Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895
1895-06-06 / 37. szám
300 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAK 1895. junius 6. zolja. midőn a Sinai hegyen az Urtói átveszi a tízparancsolatot. A kép alsó részén Izrael fiai láthatók, arezukon a várakozás és csudálat kifejezésével. Az inicziale rendkívüli finom megrajzolása, különösen pedig élénk szinvegyülete egyaránt becsessé teszi ezt az ősrégi irodalmi műemléket. Ugyancsak ennek a füzetnek másik mümelléklete a tihanyi altemplom belsejét mutatja be I. Endre, síremlékével Dörre Tivadar eredeti rajza után. A 27-ik füzethez két ősrégi magyar kódex hasonmása van csatolva. Az egyik «Kézai Simon krónikájának első lapja» szövegolvasással és szövegfordítással : a másik pedig a legrégibb rnagvar nyelvemlékünk, « A halotti beszéd és könyörgés», szines hasonmása betű szerinti olvasással, akkori és mostani kiejtés szerinti szöveg.el kiegészítve. Ezekben a füzetekben is reprodukálva vannak a bécsi képes krónikának, a Táuróczy-féle krónikának erre a korra vonatkozó képei és Szent László I. törvénykönyvének hasonmása a bécsi udvari könyvtár XV. századbeli codexéböl. Igen érdekes az a két kis kép is. mely Herrad lausbergi apátnő «Lustgarten»-je után a XI. és XII. századbeli zsidókat és izmaelitákat ábrázolja, valamint a horvát nemzeti dinaslia korabeli oklevéltöredékeknek hasonmása a zágrábi országos levéltárban őrzött eredetiek után. Egyes füzet ára 30 kr. Előfizetés negyedévre (12 füzet) 3 frt 60 kr., félévre (24 füzet) 7 frt 30 kr. Az előfizetők minden szombaton egy-egy füzetet kapnak. A bécsi versenyekre fogadásokat elfogadunk, ugy szerkesztőségi irodánkban (Ferencziek bazárja IV. lépcső), mint kiadóhivatalunkban (Petöfi-utcza 16. szám, Andrássy-ut sarkán.) Hg. Czetwertynski Boris, orosz föur, ki a 80-as években nálunk is tartott versenylovakat és gróf Batthyány Elemérrel és br. Orczy Elekkel együtt volt künn az Indiákon, a második napi ügető versenyeknél jelen volt. Braganza herczeg ö királyi fensége a napagedli árverésen két csikót vásárolt meg ; igy tehát kilátás van, hogy a királyi herczeg ismét az aktiv sportsmanek sorába lép. Jankovich-Bésán Gyula ur isiállójából hétfőn, a Freudenauban, két ló aratott diadalt. A kétéves Gyöngyös a Kísérleti versenyt, a hároméves Bojáczky pedig az 1000-méleres Handicapet nyerte meg. G. Williamson a közkedveltségü akadályverseny jockey Mosquito beugratásánál, oly szerencsétlenül bukott el az ugrató iskolában, hogy lábát ficzamitotta, mi miatt hoszszabb ideig nem ülhet nyeregbe. Adams— gátve. . • НМ'-еу ! Mily meglenptást. okozott vasárnap a nw'% • számot képező gátversenyben, midőn Barát Adams nevét húzták fel a fehér táblára. Ké i ogadta eleinte mindenki e jelzést, s csak akkor oszlott el ez, midőn a mosolygó arezu «Rob» tényleg megjelent a rózsaszínű dressben Barát hátán. S még nagyobb volt a meglepetés, midőn Adams ügyesen végig vitte a lusta s bizonytalanul ugró lovat a gátakon, s mint könnyű győztes haladt át a czélvonalon. Előttünk Adams gátversenylovaglása nem volt meglepetés, mert tudtuk, hogy a jeles professionatus a tél folyamán Angliában több izben lovagolt már a zászlók közt s elsőséggel is dicsekedhetik. Sydenham, a gr. Festetics-istálló könnyüterhü jockeyja, héttőn aratta első diadalát a monarchiában, győztesnek hozván be Bojáczkyt. Märchen még mindig veretlen a nehéz akadályokon ; ujabban a bécsi nagy akadályversenyben folytatta diadalutját. Salter a nagy steeplechaseben Kupával elbukott s jobb lábát kificzamitotta. Ha Chance véletlenül megnyerte volna a Kanczadijat, a totalisateurnél 5 frtra 356 frt lett volna rá az osztalék. Zsupán