Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893

1893-01-01 / 1. szám

22 1893. január 1. ezt egy kulturfajta ivadéka igényelné. Az ; eredmény itt kétféle : Jobbvérü mén után. : nem megfelelő felnevelés folytán, értéktelen j állatot kap a tenyésztő, mig ellenben a helyi viszonyokhoz illő mén után. a sanyarusághoz jobban alkalmazkodó, tehát a helyi viszonyokhoz képest bár, szintén nem nagv értékű, de relativ értékesebb lovat nyer. Ezt a tenvész csoportot azért kár lenne elhanyagolni, mivel a maga nemében, a saját czéljainak. a milyen a primitiv mezei munka, az ezzel kapcsolatos forgalom és közlekedés is. a hadsereget >em kivéve, a trainnek (fogadott fuvarosok) is, nagy zömével kielégítő szolgalatot tesz. Ez a tenyészcsoport is eleget tesz tehát a maga nemében a hadsereg követeléseinek; hogy remont-ot is produkáljon, arra, azt hiszem, a lehetetlenség mellett szükség sincsen. Г)е igenis, szükséges e csoport részére is fenntartani egyelőre az állami támogatást alkalmas mének rendelkezésére bocsátása által. Az alkalmas mének pedig a bábolnai és a fogarasi mének tenyésztéseiből kerülnek ki egyrészt, a magántenyésztés kevésbbé nemesített termékeiből másrészt, minthogy szívósságánál és szerény tartási igényeinél fogva a keleti, a lippizai és a jó honi vér van csak hivatva a hazai parlagi lófajlák fenntartására és a lehetőségig való javitásara. Idővel, ha a népies tenyésztésben a ménproduetió lehetségessé és eredményesebbé fog válni és ama bizonyos ominózus mezörendörségi törvényjavaslat törvénynyé lesz, akkor, de előbb semmi esetre, az állami támogatás e csoportból nagyobb hanyatlás veszélye nélkül megvonható lesz. A másik tenvészirány, a melyet falusi tenyésztőink vagyonosabb része szintén kevés öntudattal, de sok ravaszsággal követ a Tormay szerint u. n «haszonállat előállítását czélzó keresztezés.» A tenyésztő ez eljárás mellett kanczáinak javított, nemesített ivadékait, lia csak lehet, mind eladja jó pénzen és ha az öreg kanczák kivénülnek, ismét szerez magának I ily olcsó, csekély értékű tenyészállatokat, a melyekkel természetesen folytatja e müveletet. - Azt kérdem most már, hogy miben áll a népies tenyészanyag javítása ily eljárás mellett, mikor a javított nemzedék nem kerül tenyésztésbe. hanem a hadsereg és a lókereskedö kezeibe! Ez ellen orvoslást keresni sem lenne hiábavaló dolog. A harmadik tenyésziránynál még a legtöbb öntudal vezérli falusi barátainkat, kik e csoportba tartoznak. Ezek — (sajnos, számuk csekély) — arra törekesznek, hogy a nemesítést, javítást ivadékról ivadékra állandóan keresztül vigyék, de itt az eredmény azután a tenyésztő eljárásától, választásától függ. — A legtöbb fedeztetési állomáson természetesen többféle és különböző igényekre számított mén áll. Ez lehetővé teszi azt, hogy pl. a Nonius méntől származó fiatal kanczát egy tetszetős arabbal fedeztetik, vagyis általában : a mi tisztelt falusi polgártársaink előtt alig létezik fajtakülönbség, de még kevésbbé határozott tenvészirány s igy az eredmény értéke évről évre. ivadékról ivadékra a szerint ingadozik. a mint ezt a tenyésztő változó Ízlésének hatása alatt megejtett választás véletlen beütése vagy balsikere magával hozza. E bajokon segíteni, vajmi nehéz feladat, mert nincs mód, nincsen eszköz, melv a tenyésztő közönséget arra kényszerithetné, hogy mások izlése szerint tenyészszen ; hiszen gyakran még a eonsumensnek jövedelmező Ízlését sem hajlandó elfogadni. A hol azonban az államnak oly tenyészanyagja all rendelkezésre, mint hazánkban, a hol az intelligens és vagyonosabb elem olyannyira támogatja a lótenyész-ügvi kormányzatot intentióinak megvalósításában, mint nálunk