Vadász- és Versenylap 43. évfolyam, 1899

1899-06-14 / 42.szám

280 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1899. junius 16* versenyében a G agától származó Elluczi mely a starttól fogva uralkodott az egész mezőny felett, s végül 3 hoszszal mint igen könyü nyertes haladt át a czélon Golden Lock, Altesse, Mars, többiek előtt. A nyertes az árve­résen 12,200 koronáért vissza vásároltatott s ugy hisszük, hogy Báró Born nem fogja meg­bánni, hogy a kancza birtokáért áldozatot hozott. Az Eladóversenjfmeglepetésteredményezett, mert abból Corsica könnyű nyertes gyanánt került ki oly kipróbált Jlyerek ellen, minők Gontra és Mirko. De az eredmény daczára nem hisszük, hogy Corsica jó lenne, inkább vagyunk hajlandók feltételezni, hogy Contra és Mirko nagyon visszaestek formájukban. Az Arulóverseny érdektelen futam volt. A Milne-istálló lovai közül a fogadások utján (|uasi nyertesnek jelzett Iro másfél hosszal elsőnek érkezett be Niekerl előtt, mig Dominik, mely orrvérzést kapott, mérsékelt harmadik lett. A rövid Handicap szép íinisht eredményezett Chrysander, Isolde és Kup közt, s elöl neve­zettnek győzelmével végződött. A mértföldes Handicap azt mutatta meg, hogy Ghryseis visszanyerte jó formáját, melyet kétéves korában birt. s hogy mai képességé­vel a kanczadijakban is szerepet játszott volna. Báró Üchtritz kanczája. melyen a ringben sok pénz feküdt, két hoszszal maradi győztes Szeszély 11. Monplaisir s a többiek ellen. * * * Az utolsó versenynap, bár programmján a Metropole-dij állt, nem tudott oly közönséget vonzani, minőt a versenynap sportja meg­érdemelt volna. Az idö kissé hűvös és borult volt, a pálya állapota azonban — daczára annak, hogy esö régóta nem esett •— tűrhető állapotban volt. főleg azért mert a bő öntözést a felleges ég­bolt alatt, a nap melege nem szivta fel. A Rotunda-versenyben négy ló próbálkozott s a Németországba kiküldött Almaviva volt kedvencz. De Butters mester igen közepes lóval próbált a szomszédban szerencsét, mert a nem nagy képességű Casque, bár 7 fontot adott neki, 6/ 4 hosszal könnyen győztes maradt, s Almavivának ugyancsak meg kellett magát erőltetni, hogy Fair Trinket a második hely dicsőségétől elüsse. Jobb osztályú eladó lovak pályázlak az ezután következő j Hast ings-versenyben. A ver­senyt a papíron Mégisnek kellett volna meg­nyerni. de a kanczának rosz napja lehetett, mert nem tudott érvényre emelkedni, s bár a tribünökig frontban volt. végűi csak az ötödik helyre vergődő It. Nyertes Sellő lett, mely már Bpesten is nyert egy hasonló kon­kurrencziát. a második hely dicsőségéért pedig Borna és Da rKommt Sie viaskodtak, mely végül Roma javára dőlt el. A Beaten Handicap kilencz lóból álló mezőnyt csalt ki az oszlophoz. A versenyről sok mon­dani valónk alig lehet ; Moring biztos nyerő maradt Napfény ellen, mely sokáig nem tudott szabad utat találni. Vivő jó harmadik lett. Báró Harkányi János az utolsó napokban nem mindennapi szerencséről beszélhet, mert lovai oly formában vannak, hogy egyik nagyobb versenyt a másik ulán nyerik. így