Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896
1896-02-19 / 8. szám
74 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1896. február 16. 1894-ben 21.3 háromévest foglalt magában a Szabad-Handicap, s az élen Panama, Mágus és A do u is álllak 70 kiloval, s ezek közt volt a Derbv-nyertes is, Mágus személyében. Az ez évi Szabad-Handicapet megnyerte a 49 kiloval megrótt Schneewittrhen, az egyetlen kancza, mely 5 év alall e versenyt megnyerte, s egyúttal az egyetlen kancza, mely 5 év alalt ä Szabad-Handicapben a bárom első helyre futottak között található. 1895-ben 226 hároméves közül Csapláros kapta a legnagyobh terhet, 70 kilót, — s utána Tokio következett 69 kiloval. Az 1895. évi Derbyben Tokio győzedelmeskedett, s Csapláros lelt 2-ik. A Szabad-Handicapböl Nem kell került ki mint győztes 46 kiloval. Ezúttal 232 ló kapott terhet, s mint előre volt látható, Ganache kapta a legnagyobb terhet (77$- k ). s utána Gomba (76), aztán Trivial (72$), Monte Carlo (71) stb. következnek. A Derby-nyertest tehát, mint az elmúlt évek bizonyítják, ezek közt kell keresni, s mint a fentiekből kitűnik, eddigelé öt év alatt négyszer vagy a legmagasabb terhű, vagy a 2-ik helyen álló ló nyerte meg a Derbyt, s a handicap közlésénél a bécsi handicapper mindig közel járl a Derby-nyertes megjelölésében, s csupán a meglepetést szerző Achilles II. esetében nem, mert az 10 kiloval volt a legmagasabban súlyozott ló alatt handicappelve. Áttérve az idei teherközlésre, azt találjuk, bogy a handicapper még egyszer sem kezdte oly magasan handicapjét, mint az idén. Rendesen 70 kilo volt a legmagasabb teher, Gourmand évjaratában csak 69. egyszer 72$ kilo (Trick-Track), s most az élsuly 77$ kiloval van megállapítva. A mult év végén az «Idei kétévesekről», vagyis helyesebben a De^by-évjáratról irt czikksorozatunkban kifejezést adtunk ama nézetünknek, bogy a Szabad-Handicapben a legmagasabb tehernek igen magasan kell kezdődni, jóval magasabban, mint az előző években, minthogy a jelenlegi Derby-évjáratot igen jónak tartjuk. A bécsi handicapper e nézetünkben egészen osztozni látszik, hogy lopweight gyanánt a rendes 70 kilo helyett, 77$ kilót állapított meg. Hogy a terhek ily magasra felmennek, azt c-sak helyeselni lehet ; hiszen a Szabad-Ilandicap versenye maga, nem a Derbv-crackek számára alkotott futam, s nem arra való, hogy abban a 60 kilónál magasabban súlyozott lovak részt vegyenek; ezekre nézve a teherközlés csak elméleti értékű, s inkább csak klasszifikácziója az évjárat egyedeinek, és pedig oly osztályozás, melyet a handicappelés terén sok évi tapasztalattal biró, eredetileg is hivatottsággal rendelkező szakember kezeiből veszünk. A Derbv-évjárat emez osztályozásának különös fontosságot ad annak hivatalos jellege, továbbá ama körülmény, bogy a báromévesek a többi handicapben is a Szabad-Handicap terhei alapján lesznek sulylyal megróva, s végre, bogv azt oly ember állította össze, ki a mesterségek e legnehezebbjében (a handicappelésben) évek során át nem csupán ebizonyitott hivatottsággal, de a pótolhatatan tapasztalattal is rendelkezik. Az előttünk fekvő Szabad-Handicap felelt kritikát gyakorolni, a monarchia