Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892

1892-11-27 / 70. szám

(609 a Duna jobb oldali jelentékenyebb ménesekbe ismét a keleti vért voltak hivatva megörökíteni. A Fechtig-féle arab példányok és a Széchenviek, Festeticsek, Károlyiak. Wenckheimok és Wesselényi által behozatott angol mének voltak tehát az elsők, melyek ismét a legjobb és legnemesebb vért kezdték méneseinkben felszínre juttatni. A népies tenyésztés ez idö alatt is azonban, a Duna jobb oldalának egy részét kivéve, parlagon hevert. A tenyésztés ily viszonya mellett merültek fel a 48-iki események. Az ország minden vidékén duló háború, a hadakozó seregek, népfelkelések egviránt pusztították az ország lóállományát. A harcz lezajlása után felötlő volt az anyag niegfogvása. s mint az ország minden más •érdekének, ugy a lótenyésztésének is csak sebét lehetett látni és érezni. 1853—54-ben lett végre létesitve a kisbéri ménes, melynek azután később jelentékeny szerep jutott az ország tenyésztését illetőleg. Minthogy most már Magyarország is be lett vonva ama tartományok sorába, melyekben az állam segédkezet nyújtott a tenyésztésnek, — az ez iránti kormányi gondoskodás azt eredményezte, miszerint 1867-ben a magyar korona területén már mintegy 1000 darab mén lett az állam által a magyar- lótenyésztés számára tartva. A nemzetnek az uralkodóval történt kibékülése s állami viszonyának végleges rendelése következtében az álladalmi lótenyész-intézeteknek vezetése s az ezek feletti rendelkezés szükségkép a magyar kormány kezébe kellett kerülnie. Ennek következtében az egész intézmény feletti rendelkezés a hadügyi kormányzat köréből a magyar földmivelési ministerium hatáskörébe tétetett át ugy, liogv ez időtől fogva, habár az anyag kezelésére katonai testület tartatott is meg, az intézkedés és rendelkezési jog és kötelesség tisztán a földmivelési ministeriumra száll át. A vezetést átvett s az igazgatást gyakorló földmivelési ministerium mindenek előtt arra törekedett, hogy emez intézmény iránti érdekeltséget a tenyésztő közönségnél felébreszthesse s hogy a tenyésztés érdekében államilag történő rendelkezések az illetékes szakférfiakkal együttesen és összhangzatosan állapíttassanak meg. A kormány, melynek a hadsereg jövőjéről gondoskodnia kellett, félvén a következményektől, gondoskodni kezdett a magyar népies lótenyésztésnek emelése iránt is s e szerint 1852töl fogva Magyarországon is állami méntelepeket kezdett szerveztetni s a telepek létszámának szaporítását folytatandó feladatának tartotta. Természetes, hogy eme' telepek létszáma csak fokozatosan volt emelhető és igy a tenyésztésre történt hatás kezdetben nem igen lehetett észlelhető. Daczára az állomány •elégtelenségének s daczára ama körülménynek, hogy a mereven katonailag szervezeti intézmény nem igen tudott népszerűségre vergődni, 8—10 esztendő múlva a telepek jótékonysága itt-ott mégis látható volt. Ugyanez időtől, azaz 1852-töl fogva kezdett az álladalmi ménesekben is a czélirányosabb és egy bizonyos öntudatosabb tenyésztési módszer lábra kapni ; ez időszakban történt a mezöhegyesi ménesben egyes fajtákra nézve a némileg következetes tenyésztés megállapittatni s ugyanekkor lett a bábolnai ménes is keletről behozott apa-és anyaállatokkal felfrissítve s a tenyésztés egy bizonyos irányba vezetve. Mindenek előtt szükségét látta annak, hogy minden egyes vármegyében szakértők és érdeklődők sorából lótenyésztési bizottmányt alakíttasson, mely bizottmánynak tagjai vidékenkint képviselhessék az illető tenyésztő közönség óhajait és szükségleteit s mely tagok egyúttal segédkezést nyújtsanak a telepek anyagját kezelő és felügyelő telepbeli közegeknek. — Természetes, hogy eme bizottmányok a gazdasági egyesületek kebeléből szerveztettek és csak ott választattak a törvény hatóságok által, a hol gazdasági egyesületek alakulva még nem voltak. Amint egyrészt igy a nagy közönség érdekét vélte felhívhatni a tenyésztés iránt, egyúttal az országban már létezett lovaregyletet is törekvésének társául kívánta megnyerni, ugy, bogv ez által a lótenyésztés minden ágával foglalkozók egyiránt be legyenek vonva a közreműködés terére. A magyar kormány 1868 végével az álladalmi telepeken 1012 darab mént vett át az előbbi kormánytól, mely állományból 120 drb. mén, mint, addig is Horvát-Szlavon királyságban felhasznált anyag, az emiitett országok vagyonakép engedtetett át. Hogy az emiitett létszám közelről sem elégítheti ki a szükséget, ezt első pillanatra tudni lehetett, azért minden törekvés oda irányult, hogy a mének állománya lehetőleg emeltessék. — E czél elérésére kedvező esély nv

