Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904

1904-04-02 / 21. szám

1904. április 2. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 167 nökök, a kik 80—90 százalékban megtelelő lovakat tudnak összeválogatni hazai tenyésztésünkből. Söt továtb megyek és azt állitom, hogy miután az állatorvos a csikókat á kerületében már egy, illetőleg kétéves korukban is látja, tudniillik a kötelező állatvizsgálat alkalmával, már akkor módjában áll figyelmeztetni a kistenyésztőt arra, miszerint ne hanyagolja el az esetleg jól sikerült csikója gondozását és körmözését. Ez utóbbi irányban ugyanis többször mulasztást követ el még olyan gazda is, ki különben jól tartja lovát. Az állatorvos eziranti figyelmeztetése azt eredményezheti, hogy a csikó lábállása nem hibásodik ; a ló mutatósabb, értékesebb marad s mint ilyen könnyebben is be fog soroztatni. Épen ezen utóbb vázolt körülménynél fogva, az állatorvosok bevonása ezen ügykörbe nem csupán alótenyésztésnek lenne javára, hanem a katonaságnak is ; de leginkább annak a kis gazdának, a ki az általa nevelt csikót figyelmeztetés nélkül könnyen elhanyagolná s ezáltal sokszor tetemes haszontól esnék el. Szerény véleményem szerint az állatorvosi főiskola hallgatóságának akkor, a midőn a katonai intéző körök módot nyújtanának a budapesti lóavató bizottság működését, mondjuk egy főiskolai tanársegéd vezetése mellett tanulmányozni, az oda beosztott katonai föállatorvos esetleg a katonai bizottság egy másik tagja utmutató magyarázatot tarthatna. Hiszen ezzel nem csupán az illető növendékeknek használna hanem az ily módon befektetett tudomány-töke közvetve a katonai köröknek s általában a haderőnek is kamatozni fog. Mert idővel jól kiválasztott lóanvag kerülvén a pótlóavató bizottság elé, megkönnyíti annak működését s másrészt pedig hadjárat esetén, nyugodt lelkiismerettel reá bízhatnák az ilyen lóismében jártas állatorvosra a hirtelen szükséglendö nagy mennyiségű katonalovak kiválogatását, esetleg sorozását. Befejezésül még egyet legyen szabad megjegyeznem. Valaki azt mondhatná, a mennyiben talán csakugyan elhatározná magát a földmivelésügyi kormányunk arra, hogy egy ilyen természetű rendelettel utasitaná a magy. kir. és helyhatósági állatorvosokat: azok a legnagyobb zavarba jönnének, mivel ez készületlenül és tájékozatlanul találná őket. Erre azt felelem, hogy igen könnyen lehetne segíteni ezen is oly módon, hogy a jobb lótenyésztő vidékeken működő állatorvosokat, számszerint egyenlő arányban elosztva, egy bizonyos meghatározott időre be lehetne vezényelni az ország különböző területén székelő lóavató bizottságokhoz s ott a legszükségesebb utasítás és gyakorlati útmutatással ellátni. Mert ha ilyen vezénylést az emasculátorral való bánásmód elsajátítása megérdemelt, még inkább megérdemelné az anyagi áldozatot a hazai lótenyésztés és lóértékesités czélja. Egy állatorvos. Magyarország főurai és földbirtokosai figyelmét felhivjuk a székes-fövárosban 30 év óta fennálló kizárólagos libéria-üzletre: V. ker. Váczi-körut 4 mely czéget legjobban mindazok b. figyelmébe ajánljuk, kik szolga- és kocsis-személyzetük részéredivatos és mégis jutányos árn rnbát beszerezni óhajtanak, úgymint magyar, német és franczia libériákat, melyek állandóan raktáron és nagy választékban kaphatók. Gyász-liberiák állandó raktára. Különlegességet képeznek kocsis-szürök, \gazdag himzéssel,Ízléses kivívj telben, minden színben, legnagyobb választékban. Képes árjegyzék ingyen és bérmentve A memorandumhoz. Az országos lótenyésztés ügyében tavaly augusztus havában tartott értekezlet memoranduma lótenyésztőink körében tudvalévőleg élénk eszmecserét idézett föl, a melynek nem egy érdekes adata lapunk hasábjain látott napvilágot, ezenkívül több röpirat is reflektált az emlékiratra. Az utóbbiak