szakírói között, talán e sorok irója lehetne a leghivatottabb, mert csak kevés szem van, mely a számokból, a bécsi handicapper eljárásának indokait minden egyes esetben olvasni, s a saját esetleges eltérő nézetét éppen oly erős megokolással támogatni is tudná, mint azt a jelen leherbeosztás megállapítása által Ernst György ur tette. Jó a handicap, ha kivétel nélkül minden aktiv sportsman, ki abban lovát futtatni akarja, panaszkodik,, amért lovával a handicapper nem bánt el elég enyhén. E sorok irója is a maga részéről ily módon panaszkodni szeretne, s ha minden istállótulajdonos és manager igy van vele, ugy Ernst ur handicapje igen jól sikerült. A handicappernek, munkálata közben el kell feledni, hogy kinek lovával áll szemben, hogy a szimpátia és egyéni bajiam mily fokával gondol a ló gazdájára, s egyedül a loval kell , tekintenie, s annak általa ismert képességét. Véges elmével majdnem végtelen igazságosságot kell gyakorolni, mely feladat annál felelösségterbesebb. mert inapellábilis személyiség. A handicappernek arra kell törekedni, hogy az érdekeltek közül senkit se elégítsen ki. s akkor mindenkinek ki kellene elégitve lenni. Persze csak kellene, mert amint akadlak, ugy ezentúl is fognak akadni, akik a handicappernek szemrehányást tesznek s ilyesfélét mondanak : «Ugy látszik, nem állok grácziájában, amért lovamra ezt a súlyt szabta ki», — mintha a teherkiszabás a grácziától, és nem a lónak a handicapper által ismert képességétől függne. Hát hasonló dolgokról Ernsl ur is beszélhetne. kinek téli pihenője a most közrebocsátott Szabad-Handicap által megszakadt, s következik nemsokára a lerhes saison, mely vonatkozásaiban, azok közül, kiknek a sport nemcsak szórakozást, de munkát is ad. a handicapperre nézve talán legterhesebb. A mi magát a Szabad Handicap milyen lefutását illeti, több a tapasztalatunk, semhogy a 232 ló közül most már egyeseket, mint kiváló esélylyel bírókat megjelöljünk. Ernst ur sokkal jobb handicapper, mintsem speciális chance-okröl most már beszélni lehetne, s azérl csak általánosságokra terjeszkedünk ki. Öt évi tapasztalat azt bizonyítja, bogy a Szabad-Handicap nyertese az eredetileg 50—45 kiloval megrótt lovak gárdájából kerül ki, s hogy az minden valószínűség szerint mén. és nem kancza. Az elmúlt évek eredményei ezek: 1891. Day 47$ I. Pandore 53 II. Gs ti fond ár 49 III. 1892. Vendég (45 -I- 4 poenalitás) Er 56$ II. Durczás 51 III. 1893. Filkó (eredetileg 50) 55 Futár 59 II. Zenit 53 III. 1894. Schneewittchen 49 I. Detective 55$ II. Barát 50 III. 1895. Nem kell 46 I. Unser Graf 54 II. Hradisko 53 III. Tehát négyszer nyerte mén és egyszer kancza (Schneewittchen), s e nyertesen kivül az összes helyezettek között nincs több kancza. Az eddigi nyertesek közül a teherközlés alkalmával egyik sem kapott 50 kilónál nagyobb, sem 45 kilónál kisebb I erbet. ATrialStakes-nverö és a Derbyben 3-ik helyre futott Er 56$ kiloval e versenyt megnyerni nem volt képes, s Vendég mögött csak 2-ik lett. Mindebből az idei Szabad-Handicapre nézve is azt a következtetést vonjuk, bogv az 50 45 kiloval megterheltek közül egy mén lesz az idei nyertes, tehát a sorozatban Atillától—Zöd