Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895
1895-02-02 / 6. szám
51 adós maradt annak bebizonyításával, vájjon stayer-e ?, mig Margit 1200 meteren a jó Eltolit megverte; eme körülménynek nem akarunk ugyan nagy jelentőséget tulajdonítani, mert Eltolinak akkori lovasa a verseny alatt mindig csak a veszedelmes Tokiót tarlotta szemmel s ez által Margit kisiklott a körmei közül. Ha én Blondinet mégis riválisa elé helyezem, ez csak onnan van, mert Abonnent leányát nagyon kímélték, mit Margitról nem lehet mondani. De a Derbyben nem igen fog babérokat arathatni. Margit sem a Trial Stakesben, Nemzeti ben Alagi díjban, sem a Derbyben nincs nevezve ; Blondine ellenben, a Nemzetin. AlaginésSzt. István-dijon kivül minden versenyre kötelezve van. Minhogy ez a kancza par excellence flyemelc látszik, alighanem Tokioban kereshetjük legveszélyesebb ellenfelét. K. S. Körültekintés. A Riviéráról. A palya, mely az első napon oly süppedékes és csúszós volt, a második napra annyira megkeményedett, hogy csak ugy puffogott a lovak patái alatt, amint azok sebes vá:tatva rohantak tova. Nincs talán istálló, melynek annyira kedvezne a nizzai éghajlat, mint a Holtzerének. Legalább lovai sokkal jobb kedvvel és szebben futnak, mint Chantillyben. Most is Chatillon, a monacói nagy dijban ugy nyert, a mint akart. Kivüle nagy formát még csak Olifant mutatott, mely óriási súlyával elejétől végig bent volt a versenyben. A « Grand Prix de Monaco»ban 11 ló állott ki a küzdőtérre : La Leyre, Quartaud, Chatillon, Nisus, Mademoiselle Folle Jambe, Staouéli. Perfidie, Olifant, The Vigil, Mortemer és Melusine. Jól sikerült start után gyors iramban vezet Chatillon, Nisus, La Leyre, Quartaud előtt, mig a hátvédben Mortemer és Melusine galoppoznak. A tribünök előtti árkot egyszerre veszi Chatillon és La Leyre Nisus előtt, mig Melusine még mindig utolsó. Chatillon csakhamar gyorsítja a versenyt, minek következtében kemény ellenfele La Leyre a palaknál térdre esik és hatalmas bukfenczet vet, a nélkül azonban, hogy a mellette ugró Nisusban kárt tenne. A mezőnyt még mindig Melusine zárja be. A legközelebbi patak ugratásánál megbotlik Mortemer és a patakba zuhan. Az utána következő deszkafalnál meg Perfidie bukik el és a bal szügyén kapott ütés következtében jó darabig nem képes lábra állani. A fordulónál az utolsó ugrás előtt Olifantot, Nisust, meg Quartaud-t a a riderek erősen lovagolják, de hiába, mert Chatillon könnyen nyer 8 hoszszal, Olifant második, 3 hoszszal harmadik Quartaud, 4 hoszszal negyedik Nisus. A győztesen Newby jockey lovagolt. A «Prix du Conseil municipal»-t Piraino Brochetje nyerte meg, mig а о Prix des Alpes Maritim es»-et Dervillé Cabochon-ja nyerte meg, Chocolat, a nagy gátverseny győztese ellen, rövid fejhoszszal. Möns. Holtzer követte Lebaudy R. ur példáját, a mennyiben Chatillon nyereményéből 2000 frankot adott a nizzai szegényeknek. * * * A harmadik versenynap — legalább időjárás tekintetében — túltett az előzőkön ; ragyogó napfényben zajlottak le a futamok. A sport azonban a két első napi mögött maradt, mert sem valami klasszikus item nem volt a programmon, sem pedig nem vettek részt elsőrendű steeplerek a küzdelmekben. Möns. G. Ledat istállója volt a domináló eme napon, mert mind a két 10,000 frankkal dotált versenyt, ugy a Prix Béthunet, mint a Prix Eneouragement-t az ö lovai nyerték meg. Az utóbbi futamban azonban nagyon kedvezett neki a szerencse, mert ha az utolsó gátnál Caressante nem akadályoztatik Questraham