Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897
1897-12-23 / 97. szám
682 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1897. deczember 13. Ez időben történt, hogy Taszláron a jó áldott lelkű Beniczky Marczi bátyámnál ebédeltem, annak kedves családi körében. kifelé a nagy sarkantyúi halk nyomán. ebédlőből, csengéssel miközben aczél pöngöltek léptei AZ URI CSALAD ES A 3 BETYÁR LEGÉNY, Ép az ebéd vége felé voltunk, midőn kinyílt az ajtó s belépegetett három deli szép fiatal legény, lobogó fehér ingben és gatyában. félrevetett sötétkék ujas dolmány, és ezüstgombos kis lajbiban. Fekete pörge kalapjuk mellett ki nem nyilott árvalányhaj, lábaikon sarkantyús kordován csizma, nyakukon karikás, öveikben egy pár lovas-pisztoly. — Még akkor nem volt oly közhasználatban a forgó-pisztolv, s mig most minden rosz kapczabetyár ezzel rontja a levegőt — s a diák gyerekek öngyilkossági eszközéül szolgál: — akkor még nagyúri luxus portéka volt. — Nos mi kell?! Van valami baj? kérdé Marczi bácsi érdes sebes hangon. A bejött három legény illedelmesen közelebb jölt, — s mindhárom kezet csókolt a házi asszonynak és egy mellette ülő viruló szép íialal asszonynak, ki akkor vendégként időzött a háznál, s meglepetésében elejté zsebkendőjét kezéből. Az egyik legény, íjtá^., .pypl^. Jpl (vpll se a földről a szép csipke zsebkendőt, s azzal szembe fordult Marczi bácsival. — Nincs más baj nagyságos urain, csak az. bogv azt a 21 tinót, a mi ma egy hete elveszett, hazahajtottuk ; — azt hitte a nagyságos ur, hogy a mi kezünkön ment el: — nagyon restelle édes apám, hogy gyanúba jötlünk, s megparancsolta, hogy előkerítsük, ha. a föld alatt van is — és hozzuk haza. — És hol találtátok meg? — A gombosi révnél a füzesben. — Nem lehet az bé, messze van az; van az ide legalább is 40 jó mértföld. Talán több is nagyságos uram, igen távol van az, — ott voltak a dunaparii füzesben lekötözve. Itt van a násznagy*)az én tanyámon? — Nem volt násznagya nagyságos uram. Kisteleki emberek jöttek erre, s ugy fogták fel szalajlukban. — Jól van Jakab, meglesz a borravaló ; menjetek az ispán úrhoz. Jakab, Miska és Imre, a három Bogár íiu, kezdtek erre kifelé menni, Jakab azonban egyszer csak neki durálja magát, visszafordul, s a még mindig kezében tartott zsebkendövei a szép asszonyhoz lép, s arra instálja alásan. hogy engedje által neki azt a parányi kis pókháló féle tárgyat. — Hát aztán mire használja azt ? — talán a mátkájának szánta? — Nincs nekem mátkám nagyságos asszonyom, — kinek kellene ilyen futó betyár? Nagyon szivesen adom, akárkinek adja is; tegye el magának. — Nem adom én senkinek sem ; szemfödőnek szántam a magam számára; azt hiszem csendesen fogok alatta nyugodni. Ezzel kezet csókolt Jakab, szép Hiedelemmel meghajtotta magát s lábujhegyen ment *) Az orgazda, vagy felajánló. Mindannyian utána néztünk, oly kellemes megjelenésnek tartotttuk ezt a 20 éves szép barna, nyúlánk suhanczot, hogy szinte felejtettük, miszerint az a társadalmon kivül álló férfi: betyár, kinek fejére dij van tűzve és aki elkövetett csinjeiért a fenálló statárium szerint halál fia! Este felé beállít a kiskőrösi csendbiztos 9 pandúrral, nagy pitykésen, fokososan, telve ember és ló nehéz ölö szerszámokkal, — egy egész arzenált czipellek magukkal. Még le sem szállt jóformán a lóról, mikor a házi ur rákiált jó kedvében : — Miért nem jöttél délre? — «nagyon jól mulattunk volna. — Érdekes