Marcziig. Kizártnak nem tartjuk ugyan, hogy az 50 kilón felül terhelt lovak közül kerüljön ki a nverö, de ha azt valamely circa 60 kiloval megterhelt ló nyerhetné, annak első osztályu Derby-lónak kellene lenni. Hogy ez a valószínűség, annak okai a következők : *) Filkó eredetileg 50 kilót kapott, de a terhek valamennyi lóra nézve 5 kiloval felmentek. Csak oly ló nyerheti e futamot, mely a télen át tavaszra legalább közel két klasszissal (10 — 12 kiloval) javult. Ez minden évben igy volt. kivéve Schneewittchen esztendejét, mert ez kétéves koráról bároméves korára csak egy klasszissal (circa 6 kiloval) javult. A mének (avaszszal tapasztalatszerüleg eröI sebbek, mint a kanczák. s igy az is jóval valószínűbb, bogy a mének javulnak és nein a kanczák. Minthogy a könnyű gárda soraiban minden valószínűség szerint egyik-másik találkozik, mely tavaszra circa két klasszist javul, ez okból az ilyen könnyen terhelt lóval, a bár magasabb klasszisu, de sokkal magasabban terhelt ló a harezot eredménynyel alig veheti föl. (Lásd Er példáját). I A teher-elfogadások batárideje márcz. 14-én van, a midőn a handicapre állva maradt lovak lisztója 232-röl circa 40-re fog csökkeni; akkor még is könnyebb lesz már a verseny kimenetelére nézve is előzetes véleményt mondani. F. H. Teherközlések. Bécsi versenyek 1896 Tavaszi meeting. Harmadik nap. Vasárnap ápril. 12-én. IV.. Freies Handicap. 10,000 kor. a győztesnek, 1600 kor. a. másodiknak, 400 kor. a harmadiknak. Háromévesek iiok. 1000 méter. Ganache 77$ Fattyú 53$ Gomba 76 Spliigen 53$ Trivial 72$ Pardon 53$ Monte Carlo 71 La helle Helene 52$ Erzlump 68$ Mrs Langtry 52$ 52$ Bátor 68$ Kegy 52$ 52$ Boglár 68$ Pogoda 52$ Czigánylegény 68$ Sauturelle 52$ Gyöngyös 67$ Tlieodosia 52$ Dandár 66 Brigand 52$ Jap 66 Einmal 52$ Chasseur d'Afrique 66 EifTelthurm 52$ Nizam 66 Fragonard 52$ Proponent 66 Fináncz 52$ Voltigeur 66 Ingomar 52$ Coulisse 64$ Invalid 52$ Ethelswitha 64$ Ito 52$ Bentinck 64$ Gáspár 52$ Turq uoise 64$ Kingly 52$ Weathercock 63$ Marquis 52$ Cascata 62$ Tarara-boom-de-ay 52$ Ranavalo 62$ Uzsorás 52$ Barrister 62$ Vy horny 52$ Clarion 62$ Camisa 51$ Eremit 62$ Hajnalka 51$ Grál 62$ Madonna 51$ Meddler 62$ Bakó 51$ Meridian 62$ Fiume 51$ Aranyos 62 Angyalka 51$ Zimankó 62 Prince Gregoire 51 Seraskier 61 Bimetallist 51 Joker 61 Fiori 50 Flugschrift 60 Harmat 50 Mirakel 60 Jolly Agnes 50 Pamela 60 Maritta 50 Fondor 60 Pasiphäe 50 Cilia 59 Ráró 50 Weiter 59 Rep 50 First Phil 59 Mekka 50 Parhleu 59 Kegyasszony 50 Vignola 58$ Atilia 50 Adó 57$ Biegun 50 Apnffy 57$ Coriolan 50 Bob 57$ Dobrou noc 50 Demeter 57$ Fatalist 50 Sir Blaso 57$ Gugerl 50 Gipsy 57$ Küfferle 50 Hatalom 56$ Thury (el. Morgen thau)50 Miss Candlestick 56$ Persanq 50 Aclium 56$ Schatzgräber 50 Finesse 55 Zápor 50 Italka 55 Berceuse 50 Belle Minette 55 Ruabn 49$ Mary Ann 55 Helenor 49$ 49$ Not for sale 55 Mont Rose 49$ 49$ Blitz 55 Rémes 49$ Gentleman 55 Vezér 49$ Patvar 55 Blamage 48$ Spurius 55 Gladys 48$ Brausepulver 53$ Lelkem II. 48$ Nevermind 53$ Fitness 48$ Párta 53$ - Sorella 48$ Aequator 53$ Tátra 48$ Dr. Pascal 53$ Zaplatyi 48$ Tápió gyöngye 53$. Aiguillette-m 48$ Joschko 53$ Meteor 48$