Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896

1896-02-19 / 8. szám

EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LOTENYESZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet. A vidéki verseny-egyletek. Az Urlovas szövetség, A Magyar Tattersall-egylet s az összes lótenyészbizottmányok hivatalos közlönye. Előfizetési ára: egész évre 12 frt, £ évre ápril -október­végéig (a vers. időszak) 10 frt, £ évre január—junius 7 fit, és julius—deczember szintén 7 frt. Negyedévenként 4 frt. Az előfizetési pénzek a «Vadász- és Verseny-Lap» kiadóbivataláho (Ferenctiek-bazárja IV. lépcső I. emelet) czimezendök. 8. szám Budapest. 1896. szerda, február 19. XL évfolyam. JVIegjelenil^ a budapesti és bécsi lóversenye^ ideje alatt minden versenynap előestéjén, a többi időben hetenl^int egyszer (szombaton). HIVATALOS. Versenyfeltételek, Soproni versenyek 1896. Tavaszi meeting. Első nap. Péntek, május 8. I. Megnyitó sikverseny. Tdij és 800 kor. adva Sopron sz. k. város által, és pedig 600 kor. a győz­tesnek, 200 kor. a másodiknak. Tdij a győztes lo­vasnak. 3é és id. minden országbeli lovaknak, me­lyek 1200 kor. értékű sikversenyt még nem nyer­tek. Táv. kb. 2000 m Teher: 3é 08 k. 4é és id. 75 k. lovaknak, melyek nyilvános pályán még nem fu­tottak, 4 k. eng. Belföldi félvér lovaknak azonfelül ó k. eng. Beiratási dij 10 kor., az indulókért további 10 kor. Walkover esetén a tdij nem adatik ki. Ne­vezési zárnap ápril 30. II. Harkai gátverseny. Tdij adva Mária Josefa fhgnö ö cs. és kir. fensége által és 3000 kor. adva a Magyar Lovaregylet által és pedig Tdij és 2000 kor. a győztesnek, 700 kor a másodiknak, 300 kor. a harmadiknak. 4é és id. minden országbeli lovak­nak. melyek 2000 kor. értékű gátversenyt még nem nyertek. Táv. kb. 2800 m. Teher.- 4é 68 k. óé 73 k. 6é és id 78 k. Lovaknak, melyek nyilvánosan még nem futottak 4 k. eng. Belföldi félvér lovak­nak azonfelül 3é eng. Beiratási dij 20 kor. Az in­dulókért további 10 kor. Walkover esetén á tdij nem adatik ki. Nevezési zárnap ápril 30. III Nyeretlenek akadályversenye. Dij 1600 kor. adva ö cs. és kir. Felsége által és tdij és pedig 1200 kor. a győztesnek. 350 kor. a másodiknak. 150 kor. a harmadiknak. Tdij a győztes lovasnak. 4é és id. minden országbeli lovak számára. Táv kb. 3200 inét. Teher: 4é 68 kg. 5é 75} kg.. 6é és id. 79} kg. félvérekntk 5 kg. eng. Beiratási dij 10 kor. az indu­lókért további 10 kor. Walkover esetén a tdij nem adatik ki. Nevezési zárnap ápril 30. IV. Urlovasok-szövetkezetének dija. Akadályver­seny. Dij 4000 kor. adva az urlovasok szövetkezete által és pedig 3000 kor. a győztesnek, 600 kor. a másodiknak, 250 kor. a harmadiknak, 150 kor. a negyediknek. 4é és id cont. lovak számára (franczia I. kivételével). Táv kb. 4800 mét. Teher 7.5 lg. 4é 4 kg. eng. Belföldi félvéreknok 3 kg. eng Az 1895—96. években egy 30C0 kor.-nál kisebb értékű gát v. aka­dályverseny nyertesére 4 kg., ennél nagyobb értékűére 8 kg. több, 1895 -96. években 5000 kor. vagy na­gyobb értékű gát- v. akadályverseny nyerői kizárvák. Lovaknak, melyek legalább 1000 kor. értékű gát v. akadályversenyben még részt nem vettek 3 kg. eng. Beiratási dij 20 kor. további 40 kor. az indulóktól. Lovagolandó az uilovasok szövetkezete vagy a katona­tiszti lóverseny-egylet tagjai által. Nevezési zárnap április 30. V. Soproni nagy hadseregi akadályverseny. Tdij, adva Ottó fhg ö cs. és kir. fensége által és 6000 ko~., adva az osztrák Jockey-Club és a katona­tiszti lóversenyegylet által és pedig Tdij és 5000 kor. a győztesnek, 500 kor. a másodiknak, 300 kor. a harmadiknak. 200 kor. a negyediknek. 