Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895

1895-02-02 / 6. szám

50 esélyére : a klasszikus versenyeket akarom előbb áttekinteni. Mindenek előtt itt volna a Trial-Stakes, mely az idén április 28-án lesz lefutandó, tehát egy nappal előbb, mint mult évben. Ez a verseny a pozsonyi II. osztályú államdij­ból lett alapítva, és még néhány évvel ez­előtt is — szigorú vizsgájuk volt a Derby­jelölteknek — és az a hit volt felöle, hogy a ki ezt megnyeri — azé lesz a Derby is. Azonban csak Lady Patroness, Kincsem, Áma­ranthus, Taurus, Buzgó, Zsupán és 1889-ben Triumph voltak képesek mindakét versenyt megnyerni. De mióta az Alagi dij (két évvel ezelőtt) létre jött: ámbár ez a nyerőnek kevesebb kincset dob az ölébe, mint a Trial-Stakes — de distantiájánál fogva sokkal helyesebben következtet a Derby-lóra — mint a Trial­Stakes, s igy elvesztette sportszempontból régi fontosságát. A versenyistálló-tulajdonos most már az Alagit megelőző Kisbéri és Trial-Sta­kes futamokat csupán tájékozásul veszi, hogy az ezekben és home-trialekben mutatott nyil­vános forma után megítélhesse, melyik lovát küldi az Alagira, és (ha még van olyan) a Derbyre! Éppen oly kevéssé vehető számba azóta a Nemzeti-Hazafi-dij is, melyet Zsupán idejé­től fogva nem is nyert meg egy Derby-gyöz­tes sem, annál az egyszerű oknál fogva, mert nem is indították benne. Az Alagi dij már, mint emiitettem, a Trial­Stakes helyét foglalta el és pedig azért, mert midőn az Alagi dij megtartatik, a Derby-lovak már olyan kondiczióban lehetnek, a milyenben szükségük van egy erös gyors verseny le­futására. Azonkívül ebben a 2000 méteres ver­senyben a kitartó ló jobb ehance-szal indul mint i egy mértföldes versenyben. Sem a tenyész­verseny (Produce Stakes), melybe még az anyakanczákat nevezik, sem a báró Wenck­heim Béla féle Memorial Stakes nem birnak kicsiny értékökkel oly jobb lovakat oda von­zani, hogy igazi tenyészversenynyé (azaz : küz­delemmmé évjárati társaikkal és egyenlő te­her alatt) alakulhatnának. A Derjjyröl mindenki tudja, hogy a leg­nagyobb sebesség a leghosszabb kitartással párosul. Az a ló és társai, melyek e verseny­ben (mint szokásosan történik) legsebesebb galopjukban végig kitartani tudnak, azok bizo­nyáraévjáratuknaklegjobbjai közé tartoznak — s igy a Derby 3éveseink első legfőbb criteriuma. A Szt. István-dij csupán a nagy pénzbeli értékéért nevezetes, — és mert nemzetközi jellegű. A Derby után a St.. Legernek van legna­gyobb értéke ; csak az a kár, hogy öszszel lesz futtatandó. Akkorára már a mi jó három­éveseink legtöbbnyire lesántulnak. Hanem aztán ha ezt oly ló nyeri, mely már vagy a Derbyt megnyerte, vagy a Derbyben kiváló helyet nyert: arról aztán tudhatni, hogy oly tömör és aczélos szervezetű — mely után nagyon jó tenyésztés várható. Végül itt van az Austria-Preis — melyet én kiválóan hasznos és tanulságos verseny­nek tartok, mert ez a mi kétéveseinknek leg­főbb próbája. Ebben a futamban találkoznak a kétévesek (reájuk nézve hosszú versenyben) a legjobb hároméves s idősebb fly erekkel ; ez pe­dig nagy jelentőséggel bir. S most már térjünk át 3éveseinkre. * * * Eltoli a jelenlegi Derby-favourite. A mult évi Derby-gyöztesnek Magasnak emez édes testvérét, ugy látszik, egy kevéssé túlbecsülik. Elismerem, hogy Eltoli nagyon jó ló; azon­ban mult évi összes elért eredményei mégsem jogosítják arra, hogy az elöfogadásokban ennyire előnyben részesítsék. Mindamellett, hogy a hires G. Barret fogja a Derbyben lovagolni, én mégsem adok neki eme versenyben első rangú esélyt. