Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895
1895-06-06 / 37. szám
1895. május 26. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. l Zok indultak, mint az első napon a Cupiddi'jban, s minthogy most, az akkori győztesnek Flossienak 25 méter hátránynyal kellett -lartolni ; ez a körülmény a franczia Joab javára billentette a chanceok mérlegét s 5—6 kocsihoszszal el is vitte a dijat Flossie ellen, melynek esélyeire, a többszörös felvágáson kivül. még kocsisának inkorrekt állapota is (lefolyással volt. Ez, a verseny után óvást emelt a győztes ellen, kiszoritás miatt, mit azonban a stewardok, mint alaptalant, elvetettek. Kis liija azonban, hogy az óvást emelő Soon bajtót a közönség ezért el nem páholta, mely bizonyára alaposabb lett volna, mint az óvás. A kocsis különben, mint már emiitettem inkorrekt állapotban volt, s később is okozolt egy kellemetlenséget, ugy hogy a stewardok "kénytelenek voltak öt 50 forint birsággal sújtani, egyúttal kitiltották a magyarországi pályákról ; az osztrák versenyegylethez is fog az igazgatóság ez ügyben jelentést küldeni, hogy ott is tekintsék dis«(ualíficáltnak a hajtót. A 20 kilométer távú gr. «Károlyi László tiszteletdija» versenyére négy kettes fogat robogott ki a pályából a kerepesi utra s mig ezek lefutották a távolságot, azalatt Választmányi díjra (sulky 3100 in.) állították fel a pályázókat. Alig indult el a négy iigetö, Sürgős kocsisa. Noon, nekiment Legény sulkyjának s azt feldöntötte. A megvadult ló a könnyű kocsival eszeveszett futásnak eredt, nekirohant egyenest a palánknak, melyet be is zúzott s csak nagynehezén lehetett megfékezni. Kocsisa, Varga, kezén sérült meg, de nem súlyosan. A stewardok e balesetre leesengették a versenyt, s a totalisateurnél Legényre visszafizettették a téteket. Második indulásnál érdekes verseny után Utas jött be elsőnek Jalouxspatz előtt, melyre nagy hátránynyal volt, hogy az utolsó körben felvágott. Sürgő? harmadiknak jött be, de nem tiszta menéséért disqualification, s kocsisát a. fenn emiitett büntetéssel sújtották. Alig mentek ki ezek a lovak a pályáról, már feltűnt a láthatáron" a gr. Károlyi László tiszteletdijáfa pályázó fogatok elseje. Bernrieder volt ez, általáncs bámulatra; ö nyerte volna meg a dijat? nem, azért jött elsőnek vissza, mert útközben feladta a versenyt, látva, hogy lovai nem tudnak lépést tartani a többiekkel. Kis vártatva megjöttek a többiek is s- az* órák összehasonlítása után br. Sennyey István fogatát jelentette ki nyertesnek a bíróság, mig másodiknak a br. Sennyey Géza fogata lett helyezve. A Fiakker-verseny kilencz konkurrensböl alakult. s az első napon második lett 135-ös vitte el a 200 koronát, a 66-os és a 385-ös fiakker ellenében. A ineetinget egy tétverseny zárta be 15 kilométer távolságra, s a négy versenyző közül br. Sennyey István fogata győzött csekély elönynyel a gr. Almásy Kálmáné 'előtt. A részletes eredményt különben a következőkben adjuk: I. nap Szombat, junius 1. I. Kisbéri-dij. (lèves, a kisbéri ménesben heveit kancza, 2000 korona értékben). 15 kilometer, kettős fogatok. Tét 100 kor. F. v. f. Gr. Károlyi László : ôé sz h Szives (Liliomfi—Szellő). 5é sz h Ali (Sárga liliom—Ali). Hajtotta tulajdonos 36 p 47 mp. 1. Ifj. gr. Almásy Kálmán : 5é stp к Csillag ( mindkettő Cupid után, 6é stp h Harczos ) gr. Dessewffy ménesből. ' _ Hajtotta tulajdonos 38 p 22 mp. 2 3. Gr. Wass Jenő : lOé aim. sz к Pepita (Robert—Kati). ' 9é p к Nora (apja, anyja mint az előbbinél). Hajtotta gr. Spannocchi Leo disqu. II. Cupid-dij. Egyes (sulky) fogatok. 1000 korpna. 3100 méter (5-ször körül). Tét 50 kor. F. v. f. Bármely országban nevelt lovaknak. Br. Sennyey Géza id am pej к Ilossie 5 p. 14'/s m p. Hajt. Noon 1 299 S. de Beauvais8é p m Joab (Emilius—Pacoret) 75 m térhátr. 