a Metropole dijban is Poloniüs aratott igen biztos győzel­met Clairette, Pandúr. Quota, Culture és Lili ellenében. Győzelme által kiválóan jó formát mutatott, s majdnem érthetetlen, hogy e ló tni okból szenveded a Vinea-versenyben Attila és Lili ellen vereséget. Poloniüs most egy sorban áll a legjobb idei kétévesekkel, s Beaü-Brummel (ia bizonyára még sok örömet fog szerezni tulajdonosának. Liliről soha sem tartottunk sokat, Culture pedig formáján alól futott, s bár hisszük, hogy a versenyt Poloniüs ellen soha sem nyerte volna meg. még is bele kellett volna szólnia a végküzdelembe. Hasznos kanezát bir Mr. Dorryt Glairetteben, ez egyike a legjobb két­éves kanczáknak, de az idén egész sorát le­het a jobb méneknek felemlíteni, melyekkel a kanczák nem mérkőzhetnek. A mértföldes El adóversenyben a nagyon hasznos Beauharnais : starttól vezetve biztos győzelmet aratoltt a speedre lovagolt Ladro Bátor és még más három ellenfelével szemben. Az Eladók karul kúpjában Theophilnak végre sikerült sok hiábavaló kisérlet után győzel­met aratnia, melyet a tribünök előtt Banda majdnem kétessé tett neki. Jól futott e ver­senyben Apród III. de végül a 3-ik helyivel volt kénytelen beérni. A Zárversenyt a legszerencsésebb istálló­tulajdonos, báró Königsw arter kanczája Miss Jeannie teljesen kilovagolva 1/ 2 hoszszal nyerte meg, a sokáig veszélyesnek látszó Duenna ellen. Mérsékelt harmadik Davensberg lett Charmer és Modor előtt. Ezzel a minden tekintetben eseménydús bécsi nyári meeting befejezést nyert. Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1899. Nyári-meeting. Tizedik nap. Szombat, junius 10. I. Kétévesek versenye. 2000 kor. I„ 400 kor. II. 1000 m. (21 aláirás.) Szemere M. ur sga m Topromene Matchbox-­Nini 51$ k. Lovász 1 Dreher A. ur p к Gezankt 53$ к. Bulford S. 2 Gr. Sztáray J. p к Állandó 53$ к. Adams 3 Gr. Kinsky Zd. stp m Modor 55 к. Poole 0 Szászbereki ménes p m Gecko 55 к. Hesp 0 Totalisateur : 5:10. — Helyrefogadások : 25:42 I. 25:77 II. Könyvfogadások: 1$ reá Topromene, ^Ál­landó, 7 Modor, 10 Gecko és Gezankt. — Erös küz­dalem után rövid fejhoszszal nyerve, 2 hoszszal hát­rább a 3-dik. — Versenyérték : 1970 kor. 1., 400 kor. II. 280 kor. a versenypénztárnak. II. Kétévesek eladóversenye. 2000 k. az 1, 400 k. a II., Táv. 1200 m. (15 aláirás.) Br. Born F. s к Elluczi Gaga— Glorvina 53$ к. Rumbold 1 Baltazzi A. ur s к Golden Lock 51$ к Hyams 2 Br. Harkányi A. p к Altesse 50$ к. Wilton 3 Gr. Baworowski E. p m Mars 52 k. Poole 0 Szemere M. ur Cabbage rose 54$ k. Cleminson 0 Gr. Sternberg A. s к Lutte 47 k. Wallashek 0 Baltazzi A. ur s к Remedur 45 k. Slazek 0 Mr. Lincoln p m Mirabeau 46$ k. Travnicsek 0 Szászbereki ménes Aladin 56 к. Hesp 0 Totalisateur: 5:34. — Helyre: 25:51 L, 25:53 II. 25:54 III. — Könyvfogadások : 3 Cabbage rose, 3$ Aladin és Golden lock. 4 Altesse és Elluczi 6 Lulte és Mars, 7 Mirabeau és Remedur. — Igen könnyen 3 hosszal nyerve, iiyakhosszal 3-ik. Győztes 12,200 koronán visszaváséroltatott. — Versenyérték : 1970 kor. I., 3000 kor. 11. 