4é és id. cont. lovak számára (franczia lovak kivételével). Teher 72} k. 4é lovaknak 5 Ic. eng. félvéreknek azon­felül 3 k. eng. 1895-96 évben egy 2000 kornál kisebb értékű gát vagy akadályverseny nyertesére 4 k., 2000 kortól kizárólag 4000 komáig terjedő ily verseny nyertesére 8 k. több. Az ilyen tisztiverseny, valamint «Beiter-Clu ». galicziai ••Herrenreiter-Club» vagy urlovasok-szövetkezete-beli urlovas verseny nyerői fél poenalitást visznek. 1895—96 évben 40(H) kor., vagy nagyobb értékű gát- v. akadályverseny nyerői kizárvák, Lovaknak, melyek legalább 1900 kor. értékű gát- v. akadályversenyben még részt nem vettek 3 k. eng. Táv. kb. 4800 m. Beiratási dii 30 kor. további 40 kor. az indulóktól. Walkover esetén a tdij nem adatik ki. Nevezési zárnap ápril 30. Második nap: Vasárnap május 10. I. Kópházai-Handicap. Dij 1000 kor., ebből 600 kor' adva Sopron vármegye és 400 kor. adva Sopron sz. k. város által, és pedig 700 kor. a győztesnek. 200 kor. a másodiknak, 100 kor. a harmadiknak, 3é és id. belföldi lovaknak. Táv. kb. 2000. mét. Be­iratási dij 10 kr. további 15 kr. az indulóktól. Teher­közlés május 9-én déli 12 órakor. Nevezési zárnap ápr. 30. II. Nagy-Czenki gátverseny. Handicap. Dij 1000 kor. adva gróf Schéchényi Béla által és pedig 800 kor. a győztesnek, 200 kor. a másodiknak. 4é és id. min­den országbeli lovaknak. Táv. kb. 2400 mét. Beira­tási dij 10 kr. további 15 kr. az indulóktól. Teher­közlés május 9. déli 12 órakor. Nevezési zárnap ápr. 30. III. Herczeg Cumberland-akadályverseny. Dij 2000 kor. adva Ernő Cumberlandi herczeg ö fens, által és tdij és pedig 1700 kor. a győztesnek, 200 kor. a másodiknak., 100 kor. a harmadiknak. Tdij a győztes lovasnak. 4é és id. cont. lovaknak (franczia lovak kivételével). Táv. kb. 4000 inét. Teher: 4é 63 kg., öé 72 kg , '6é és id. 76 kg. Belföldi félvérek­nek 4 kg. eng. Oly lovaknak, melyek 600 koronánál nagyobb értékű gát- v. akadály-versenyben részt nem vettek, 4 kg. eng. Beiratási dij 15 kr. további 20 kr. az indulóktól. Walkover esetén a tdij nem adadik ki. Nevezési zárnap ápr. 30. IV. Félvérek eladó-versenye. Dij. 12(0 kor. adva Jenő fhg ö cs. és kir. fensége, József fhg ö cs. és kir. fensége és a magyar kir. konvédelmi minisztérium által, és pedig 900 kor. a győztesnek, 200 kor. a másodiknak. 100 kor. a harmadiknak. 4é és id. fél­vérlovaknak, melyek 1200 kor. értékű gát- v. akadály­versenyt még nem nyertek. Táv. kb. 3200 mét. Teher 4é 70 k. öé 76 kg. 6é és id. 79 kg. Belföldi lovaknak, melyek gát- v. akadály-versenyt még nem nyertek 4 kg. eng. Oly lovaknak, melyek nyilvánosan még nem futottak, további 2 kg. eng. A nyertes 2000 koronáért eladó. Minden 200 koronáért, inelvlyel ol­csóbban eladó, 1 kg. eng. Legkisebb eladási ár 1000 kor. Az árverési többlet fe'e a második lónak, fele a versenypénzlárnak. Beiratási dij 10 kor, az indulókért további 15 kor. Nevezési zárnap ápril. 30. V. Katonatiszti lóverseny-egyleti nagy akadály­verseny. Dij 5000 kor. és tdij (adva a magy. lovaregylet és a katonatiszti lóverseny-egylet által) és pedig 3500 kor. a győztesnek. 800 kor. a másodiknak. 500 kor. a harmadiknak. 200 kor. a negyediknek. Tdij a győz­tes lovasnak. 4é és id. cont. lovaknak (franczia lo­vak kivételével). Teher \-é 68 kg., öé 73 kg. 6é és id. 78 kg félvérekre 6 kg. eng. az 1895—96. évben 2000 kor. értékű verseny nyertesére 5 kg.. 3000 kor. értéken aluli gát v. akadályverseny nyertesére 8 kg. több. 3000 kor. vagy nagyobb értékű verseny nyer­tese kizárva. Lovasok, melyek nyilvános pályán még nem indultak 4 kg. eng. Táv kb. 6000 mét. Beira­tási dij 20 kor. további 30 kor. az indulóktól. Wall-over esetén a tdij nem adatik ki. Nevezési zárnap áp­ril 30. Altalános határozmányok. 