Vadász- és Versenylap 49. évfolyam, 1905

1905-12-16 / 125. szám

1905. deczember 16. képességet mutatta a nyilvánosság elótt, s azért egy nagy istállónak oly megbecsülhetetlen lova, a melyet semmi áron nem kellene távozni hagyni. Jó próbalovaknak tartjuk még: Peturt, Vitelt tust, Alf öldet, Cavatinat, Daladert, Menydörgöst, Irigyet, Tárogatót, de náluk már itt-ott ingadozást lehet tapasztalni és kitűnő trial-ló lett volna, — amiről persze classisánál fogva szó nem lehetett — Sorrento, a mely vonalat csak kora tavaszszal s egy izben őszszel tagadta meg, különben pedig az óra pontosságával futott. Összegezve az elmondottakat, azt hisszük, eléggé kidomborítottuk s minden oldalról meg­világítottuk a trialozás nehézségeit, gyakran leküzdhetetlen akadályait. Epen azért nem egé­szen helytelen sok istállónak az a nézete, hogy a próbálásról egészen lemond, s természetes értékmérőül csupán a legfóbb forumot, magát a versenyt fogadja el. Nem egészen helytelen, mondjuk, mert az elmondottak daczára trialra, leg­alább is hozzávetőleges eredményűre, mégis szük­ség van. E nélkül lovaink ott fognak futni, a hol nincs mit keresniök és formán kivüli telivérek Bécsbe, Budapestre való küldésével szaporítjuk számláinkat. Ilyen szempontból a Sporadikus pró­bák indokoltak, de apodiktikus biztosságu trialra, senki a melylyel nagy fogadást lehet összekapcsol­ni se számitson, hanem inkább maradjon a papír­forma keretén belül, mert különben számos csalódással és nagy anyagi áldozatokkal kell szembe néznie. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 841 Reflexiók. XI. (Nugommorv. — Vonna Sol és Vineta. — Faith. — A nyers formák. — Stoneok. — A Helenenthali dij. — Mac G. és Rother Stadl.) A negyedik kottingbrunni nap följegyzésre érdemesebb versenyt nem igen nyújtott: Ma győzelme a papírformának felelt meg, Faragó formája itt nyert megpecsételést s Bakancsos győzelmét se honorálná ma a totalisateur 10:180 quotával. Az ötödik nap eseményei sorában Trocadéronak a Kísérleti versenyben aratott győ­zelme érdemel emlitést s jó Steepler mutatko­zott be Nugommorvban, a mely mindjárt debut­jánál nehéz akadályok közt — 73} kg alatt — biztos győzelmet tudott aratni. Nugommorv te­kintélyes súlyt tudott összes társainak adni s ez a győzelem is igazolja, hogy jósteeplertkisulyozni alig lebet. E napon két eladóverseny szerepelt, a melyekről lehet egy-két szóval megemlékezni. Az egyik ilyfajta versenyt — egy handicapot — Donna Sol nyerte meg s utána a kanczáért élénk vetélkedés volt a ringben: végül is a há­romévest Péchy Andor ur vette meg 5200 K-ért. Donna Sol, mint tudjuk, az árnak elenyésző ré­szét se tudta behozni. A másik nyeró Vineta volt, a mely győzelme daczára oly kis formát mutatott, hogy még az érte adott 1500 K is soknak tetszett. A Tip-Top kanczát pár nap múlva a Helenenthali díjra készülő Millionärret ós Tatagyöngyével próbálták ki, 10 kg külömbség mellett s az eredmény az volt, hogy Vineta a próbát elég könnyen megnyerte. Egyike a legjobb fogadásoknak volt tehát az aug. 5-diki eladó-baudicap, a melyben Vineta 48} kg-mal szerepelt, mikor ugyanott Palmaria 48}, Legenda 44, Timidity 44 kg stb.