2900 kor. a versenypénztárnak. III. Buccaneer verseny. 15.000 kor. a győztes­nek, 1600 II. 400 III. 3200 m. (14 aláirás.) Br. Harkányi J. 3c sga m Cromwell Ciilloden — Cambrián 46 k. Wilton 1 Gr. Sternberg A. 3é s m Ravachol 46 к. Milne 2 Lov. Lederer S. 4é stp m Dalffg 56 к Hesp 3 Gr. Sztáray J. 3é sz m Cid 56 к. Adams 4­Gr. Sternberg A. 4é p m Áldomás 58$ к. Barker 0 Totalisateur : 5:9. — Helyrefogadások : 25:37 I.. 25:66 II. Könyvfogadások: 1$ reá Cromwell. If Cid, 4 Ravachol, 8 Áldomás és Dalfïy ellen. — Könnyen másfélhosszal nyerve, 3 hosszal 3-ik. — Versenyér­ték : 15.000 kor. I., 1600 kor. II. 400 a III. 850 kor. a ver-senypénztárnak IV. Eladóverseny. 2000 kor. az I„ 400 kor. a II. kor II. Táv. 1100 tn. (11 aláirás.) Br. Harkányi J. 3é sga к Corsica Hazlehateh —Sardiniae48$ k. Wilton 1 Mr. Duke 5é p к Contra 61 к. Hesp 2 Péchy A. ur 5é sga m Mirko 62$ к. Sharpé 3 Jékey. A száz. 3é s к Plaisirchcn 48$ к. Cleminson 0 Totalisateur : 5:20. — Helyrefogadások : 25:51 I., 25:54 II., — Könyvfogadások: ÍJ reá Mirko, 2$ Contra, 4 Corsica 10 Plaisircben ellen. — Könnyen 2 hoszszal nyerve, 6 hosszal hátrább a 3-ik. Győz­test megvette Mr. Duce 2700 koronán. — Versenyér­ték : 1970 kor. I, 1250 kor. II., 1010 kor, a ver­senypénztárnak. V. Áruló-verseny. 3000 kor. I., 400 kor. II. 1600 méter. (15 aláirás.) Péchy Л. ur 3é s m Iro Masler Kildare—Ironie ' 54 k. Poole 1 Br. Üchtritz Zs. 4é p m Nickerl 61$ k. Sharpe 2 Wahrmann R. ur 3é p rn Dominik 51$ k. Wilion 3 Totalisateur : 5:7. — Könyvfogadások : 2 reá Iro, 2 Niekerl. 3$ Dominik. — Könnyen másfél hoszszal nyerve, 6 hosszal hátrább a 3-ik. — Versenyérték : 2960 kor I., 400 kor. П., 200 kor. a versenypénz­tárnak. VI. Handicap. 2000 к. az I., 400 к. а II. Három­éveseknek. Táv. 1200 m. (21 aláirás). Szemere M. ur p m Chrysander Masler Kil­dare—Maritana 59 k. Cleminson 1 Mr. Silton p к Isolde 54 к. Adams 2 Br. Üchtricz Zs. p m Kup 55$ k. Sharpe 3 Mr. Duke p m Duca 62$ k. Hesp 0 Br. Rothschild N. sga к Triole 53$ k. Hyams 0 Gr. Trauttmansdorff L. p к Ladra 52$ k. Marsh 0 Totalisateur : 5:22. — Helyrefogadások : 25:47 L, 25:35 II, — Könyvfogadások : pari Isolde, 2$ Chry­sander, 3 Klip, 5 Triole, 6 Ladra, 10 Duca. — Erös küzdelem ulán fej hosszal nyerve, nyakhosszal hát­rább a 3-dik- — Versenyérték: 1920 kor. I., 400 kor. a II. 610 kor. a versenypénztárnak. VII. Handicap. 2000 kor. az I.. 400 kor. a II. Táv. 1600 m. (26 aláirás.) Br. Üchtritz Zs. 4é sga к Chriseis Achilles 11. Entziana 57 k. Sharpe 1 Gr. Degenfekl E. 4é p к Szeszély II 55$ k. Wilton 2 Mr. Dorryt 3é p m Mon plaisir 54 к. Adams 3 Mr. Redgrey 3é stp к Illusion 47$ k. Sands 0 Dr. Day 4é p к Virginie 59$ k. Rumbold 0 Okolicsányi E. fhdgy 3é sga m Dráva 49$ к. Cleminson 0 Michlstetter F. száz. 3é p m Maholnap 49$ к. Poole 0 Szászbereki ménes 3é s к Given 48$ к. Prudames 0 Totalisateur : 5:19. Helyrefogadásokf 25:40 I., 25:50 II. 25:40 III. Könyvfogadások : pari Chryseis 4 Dráva. Illusion, Mon plaisir, és Szeszély II., 7 Virginie, 8 Gwen. 10 Maholnap. — Könnyen 2 hosszal nyerve, 1 hoszszal