mk., hg. Lubomirski L. 115,800 mk., gr. Seidlitz, hg. Sandreczki 102,320 mk., a weili ménes 92,845 mk., hg. Hohenlohe-Oeheringen 88,050 mk. és gr. Arco-Zinneberg 37,690 mk., össznyereménnyel következnek a sorban. Kállay lovai már elhagyták a dunakeszi istállókat. s egyelőre az alagi tattersallban nyertek elhelyezést. A newmarketi árverések, a melyek deczember 1—5-ig tartanak, idén is igen élénkeknek Ígérkeznek. Az -árverésekre nem kevesebb, mint 1158 telivérfc jelentettek be. Sok u. n. árverésre előkészített telivér mellett számos elsőrangú kanczát is látunk, a melyeknek bizonyára nagy lesz az ára. A mi a méneket illeti, közülök Forfarshire 6 (ap. Royal Hampton, any. St. Elizabeth, St. Simontól), Just Cause 16 (ap. Best Man) és az annak idején sokat emlegetett Shetland • (ap. Zinfandel) és Catmint (ap. Spearmint) érdemelnek legtöbb figyelmet. Az anyakanczák közül bárom Roi Hérode-kancza kelti a legnagyobb érdeklődést, főleg a sajnos, kissé öreg Mousme (ap. St. Simon), a mely a July Stakest nyerte meg. Több kancza Rock Sand fedezése révén értékes; Bay -RowíiM-kanczát is találunk a jegyzékben. Desmondtól és Bayardotól 4 kancza vemhes (köztük egy Gallinule-kancza), kettő St. Frusquintól. Az eladó lovak közt látjuk Kosciuslcot is, amely Szemere ur tulajdona. W. Higgs, az ismert angol jockey, végkép visszavonult a versenylovaglástól s a jövőben telivértenyésztéssel fog foglalkozni. Versenylovaknál gyakran előforduló nyeregnyomást a Cadogel ad us. Veter 1- 2 nap alatt eredményesen gyógyítja. Állatorvosi főiskolán kipróbálva és ajánlva. Kapható gyógyszertárakban. Walkington a héten három zászlók közötti futást nyert Angliában. Mr. J. B. Joel idén 25391 fonttal az első helyen áll az angol tenyésztők sorában. Németország gát- és akadály-jockeyi élén Kühl áll 64 győzelemmel. Mellette Streit 34, W'ersshau'pt 29," Printen 27, Dyhr21, Bastian 19 és Giidicke 16 nyerőt lovagoltak. Meg kell említenünk, hogy H. Fries a szomszéd államban szintén 3 győztest lovagolt. Hajadon a fenéki ménesbe került. Ugyanott újonnan beosztott kancza Clara is. A General Stud Bookból a napokban jelenik meg a XXII. kötet, Miraget megvásárolta br. Bánffy Albert. A S(. Madou-ivadék uj tulajdonosának ménesében fog ápaméni szolgálatokat teljesiteni. A Gallinule-kanczák ivadékai aratták idén a legtöbb sikert Angliában: 31,376 fontot nyervén. Utánuk á I/e/fou-kanczák (23,457), az Isinglasskanczák (20,878), az Ayrshire-kanczák (20,666), a Persimmon-kviiazíik (16,684), az Orme-kanczák (14,300), a Wolf's Ooy-kauczák (13,936) és a Bona Vista-kanczák (12,919) következnek. Az utóbbiak legfőbb támasza Vahren, The Tetrarch anyja volt. Trigg a mult szombaton Lingfieldben Amsterdam nyergében győzelmet aratott egy handicapban. D. Maher 115 versenyt nyert idén Angliában. A champion mellett F. Wootton 91, A. Whalley 85, E. Wheafley 79, Donoghue 73, Walt. Triggs 62, J. H. Martin 53, Robbins 52, Huxley, Clark és Ricka'oy 49—49, Piper 48, Jelliss 45 és C. Foy 40 győztest lovagolt. Rózsabimbó, Rosalie anyja, jövőre Gasconyhoz kerül, D. Maher, a ki idén Lord Rosebery istállójának lovggolt, a jövő esztendőre nem vállal fix szerződést. Á többi Angliában működő jockeyk közül: Will. Griggs a Jardine, Walt. Griggs a Clarchaven, Clark a Lord Durham és H. Jones az angol király istállójának fog lovagolni. Piper a Mr. Tatem és Saxby a Mr. Raphael istállójához szerződött. Szélcsendet, Visz anyját, a tavaszszal Mindig fedezi. Kilometer-rekordok. A különböző távolságokon náíuuk elért legjobb kilometer-idők — melyek közül, azt hisszük nem érdektelen felemlítenünk, hogy a legjobbat nem 900, hanem 1000 méterre érték el — az 1913. év végéig a következők: 900 méterre 0:59 7 2000 méterre 1:02 7 1000 « 0:59 2 2400 « 1:05 1100 « 1-.00» 2500 « 1:05* 1200 « 1:001 2600 « i:05 s 1300 « 0:59 4 2800 « 1:051400 « 1:01° 3000 « 1:06 s 1500 « 1:02 3200 « 1:06' 1600 « 1:00' 3300 « 1:07 1800 « 1:02' F. Slade, a legutóbb Németországban szerepelt jockey, a jövő 2 esztendőre Schmieder ur istállójához