a gazdasági egyesületek s a megyei lótenyészbizottmányok, — ott bizonyára lehetséges leend, szép szerével, a népies tenyésztés jobb gondolkozású elemeit oly határozottabb tenyészirányba terelni, a mely irányt a cultura magaslatán álló népek már mindenütt követnek — értem a megállapodott culturfajtáknak vagy törzseknek vegvitlen tiszta tenyésztését és fentartását. A tenyészirányt magát tehát megadják nálunk az állami törzstenyésztések első sorban. Ahányféle irányt követnek ezekben, annyifélét követhet, söt kell hogy kövessen a népies tenyésztés jobb anyaga is: mert ha az állami pepineriákban csupán csak azért tenyésztenék külön-külön irányban az eyyes törzseket, hogy a tenyésztő közönség a különböző vér és testalkatot tetszése szerint és minél ezifrabban vegyítse. akkor egyszerűen kár lenne azért a gondért, a melyet a lótenyészügyi kormányzat az egyes törzsek vagy fajták fentartására fordit. Bárki, a ki a tenyésztés rejtélyeibe és a természetnek ebbe vágó törvénykönyvébe némi betekintést nyert, kénytelen lesz bevallani, hogy a folytonos keresztezés más meg más jellegekkel, az u. n. «Zuchtkünstelei» a legnskirozottabb dolog és végül csak ugy vezet eredményre, megállapodottságra, ha hasznos beltenyésztés által azután a jelleg, termet és tulajdonságok kiegyenlítésére irányittatik a törekvés, különben pedig az ily eljárás, mint tudjuk, csak czélluoatosan s egységesen vezetett ménesben lehetséges, de a népies tenyésztésben nem. Mert elvitázhatlan tény, hogy a népies tenyésztés anyaga a nemesebb vérrel való keresztezésnél, állandóan bizonyos fokban inclinai a nem nemes ősök felé való visszaesésekhez (atavismus). Eme visszaeséshez való inclinátió annál nagyobb, minél tarkábban keresztezünk ivadékról ivadékra. mivel a sokféle uj meg uj jelleg közötti ingadozásnál, az átörökités leginkább a szilárdabb, régi, megállapodott jelleg felé résultai. Ha azonban a kevésbbé nemes anyag állandóan, vagy legalább több nemzedéken át egy i és ugyanazon nemesebb fajtabeli ménekkel kereszteztetik, ugy az uj, nemesebb jelleg ivadékról ivadékra mindinkább megszilárdul, állandóbb lesz, ugy hogy végre képes lesz a régi jelleget, a régi tulajdonságokat egészen elnyomni. A népies tenyésztés előrehaladottabb része tehát arra szorul nálunk, hogy a meglevő állami tenyésztörzsekhez simuljon, vagyis, hogy a kanczaanvag minőségének, jellegének leginkább megfelelő törzstenyésztésböl vegye állandóan ménjeit s igy idővel, ivadékról ivadékra haladva, mindinkábbb közelebb jöjjön termetben, jellegben és tulajdonságaiban a törzsnek e jellemző tulajdonaihoz. Ennek az eljárásnak az eredménye, természetesen, nem az első, hanem a későbbi generáczióknál fog csak szembetűnni s az is bizonyos, hogy az eredmény nem egész teljességében lenne kielégitö, mert találkoznék elég nem hivatott tenyésztő és tenyészállat, mely éppen nem a választott, hanem más tenvészkörbe illenék. E tenyésziránynak vannak azonban ellenei, a kik nem tartják czélszerünek a népies tenyésztésnek specialis irányokba való terelését. mert attól tartanak, hogy e mellett a producált ivadék nem képes a kisbirtokos sokoldalú igényeit is kielégíteni, vagyis hogy pl. ugyanaz a két ló, a mely köznapokon a mezei munkát végzi, ünnepeken alkalmas legyen arra. hogy a hintóba vagy hasonló ünnepi alkalmatosságba fogassék és azonkívül, lia kell, még beváljék katona lónak is. E kifogás állhatna akkor, ha oly heterogén iránynak volnának állami törzstenyésztéseink, mint pl. Angliának népies culturfajtái — kezdve a Ghetlandponnytól egész a Clydesdale lóig. — Nálunk azonban, mint tudjuk, az összes állami tenyésztörzsek ivadékai, (különösen mióta a Nonius és