hátrább a harmadik. Versenyérték : 1920 kor. I., 400 II. 820 kor. a versenypénztárnak. Tizenegyedik nap. Vasárnap, junius 11. I. Rotunda-dij. 3000 kor. I., 400 kor. a II. Három évesek számára. Táv. 1800 m. (5 aláirás.) Péchy A. ur stp h Casque Stronzian—Casca­net 58 k. Sharpe 1 Br. Springer G. p m Almaviva 53 к. Hyams 2 Dreher A. ur sga m Fair Trick 53 к. S. Bulford 3 Gr. Kinsky Zd. sga к Turbie 48 k. Imre 4 Totalisateur : 5:13. Helyre : 25:30 I. 25:28 II. Könyvfogadások : reá 1$ Álmaviva, 1$ Casque, 3 Fair Tri к 7 Turbie. — Biztosan ötnegyed hosszal nyerve, ugyanannyival hátrább a 3-ik. — Versenyérték : 2960 kor. I., 400 kor. II., 130 kor. a versenypénz­tárnak. II. Hastings-verseny. Eladóverseny. 4000 kor. I., 400 kor. II. 2éveseknek. 1000 m. (11 aláirás.) Br. Harkányi J. p к Sellő Dunure—Springal 52 k. Wilton 1 Baltazzi A. ur p к Roma 51 к. Hyams 2 Gr. Esterházy M. sga к Da kommt sie 51 к. Poole 3 Szászbereki ménes p m Aladin 53$ k. Prudames 0 Szemere M. ur sga к Mégis 51 k. Cleminson 0 Mr. Duke p к Suada 53 к. Hesp 0 Hg. Metternich С. p к Nanemlos 52 к. Bulford S. 0 Wenckheim D. p к Pattogó 52 к. Adams 0 Totalisateur: 5:40. — Hely: 25:57 I., 25:41 11. 25:52 HI. — Könyvfogadások: 2$ Mégis és Roma, 3 Pattogó 4$ Da cotnmt sie és Sellő 7 Suada. 14 Aladin és Namenlos. — Biztosanlhoszszal nyerve, J hoszszal hátrábba 3-ik. — Győztes 13400 koro­nán visszavásároltatott. Versenyértéx : 3940 kor. I., 850kor. II., 930 kor. a versenypénztárnak. III. Beaten-Handicap. 4000 kor. az I., 700 kor. a II., 300 kor. a III. Táv. 1600 m. (37 aláirás.) Gr. Esterházy Mihály 4é p m Moring Morgan — Content 54 к. Cleminson 1 Blaskovits E. ur 3é p к Napféng 56 k. Rumbold 2 Br. Harkányi J. 4é p m Vívó 55$ k. Barker 3 Gr. Károlyi L 3é p m York 48$ k. Prudames 0 Egyedi A. ur 3é p m Káplár 55$ k. Hyams 0 Br. Üchtritz Zs. 3é s m Pimasz 54$ к. Sharpe 0 Gr. Degenfeld E. 4é p к Szeszély II 51$ k. Wiíton 0 Okolicsányi E. fhdn. 3é s m Dráva 45$ к. Szands 0 Mr. Duke 3é p к Párta III. 41$ к. Slack 0 Totalisateur: 5:29. — Helyrefogadások: 25:59 I , 25:55 II. 25:62 III. Könyvfogadások: 2$ Káplár, 3 Moring, 3$ Napfény, 4 Pimasz, 5 Vivó. 7 Szeszély II. 8 Párta 111. és York,12 Dráva. — Bistosan 1 hosszal nyerve, nyakhosszal hátrább a 3-dik. — Verseny­érték : 3880 kor. !.. 700 kor. II. 1720 kor. a ver­senypénztárnak. IV. Metropole-dij. 20.000 kor. a győztesnek. 2000 kor. II., 1000 kor. III. 2éveseknek. 1100 m. (92 alá­irás.) Br. Harkányi J. p m Poloniüs Beau Brummel Problème 55 к. Wilton 1 Mr. Dorryt p к Clairette 53$ k. Adams 2 Lov. Lederer S. sga m Pandur 55 k. Hesp 3 Egyedi L. ur p к Quota 53$ k. Rumbold 4 Br. Springer G. sga к Culture 53$ k. Hyams 0 Gr. Sztáray J. p к Lili 53$ к. Cleminson 0 Totalisateur: 5:23. — Helyre: 25:49 I, 25:69 II. —' Könyvfogadások : 1$ reá Culture 2$ Poloniüs, 4 Clairette, 5 Lili, 8 Quota, 12 Pandur. — Biztosan másfél hoszszal nyerve, Jhoszszal hátrább a harma­dik, — Versenyérték : 20,000 kor. I., 2000 kor. П., 1000 III. 13350 kor. a versenypénztárnak.

Next

/
Thumbnails
Contents