sorát a héten két füzet bőviti. Mindkettő Debreczenben jelent meg, az egyiket a debreczeni gazdasági egylet lótenyészbizottsága, a másikat Király Gyula ur Debreczen város gazdasági tanácsnoka irta. A két röpiratnak egy a czélja : reflektálni ama észrevételekre, melyeket Hammersberg László ur Hajdumegye remondatenyésztésére és Debreczen város Nonius ló-nevelésére tett. Hammersberg László ur tudvalévőleg azt a mindenesetre megdöbbentő nézetet tette közzé, hogy Hajdumegye népies tenyésztéséből ma már egy remonda sem kerül ki, a mit a Noniusok róvására irt. Miután az audiatur et altera pars megkívánja, hogy az ellenkező véleményt is meghallgassuk, közzé fogjuk tenni a gazdasági egylet erre vonatkozó reflekszióit. Mikor ezt megcselekesszük s módot nyujtunk rá, hogy Hajdumegye tenyésztésének jó hire megóvassék, egyúttal meg kell jegyeznünk, hogy a két röpirat e kérdést olyan szenvedélyes, személyeskedő hangon cselekszi, a mely nem lehet az ügy javára. Érvelni csak okokkal lehet és szabad s hogy az eszmecsere tanulságos legyen, meg kell kivánnunk, hogy egymás jóhiszeműségében ne kételkedjünk. Az emlékirat szerzőjét Hammersberg László urat munkája megírásánál jóakarat és a lótenyésztés iránti rokonszenv vezette, a mivel csak használni akart az az ügynek. Ha valakinek más a véleménye, azt ha indokolt, helyes és kivánatos közzétenni, de a polémiában be kell tartani a határokat, a melyek a vitát a személyeskedéstől elválasztják. Épen ezért csupán az objektiv argumentumokat közöljük, természetesen fenntartva Hammersberg László ur jogát, hogy azokra észrevételeit megtehesse. Ugyanez áll Hajdumegye szintén megtámadott lótenyésztő bizottsági elnökéről is, a ki mint ösmert hippologus bizonyára megfontolta a dolgot, a mielőtt a budapesti memorandum nézeteihez csatlakozott. A gazdasagi egylet röpirata a kérdésre vonatkozólag igy ir : Azt az alaptalan állítását az «Emlék-irat»-nak, hogy : «a Nóniusokkal szaturált Hajdumegye népies tenyésztéséből ma már egy remonta sem került, — mint az igazságnak meg nem felelöt: visszautasítjuk ; készek vagyunk annak ellenkezőjét adatokkal bebizonyítani». Kell, hogy csodálkozásunknak adjunk kifejezést: hogy tehette magáévá ezt a felfogást Hajdumegye jelenlevő lótenyészbizottság elnöke. Debreczen város ménesét az «Emlékirat» lekritizálja. Azt állítván, hogy: «milyen szörnyű pusztítást képes véghez vinni a — Nonius vér — az országos, a népies tenyésztésben, annak szomorú példája a Noniusokkal szaturált Hajduvármegye, a melynek népies tenyésztéséből ma már egyetlen egy remonta sem kerül ki, de még szembeötlöbb példájaként állítja értekezletünknek e részben személyes meggyőződést szerzett több tagja Debreczen sz. kir. város város íörzsménesét, a mely az ö tanuságuk szerint körülbelöl 30 évi folytonos Nónius tenyésztés után oda jutott, hogy a lehető legenyhébb birálatot sem állja ki és ma már minden értelmes hippológusban csak bosszantóan fájdalmas szánalomérzetet költhet fel.» Ezen kritika illetékes vagy illetéktelen volta felett nem óhajtunk vitatkozni; azt sem óhajtjuk feszegetni, hogy anyagilag mennyire ártott a ménes renomméjának; mert erre hivatott egyén van. Mi csupán a kritika alaposságához, helyességéhez akarunk hozzászólani. Az értekezlet tanúságot tevő tagjai tévesen tud ják,miótalettrendszeresen használva a «Nónius vér» a ménesben ; hiszen az első rendszeresen használt Nónius XXIX. hosszabb megszakítással, mai napig a ménesben van s az sem több 18 évesnél. A rendszeresen vezetett törzskönyv szerint már 17 éve, hogy az első Nónius a ménesbe jött s azelőtt ott «Nónius» soha sem volt. Az értekezlet tanúságot tevő tagjai 10—12 mént vezettettek elő. A kancza ménest nem is látták, valamint az évi jártatokat sem ; mert az a Hortobágyon volt. A ménes használati és