Vadász- és Versenylap 55. évfolyam, 1911

1911-06-23 / 46. szám

1911. junius 20. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 321 Lesbos a Gr. Károlyi Memorial alapján került 82-es jegyéhez. A kancza e versenyben kilókkal futott jobban, mint a Micsoda-versenyben, a hol Grif előtt volt kénytelen meghajolni. Bécsi vereségében nyilván a gyönge lovasnak is része volt. Lesboshoz viszonyítva kapjuk meg azután a szintén jóképességünek Ígérkező, de aligha állóképes Fabel, majd Peribée súlyait. Az utóbbi kettő egyébként mindenesetre javult debutje óta s igy különösen a Peribéen át húzott vonalak megrajzolásában óvatosaknak kell lennünk. Nemnél a legjobb forma álláspontjára helyez­kedtünk, annyival inkább, mert a kancza utolsó mérsékelt szereplésénél nem volt rendben. A német Ostsee classifikálásánál nem vettük fel egészen preczize a Menda fej hosszas győzelme által adott viszonylatot, miután, mint föntebb ki­fejtettük, nézetünk az, hogy a jlíimcNy-kariczának a budapesti táv rövid volt s hogy igazi képes­ségét csak a Metropole dijban fejtette ki. Igy Ostsee formája Macaulayn és Finom Rózsin át van elbírálva, itt is megjegyezve, hogy Macau­lay későbbi teljesítményét, a mikor Romola és Invariable mögött ért a czélhoz, nem akczcptáltúk. Jelentős javulással jutott distinguált poziczió­jához a difficzilis Ma foi. A Slieve Gallionra jó fényt vető ménnél a Matchbox és a Bona Vista verseny kiván magas értékelést, mig előzetes formái elkülönitendők és számítási alapul semmi esetre sem szolgálhatnak. Egy másik jobb mén 'Tiber, a Metropole dij másodikja, a melynek csaknem összes formái pon'osan fedik egymást, ugy hogy a skála megrajzolásánál jó szolgála­tot tettek. Benne Beregvölgy újra megmutatta, hogy reálisjó és küllemben is tetszetős lovakat tud produkálni. Tiberrel egy polczra helyeztük Bri­tanniát, a melynek classiükálására az általa le­győzött Peribée és Invariable adtak alapot. A kancza bécsi formáját — gyenge lovasára való tekintettel — tartózkodva ítéltük meg. Alig valamivel a nevezettek alá kerülnek Ro­mola, Pell-Mell, Kruszelnicza, Póker, Szabad, Giddy Girl, Peribée és Lan. Köztük legnehezeb­ben Romola Ítélhető meg, a mely csak egyszer futott s oly nagy stilusban verte meg Invariah­let, Macaulayt, liogy talán még jobb, mint a mily magasra fölvettük. Pell-Mell formái, mint fön­tebb is emiitettük, nem egészen egyenletesek, Kruszelniczánál pedig szintén óvatosaknak kell lennünk. Póker látszólag szerencsétlen ló volt s csaknem minden versenye után fölhangzott a panasz, hogy ellovagolták, voltaképpen azonban a mén mindig jobb lóval akadt^össze és formái meglehetősen fedik egymást. A jobb kétévesek közé sorolandók még Azután, Oh dear, Héléne, Serenissima, a javulóképesnek látszó Braunau, a javult Ginistrelli, majd Finom Rózsi és a ne­hezen megítélhető Alpenveilchen. Az úgynevezett piaterek sorát Du nyitja meg s aránylag elég magasan áll