bukása következtében, Charlatan sohasem nyeri a dijat. A Prix de Béthuneben Victoria II, szép győzelmet aratott, leverve a két favouritet Franciilon Ill-t és Déficitet. Ez utóbbi vezetett erős paceben az egész pályán végig, de positióját csak az utolsó gátig tudta megtartani, hol visszaesett s ekkor az élre ment a Ledat-ló s könnyen három hoszszal hagyta rnaga mögött Franciilon Ill-t. * * * A negyedik versenynapnak még szebb idö kedvezett, mint az első kettőnek. Közönség igen nagy számmal volt kint, Ausztria-Magyarországot azonban csak Péchy Andor ur képviselte. Magok a versenyek szintén igen érdekesek voltak. A föpiéce a 20,000 frankos a Grand Prix de la Ville de Nice» volt. A verseny eredménye a közönség között általános megelégedést keltett, a mennyiben a Nizzában oly szerencsétlen Olifant győzelmével végződött. Lamartiniére báró lova volt a legjobb klasszisu állat, mely az idén Nizzában pályára lépett, mindennek daczára már kétszer kellett azzal az ominozus második helylyel beérnie, még pedig a két legnagyobb dijban. Ebben a versenyben 9 ló vette fel a küzdelmet ; jól sikerült start után The Vigil vezet Brochet és La Leyre előtt, mig leghátul Deficit foglal helyet, к deszkafalnál Brochet nem akar ugrani, lovasa tehát feltartja az ideges állatot. A vizes ároknál La Leyre megy élre és erős iramban vezet The Vigil és Quartaud előtt, Deficit is javit helyzetén. A sorrenden most jó darabig nem változik semmi, de a mint befordulnak az egyenesre, a vezető The Vigilt megelőzi Olifant, mely eddig a mezőny közepén foglalt helyet, azonkívül Victoria II. és Quartaud. A távoszlopnál Olifant küzdelembe ereszkedik Quartaud-val és rövid derékfutás után biztosan nyer egy hoszszal; harmadik három hoszszal Dufour. Horn jockeyt ügyes lovaglásáért a közönség lelkes óváczióval fogadta, a mint visszatért a mázsálóba. A « Prix de chemin de fer»-t mr Holtzer Perfidie-'^ nyerte meg Rewby jockeyval. mig a « Prix de S. A. S. le prince de Monaco»-t Quistreham, nyerte meg Stanley jockeyval. Quistrêham d'Espous de Paul vicomte istállójából való. $ * * Anglia tavaszi handicapjei. Mr. Weatherby legutóbb megjelent Calendarja oly teherközléseket hoz, melyek nemcsak Anglia sportköreit érdeklik, hanem a continensre is vonzó erővel birnak. A Lincolnshire hdcp, a Grand national steeplechase, a City and Suburban stakes stb. teher publikácziói ezek. Hogy mily kedveltekezek a versenyek oda át a csatornán tul, eléggé jellemzi, hogy hetekkel a teherközlés előtt megindult már a fogadási piacz és a Lincolnshirére a Rotschildlovak között ingadoztak ; a Liverpoolira pedig Cloister volt s jelenleg is a kimagasló favou- rite. Érthető az az érdeklődés most már, hogy sokan mily vágyva várták a teherközlések megjelenését. A Lincolnshire handicapben sir J. B. Maple kitűnő ötéves ménje Gangway kapta a topweightet, 59 kilót, oly suly ez azonban, hogy a Saraband-mén számára nem teremhetnek babérok, s elörelálhatólág át fogja engedni a küzdőteret istállótársának Athlone (48|) és Macreadynek (45£). Általában szembetűnő, hogy a bandicapper, mr. Frod, a jó lovakkal nagyon erősen járt el, s igy lehet, hogy a bánatjelentések rosszul ütnek majd ki. Gangway után következnek a sorban Dumbarton (55f) Laodamia (55), Victor Wild (54|) és Clorane (53). A háromévesek között a legnagyobb súlyt Lord Drummond kapta (4Ц k.), s mellette még Lottie's Dude (4Ц к.), Levybub (41£)és The Owl (39|) érdemelnek nagyobb figyelmet. Ami a handicaper által jól súlyozott lovakat illeti, azok