Vadász- és Versenylap 49. évfolyam, 1905

1905-12-16 / 125. szám

842 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1905. deczember 16. A newmarketi telivérárverés. A newmarketi telivér árverés, a mely mait héten zaj­lott le (lezajlott pedig a szó legteljesebb értelmében) a legsikerültebb téli árverés volt, a mit valaha ren­deztek. Délamerikából, Olasz, Német, de főleg Fran­cziaországból oly nagy számmal és olyan nagy ősz­szegekkel jöttek vevők, hogy jutányos vételekről, mint más években, az idén szó se lehetett. Minden valamire való telivérnek az árát ugy felverték, hogy a kisebb vevők nem is vehettek részt a konkurreneziá­ban. 581 telivér került árverésre, ebből elkelt 423 darab 109 668 guinea áron, azaz darabja valamivel cseké­lyebb átlagot ért el 260 guineánál! Mindjárt az első nap szenzácziója a németek, francziák és belgák erős vetekedése volt s mikor azután második napon a belga Möns. Brugman 4500 guineáért (108.000 ko­rona) megvette a 12 éves Roquebrune-t, a derby nyerő Rock Sandnak az anyját, a franczia Möns, de St. Alary pedig 7500 guineáért Delaunayt, a meglepetés moraja futott végig Anglián s még a leghiggadtabb sportemberek is kárhoztatták Sir James Millert, hogy Boquebrunet eladta, az angol vevőket pedig, hogy kiengedték ezt a kanczát az országból, a legjobb anyakanczát, amely valaha kikerült a hármas király­ságból. A mi Delaunayt illeti, azt kevésbé sajnálták, hiszen klasszikus versenyt nem nyert, de annál in­kább sajnálhatjuk mi, hogy erre a valóban égető be­fektetésre nem volt pénzünk,pedig Delaunayból az állam­nak és az országnak nagy haszna lett volna. A nyáron 15000 guineáért a ló majdnem hozzánk került, most ennek az összegnek a feléért más országba jutott, pedig semmivel se rosszabb, mint volt egy félév előtt. Hogy kit terhel a felelőség ? Csakis szomorú politikai viszonyainkat. A harmadik napon Lehndorff gróf, aki 1300 és 1000 guineát adott kanczákért, iparkodott Németor­szág érdekében, s oly magas árak mellett keltek el a telivérek, hogy a devonshirei herczegnek 3000 guineát kellett kiadnia, hogy a Gal/inule által fede­zett Grand Prixet megtartsa az országban, s ilyen arányban voltak az árak a negyedik és ötödik napon is. Az öt nap alatt a legmagasabb árt Uelaunay érte el, mig legolcsóbban, 5 guineáért, a 19 éves Drdgafa kelt el, egy Magyarországból Angliába került kancza, melynek Doncaster az apja és B ack Flag az anyja. Drdgafa fedezve van Pride által és Mr. Harlock vette meg. A newmarketi árverés befejezése az a szenzácziós hir volt, hogy egy buenos ayresi tenyésztő, névszerint Ignacio Correas megvette Ed- ward királytól Diamond Jubileet, a 2C00 guinea, derby és St. Leger nyerőjét, Florizel II. és Persimmon édes testvérét. A hires lóért 30000 guineát (720000 ko­rona) adott uj tulajdonosa, kikötve, hogy a jövő év julius 1-én átveheti a mént, hogy rögtön útnak in­ditsa Buenos Ayresbe, a Las Ortigas ménesbe, a hol Napoli nevü fedező ménje mellett 65 válogatott kanczája van Sennor Correasnak. A mi már most a mi tenyésztőink szerepét illeti a newmarketi árverésen, ugy Luczenbacher ur és Harkányi báró becsülettel képviselték a magyar ér­dekeket, megtéve minden tőlük telhetőt, hogy a magas árak mellett valamit haza hozzanak. Mindenek előtt foglalkozzunk avval a vásárral, a melyik időrend szerint az utolsó volt, t. i. a báró Harkányi által megvásárolt Raeburn-nel. Raeburn egy jelenleg 15 éves pej mén, a melynek apja St. Simon. az anyja pedig Moioerina a portiandi hg. ménesének egyik legjobb kanczája volt, a mely egymásután hozta Modwena, Amoena, Donovan, Semolina, Koorali Raebnrn, Elizabeth Hardwiek és Sir Joshuat, a melyek közül különösen Donovan, Semolina és Ratburn tűn­tek ki a versenypályán. Raeburn 2 éves korában 6 kísérletnél megnyerte a Stud Produce Stakest (794 sov.) a Ham Stakest (550 sov.) és a Boscaven Sta- kest (400 sov.), pályafutásának fénypontját azonban hároméves korában érte el. Kortársa volt olyan