-t vittek. Vineta tényleg könnyen gyózött is s mint mondani szokás még egy handicap volt benne, a melyet — Buda­pesten — szintén meg is nyert. A hatodik kottingbrunni napról Faith és Bon Amie győzelmét kell kiemelnünk. Faith egyike legjobb fiatal lovainknak, a melyről sokan Kot­tiugbrunnbau már elfeledték, hogy május 28-án 3 kg. különbség mellett Titaniat tudta megverni. Akkor az a forma véletlenségnek tünt föl, a gyö­pön azonban, régi nézetüuk szerint véletlenségek igen ritkák s a lónak, a nyers formának mindég hinni kell. Faith is bebizonyította, hogy a máj. 28-iki versenyben Titaniat nem ok nélkül verte meg s a ki Kottingbrunnbau megvásárolta volna, bizonyára nem csinál rossz üzletet. A hetedik nap, ezt már jelezte is: Faith fejhosszra fölfut Faragóhoz, a melynek 1} kg-ot és a nemet adja. Ugyan e nap került dűlőre a Nagy Kottingbrunni handicap, a melyet Merry Agnesben szerencsés ló nyert meg, mert kedvezőbb start esetén a harmadiknak helyezett Kikelet aligha talált volna legyözóre. Még egy «erköl­csi győztes» volt: Heldin, a mely csak negye­dik tudott lenni s utóbbi formái szerint bizonyo­san jobb szerepre lett volna hivatva. A mit tehát már föntebb is elmondottunk az újra bebi­zonyosodott: egy nagy handicaphoz nemcsak stone-oknyi előny, de szerencse is kell. Mig Merry Agnes ösmert formájával nyerte meg a versenyt, addig Heldin és Kikelet, a melyeknek legalább 7—8 kg-juk volt a nyerővel szemben, csak a harmadik és negyedik helyen tudtak végezni. Egy másik tanulság, hogy a nyers formáknak mindig jó hinni, a nyolczadik napon domboro­dott ki. A Szt. István dijra készülő Con amore (60}) a Gainfabrni dijban állt starthoz és ellen­felei Tannhäuser (55) és Rieuse (51}) voltak. Tehát egy úgynevezett «jó dolog», a mit a bookmakerek táblája 5 reával apprecziált. Con amore meg is nyerte a versenyt, de csak küz­delem után Tannhäuser ellen, mig Rieuse jó har­madik volt. A verseny konsternácziót keltett Con amore hivei közt és mint az ilyenkor szokás a legtöbben pálczát törtek a Matchbox-mén felett, a kisebbség pedig azt hozta föl mentségül, hogy a mén hajtós ló s igy a birói Ítéletnek nem kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani. Arra, hogy Tannliäuser megjavult s meglehetős magas képességű lóvá fejlődött, senki sem gondolt — holott ez lett volna a legegyszerűbb magya­rázat — s csak a herélt budapesti, majd bécsi formája emlékeztetett rá, hogy a kottingbrunni verseny egész helyes volt. A záró nap szintén hasonló eredménynyel szolgált: Sorrento (63}) a nagy dijban holtver­senyt futott Kikelettel, a melynek 5} kg.-ot czédalt. Bar kétségtelen, hogy Tarai a versenyt meg tudta volna nyerni, arról szó se lehet, hogy Sorrento játszva győzzön s Kikelet későbbi for­mái s az adott súlyviszonyok alapján meg lehet állapítani, hogy Sorrentomk mintegy 5 — 6 font­nyi előnye volt a kanczával szemben, a mi te­kintettel a mély talajra nem túlságos superiori­tást jelent. Hogy pedig Kikelet itt megmutatta őszi képességét, jelzi Partenza, a mely 52 kg alatt 12 hosszra a holtversenyt futók mögött ért a czélhoz. A kottingbrunni zárónap másik érdekes ese­ménye volt a Helenenthali dij. A dij fenállása óta ily jó mezőny még nem találkozott össze. Talán nem csalódunk, ha azt mondjuk, hogy előzetesen a Helenenthali dijat megnyert legjobb ló Bon Marché volt, de kikeresve akkori for­máját azt mintegy 74 kg. magasnak látjuk, mig idén a Rother Stadl a Helenenthali dij napján 78{-en áll, Mac G. (eltekintve később mutatott képességétől) 74-en. A field legjobb lova egyéb­ként, mint tudnivaló, az utóbbi volt. Lesz még mód rá, hogy Mac G.