Roselle is, amely­nél meg kell jegyezni, hogy budapesti győzelme könnyebb volt, mint a minőnek látszott. Meg­lehetős ló Álcza és a javulóképes Etelka is. A platereknél a látszólagos javulásokat tartózko­dással biráltuk el s köztük csak az egy Minca tetszik oly lónak, a mely határozottan előre­haladt képességben. Kisebb eltérések természe­tesen náluk is ép ugy akadtak, mint a jobb telivéreknél. íme a nagyjában megrajzolt handicap, amely összes eddig futott és pozitiv formát mutatott kétéveseinket foglalja össze : Menda 83} Ginistrelli 75 Roda-Roda 83 Rafael 74} Lesbos 82 Outing 74 Ma foi 82 Slieve Bawn 73} Nem 81} Invariable 73} Ostsee 81 Ravissante 73 Brittannia 81 * Luna 73 Fabel 80} Du 72} Tiber 80 Bony 72} 72 Grif 79} Elegie 72} 72 Pell mell 79} Sirene 72 Romola 79} Silver Wave 72 Póker 79 Lamoral 71} Kruszelnicza 78} Lomnica 71 Giddy Girl 78} Roselle 71 Szabad 78 Enniskillen 70} Macaulay 78 Rahl 70} Lan 77} Gun 70} Peribée 77} Troja 70 Azután 77 Tévedés 70 Oh dear 76} Charon 70 Helene 76} Etelka 70 Serenissima 76} Álczal 69} Braunau 76 Zergebak 69} Finom Rózsi 76 Loza 69} Alpenveilchen 75} Coax me 69 Dara 68} 68} Pinty 60 Ez Tipp 68} 68} Gellért 60 Hajdú 68 Black River 60 Minca 68 Éjjel-Nappal 59} Orom 68 Virtus 59} Love me 67} Spirifankerl 59 Seagull 65} Grisette 58 Musette 65} Charmeuse 57} Bezzentő 65} Saucy Maid 57 Mokan 65 Serkentő 57 Répa 64 Szemcse 55 Villám 63 Fifl 54 Szaraczén 63 Lima 53} Szemérmetlen 63 My Baby 53 Hidalgó 63 .Addenda 53 Santa 62} Tou Tou 53 Inczi 61 Fig 52} Franklin 61 Csecse 52 Miranda 61 Evening. Star 50 Sunray 60} Blondinka 49 Hont 60} Nefejets 44} Agen 60} Marche 46 Az alagi első nap. A Magyar Lovaregylet immár öt napra terjedő alagi meeting-je vasárnap kezdődik meg a népszerű versenytéren. A campagne eseményei a kisérleti jel­leggel bíró Kozma Ferencz emlékverseny körül cso­portosulnak, a melylyel együtt igen jó sportot helyez­nek kilátásba. Az első nap programmján a 2000 méter távolságú Gubacsi dij a bevezető szám, a melyben négyéves és idősebb lovak vehetik fel a liarczot. A versenyre a másodclassis jobbjait is kötelezve látjuk, igy starthoz állhat Ravenswood, Lord Darcy, Nagy ur és Szom­széd is. E lovak közül Ravenswooci a legjobb és miután súlya is kedvező, a mén valószínűleg meg­nyeri a versenyt. Ellenfelei közül Szomszédtól vár­juk a legjobb futást, mert Lord Darcynak öt fonttal magasabb súlya van, mig Nagy ur még mindig nines top kondicziójában. A Hároméves nyeretlenek handicapjában Patikáirost tartjuk a legjobb esélyű pályázónak, a melynek ellen­fele Corvinus lehetne. A nap főszámában, a Somlai dijban jó képességű háromévesek mellett néhány igen jó idősebb ló in­indulhat. Az előbbiek.közül Lógós, Iltis, Jávor ós Rutli nevei érdemelnek felemlitóst, mig az idősebb évjáratokat Kahlenberg, Egeria, Ravenswood ós Kottingbrunn képviselhetik több-kevesebb esólylyel. A háromévesek sorából Lógós határozottan