5 p. 14*/ 5 mp. Hajt. Tupan 2 Br. Sennyey Géza id am p к Maid of Dundee 5 p. 22 mp. Hajt. May 3 Kontschani ménes 10é am p m Reinsen (Marsfield—Velvet 150 m. hátr. 5 p. 42 mp. Hajtotta Jakabovszki 0 Totalisateur : 5:82. III. Gróf Andrássy Géza tiszteletdija és 500 kor. Bármely országban nevelt lovaknak. Kettes fogatok. 2460 méter. (4-szer körül). Tét 100 kor. F. v. f. gr. Trauttmansdorff Károly : id. am. p к Emma В. 9é am. p к Metal. Hajtotta tulajdonos 4 p. 54* mp. 1 Br. Sennyey István : id p h Badár. id p h Sebes. Hajt. tulajdonos 4 p 55 mp. 2 Br. Sennyey Géza : id sz к Mayflower id f к Black Bessie. Hajt. tulajdonos 4 p. 57 mp. 3 Bernrieder József : óé sz к Murczus B. (Távol—Murczus). 6é sga к Válasz (Cambuscan—Virgoncz). Hajtotta Bernrieder János 0 Totalisateur : 5:9. V. Igazgatósági dij. 1000 kor. Egyes (Sulky) fogatok, 3100 méter (5-ször körül). Az osztrák-magyar monarchiában nevelt lovaknak. Br. Sennyey Géza id f к Black-Bessie 5 p 48 mp. May 1 Ifj. Vojnich Sándor 8é stp h Legény 5 p. 56'/, mp. Varga 2 Gr. Esterházy Miklós ôé stp m Jalouxspatz 6 p 14 mp. Hutschenreiter 3 Mr G. Stanhope 3é p m Sürgős Noon 0 Totalisateur : 5:13. VI. Fiakker-verseny. Táv a pálya háromszor körül. 200 korona az elsőnek, 100 kor. a másodiknak, harmadiknak a tétek. Tét 10 kor. F. v. f. (Nevezés fél óra a verseny előtt). Oly lovak indulhatnak, melyek budapesti bérkocsisok valódi tulajdonában vannak és általok a verseny napját megelőzőleg legalább hat héten át számozott bérkocsiban rendesen használtattak. Luezianovics Ferencz 5. szám 1 Ugyanannak 135. « 2 Braun Samu 32. « 3 ifj. Tolmár Ferencz 77. « 4 Nem helyezve: 37, 66, 4, 385, 17,3és 15, fiakkerek. Tot. : 5:14. I Második nap. Kedd, jun. 4. I. Asszonyságok tiszteletdija és 500 korona, kettes fogatok. 3100 méter. Tét 100 kor. F. v. f. Bárínely országban nevelt lovaknak. Ifj. Vojnich Sándor : 8é stp h Legény. 8é v. p к Mátka. Hajt. Bernrieder János 6 p 12 mp. 1 Gr. Trauttmannsdorff Károly : id am. p к Emma В. 9é am. p к Metal. 150 m. hátr. Hajt. Döry Lajos 6 p 17 mp. 2 Gr. Károlyi László : 5é sz h Szives. 5é sz h Ali. Hajt. Sennyey István br. (Versenyen kivül ment). Totalisateur : 11:5. II. Elnöki dij. 1000 korona. Egyes (sulky) fogatok. 3100 méter. Tét 50 kor. F. v. f. Bármely országban nevelt lovaknak. S. de Beauvais 8é p m Joab 75 m. hátr. 5 p 19 mp. Tupan 1 Br. Sennyey Géza id am p к Flossie 25 m. hátr. 5 p. 23 mp. Noon 2 Ugyanaz id am p к Maid of Dundee 5 p 26 mp. May 3 Koritschani ménes 10é p m Reinsen 150 m. hátr. Jakabovsky feltartatott. Totalisateur: 10:5. III. Gr. Károlyi László tiszteletdija és 1500 kor. Kettes fogatok. SO kilométer. Tét 100 korona. F. v. f. Br. Sennyei István : id p h Badár id p h Sebes. Hajt. tul. 44 p. 21 mp. 1 Br. Sennyei Géza : id sz к Mayflower id f к Black Bessie. Hajt. tul. 44 p. 54 mp. 2 Gróf Károlyi László : 8é sz к Daru 7é p к Dinom. Hajt. Döry L. 45 p 56 mp. 3 Bernrieder József : 5é sz к Murczus B. 6é sga к Válasz. Hajt. Bernrieder János, feladta a versenyt. IV. Választmányi dij. 1000 korona. Egyes (Sulky) fogatoknak. 3100 méter. Tét 50 korona. F. v. f. Az osztrák-magyar monarchiában nevelt lovaknak. Br. Sennyey Géza 8é p h Ufas 6 p 11 mp. May 1 Gr. Esterházy Miklós 5é stp m Jalouxspatz 6 p. 13 mp. Hutschenreiter 2 Mr G. Stanhope 3é p m Sürgős. Noon disqu. Ifj. \ ojnich Sándor 8é stp к Legény elbukott és nem vett részt a versenyben. Varga 0 Totalisateur : 6:5. V Fiakker-verseny. Táv. a pálya 3-szor körül. 200 kor. az elsőnek, 100 kor. a másodiknak, harmadiknak a tétek. Oly lovak indulhatnak, melvek budapesti bérkocsisok valódi tulajdonában vannak és általok a ver.-eny napját megelőzőleg legalább hat héten át számozott bérkocsiban rendesen használtattak. Luezianovics Ferencz 135. szám 1 Braun Samu 66. « •> Schmidt József 385. « 3 Vampetits Ferencz 17. « 4 Indult 9 kocsi. Tot. 5:7. VI. Tétverseny. 