Vadász- és Versenylap 43. évfolyam, 1899

1899-06-14 / 42.szám

1899. junius 14. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. •-'79 óvás bejelentve s az igazgalóság helyt is adván Dollyt disqualificálta s Árkádiát jelen­tette győztesnek. Sok szóbeszéd tárgya volt ez az óvás, s bár a keresztezés tény dolog volt, mégis Árkádia lovasa is hibás volt e tekintetben. Mert midőn a lovak a távoszlop­nál jöttek, a barrier mellett Mesébe való vezetett s közvetlen mögötte Árkádia, mellet­tük pedig a külső oldalon Dolly nyomult fel. Ez elfogván Mesébe valót, igyekezett a belső oldalt biztosítani, s e pillanatban esett vissza Mesébe való ; rés csak ekkor támadt a barrier mellett, s csak ekkor — akkor midőn Dolly a barrierhez ment -— vitte ütközőbe Krause hadnagy lovát, s igy persze, hogy Dolly eléje került. Nem volt helyes Krause hadnagytól, hogy nem igyekezett előbb elmenni Mesébe való mögül egy kis kerüléssel, mi í.em oko­zott volna hátrányt lovára, viszont Brook, ki még jóval a távon belül is csak Mesébe valót s a mellette feljövő Kántort látta veszé­lyesnek, nem tudhatta, hogy az utolsó pilla­natokban a barrier mellett szabad utat talál magának Árkádia s jóhiszemüieg a barrier­hez vivén lovát, ott elzárta az utat ez utóbbi előtt. Az óvásnak mindenesetre helye volt, s helyt is kellett adni, de urlovas versenyeknél —- itt Alagon is nem is egy esetben — ehhez hasonló, sőt nagyobb keresztezéseknek is vol­tunk szemtanúi, mégis mi befolyása sem volt annak az eredmény végére. Rohonezy Gida ur azonban minden esetre helyesen cseleke­dett, midőn az óvást beadta, mert lova tény­leg akadályozva volt az előremenetelheti, bár tisztán véletlenség vagy jobban mondva kevésbbé routinirozolt lovasa által. A meeting főszáma a Nyilt handicap volt, melyért hat ló indult, az alagi siuversenyek legjavából. Remek verseny milyent régen nem láttunk Alagon, volt ez. Gyors futam. Együtt volt jó darabon a mezőny. A távnál még nem lehetett tudni a végeredményt. Alíio, Yvonne, Duty, Fenföldi küzdöltek ott élet halálra. Előbb Yvone, majd Alfio estek vissza, s már­már Fenföldi látszott nyertesnek, midőn Eitz be. a legkeményebb küzdelem árán felhozta melléje Dutyt, s egy nyakhosszal megelőzte őt a célnál. Alíio három hosznyira maradt el Fenföldi mögött s Yvonne előtt. A második ket ló Felleg és Tiszagyöngye már az egye­nesen verve voltak. A Kétévesek versenye a pesti pályán is egy alkalommal plungeölt Finom győzelmével vég­ződött, de csakis azért nyert mert a routinosabb Shejbal ült nyergében s a fej hoszszal beérke­zett .lulist a kis gyönge Csuvár lovagolta. E meeling zárszáma a Juniusi dij biztos zsákmánya lett a Geist istállónak az elsö napon véletlenül levert Remény részére, mely 1/ 2 hosszal biztosította magának a dijat Est­hajnal és a pályán össze vissza futó Clou elle­nében. pedig ennek nyergében Eitz báró ült. Ezzel véget ért az «elsö» nyári meeting, melyet e hó 29. és julius 1. és 2-án követ a «második» Versenyjelentés. Alagi versenyek I-sö nyári meeting. Második nap. Szombat, junius 10. I. Eladók handicapja. 