1. A versenyek a Magyar Lovaregylet és az osztrák Jockey-Club versenyszabályai szerint futtatnak. 2. Fenti versenyfeltételek csakis a cs. és k. közös hadsereg és a m kir. valamint osztr. cs. honvédség tényleges állományú tisztjei, tiszthelyettesei, és egy­éves önkénteseinek tulajdonában levő, s ilyenek által lovagolandó lovakra nézve érvényesek, a mennyiben azok tulajdonosai egyleti tagok. 3. Az írásbeli vagy távirati nevezések (a lovak kora. szine, neme, neve, származása és terhének megjelölése melleü) dijmentve a titkársághoz. Sopron Éles szög 3. intézendők. Távirati nevezések Írásban megerősítendők. A nevezések zárórája esti 10 óra. 4. Az összes beiratási dijak a verseny elölt befize­tendök. s ugy ezek, mint megfelelő helyezés hiányá­ban a Il-ik, Ill-ik. és IV-ik pénzek a versenypénztárt illetik. 5. Minden készpénz-nyereményből 5% vonatik le. Minden a pályán megjelenő lóért 10 kr. gyeppénz,s I minden lóért, a hányszor indul 10 k. startpénz fize­• tendö. Walkover esetén a pénzdijaknak csak fele ; adatik. 6. Aláírási, vagy magánosok által adott dijaknál az egvlet csak a befolyt összegért szavatol. 7. Nincs megengedve a lovat oly kijelentéssel a starthoz küldeni, hogy az a versenyeken a győzelem szándéka nélkül vesz részt. 8. A versenyérték kiszabásánál, a forint 2 koroná­val, a cs. és kir. arany 10 koronával, a magyar 10 frankos arany 8 koronával, a német bírod, márka 1 koronával, a frank 80 fillérrel, az angol sovereign 20 koronával számíttatik. 9. Lovagolni sziliekben vagy egyenruhában lehet. Az egyenruhás lovasok részére a színek a titkárság által állapittatnak meg, s a megfelelő szalagok a verseny előtt 2 kr. befizetése ellenében a mázsáló­ban fognak kiadatni. A színekben lovagló urak fel­kéretnek, hogy versenyszineiket, a mennyiben azok még be nem jelentvék, a nevezéssel egyidejűleg bejelentsék. 10. A programmok a versenypálya tervrajzával darabonkint 30 krjával május 4-töl kezdve kaphatók a titkárságnál. 11. Lakások és istállók ügyében a titkársághoz fordulandó. Távirati czim : «Rennsekretariat Sopron.» Sopron 1896. február 10-én. A katonatiszti lóversenyegylet igazgatósága. TELIVEREK ES VERSENYEK. Szabad-Handicap. (Freies Handicap.) A Szabad Handicap teberközlése, melyet valamennyi sportsman nagy érdeklődéssel várt. megjeleni. A bécsi handicappernek emez ér­dekes munkálata 232 oly háromévesre terjed ki, melyek kétéves korukban a monarchia versenypályáin futottak. E szerint tehát majd­nem valamennyi tavalyi kétéves benn van a lisztában. vagyis minden belföldi és német­országi ló, mely tavaly futott, kivéve pl. Noi­sette!, mert ez continentalis minősítéssel nem bir, s igy a Szabad-Handicapben indulásra sem jogosított. A Szabad-Handieap, mely az első években a Nyilt-Handicap nevet viselte, s mely a bécsi tavaszi meeting első napjaiban, ezutlal a har­madik napon, április 12-én, kerül eldöntésre, 1891. óta szerepel a bécsi programmon. 1891-ben 169 háromévesre terjedt ki, a legnagyobb terhet a németországi Peter kaplá, 70 kilót, s a későbbi Derby-nyertes, Achilles II. 60 k.-val volt megróva. A versenyt meg­nyerte a kiloval súlyozott Day. 1892-ben 185 hároméves lett a futamra bandicappelve, a top-weight-et Trick-Track kapta 72£ kiloval, második helyen állott 70 kiloval az évjárat Derby-nyertese Gaga. A versenyből az eredetileg 45 kiloval mog­róll Vendég került ki mint nyertes. 1893-ban 179 hároméves között Nem-Sza­bad, Gourmand és Duncan kapták 69 kiloval a legmagasabb terhet, s ezek közt volt a Derby-nyertes (Gourmand), valamint a Derby­ben második (Duncan). A versenyt megnyerie az eredetileg 50 kiloval súlyozott Filkó.

Next

/
Thumbnails
Contents