kimagas­lik ós mivel súlya szintén kedvező, e quartettből neki adjuk az első chanceot. A mi viszont az idősebb lovak­kal szemben való viszonyát illeti, azok közül első sorban istállótársát, Kahlenberget kellene megvernie. E két ló azonban nyilván kitér egymásnak és igy Lógóst, vagy ha Kahlenberg indul, ugy a Dunure­méut aligha verik meg. Az'istálló kiküldöttjének sze­rintünk "jávor vagy Ravenswood lesz a legveszélye­sebb ellenfele. A második esélyt részünkről a három­évesnek adjuk. Ha Lógós és Kahlenberg mégsem térnek ki egymásnak, ugy Lógós volna á jelöltünk. A Kétéves nyeretlenek versenyében több sötét ló nevével találkozunk, a melyek keresztet húzhatnak a számításra. A már látott lovak közül a Kezdők ver­senyében negyediknek beérkezett Finom Rózsi ma­gaslik ki és a kanczát feltétlenül az első esély illeti meg. A sötét lovak közül Veinard (Beregvölgy— Spansau), Jago (Matchbox—Javorinka) neveit em­lítjük föl. A Kétéves nyeretlenek eladó handicapjában a mér­sékeltebb lovak kissé erősen vannak megfogva, igy a nagy sulyu Miranda és Virtus közt keressük a nyerőt. Az Eladók handicapjában Cromwell, hacsak^ félig­meddig a régi, nehezen verhető meg. A négyéves mellett Pityi Palkó esélye tűnik szembe. Az Eladó'versenyben, a mely a nap utolsó száma, nagy súlya daczára Raspberryt jelöljük és mel­lette Boncompagnotól várunk jó futást. Programm. Alagi versenyek 1911. Első nap. Vasárnap, junius 25. 4-00 I. Gubacsi dij. 4000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 2000 m. (12 aláirás.) 1. Dávid E. ur 5é p m Lord Darcy 60 2. Egyedi A. ur 5ó p m Avar 60 3 . 4é s m Nagy ur 58'/ 2 4. Geist G. ur 5ó s m Papucshős 60 5. Jankovich-B. Gy. 4é p m Most vagy soha 56 6. Mautner V. ur 4é p m Ravenswood 5872 7. Milne F. ur 5é p m Boncompagno 60 8. Petanovits J. ur 6é p her Topper 60 9 . 4é p m General 5872 10. Rohonczy G. ur 5é stp k Eszemadta 58 7 2 11. Tápiószentmártoni ménes 5ó s m Szomszéd 57 V 2 12. Gr. Wenckheim D. 5ó s m Setétkapu 60 Tip : Ravenswood— Szomszéd 425 II. Hároméves nyeretlenek handicapja. 3000 K a győztesnek, 1000 K a 2-iknak, 400 K a 3-iknak. Táv. 1600 m. (12 aláirás.) 1. Geist G. ur p m lihamér 60 2. Br. Harkányi J. s m Corvinus 58 3. Dávid E. ur p m Orissa 54i/ 2 4. Egyedi A. ur s m Tengernagy 54' 5. Hg Taxis M. E. p k Grande Diseuse 53 6. Motcalf J. s k Actress 52 7. Mautner V. ur p m Cliaos 517» 8. Egyedi A. ur s m Patikáros 50 9. Kirnbauer M. fhdgy p m Stitch in time 50 10. Gr. Wenckheim D. p m Boros 50 Tip: Patikáros—Corvinus 4-55 III. Somlói dij. 10000 K a győztesnek, 1600 K a 2-iknak, 800 K a 3-iknak. Táv. 1600 m. (14 aláirás.) 1. Gr. Batthyány E. 4é p k Gourmande 547 2 2. Dreher A. ur 3é s m Lógós 50 3. Egyedi A. ur 5é p m Avar 56 4 . 