Gidrán törzsek is az angol félvér jellegét egyesitik eredeti törzsjellegükkel), a kívánható legnagyobb mértékben megfelelnek e mediatizált több oldalú kívánalmaknak s ugy az igában, mint a diszfogatban vagy a nyereg alatt egyaránt kiválóan alkalmasak. Hisz erre irányul a földmivelésügyi kormányzat amaz intézkedése is, hogy az összes törzstenyésztések anyaga nem csak a nyereg alatt, hanem a hámban is kipróbáltassék. Egy másik ellenvetés — de csak ritkán hallható — az, hogy egyik vagy a másik tenyésztörzset az állítólag benne rejlő hibák miatt. pl. laza csontozat, puha szervezet stb. némelyek nem tartják érdemesnek arra, hogy a népies tenyésztésben jellegük fenntartása mellett terjesztessék. Igy évek előtt a Gidran és Nonius törzsek ivadékainak még számbavehetö gáncsolóí voltak. E tekintetben a budapesti és bécsi katonai lovasiskolák, a melyek mint az intézménytől távol álló, tehát részrehajlatlan jurorok a nekik évente kipróbálásra átengedett minden törzsbeli mének egyéni tehetségeiről a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak, bárkit is meg fognak győzni arról, bogy e két törzs, daczára a jól fenntartott eredeti jellegnek, ma már a jó angol félvér ló magaslatán áll. Épen az képezi fénypontját állami lotenyészintézeteink negyedszázados működésének, hogy hazánkban sikerült a modern tenyésztés ideálképét, az angol félvérlovak megállapodott typirozott törzsekben mintegy megállandósitani és igy a népies tenyésztésnek biztos forrásokat teremteni, a melyekből folyton egyöntetű biztos tenyészanyagot meríthet. Ez azért előnyös, mert nálunk a népies tenyésztés kezében levő lóanyagnak aránylag csak csekély része áll azon a ponton, hogy a félvérló producfióját egyenesen telivér mének alkalmazásável űzhesse jó eredménynyel, mint ez Angliában történik, bár ott is belátták már a félvértörzsek megalkotásának megbecsülhetetlen előnyeit, a miről az ily irányú tenyészegyesületek legjobb tanúságot tesznek. A legszámbavehetöbb ellenvetés, mely ugyanazon egy állami tenyésztő törzsből származó mének állandó használata ellen szólhatna, az hogy az ily irányú tenyésztésnél elkerülhetetlenül szükséges, néha angol telivér vagy félvér ménekkel való ideiglenes keresztezést alkalmazni, hogy ez által a termet, nemesség és vérmérséklet tekintetében szükséges javítások eszközöltessenek. Nos, hát ezzel szemben is felhozhatjuk azt a tényt, hogy az egyes törzsek javítására és nemesítésére irányult ideiglenes keresztezések vagy vérujitások már az állami törzstenyésztésekben magukban eszközöltetnek idöközönkint, mikor a körülmények kívánják s ennélfogva a magántenyésztönek a törzsjellegbe való ilynemű beavatkozására saját tenyészkörében nincsen szükség. Az ellenvetések száma bizonyára még nagyobb is lesz, mert különben valószínűleg történtek volna már kísérletezések ez irányban, de lássuk most már, mely argumentumok szólnak mellette: Vegyünk példát oly államok népies lótenyésztésén. a melyek e tekintetben mérvadóknak mondhatók. Mindezeknél azt a törekvést tapasztalhatjuk, mely a társulás, az anyag nyilvántartása (törzskönyvelés), valamint díjazás és verseny általi buzdítás mellett egy bizonyos termet és jelleg fenntartását tűzi ki czélul. Ennek eredménye az. hogy az ily tenyészegyesületek tekintélyes dijakat képesek kitűzni a jó eredmény megjutalmazására és biztos, jónevü czéget képeznek, a melynél a vevő tiszta betekintést nyerhet az áru származására és valódiságára nézve. Miért legyen hazánkban minden háziállatnak az a kiváltsága, hogy fajta szerint tenyészszük, csak éppen a lovat nem ! Persze, hogy a mi jó falusiaink ugy vélekednek, hogy a méntelepekben csupa «fajlô» van, tehát —