piaczi eredményéről tudomással nem birnak ; mert tény dolog az, hogy a ménesből remek városi kocsilovak kerülnek ki, melyek egypárjáért a szegedi kiállításkor 7000 koronát letettek, mert tény dolog az, hogy a számfeletti könnyebbjeit szívesen és folyton veszik remontának, charche-lónak (a mult évben a 7. huszárezred vette meg). Az is igaz, a ménesbevételi naplóból kitüntethető, hogy a számfeletti lovak átlagos ára az elmúlt években 700 korona volt, annak daczára, hogy a kisorolt lovak jobbjai a fogatokba osztatnak be. Az is igaz hogy ugy a milleneumi, mint a szegedi kiállításra küldött kollekció általános elismerésben részesült. Állításainkat illetőleg az érdeklődőnek készségesen szolgálunk kézzel fogható s szemmel látható felvilágosításokkal. Hogy mily pusztitást vitt véghez ebben a ménesben a Nonius vér, a fentiek közlése után tisztán áll. A ménesbe hozott Nónius XXIX. kitünö korrektornak bizonyult; megszilárdította a typust, jó kötést s csüdöt, erös csontozatot s igen jó munkaképességet adott, ezt a^Nóniusok előtt a ménesben levő angol telivérek még részben sem érték el. Király Gyula ur e tárgyban a következőket irja: Ami Hajduvármegye népies tenyésztésének szomorú példaként odaállitását illeti, e tekintelben nem tarthatom magam illetékesnek nyilatkozni, bár lehetetlen csodálkozásomnak kifejezést nem adni a felett, hogy Hajdumegye lótenyészbizottsága elnökének, ki szintén részt vett az értekezleten, egy szava sem volt az elnöklete alatt már évek óta működő lótenyészbizottságnak eddig követett eljárása védelmére, de nem hagyhatom szó nélkül a memorandumnak Debreczen sz. kir. város törzsménesére vonatkozolag tett kijelentéseit. Nem hagyhatom pedig azért, mert eltekintve attól, hogy az értekezleten jelen sem volt urak túlnyomó részének alkalma sem volt a város törzsménesét alaposan megismerni, jó lélekkel mondhatom, hogy az Emlékiratbak a város törzsménesére vonatkozó állításai tévesek. Nehogy azonban, mint a ménesnek ez idöszerinti felügyelője (bár a ménes kezelését nem én, hanem egy, elnökletem alatt müködö szakértő bizottság, melynek tagja a lótenyészbizottsági elnök, az itteni m. kir. méntelep-parancsnok, egy állatorvos stb. véleménye alapján a városi tanács intézi) szintén elfogultsággal vádoltassam, szükségesnek látom ide vonatkozólag a következő felvilágitásokat és tényeket előadni : A ménesben nem 30, hanem az 1887. évtől kezdve, tehát 17 év óta alkalmaztatnak tiszta s kisebb részben angol telivér után nevelt mezöhegyesi Nónius mének. Ez pedig történt az 1885. évi országos kiállítás után a város részéről véleményadásra felkért Kozma Ferencz ministeri tanácsos, Zalabéri Horvát János és Gadlallah el H. Mihály urak javaslatára, kik a város részéről törzsménesünk fejlesztése érdekében véleményadásra felkéretvén, a ménes regenerálására a Nónius vért ajánlották. Azon meggyőződésben vagyok, hogy a lótenyésztés terén, ugy tudom, elég jó névvel biró, fenntnevezett férfiaknak hypológiai szakértelmét és meggyőződésből eredt jóakaratát az értekezleten részt vett urak sem vonják kétségbe. Hogy nevezett szakértő uraknak jóakaratú tanácsa, melyet nem késett a város megfogadni, mínö eredmény nyel járt, e tekintetben az 1896-dik évi országos és az 1899, évi szegedi gazdasági kiállításokra hivatkozom, melyeken bemutatott lovaink legnagyobb része elism résben és kitüntetésben részesültek. (Budapesti országos kiállításon arany-oklevéllel — Szegedi kiállításon az egyik első dij.) Szerény véleményem és több elismert hyppologus, D'Orsay gróf, Vertheimstein Alfréd, Pallaviccini őrgr., Vojnics, báró Szentkereszthy stb. véleménye szerint is nem szánalomérzésből, hanem azért, mert azt lovaink meg is érdemelték. De azt tartom, hogy az a bécsi kereskedő, ki ugyancsak a szegedi országos kiállítás alkalmával 2*