ivadékai közül az utolsó két versenynapon három lett győztes : Coulisse, Egoist és Vyborny. Bálvány pedig két nyerővel szerepel a kimutatásba n : Baráttal és Bojáczkyval. Kreutzbruck Zdenko, századost a kitünö urlovast, vasárnap Alagon abban a gátversenyben, melyben Almássy P. hdn. oly szerencsétlenül járt, szintén akcidens érte. Tamarát lovagolván, egvik ló oly erővel szoritotta oda egy oszlophoz, hogy térdét erősen megsértette, mi miatt hoszszabb ideig nem ülhet nyeregbe. Biró lánya s Birtokos, mind a kettő gr. Esterházy Béla lova, Alagon győzelmet aratolt."Nem lesz-e ezekből is egy Galamb II., — Lelény ? ~ Tritsch-Tratsch II. a csütörtöki gátversenyben csüdjét törvén, mindenkorra bucsut mondott a versenypályának. A baden-badeni jubileum-dijban a monarcia részéről állva maradtak még : Panama és Janicsár, egy még sötét négyéves ló a Péchyistállóból. Az utolsó törlésnél kiestek: Duncan, Eltoli, Adonis, Bayard. Fiddler és Cornelius Herz. Herr Bürgermeistert, gr. Bavvorovski eladta Kaulla A. würtembergi sportsmannek, s már Fred Milnehez el i s szállították Stuttgart-Weilba. Samy Loates szép recordot ért el az idén : ö lovagolta ugy az angol Derby-gyöztes Sir Vistot, mint az Oaks hősnőjét, La Sagesset diadalukra. Möns. E. Blanc. Francziaország egyik első tenyésztője és istállótulajdonosa, ugylátszik, redukálni akarja verseny anyagát ; legalább az a szándéka, hogy éveseinek egy részét kalapács alá állítja. Kirkconnel. a 2000 guineás hérosza és az angol Derby harmadikja, bizonyos indulónak tekinthető a Grand prix de Parisban, mely vasárnap futtatik le a Bois de Boulogneban. Callistrate, mons. A. Abeille kitünö ötéves ménje, ismét átment Angliába, hogy az ascoti Gold Cupben felvegye a küzdelmet Isinglass ellenében. Barcaldine, Sir Visio apja, áll eddig az angol fedező mének élén ; ivadékainak ez évi nyereménye 73»5 font sterlingre rug; második a sorban Galopin 7186 font sterlinggel Wisdom (6055 font st.) és Royal Hampton (5580 lt. st.) előtt. Áz angol-Derby lefutása után 12.300 sürgönyt menesztettek a világ minden tája felé, 2000-rel többet, mint mult évben. Sir Visto. az angol-Derbyt 2 43% mp alatt. Omnium II- a franczia-, és Tokio a bécsiDerbyt 2 p. 41 mp alatt futották meg. Lóverseny Békés-Csabán. A békés-csabai gazdasági egylet lóversenye, a napokban, óriási érdeklődés mellett folyt le. A közönség a szomszédos vármegyé öl is nagy számmal jelent meg a versenyen, a melynek pompás idő kedvezett. A verseny eredménye a következő: A gazdák versenye. Első Zvolenszky, Karneválja. II. A mezei gazdák versenye. Első Nagy, Bátorja. III. Az urlovasok versenye. Az első dijat Szakszón huszárhadnagy nyerte meg a lovával. IV. Ügetöverseny. Első Ilg.ier Dezső lova. V. A hölgyek diját az akadályversenyben Farkas főhadnagy lova nyerte meg. A szegedi lóverseny. A szegedi gazdasági egylet hétfőn tartotta szokásos évi lóversenyét, a melynek érdekességét nagyban emelte a helybeli honvédhuszár tisztikar közreműködése. Szegedi lovak mindenült győztek. Győztesek Dobó Csalója, Szeged város zártversenyén Dobó Pilléje, a sikversenyben Rohonczy Gida Tizianellája, Szeged város nyilt versenyén Wolford Linkája, az akadályversenyben hölgyek dijáért Wiszkidenszki hadnagy Triumpfja. A versenyeket 12 huszár altiszt sikerült vadászversenye zárta be. Az időjárás igen kedvező volt, a verseny után pompás kocsikorzóban gyönyörködhetett a közönség. Úszóverseny. A Magyar uszóegylet f. hó 8-án szombaton a Szt. Lukács-fürdőben este 8 órakor villanyvilágítás és katonazene mellett rendezi ez idei nemzetközi úszóversenyét, melyre a nevezések minden várakozást felülmúlóan jói sikerültek, a