4é s m Nagy ur 56 5. Egyedi L. ur 4é s m Cullinan 56 6. —- 3é p m Iltis 50 7. Geist G. ur 3é s m Jávor 53 8. Capt. George 5é p m Kahlenberg 577» 9. Br. Harkányi J. 4ó p k Egeria ' 547 2 10.Lov. Landau H. 3ó p k Ruth 517» 11. Mautner V. ur 4é p m Ravenswood 56 12. Negropontes Gy. ur 3é s k Theodora II. 487» 13. Gestüt Oroszvár 6é p m Kottingbrunn 56 14. Petanovits J. ur 3é p m Kapanyél 50 Tip: Lógós- Kahlenberg—Jávor 5-25 IV. Kétéves nyeretlenek versenye. 3000 K a győztesnek, 80.0 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. Táv. 900 m. (16 aláirás.) 1. Badesco Gy. ur s k Csipke 54«/ a 2. Gr. Berchtold L. p m Little John 56 3. Dávid E. ur p m Vocativus 56 4. Egyedi A. ur p m Bicskás 56 5. Egyedi L. ur p m Golconda 56 6 . stp k Gesztenye 547 2 7 . p k Gyöngyélet 54'/» 8. Geist G. ur p m Dara 56 9 . p m lüz 56 10. Jankovich-B. Gy. ur s m Rofios 56 11. Lossonczy Gy. ur p m Barna legény 56 12. Gestüt Oroszvár s m Jago 56 13. Petanovits J. ur s m Falu rossza 56 14 . s k Finom Rózsi 54V 2 lö.Rödey Rezső p m Veinard 56 16. Tápiószentmártoni ménes p m Magyar 56 Tip: Finom Rózsi—Jago 5-50 V. Kétéves nyeretlenek eladó handicapja. 2000 Ka győztesnek, 500 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. Táv. 900 m. (13 aláirás.) 1. Badesco Gy. ur p k Szemérmetlen 6200 60 2 . p k Miranda 5800 58 3. Rohonczy G. ur stp m Virtus 5600 57 4 . p k Tuba Rózsa 5000 54 5. Zombory E. urnő p m Met enyö 4800 53 6 Gr. Berchtold L. s k Biondinka 4700 527 2 7. Bamberger I. ur s k Nefelejts 3900 487 2 8 s k Marche 3300 45 V 2 Tip : Miranda— Virtus 6 20VI. Eladók handicapja. 2000 Ií a győztesnek, 500 K a 2-iknak, 300 K a 3-iknak. Táv. 1000 m. (19 aláirás.) 1. Bamberger I. ur 6é s m Álnok 6000 69 2. Lov. Wiktor St. 5é s her Mirabeau 5350 62 V» 3. Petauovits J. ur 3á p k Lola 4950 58% 5. Rohonczy G. ur 5ó stp m Pityi, Palkó 4900 58 5. Zombory R. ur 4é p her Menkö 4850 57'/» 6. Gestüt Oroszvár 3ó s m Ayr 4700 56 7. Dávid E. ur 3ó stp k Anita 4350 52 V» 8. Mautner V. ur 3é stp k Relly 4050 497» 9. Geist G. ur 4é p her Rákos'4000 49 10. Dávid E. ur 3é p k Szeszély 4000 49 11. Egyedi L. ur 4é p m Cromwell 3950 487» 12. Horn A. ur 3ó stp k Szeszélyes 3900 48 13. Kiss G. ur 4é sz k Cora Pearl 3700 46 14. Bartos E. ur 4ó p k Bor 3300 42 Tip: Cromwell— Pityi Palkó 6 45 VII. Eladóverseny. 2000 Ií a győztesnek, 300 K 2-iknak, 200 K a 3-iknak. Táv. 2000 m. (9 alá­irás.) 1. Dávid E. ur 5é s k Titi II. 2000 537» 2 . 4é p m Morning Air 2000 55 3 . 4é p m Tok 20Ó0 55 4. Geist G. ur 4é stp k Akácz 5000 557a 5 . 4é stp her Rákos 8000 60 6. Milne F. ur 5ó p m Boncompagno 5000 57 7. Negropontes Gy. ur 5ó stp k Raspberry 8000 58'/ 2. 8. Gr. Orssich N. hdn. 4ó p m Ladoga 2000 55 9. Vivian F. ur 3é s her Daylight 5000 51 Tip : Raspberry— Boncompagno Vonatok menetrendje a magyar kir. államvasutak nyugati pályaudvarától Külöu vonat : csakis I. és II. oszt. kocsikkal 3-10* 3-20*­3'26* 3'38* 3-37* 3-50* Oda: csakis Iii. oszt. kocsikkal Ind. Budapestről 2'45 3'— 315 Ind. R.-Palota-Ujpestről 3'01 — 3'32 Érkj Alagra 3'12 3'27 3'43

Next

/
Thumbnails
Contents