1000 kor. 1600 m. Rohonezy G. ur 4é sga m Árkádia Árkádián — Blaubeere 72$ kg. Krause hdgy. 1 Geist G. ur 3é sga Kékes 63$ k. Kreutzbruck fdgy. 2 Gr. Pejacsevics J. 3é sga к Appolonia 64 Mr. Brook 3 Hummel A. száz. id. p m Eikonogen 72$ к. Br. Eitz 0 Gr. Esterházy В. 4é sga к Galambom 67 к. Gömöry ur О Gr. Orssich P. fhdgy 3é s m Bergfex m к. Tul. 0 Mr. С. Wond 3é s к Pauline 62 к. Vass fhd. 0 Kisbánat 6 lóért. Bánct 8 lóért. Tot. 5:16. Hely. 2530 I.. 25:27 II., 25:31 III. a 2-ik helyen 5.21. — Küzdelem után nyakh. nyerve, nyakh. 3-ik. — Győztesre ajánlat nem történt. Érték: 960 к. I., 60 к. II. 60 к. a 3-iknak. 580 a szöv. pénztárnak II. Eladók akadályversenye 2000 kor. 4000 m. Geist G. ur 4é stp к Pletyka II. Pásztor— Response Csompora 1 Győztesre .ajánlat nem történt. — Walkower — Bánat 4 lóért Érték : 1460 к. I. és 620 a szövetk. pénztárnak. III. Palotai akdverseny Handicap 1500 kor. 3200 m Geist G. ur 4é stp к Pletyka II. Pásztor— Response 66 к. Kreutzbruck fhdn. 1 Mr. Fair id. s m Ossi 74 к. Br. Eitz 2 Bánat 3 lóért. — Tol. 5:9. a Il-ik helyen 5:9. — Számtalan hosszal nyerve, Ossi kitört, de visszafor­díttatván Il-ik. — Érték; 1460 к. I.. 160 к. II. 270 h. a szöv. pénztárnak. IV. Marquis gtv. Hdcp. 1800 kor. 2800 m. Geist G. ur 4é p her May be Althorp—May 67 k. Csompora 1 Gr. Orsich P. hdgy 4é s m Futár 73 к. Hosszú 2 Jékey A. száz. 4é p к Marasca 61 k. Rosack 3 Kundl L. száz. 4é stp m Steuermann 66 к. Seybal 0 Bánat 6 lóért. — Tot : 5:19. Hely 25:42 I. 25:50 ]I. a 11-ik hely 5:21. — Igen könnyen 3 h. nyerve, 8 b. IH-ik, — Érték 1750 к. I., 750 к. II. 150 k. IIb és 440 к. a szöv. pénztárnak. V. Kétéves nyeretl. eladóv. 1000 kor. 1000 m. Gr. Wenckheim D. sga к Mumus Bálvány— Mathilde 53 к. 'Kaposi 1 Geist G. p к Áldás 50 к. Csővár 2 Gr. Degenfeld 1. p m Kong Harald 55 к. Rosack 3 Rohonezy G. ur s к Cleopdra 52$ k. Szöböllödi 0 Gr. Batthyány E. s к Gavotte 60 к. Fürst 0 Mr. С. Wood p к Ladg Blanche 50$ к. Koritko 0 Bánat 7 lóért. — Tot. 5:20. Hely. 25:70 I., 25:104 II. a Il-ik helyen 5:22. — Kiizd. u. $ h. nyerve, 2 h. Ш-ik. Győztest 1000 koronán Fejérvary G. őrnagy mogvásárolta. — Érték : 975 к. I. 475 к. II. 75 к. а III. és 455 к. a szöv. pénztárnak. VI. Gödi-dij 1200 kor. 2400 m. Gr. Esterházy L. 3é s m Mordány Morgan — Tündér 66 k. Gömöry 1 Geist G. ur 3é p m Gyémánt 61 k. Kreutzbruck 2 Gr. Pejacsevich A. 4é p m Consort 74 к. Tul. 3 Ugyanaz 'ié p m Ohó 76 k. Mr. Brooke 0 Bánat 6 liiért. Tot. 5:34. Hely 25:55 I., 25:31 Ip а Il-ik helyen 5:33. — Küzdelem u. 2 h. nyerve, 4 h. lll-ik. — Érték : 1170 к. I. 170 к. II. 70 к. а III. ás 210 к. a szöv. pénztárnak. Harmadik nap. Vasárnap junius 11. I. Eladók versenye 1000 kor. 2000 m. Rohonezy G. ur 4é s m Árkádia Árkádián— Blaubeere 