mennyiben az «Erster Wiener Amateur Schwimmclub a legjelesebb úszójával, az «Austria-Schwimmclub» pedig 3 kipróbált bajnokával lesz képviselve. A verseny 10 pontból fog állni. A főbb versenyekre, nevezetesen a mesteri gyorsúszásban a bécsi Engin Wolf többszörös bajnok ellen a magyar uszóegylet Tomcsák Gusztáv bajnokot, továbbá Gráfért és Bambergert fogja kiállítani, mig a kitartó úszásban a bécsi Neumann Pál «Ausztria uszóbajnoka» és Hirschmann Ottó bécsi uszó ellen a magyar uszóegylet Balogh bajnokot és Guttmann Alfrédet, a a magyar testgyakorlók köre ellenben Deutsch Gyulát fogja kiállítani s igy szomszédjainknak a győzelmet ugyancsak nehézzé, ha nem lehetetlenné fogja tenni. Sportkörökben képzelhető nagy érdeklődéssel néznek a verseny lefolyása elé s már pro és contra jelentékeny fogadásokat is kötöttek. Az Union. Ma, csütörtökön, délután futtatják le a hoppengarteni pályán Németország egyik legnagyobb versenyét, az Uniont. Dija 20000 márka, hároméveseknek, távolsága 2200 méter. Az indulók listája a következő : Blotnitz H. kap. pej mén" Palmzweig 57 kii. lov. E. Martin Br. Falkenhausen E. sga mén Impuls bb kilo. lov. Busby Herr v Gundelfingen sga m Isolani 57 kilo. Gr. Henckel L. p m Sal Chali 57 к. lov. Elliot Mariahalli ménes sga m Nixnutz 57 к. lov. Robinson Br. Oppenheim E. sga m Merowinger bb kilo. lov. F. Sharpé Fümagvak. A Mauthner Ödön budapesti magkereskedő czégnek különlegességét képezik az eme czég által forgalomba bocsátott pázsit-fümagvak és ezek közt főképen a Mauthner féle margilszigeti és a Mauthner-féle kiállítási fümagkeverekek a melyek tisztaság, csiraképesség és tartósság tekintetében páratlanok. E fümagkeverékböl szervezett pázsitok üde, bársonyszörü kimzésöknél fogva még a leghíresebb, angolországi diszgyepekkel is felveszik a versenyt. A fö- és székváros összes gyepterületei valamint a Margitsziget részére ez évben is Mauthnernél lettek a fümacvak megrendelve. Árjegyzéket Mauthner kívánatra ingyen és bérmentve küld. Kiadótulajdonos és főszerkesztő : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Felelős szerkesztő : SÁRYÁRY ELEK. nyilt-tér, O. SPEYER BÉCS, VI , Mariahilferstrasse 61. Az alábbi versenyekre a következő oddsokat kínálja Német Derby. Eltoli 6:1 Robert 14. j Nixnutz 8:1 Aranyvirág ihj Almenrausch 12:1 Báthory jgi Gazella 12:1 Dunbar 16 Az odds $-e helyre 1, 2. 3. Szt. István-dij. 10 a mezőnyre. Számlák a depot-k befizetése ellenében — de mindazonáltal nem 50 frton alul — bármikor nyittatnak s a versenynapokon déli 1 óráig (levélileg vagy táviratilag is) rendelkezésre állanak. Számlakivonatok lietenkint egyszer küldetnek. Tattersall. (Budapesten, Külsö-kerepesi-ut.) Lovak minden időben ugy eladás végett bizományba valamint egyszerűen csupán tartásra és gondozásra felvétetnek. A legjobb minőségű zab, és széna adagolással, naponta háromszori erös abrakolás, bőséges etetés és tiszta almozással, egy ló után egy napra 1 frt tartásdíj számíttatik. Ha beállított ló gondozását a tulajdonos szintén a társulat részérő 1 óhajtja, ez esetben külön naponkint és darabonkint 30 kr. gondozási dij fizetendő. A tisztogatás, járatás, lovaglás, szigorú felügyelet mellett, szép időben az ügető pályán egyébként a fedett lovardában történik. Bővebb felvilágosítással a helyszínén szolgál Budapesten, 1894. április hó, Kropf Béla, társ. titkár BACHRUCH A, Cs. és kir. udv. ékszerész Budapestén. Váczi-utcza 25. sz. Ajánlja saját készítményét aranyban, ezüstben drágakövekben. Különlegességek: phantasietárgyak, verseny- és vadászdijak saját mintázatonkint. Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budapest IV., Kecskeméti-utcza 6.