vendégeink völlak. Sajnálom urambátyám, nem jöhettem, a Bogár bandát riasztottam (el, s azok után futtattunk mostanáig. — Nagyon szalajtottátok? — Bizony jól nyomkodtuk őket; deliát nagyon jó lovaik vannak. — Köztük van a Bereczki-féle csődör is ; — még visszanyeritelt az én sárgámra, a melylyel istállótárs volt sokáig. — Meddig üztélek őket? — Majdnem délután két óráig tartolt a hajsza, Mi-ke-Buda felé tartoltak s mi utánunk ; — lőtávolságra voltunk tőlük mindig, — én oda odagyujtottam a hátuk közepébe, meg is esküszöm rá. hogy mindenik ple-zurral ment tovább. Mipdig , is Myáj;íam Ml}ogy mikor fordul már le egyik vagy másik, de olyan szivós életük van ezeknek a semmirevalóknak, mint a vadmacskának. Ugy hiszem, nem igen tetlél nagy kart bennük, édes öcsém; még egészségesebbek lövéseid után, mint azelőtt. — Dejszen azt kikérem magamnak, kedves urambátyám; a hová én nézek és odapattantok, ott feslik a ruha I Tudod-é merre lehetnek most ? Azt hiszem, a lajosrnizsei tanyák közt állhaltak meg; de az már nem az én kerületem, az a Balla Kálmán kollégám já*rása; s a mint én nem szeretem, ha az én járásomat czirkálgalják, ugy én sem háborgatom a más birodalmát ; ám lássa Kálmán mit csinál velők. — Könnyű dolga lesz már a mai hajsza után, összetörettek nagyon, s olyan az most mind, mint az öszi légy. — Sohasem voltak azok egészségesebbek. — Már hogy tudja azt urambátyám? — Hogyne tudnám, hiszen szinröl-szinre láttam őket. — Kiket?! — A Bogarakat; ök voltak itt ma délben, mind a hatan lóháton; az öreg kint maradt két (iával, a lovakat tartották; Miska, Imre és Jakab pedig bejöttek hozzánk. Huj milliom menydörgös adta! — ugrott fel a komiszárus gypsztebérré váll ózva, — csakhogy egyszer már nyomukba mehetek, — merre mentek ? — Nem igen lehelnek innen távol, ugy tudom a gyopár-halom alatt húzták meg magukat; oda küldtem nekik az eleséget is. Egy pillanat alatt fel lett ültelve a pandurság. a csendbiztos lovára ugrott s ugy sietett, hogy még el sem búcsúzott; a háziúr és családja jót nevettek, csak a fiatal vendégasszony volt kissé izgatolt. Miért küldted nyakukra azoknak a nyomorultaknak ezt az emberevő szörnyetegekot, szólt szemrehánvólag a fiatal asszony Marczi bácsihoz, — nem volt szép tőled, hogy felhívás nélkül elárultad őket. — «A miatt biz alhatyik kee, alhatyik kee» — dalolá válaszul Marczi bácsi. A fiatal asszony kérdőleg nézett szemeibe. — Sohse aggódjál Sarolta, a gyopárhalom délnyugatra esik innen és én fogadok veled, hogy a komiszárus (ki a helvét különben igen jól ismeri), mégis északkeletnek nyargal egész táborával és éjfél felé ott fog nyugodni Kecskeméten a Berelvás vendéglőjében. Reggel azután jött a mindenes, behozta a csobolyókat és a kosarat, a miben a bort és. ételt kivitte a betyároknak, s jelenlette alásan, hogy mindent elfogyasztottak, köszönik alásan addig is, mig megszolgálják. — És mikor indullak el inndü? — Bizony már napkölt'e ulán/en'gem nem is ereszteltek haza, együtt kellett velők innom reggelig. Ekkor aztán a fiatal asszonv is felkaczágolt. Igy ment ez egész 1862. elejéig, a Bogarak hire tartotla magát; nem igen haragudott reájok senki, s ök se törtek senkire se; — de azért féltek tőlük a vásáros zsidók szerleien, — no meg a komiszárusok —s rendesen jól voltak értesülve a Bogarak járásáról. mert akkor ildomosán kerülték a tájékát is annak a határnak, a hol azelőtt bárom nappal tanyáztak. LES A KOLONTAI NÁDASNÁL.