74 к. Krause hdgy 1 Geist G. ur 3é p in Kántor 67 к. Kreutzbruk fhd 2 Gr. Orssich P. fhdgy 3é p m Mesébe való 69 к. Tulajdonos 3 Pejacsevich A. 3é f m Váltó 69 k. Gömöry ur 0 Pronay S. fhdgy 3é s m Morgó II 68 к. Br. Eitz 0 Mr. Sillon 3é s h Passable 64$ Manasterotti fhdgy 0 Mr. С Wood 4é s к Sensatio 72$ k. Gr. Pongrácz 0 Gr. Pejacsevics A. 3é stn к Dolly 69$ к. Mr. Brook 0 Bán ál 10 lóért. — Tot: 5:37. — Hely: 25:52 I., 25:36 II., 25:56 III. a Il-ik helyen 5:36. — I élet. $ h. nyerve. Dolly mely 1 '>• biztosan nyert keresz­tezés miatt emelt óvás következtében disqualifikálta­tott. Gö/.tesre ajánlat nem történi : — Érték : 975 kor. I., 175 kor. II. 75 kor. III és 350 kor. a szöv.­pénztárnak. II. Gyömröi akadvers. 1800 k. 4800 m. Geist G. ur 4é p her May be Althorp—May 67 k. Csompora 1 Br. Korb W. T. fhdgy id sga m Ossi 71 к. Rosack 2 Bánat: 2 lóért. Tot.: 5:6 a Il-ik hely: 5.-7. ítélet: 15 h. feltartva nyerve. Érték: 1750 kor. I., 350 kor. II. és 360 a szöv. pénztárnak. III. Svábhegyi gátvers. 1500 kor. 32 <0 m. I Dr. Day 4é p к Aspasia Stronzian — Aida 66 к. Kreutzbruck fhdn. 1 Horthy I. száz. 4é p к Reparatur 66 к. Br. Eitz 2 Geist G. ur 4é stp к Pletyka 11. 69 к. Gr. Pongrácz 0 Bánat: 4 lóért. Tot: 5:7, a Il-ik helyen 5:7 ítélet: Számtalan hosszal nyerve. Pletyka II. megvált lova­sától. Érték : 1460 kor.I., 160 kor. II. és 280 kor. a szövetk. pénztárnak. IV. Nyilt handicap 1600 m. 1800 к. Gr. Spaur О. fhdgy p к Duty Duuure—St. Kilda 66 к. Br. Eitz fhdgy 1 Gr. Esterházy В. p m Fenföldi 69 к. Gömöry V. ur 2 Gr. Degenfeld I. s m Alfio 63 k. Mr. Brook 3 Geist G. ur stp к Yvonne 63 k. Kieutzbruck fhgy 0 Sohonczy G. p m Tiszagyöngye 68 к. Ksause hdn. 0 Blaskovics E. ur s к Felleg 61$ к. Vass fhdgy 0 Bánat 10 lóért. Tot: 5:44. Hely: 25:102 I., 25:44 11., a 1 T-ik hely: 5:47 Ítélet: Küzdelem után nyakhosszal nyerve, 3 h. IH-ik. $rték: 1750 kor. !.. 250 kor. II., 150 kor. III. és 600 kor. a szöv. pénztárnak. V. Kétéves nyeretl. eladóv. 1200 kor. 1200 in. Szászbereki ménes s к Finom Achilles— Finally 57 к. Schejbal 1 Geist G. ur s к Julis 53$ Csuvár 2 Gr. Degenfeld I. p к Pentesilea 57 к. Rosack 3 Rohonezy G. ur s к Cleopatra 58 к. Horváth L. 4 Gr. Batthyány E. s к Gavotte 67 к. Fros 0 Jarikovich-B. Gy. ur p к Szemtelen 57 к. Kaposi 0 Gr. Pejacsevich A. stp m Vendel 55 к. Hhruska 0 Bánat 5 lóért. Tot: 5:14. Hely. 25:32 I.. 25:39 II., 25:33 III., a Il-ik helyen 5:14. Ítélet: Küzdelem után ; fejhosszal nyerve, 2 h. IH-ik. Á győztest 1000 k.-ért 1 Borbély György ur megvásárolta. Érték : 1170 kor. I., 170 к. II.. 70 к. III "és 285 к. a szöv. pénzt.-nak. VI Junusi dij. 1500 kor 1600 m Geist G. ur 3é sga к Remény Phil—Rá arló 6i$ к Kreutzbruck fii Így 1 Gr. Orssich P. fhdgy 34 p к Esthajnal 66$ k. Tulaj loi os 2 Kundl L. száz. 3é sg i m Cbru 66 к Br. Eitz 3 Keczer M. ur 3é p mi Gagarin 66 к. Gömöry ur 4 Fejérváry G. örn. lié sga к Ronuíncz 64$ k. M inasleriotti lulgy 0 Kiause K. hdn. 3é sga m Lucifer 66 k. Tul.ijd 0 Mr. Silton 3é f in Edisnt 66 k. Mr. Brook 0 Bánat 12 lóért. — Tot: 5:8 Hely 25:29 I., 25:35 II. és 25:39 Ill-is. a Il-ik bel ven 5:9. ítélet: Biztosan $ 1). nyerve 1 h. III. Érték'146 i kor. !.. 