közül nagyon előnyösnek tartjuk Acrobat 48£ kiló terhét, de kitűnően állanak Xury (49), Euelid (48£), Medicis (52^, Dornröschen (51£), és az öreg Lord George (4Ц) is. Talán nem csalódunk, ha az utóbb emiitett hat ló között keressük a nyerőt, Sokkal nagyobb érdeklődéssel tekintettek a liverpooli nagy akadályverseny teherközlése elé. Hogy mr. C. G. Dufi parexcellence steeplerjét, Cloistert fogja a bandicapper a topweighttel megtisztelni, az világos volt, de hogy mennyi lesz az a topweight, arról folyt a nagy vitatkozás. A sziget ország Steepler csillaga 13 st. 3 lb. (84 kb.) foglalja el az első helyet a listában s ezzel a nagy sulylyal is azon a nehéz és hosszú liverpooli pályán eminens chanceokkal vehet részt a versenyben, söt vannak sokan, kik azt tartják, hogy a Grand national steeplechase le van már futva — Cloister részére. Erről különben a fogadások is tesznek tanúbizonyságot, melyekben Cloister már csak ötszörös pénzért kapható. Chaneeai mellett szól az a körülmény, hogy felényire megközelítő társai is szintén jó sok ólmot kaptak, mint a közvetlen ulána következők : Horizon (77), Whynot (76^). The Midshipmite (74), és Red Ruhe (73£). Ezektől nem igen fenyegetheti veszély, ha csak Ilex (70f), és Father o'Flynn (70£), részéről nem, melyek már megmutatták, hogy tudnak egy olyan versenyt nyerni, mint a liverpooli. Az előnyösen súlyozottak közül első sorban is felemlitendönek tartjuk Aesopot (67£) továbbá Fanaticot (66|) ép Wildman from Borneot (68£ к.) Idomítás alatti lovak. Szemere Miklós ur tatai training telepén Willy Maw idomár huszonnyohz lovat gondoz az idei versenyévre. A lovak közül, tizenkettő, i közöttük Lustkandl és Eltoli az idősebb korosztályba tartoznak, mig a többi tizenhat a gyerekszobából való. Ez utóbbiak között igen számos nagyreményű csikó található, mint Darius II, Sanfoinnak az Angol Derby nyertesének Donovan után származó féltestvére. Sajnos, bogv a jónak Ígérkező állat nem qualificált nagy versenyeinkre, minthogy apja nélkül jött be az országba. Jó pedigreejü csikók ezenkívül Tátra, mely Tokionak testvére, továbbá Gourmand és Garlic féltesvérei : Madonna, illetve Mekka. Az istálló Derby-crackje, Eltoli jól fejlődik. Lábai is jól erősödtek, trainerje a legnagyobb bizalommal viseltetik iránta s a nagy napon a legjobbat várja töle. A nagyszabású istálló, mely fölött a balszerencse eddig következetesen lebegett, talán az idén megtöri a jeget, s elfoglalja helyét az öt megillető helyen, annyival is inkább, mert oly jockey van lekötve hozzá, mint George Bar- rett, ki mellett még a fiatal Cleminson fog segédkezni. A lot a következő lovakból áll : Tatai magánidomitó-intézet. Idomár : H' Mme. Jockeyk : G. Barrelt és R. Cleminson. Szemere Miklós ur versenyistállója. 5é p h Zenit Arcadian —Sugarplum. 4é p m Hindoo Verneuil —Duchess of Albany. 4é p m Lustkandl Beauminet—Crosspatch, 4é p m Pecsovics Beauminet—Pearl. 4'é sga m Servus Stronzian — Borealis. 4é sga к Paszománt Pancake —Konotoppa. 4é stp к Vicomtesse .4. Kisbéröcscse— Verbenna. 4é stp m Branyiszkó Chislehurst—Basta. 3é stp m Eltoli Ercildoune— Mascotte il. 3é sga h Gatya St. Gatien—Schlibecke. 3é p к Grandezza Vinea—Grille. 3é sga к Pampuska Pancake—Konotoppa. 2é p m Bakó Baka— Content. 2é sga m Conto Chislehurst—Almania. 2é sga m Darius II. Donovan—Sanda. 2é p m Mendikds Morgan — Miss Pleydell. 2é sga m Mikado Morgan— Artless, 2é sga m Persano St Gatien —Perunna. 2é p к Actium Abonnent — Accise. 2é sga к Adó Zsupán—Acquaviva. 2*