lovaknak, mint Isinglass és Ravensburg és ennek többször adta meg az árát, igy mindjárt a 2000 gui­neában, a hol mögöttük harmadik volt, hasonló sors érte a derbyben is. Mindkét versenyt Isinglass nyerte meg Ravensburg ellen. Az Epsom Grand Prixeben Morgannak, a pettendi ménnek a fia, landeragee utasította a második helyre, a St. James Palace Stakes ben ismét második lett Phocion mögött, de Ravens­! bury előtt és hasonló sors várt reá a Midsummer Plateben, a hol Medicis előzte meg. A manchesteri szeptemberi meetingen következett azután Racbitm- nek azon futása, a mely emlékezetessé teszi nevét. A 6340 font sterling értékű Lancashire Plateben az eddig veretlen Isinglass-szal szemben a keztyüt csak a kitűnő La Fléche, Lady Caroline és Raeburnnal merték felvenni. Isinglass mint «reás» favorit indult, de a versenyben első és egész pályafutása alatt egyetlen vereségét szenvedte. Raeburn egy hosszal előzte meg Isinglasst, a mely mögött egy fél hosz­szal La Fléche lett harmadik. Isinglass ugyan 10 fontot adott Raeburnnek, de hogy formája korrekt volt és nem valami momentan indispoziczió befo­lyása alatt állt, azt bizonyltja La Fléche helyzete a finishben Itinglasshoz, ugy hogy a győzelmet csakis Raeburn jó formájának lehet tulajdonítani. Két hét­tel később Raeburn megnyerte a Royal Stakest, azu­tán második volt a Cambridgeshire Stakesben 51} kilóval a nyergében a nyerő 4 éves Molly Morgan 414 kilójával szemben, és végül harmadik lett a Derby Cupban 10 fontot cedálva a nyerő Best Man­nak és 23 fontot a másodiknak Harfleur II-nek melyek kortársai voltak. Négyéves korában is még négy Íz­ben jelent meg a nyilvánosság előtt, de hároméves korának szeptemberi formájához soha többé nem volt képes felfutni és győzni. Pedigreejét már mult számunkban közöltük. Első ivadékai 1898-ban jelentek meg, s mindjárt Lady Oglevel jól mutatkozott be, de hasznos utódok­tól eltekintve klasszikus nyerőt eddig nem tudott produkálni. Nálunk Szélicsend volt legjobb ivadéka s ha Csak néhány hozzá hasonlót fog nemzeni, ugy máris megtette kötelességét. Angliában ivadékai a következő összegeket nyerték sikversenyekben : 1898 1899 1900 1901 1902 1903 1904 1905 2419 font sterling. 1802 « 3096 « 1684 « 4054 « 4853 « 1710 « 2330 « Származását nézve Raebnrn a 7-es külső család tagja, azé a családé, mely épen az utolsó két év­tizedben annyi jó ivadékot, különösen mént hozott a ielszinre, hogy csak Florizel II, Persimmon, Dia mond Jubilee, Donovan, Wild fowler, I'lying Fox, Flying Lemur, Medicis, Berzak és HacUer neveit emlitsük. Külsejére nézve jegytelen pej, tele kvalitással, s nagyon hasonlít hires apjához, St. Simonhoz, csak valamivel alacsonyabb. Magassága nem egészen 16 marok, övmérete 6 láb 3 hüvely, a térd alatt 8J hüvely körfogattal. Báró Harkányi igen jutányosán jutott hozzá, csak 710 guineát kellett érette adni, s mi a vételt felette szerencsésnek tartjuk. Luczenbacher Miklós ur több kanczát vásárolt. A második napon Sir James Miller ménesebői meg­vette a 9 éves Day Start 390 guineáért. A 12-es családba tartozó Day Starnak az apja Orme (11) az anyja Rosy Morn, ennek apja Rosicrucian (5) anyja Sprince, Hornitontól (1). Day Star egyik ivadéka Lucida, már versenyt nyert; az anyja fedezve volt Chaleureux (16) által, amely a maga részéről a nálunk, is működött Goodfellow nak (2) a fia, de a héten az a hir hallatszott, hogy Day Star elvetélt. Sajnálnánk, ha a hir valónak bizonyulna, mert Luczenbacher Miklós urnák nagy veszteséget jelent. A harmadik napon 20 guineát adott a jeles pettendi tenyésztő a már 20 éves Chatelaineért. Ez a pej kancza Silver Chain, Ihimble, Echline és Chat Moss nevü ivadékaiban megmutatta, hogy több-kevesebb versenyképességet örökit át. Apja Bend Or (1) anyja Chanvinesse (5), ennek apja Newminster (8) anyja Seclusion, Tadmortol (12), tehát Bend Ortól származik, Hermitnek testvéréből. Fedezve van Flori­zel II. (7) által és április 27-ére lehet az ideje. 