160 kor II. 60 kor. III. és 520 к. a szöv. pénztárnak. TELIVÉREK ÉS VERSENYEK. Sport-naptár juniusra. 15. Krakkó: Tarwurski Memorial 3é és id. 15. Ascot : Gold Сад. 15. Bécs : Uyetöcersriiyik. 16. Hamburg : Critérium 24 1000 m. 16. Krakkó: Tiszti vtrsenyck. 17. Krakkó : Igazgatósági dij. 18. Krakkó : Derby 18. Hamburg : Derby 18. Bécs : ftgelooei senyek 20. Bécs. Üge.tSoersenyek 22. « ' « 25. Szerajoyo : Császárdij. 25. Bécs : Ogetöverseny-Jc 28. Szerajevo: Ilidzsei dij. 28. Lembergi versenyek 29. « ' « 29. Alagi versenyek. Bécsi versenyek. Tizedik és Tizenegyedik nap Szombat és Vasárnap junius 10. és ll-ikéii. A béc-i nyári meeting, mely a Derby óta érdekesség dolgában nagyon megcsappant, szombaton és vasárnap befejezést nyert a Freudenauban, s ez alkalommal két szép dij kerülvén eldöntésre — némileg fellendült a sport, melynek hnlványsága miatt az utolsó napokban sok panaszt lehetett hallani. Az utolsóelőtti versenynapnak klassikus je­lentőségű versenye a Buccamer-verseny volt, melynek gazdag dijáért azonban csak öt ló állt ki a küzdőtérre. Ama forma alapján, melyet Cromwell nemrégiben 1600 méteres távon Pharao ellen mutatott, ö lett a ked­vencz, s a papir csakugyan azt mondta, hogy a Ruccaneer verseny jó dolog Cromwell szá­mára, mivel fel lehetett tenni, hogy Cambrian fia elég szívóssággal fog birrii a 2 mér: földes távolságon is. A verseny közepes iramban lelt futva s Ravachol vállalkozott az utmu­tató szerepére, az egyenes közepéig elöl volt, a hol Cromwell minden nehézség nélkül fel­nyomult és elhúzva tőle 2 hosszal könnyű győzelmet aratott. Dalffy meglehetős harma­dik Cid és Áldomás előtt. A Ruccaneer verseny teljesen a papir szerint folyt le. s egyedül Cid mulatóit rosszabb (ormát, mint a mmol föie várni lehetett volna. Ravachol második helye sokakat meglepett, mert e lóval szemben indokoltnak találták ama szólásformát, hogy «nem slayer», mielőtt égy jobb iramú hosszabb versenyben megpró­bálkozott volna. Rámulatos ama javulás, melyet Cromwell április óta mutaloll ; a ló most a 2-ik klasszisba tartozik, s még kora tavaszszal a kis handicapokban változó szeren­csével próbálkozott. A megnyitó számot képező kétévesek verse­nyében csak az volt a meglepő, hogy Gezankt egész a czélig nyertesnek lálszoti. ahol végül Toproméne, melynek nyergében a kis Lovász ült. fejhoszszal elfogta. Topioméne mkabb kitartó lónak látszik, s azon impressziói lehe­tett a versenyből meriteni. bogv hosszabb távolságon biztosabb nyerő lehetett volna. A mezőnyt Állandó, Gecko és Modor egészí­tették ki. Igen jó formát mutatott a kétévesek eladd 2«

Next

/
Thumbnails
Contents