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Eltolinak legjobb eredménye nem az elért győzelmében rejlik, hanem inkább a Szent­László-dijban való futásában. Habár eme ver­senyt Csapláros nyerte meg, második pedig Kezdet volt egy fejjel Eltoli előtt, mindamel­lett minden sportsman, aki eme verseny lefo­lyását figyelemmel kisérte, láthatta, hogy az hamis eredményű volt. Mindjárt a start után Eltoli tizenöt hoszszal visszaesett és a táv­oszlopnál még mindig utolsó volt, mialatt Csapláros és Kezdet már néhány hoszszal a me­zőny előtt a czél felé vágtattak. Emez utolsó 200 méteren Eltoli oly csodálatraméltó rush­sel nyomult előre, hogy mindenkit meglepett. Ha Eltoli elejétől fogva Csapláros és Kezdet közelében tartotta volna magát, ugy, azthiszem, ö lesz vala a győztes vagy legfölebb nagyon kevéssel lett volna megverve. Ha én volnék eme kitünö crack tulaj­donosa, ugy én vele nem a mi, hanem egye­nesen a német Derbyre pályáznám, mert ily módon a német Derby diját Eltolitól el nem lehetne vitatni. Mert ha a mi Derbynket meg akarja nyerni, ugy május 28-án már condi­tójának a tetőpontján kell állania és szinte lehetetlen öt ebben egy teljes hónapig meg­tartani. És ennek következtében megeshetik, hogy egy rosszabb, de fitebb ló ott leveri. A fogadásokból következtetve Eltoli azonban biztosan a bécsi Derbyben fog indulni s igy alig hiszem, hogy a Trial-stakes és a Nemzeti díjban a starter zászlaja elé álljon, az Alagi dij ban valószínűleg indulni fog és eme futás ad majd felvilágosítást a Derby esélyeiről. Ha azonban a nagy tavaszi versenyek közül egyet sem nyerne meg és frissen tartatik, ugy, nézetem szerint, 48£ kiloval a Szent István-dij ban eminens esély lyel birna. Söt a I St. Legerben — ha Csapláros nincs a helyén, tekintve nagy kitartását, ö benne biznám leg­jobban a németek támadása ellen. A mint ma állanak a viszonyok, az Austria-Preisban a rö­vid távolság miatt győzelmi kilátásai alig vannak. * * * Eltoli mellett az elöfogadásokban Páratlan foglalja el a második helyet. A bemutatott forma után teljes igényt tarthat a beléje he­lyezett bizalomra. Mult évben e Gunnersbury —Panique-mén, az első és utolsó szereplését kivéve, minden versenyét nagy stylusban nyerte meg. Eme két emiitett vereségét pedig kézzel fogható indokokkal lehet menteni. Az első szereplésénél a távoszlopnál keresztezték, és ennélfogva lovasa, Carlyle, nem lovagolta ki. A Nil-Desparandum-yersenyben, midőn a vezetö-lóhoz fel akart nyomulni : Weathers­tear-rel összeütközött, olyannyira, hogy stride­jából teljesen kiesett és igy a vezető Kez­detet, kinek 8 fontot cédáit, már nem tudta elérni. A bécsi Critérium ban 1200 méterre Páratlan reális küzdelemben megverte a jó Csapiárost és ezzel azt bizonyította be, hogy nemcsak speeddel, hanem kitartással is ren­delkezik. El vagyok rá készülve, hogy Pá­ratlan a Derby előtt, a nyilvánosság előtt nem is fog szerepelni, mert emez istálló Tokio vag y Don Gomussal kellő mértéket szerezhet magának. A Matchless-szövetségnek Páratlanon kivül még hatalmas támasza van lokió-ban a nagy tenyészversenyre. Eme szabályosan fejlődő szép mén a gyözö Kincsemnek unokája, a mennyiben Talpra Magyar fia. A mull évben 7 versenyben jött ki e mén és az első öt versenyben minden ellenfelét egyszerűen lecanterezte. Különösen a gyors és conditiója tetőpontján álló Gar feletti győzelme, valamint a Gaga-versenyben Csap­láros elleni diadala a legjobb világításban tün­tetik fel eme cracket. Csak az a sajnálatos, Hogy a Kincsem-unoka anyjától, Tót Leánytól ennek szeszélyes tempe­ramentumát örökölte és csupán ennek tulajdo­nitható a két utolsó versenyében való leve­retése