-vel részletesebben foglal­kozzunk, de egyelőre itt is néhány szót kivánunk róla elmondani. Mac G. egyike az utolsó évtized legjobb kétéveseinek. Idei legmagasabb formája felemelkedik 83-ig, tebát csaknem ott van, a hol kétéves korában Patience állott, és analóg a kétéves Beregvölgy legjobb képességével. Ez sokat igérő karakterisztikon, mert nagy ritkaság, hogy derbynyerö számokban kifejezett magasabb képességet mutasson. Mac G.-nek tehát eszten­dőre nem kell klasszisban javulnia, hogy a derby zsákmányává legyen s nehezen hisszük, bár átszámítási alapunk reá nincs, hogy Fels classisban föléje kerüljön. De jó kétéves Ro­ther Stadl is, a melynek valószínűleg az álló­képesség lesz legnagyobb ereje s nála további javulás sincs kizárva. Ha még ehhez hozzá­vesszük, hogy a Helenenthali dij többi starthoz állott lovai is, ha nem is fenomenek, de a hasznos jelzőt megérdemlik, ugy megelégedés­sel mutathatunk rá, hogy a szép kottingbrunni verseny végre odáig fejlődött, hogy betölti hi­vatását : megkiméli a legjobb anyagot a korai trainingtől s reászoktatja trainereinket, hogy jó lovakkal várjanak e dijra. Idomáraink eleintén nem igen voltak tisztában vele, milyen kaliberű telivéreket és mily módon preparáljanak erre a futásra, erre csak a tapasztalat tanitotta meg őket, miuden versenytechnikai dolog legjobb mestere. Ha lehet valamit a Helenenthali-dij ellen fölvetni, ugy csak azt, hogy első starjuk­nál kevés ló, különösen mének nem mutatják igaz formájukat s igy ha trainereink jó kanczá­kat rezerválnának "számára talán könnyebben tudnának érvényesülni. (Folytatjuk.) Fedezési hirdetés. Az 1906. évi fedeztetési idényben a lesvári mé­nesben fedez : Fíilll a p" Matchljo x> a nY- Fantasie, ap. The Pal­mer, any. Fancy, Orlando-tól. Falb megnyerte 1901. évben a Trial Stakes-t és Király dijat. Apja Tltania-nak (Rupera dij, Tenyész­tők dija, Gaga verseny, a Hatvani dij és több más verseny nyertesének), Faragó, Ronulla stbnek. Fedezési dija : 600 korona. Tlflfíü a p' D ono van, any. Adria, ap. Pásztor, IJUlla, any. Fantasie, The Palmer-töl. Doria apja Ezeregyéj-nek (a hamburgi Jubiláums­Criterium nyertesének) Futótűz stbnek. Fedezési dija: 300 korona. Nyertesek és nyertesek anyjának 100 korona. Kanczák tartása és gondozása kisbéri díjszabás szerint. Bejelentések Jaross Sándor úrhoz Puszta-Lesvárra, (posta- és távirda Téth, Győr mellett), intézendők. I TELEFON 84—97. POPPER EDE bookmaker = BUDAPEST = IV., Kossuth Lajos utcza 8. r 1 Elfogad fogadásokat a jövő év összes classikns versenyeire. Vidéki megbízásokat pontosan és kész ségget teljesít TELEFON 84—97 i i PAAR JÁNOS ÉKSZERESZ BUDAPEST, IY.. KORONAHERCZEC-UTCZA 3. SZÁM 4 NAGY VÁLASZTÉK SPORTTÁRGYA KB A N,^^ KÜLÖNLEGESSÉGEKBEN, YERSENY­^Pl É S VADÁSZD,JAKBAN. >JJ\ 1

Next

/
Thumbnails
Contents