szerződött. Slade második claimjét a Buggenhagen urak kötötték le. Pumust, Primissima és Apis anyját, jövőre ismét Slieve Gallion fedezi. O'Neill áll Francziaország sikverseny-jockeyi élén 162 győzelemmel, utána J. Reiff 91, G. Steril 74, Garner 65, J. Childs 65, Sharpé 63, Marsh 53, T. Robinson 53, M. Henry 44, Ch. Childs 41, Mac Gee 38, Rovella 31, M. Barat 31, J. Jennings 28, A. Woodland 27, Allemaud 27, Bellhouse 27, G. Bartholomow 25, G. Clout 24, J. Kellet 22, F. Laue 21 győztes lovaglással következnek a sorban. Saucy Girlt, gróf Batthyány Elemér jeles kanczáját, jövőre Robert le Diable fogja fedezni. Desmond, a tavaly kimúlt angol apamén, idén 30,973 guineat nyert ivadékai révén Angliában. Mellette Sundridge 24,501, Santoi 13,876, St. Frusquin 13,157, Rock Sand 12,822, William the Third 12,801, Chaucer 12,533, Spearmint 12,039, Gallinule 11,766, Roi Herode 11,436, Tredennis 11,061, Picton 10,941,. Isinglass 10,813, Bridge of Canny 10,802 és John. 0 Gaunt 10,695 guinea össznyereményt értek el. R. Wootton, az ismert angol trainer, idén 32 lóval 66 futást nyert a szigetországban. Juliskát, Kokoro anyját, jövőre Rascal fedezi. Mr. J. B. Joel 25,115 font össznyereménynyel champion istállótulajdonosa az elmúlt augol sikversenyseasonnak. Mellette Mr. E. Hulton 24,559, Lcrd Derby 18,273, Capt. D. Mc Calmont 11,505, Mr. Sol Joel 11,538, Col. W. H. Walker 11,272, Mr. A. Belmont 10,515, Lord Harewood 10,215 fontot nyertek össze lovaikkal. Simon Passe, a mely legutóbb hg. Festetics fél vérménesében teljesített szolgálatot, a napokban kimúlt. Berglt eladták Romániába. Fancyt, Bony és Sleipnir anyját, jövőre Slieve Gallionhoz osztották be. Weber Rezső, áz ismert haynaui csapdagyái-os Boszniában a Pliva tóban alig 3 hét alatt tizenegy kifejlett vidrát fogott az általa feltalált 126 ós 12tía számú tányérvassal.' Az eredmény annál meglepőbb, niert azon a helyen addig, csak egyetlen fiatal vidrát fogtak. Gerlach E. (Haynau, Szilézia', a kinek Weber Rezső a tulajdonát képező legrégibb fsapdagyárat átadta, kívánságra szívesen küld dijmente's képes árjegyzéket és loirást az összes csapdákról és fogási módszerekről. Kényelmes otthont nyújt az angol mintára vezetett Viktoria-pénzio, a melynek újonnan berendezett és minden komforttal ellátott szobái és ellátása" a legkényesebb igényeket is kielégítik. A penzió (Miksautcza 9 , saját ház) versenylátogatóknak ós hosszabb tartózkodásnál kedvezményt ad. Laptulajdonos ós felelős szerkesztő LÖVIK KÁROLYVIKTORIA RENflfl ANGOL MINTA rLlulU SZERINT coco MIKSA-UTCA 9. (saját ház). ELŐKELŐ CSALÁDOKNAK : FELTÉTLEN ALKALMAS! Verssnylátogalóknak és hosszabb tailózkodásnál engedmény. KIZAROLAGOSAN PENSIO Egészen UJONAN BERENDEZVE VILLANYVILÁGÍTÁS TELEFON FÜRDŐSZOBÁK Fedezési hirdetmény. Az 1914. óvi fedeztetési idényben a tövisegyházi ménesben, Kürtös vasútállomás közelében fedez CARGILL pej mén, ap. Carbine, any. Galline, ap. Galopin, any. Lady Chelmsford Rosierueiantól. A mén Angliában többnagyobb versenyt nyert jó társaságban. Teljes testvére Fowling Piecenek, egy Angliában igen keresett ménnek. Fedezési dija 200 KA kanczák tartása, gondozása kisbéri díjszabás szerint. Bejelentéseket elfogad Kintzig János, Arad. ]ORICIil!f^ bS e sr tásu, ártalmatlan hashajtó. A versenypálya orvosai által ajánlva lovasoknak, kik testsúlyukat csökkenteni kívánják, az egészség ép: ségben tartása mellett. : Kapható a gyógyszertárakban és a készítőknél. Bäsch és Szamossy. Budapest, VIII. ker., Rákóczi-ut 25. Sodronyfonüfok tűzben zinkezve, vadaskertelt, fáczánosok bekerítéséhez. Ford. Mniísrlí Sohne Wien,IV/l., Pressgasse 29. TELEFON : 4144. Graz, Göstingof Maut és Klagenfurt Postfach 262. Képes árjegyzékek (194. sz.) ingyen és bérmentve a legkö• zelebb fekvő irodából. DREHER ANTALI —, orr . • ' í' „Art ' B 0 B serfőzdei részvénytársaság ajánlja kitűnő minőségű eredeti töl•• tésü palaczksöreit. 0 0 0 Árjegyzéket kívánatra szívesen küld a serfőzde. q Pallas részvénytársaság nyomdája, Budapest, V., Kálmán-utcza 2.