is. És én azt tartom, liogy lia akarata 1825. február 10. ép oly jó volna, mint a képessége, ugy bizo­nyára a legjobb háromévesünk lenne. Báró Willich, az elismert németországi sportsman, a ki a mult napokban Tatán tartózkodott, Tokioról ugy nyilatkozott, hogy ez puha ló; — ez nagyon helyes megjegyzés — és épen azért, mert puha ló és mert szeszélyességre hajlama van, könnyen elveszti a szivét és ennélfogva a trainingjével (kevesebb trial) és managementjával nagyon óvatosnak kell lenni. Nekem az a meggyőződésem, hogy ha Milne ido­márnak nem volna keze alatt Párattan is, иду akkor Tokioval bizonyára megnyerné a Derbyt. Hogy Tokionak nem volna kitartása, azt részemről nem látom bebizonyítva, mert két leveretésének okai, miként azt fentebb emlí­tettem, egészen mások valának. A Hatvani dijban, melynek távolsága, tudvalevőleg, 1309 méter (mi kétévesnek elég hosszú) játszva verte le Mutineer, Kezdet, Weathersteart sat., pedig épen eme lovak stayereknek bizonyultak. Miután a Milne idomár istállója igen jól manageoltatik s Tokioval nem sokat lehet experimentálni, ott a hol ezt a lovat ki­hozzák, mindig számításba kell venni. * * * A Derby-fogadási listában a harmadik he­lyen Csapláros szerepel. Ha Charibertnek eme fia nem mutatott volna oly nagyszerű képessé­get az Ausztriai dijban, soha sem tartnám öt (a Leopold-Preis és Szt-László-dij után sem) oly Derby cracknek, mely még a Compagnie Matchless lovaira nézve is veszélyessé vál­hatik. Csapláros a Trial stakesben, Nemzeti­Hazafiban, Alagi dijban, St. Legerben és Auszt­ria-dijban is kötelezve van. Én azt hiszem, hogy az Alagi dij előtt aligha hozzák ki, s aztán a Jubileum-dijon St. Legeren kivül még kisebb versenyekben is fog startolni. Hogy vájjon a Blaskovich-istálló eme ménje ebben az évben is oly tekintélyes összegeket fog-e nyerni, mint tavaly, erre nézve jóslatom inkább nem, semmint igen. Rohonczy G. urnák sikerült «Kezdet»-ben mindjárt turfearrierjének első évében Derby­lóra tenni szert. Habár eme St. Honorat-iva­dék már második versenyében képes volt oly jó lovat megverni mint «Nono» ; de nagy futóképességét a Nil Desperandurr.-verseny­ben mutatta elöször. Ezt a versenyt, mint azt már Páratlan megbeszélése alkalmával ki­emeltem, csak a szerencsének köszönheti : de az a modor, melylyel két oly jó lovat, mint Weatherstar és Barberry maga mögött ha­gyott, klasszis-lóvá emelte öt. Én határozott stayernek tartom e mént s ez okból képesnek arra, hogy a Derbyben helyet vívhasson ki. A Trialstakesben nem várom a startnál ; azonban a Nemzeti és Ha­zafi-dijat. Wenckheim-emlékversenyt s más kisebb dijakat aligha visz el előle más ló. Don Gomus és a szerencsétlen Mutineer T melyek alkalmasint jobb háromévesek lesznek semmint kétévesek voltak, körülbelöl ebbe a klasszisba tartoznak. Derbv-lónak egyiket sem tartom. Az, a melyik jobban telelt át. mind­járt az idény elején diadalmaskodni fog a másik fölött s eme fölényét bizonynyal meg is tartja. Most pedig következnek a kanczák. * * * A kanczák, átalában, mindig jobb kétéve­sek. mint háromévesek. A kancza gyorsabban fejlődik, korábban érik, s ennélfogva korában megfelel a versenylóhoz kötött igényeknek. Különösen all emez alaptétel kora tavaszszal, mi­dőn a kétéveseknek átalában futniok szabad. Legjobb kanczáink voltak az 1892 93 év­járatból. kétségen kivül, Margit és Blondine. Azl. hogy a kettő közül melyik volt a job­bik, voltaképen nehéz megmondani, mivel ezek soha sem futottak együtt s Leventén al vove mértéket, meglehetősen egyenlő eredményt mutatnak. Annyi bizonyos, hogy Bloml ne

Next

/
Thumbnails
Contents