15 kilométer. Br. Sennyey István (Utas és Polkán) 33 p 45 m p. 1 Gr. Almássy Kálmán 1 Csillag és Czégér) 33 p 48 mp. 2 Gr. Károlyi László (Szives és Ali 34 perez 3 Muzslay Gyula (Krétás és Iris) 0 (- ó. -) ÜGETÖVERSENY, TENYÉSZTES. A német ügető-Derbyt (tiszteletdíj a nvertes tenyésztőjének a német császár és királytól s 15,000 márka. 3200 méter), Kiener J. 3é pej ménje Bambus nyerte meg 5:38 4/ s alatt, a Meye R. 3é s m Acant- hus ellen, mely 5:47 s/ 5 alatt érkezett a czélvonalhoz. Ugyanannak 3é p к Lilie a harmadik helyre futott be. A versenyben 13 ló vett részt. A három első ló Macey's Hambletonian-ivadék. IROD ALOM, FESTÉSZET. A magyar kardvivás, mint női testgyakorlat. Ezen a czimen Sztrakay Norbert budapesti vívómester szerkesztésében igen érdekes könyv fog megjelenni, mely nevelésügyi és kritikai tanulmányokat fog tartalmazni a következő beosztással : I. A torna ës a nöi testgyakorlat. 11. A vitör és a kardvivás. Ill, A vivás és a torna. IV. A kardvivás mint nöi testgyakorlat. V. Függelék \ g) «Vivóversény és vivómérközés» Sztrakaytól. b) «Nyilt megjegyzések» dr. K. Szabó Istvántól, e) «A legutóbbi nemzetközi vivőverseny» Sztrakaytól. Az előfizetési fölhívás szerint a munka még_ e. hó folyamán jelenik meg 10 autotypiai képpel. Ára 60 kr. Megrendelhető a szerkesztőnél (Lónyay-utcza 7.), * * * Az Athenaeum Képes Irodalomtörténetéből (szerk Beöthy Zsolt) ismét egy vaskos füzet jelent meg, a 33-ik. az előbbiekhez hasonló gazdag tartalommal. Ebben Rákosi Jenő befejezi a 40-es évek drámairodalmáról az előbbi füzetben kezdett czikkét, itt Hugo Károlyról, Obernyikról és Kuthyról szólván részletesebben. A 2-ik Czikkben Baráth Ferencz, a jeles aesthetikus, Kossuth Lajos mint szónok és iró czim alatt sokkal többet ád. mint a czimben igér; bevezetésül áttekinti a magyar poiitikai szónoklat történetét, aztán, Kossuthtal kapcsolatban, egész korképet rajzol, elkíséri hősét a Száműzetésbe is, vázolja amerikai diadalutját, londoni és olaszországi működését stb. A 3-ik czikkben Vadnai Károly : A forradalom költészetéről ir, melynek maga, még mint gyermek-ifju, karddal állt szolgálatában, s melyből -ujabban pedig naplójegyzetei alapján annyi érdekes jellem- és korképet alkot. Itt a czikknek csak első fele van, a melyben a forradalom irodalmi hatásáról a közkeletű katonadalokról s általában a forradalmi lyriai költészetről szól. A füzet ezúttal is gazdagon van illusztrálva : arczképek vannak Hugó K., Kossuthról (3) és Sárosyról, továbbá Kossuth szülő- és turini lakóháza, egy-egy allegorikus kép Kossuthról és 1848 márcz. 15-röl (egykorú rajzok után). Az 1848-iki országgyűlés megnyitása, Sárosy Arany trombitájának etsö lapja ; külön mellékletül pedig : Petőfi és nejének arczképe s a Nemzeti dal, a szabadsajtó első terméke. A diszes vállalat a legközelebbi két-három füzetben már be lesz fejezve, azért újólag felhívjuk rá a nagyközönség figyelmét. Egy-egy füzet ára 40 kr. * * * Az Athenaeum r.-társulat kiadasában megjelenő «A magyar nemzet története» czimü tízkötetes nagy munkának (milleniumi kiadás) 26. és 27. füzete most keeült könyvpiaezra. Ezekbea а füzeleíiben Marczali Henrik professor folytatja Szent László királyságának történetét külön fejezetben ismertetvén László király törvényhozását. Horvátország meghódítását, a székelység történetét és a kunok betelepítését, mind megannvi nagyobb korrajzokat László király életéből és megkezdődik Kálmán és Álmos korának, valamint a keresztes hadjárat történetének ismertetése. Л 26-ik füzethez olyan fényes műmelléklet van-csatolva, mely ennek a vállalatnak még eddigi pompás mümellékleteit is felülmúlja pazar kiállítására nézve. Ez a műmelléklet a hírneves Gutkeled-biblia egy lapjának hasonmása, melvnek iniczialéja Mózes prófétát abra-