250 guineát adott Luczenbacher ur a 12 éves Merry Connie-ért, egy pej kanczáért, a mely édes testvére Merry Wife-nek. Ez utóbbinak Santoi nevü fia tudva­levőleg megnyerte az Ascot Gold Cupot, a Kempton Park Jubilee Handicapot, a Brighton Cupot és sok más versenyt. Merry Connie az l-es versenyző csa­ládba tartozik. Az apja a derby nyerő Merry Hampton (22) az anyja Connie, ennek apja Pero Gomez (27) az anyja Hilarity, King lom-tói (3). Merrg Connie szintén Florizel II. által van fedezve. A Florizel II. vérét ugy látszik, hogy nagyon ked­veli Luczenbacher ur, mert 410 guineát adott a még csak hároméves Floramourért, Florizel II. leányáért Floramournak az anyja IsoleVa (10), ennek apja Iso­nvmy (19) anyja Lady Muncaster, Muncastertbl (16). Floi-amour még nincs fedezve s igy az érette adott ár meglehetős nagynak mondható. Egy mént is vásárolt ezen a napon Luczenbacher ur, egy kétéves pej mént, Sir Robycont, melynek apja Theophilus, anyja Firewater, Old Tómtól. Ez a kétéves az év folyamán versenyt is tudott nyerni s igy az érette adott 155 guinea nem túlságos ár. Hogy mi lesz a rendeltetése, ez az uj tulajdonos és ajövfi titka. Az árverés negyedik napján ugyancsak Luczenba­cher ur 400 guineát adott a 11 éves Feastért, mely­nek Galeazzotól származó méncsikóját 400 guineáért Mr. H. J. Bailey vette meg. feast a hires Agnes családba, tehát a 16-os külső családba tartozik. Apja Hampton (10) anyja Rustic Agnes, ennek apja Plebeian (11) anyja Agnes Bentinck (Llanthony és Ormac anyja), Speculumtól (1). Feastnek egyik ivadéka Golden Gob­let, jó versenyképességről tett tanúságot. Fedezve lett, utoljára április 25-én, Jaquemart (4), egy Marta­gon (16) ivadék által. Mr. Milne sohase megy a newmarketi árverésre, hogy valamit ne vásárolna. Igy volt az idén is és 170 guineát adott Lotisért egy l.Séves pej kanczáért, melynek Kilwarlin (0) az apja és Lotus (4) az anyja. Lotnsn-ik (Ismertebb ivadékai voltak Riversdale, Far Niente és Blavatsky, tehát Lotisnak igen jó testvérei voltak. Lotus, az anya maga, Dbncasternek (5) leánya, s Lady Alice Hawthorn, NewminstertSl (8) az anyja, igy Lotis a hires Alice Hawthorn családból származik. Február 22-ére várandós Raeburn, báró Harkányi uj fedező ménje után. Még két vásárlást kell felemlítenünk, mindkettő Mauthner Viktor uré. 35 guineát adott az 5 éves Combat-ért, egy sárga kanczáért, melynek Buccaneer az apja (persze nem a mi Buccaneerünk, hanem az 1888-ban ellett Buccaneer, a mely a 26-os családba tartozik s a melynek Privateer az apja) és Comette (8), Robert the Deviltöl (1) az anyja, Combat ennél­fogva édes testvére Captain Kettlenek, több verseny nyerőjének. Fedezve van Ügly által. A másik kancza, mely Maulhner ur birtokába ju­tott a hétéves Turtle Dove egy pej kancza, mely csak 45 guineába került, mig az ő Wildfowlertöl szár­mazó méncsikaját capt. Hopkins vette meg 260 gui­neáért. Turtle Dovenek Matchmaker (22), Matchboxnak Donovantól származó féltestvére az apja és Roll') Bird (14), Gallinule (19) leánya az anyja, lu' tle Dove fedezve van (utoljára május 28-án) ismét Wildfowler által s mivel Wildfowler Gal'inulenak fia, ugy a vár­ható ivadék erős bentenyésztést fog felmutatni erre a most annyira divatossá vált ménre. Csak azután orrvérzös ne legyen. Ezek volnának a bevásárlásaink a newmarketi ár­verésen, s ha ez alkalommal el is maradtunk a többi nemzetek harczában, némi vigaszt nyújt az a tudat, hogy vannak még magántenyésztőink, a kik hajlandók áldozatokra és igyekszenek emanczipálni magukat az általános várakozás befolyása alól és hivek marad­nak a régi igazsághoz, hogy : Segits őnmagadon és Isten is megsegít! Dr, R—r. ELS0 ALFÖLDI C0GNACGYÁR RÉSZVÉNYTÁR­SASÁG ÉS SZESZFINOMITÓGYÁR KECSKEMÉTEN ajánlja *** Gyógy-cognac ** Aiföldi-cognac * Alföldi cognac *** Aiföldi-cognac Jéglikör. Cake-Walke-likör jour-iiKor Cholera elleni likőr 48JL s likőr. Port-Arthur keserű és Barack-különlegesség. MiHúenütt kapható! -=

Next

/
Thumbnails
Contents