ill az által hogy a Magyarország tulajdonát képező 3 ménesnek sarjai most már tisztán a magyar tenyésztésre lehettek felhasználhatók, holott ezeknek nagy része az átvétel előtt a monarchia másik részének tenyésztése számára volt átengedve. E szerint bizonyos mérvű szaporítás lehetővé-vált ugyan. de mégsem oly fokban, mint a tenyésztési igények azt követelték. — Egy másik módozathoz is nyúlni kellett tehát, a mely egy részben ugyan nagy eredményeket nem igért, de a mely jövőre nézve ismét biztos kilátást teremtett a tenyésztés lendületének. — E módozat a magánosoktól történi ménvásárlásokban rejlett. — Hogv ez egy országban, bol a gyámolitásra igen is nagy szükség volt, első sorban nem igen fényesen sikerült, az bizonyos, mert a bevásárolt anyag nagyobb része nem volt teljesen megfelelő, habár többet ért és több hasznot igért, mint a nép kezében levő saját mén-anyaga. Ugyanez eljárás azonban, mely eleinte eredménynyel nem igen kecsegtetett, a tenyésztőkre nézve buzditólag hatott a több és jobb irányban leendő tenyésztésre és fe)nevelé-re s egyúttal felvilágosította a tenyésztőket, hogy mennyire súlyt kell fektetni a tenyész állatok okszerű tenyésztésére és felnevelésére. Á kezdetben silány sikerrel történt vásárlások idővel előnyös elI járásul bizonyultak s az anyagnak fokonkénti javulását világosan tanúsították. A ménesekből egyszerre történt két évjáratnak beosztása (megelőzőleg ugyanis csak az ötéves mének adattak ki. most azonban egyúttal a négy évesek is) s a magánosoktól történt vásárlások folytán, lehető volt, már az első években mintegy 300-zaf emelni az állományt, mely azután fokozatosan a mai napig 2650 darabig emelkedett. (Az emelkedés mérve idöszakonkint alább fog kimutatlatni). Fel kellett használni a létezett anyagot az első pillanatban a nélkül, hogy emez anyagnak minősége a kívánalomnak teljesen megfelelt volna. Azonban szerencsére, liogy ez anyag, ha nem volt is teljesen kielégítő — egészben véve inégis birt annyi tenyészértékkel, hogy vele egy komolyabb irány megkezdethessék. Ezek szerint az állami anyag lehető javítása is feladatává lett a kormányzatnak. A ménesekben követendő tenyésztés alapelve és iránya volt tehát mindenekelőtt megállapítandó. Első sorban számot kellett, tehát vetni azzal «minő anyaggal bir az ország egészben és vidékenkint; továbbá, hogy égalj i. növényí zeti viszonyaink mily . irányt engednek meg ; követni s végre, hogy népünk hajlama és ! követelménye s gazdálkodási viszonyaink és ! az értékesítés esélye minő fajta lovak tenyésztését parancsolja»* Népünk legjelentékenyebb részének birtokában jó vérű, aczélos, kitartó, de fejlettségében kissé megcsüggedt nemesebb származású lóanyag találtatott. Egyes vidékeken kevésbbé edzett, testben azonban fejlödöttebb anyag létezett, mely nem zárta ki azt, hogy pár nemzedéken keresztül ez is aczéíosabbá és képessebbé válhassék. Hegyes vidékeinken jelentéktelenebb küllemü, de minden viszontagsággal daczolni tudó, egészséges anyag volt a szegény sorsú népnek kezében.* Égalji és növényzeti viszonyaink világosan ki mutatták, hogy a nemes, mozgékony lónak igazi hazája országunk területe. Népünk ugy hajlamánál, mint gazdasági viszonyainál fogva a mozgékony, kitartó anyagot igényelte, piaczi érdekeink pedig kétségbe vonhatatlanul arra utaltak bennünket, hogy oly anyagot neveljünk, mely anyagot tömegesen lehet értékesíteni ; ez anyag pedig a kevesebb kiadás mellett felnevelhető könnyű lóból áll, mely fél Európa hadseregeinek szükségletét képezi s az elöhaladott gazdasági viszonyok közt létező országok tenyésztői által nem neveltetik, miután hadseregi szükségletre oly értékeslovat, mely drága földön való felneveltetését kifizetné — pénzügyi szempontból józanul venni nem lehet. A mennyiben az állam-ménesek anyagja nem egészben talált amaz igényekhez, melyek a józan tenyésztési elv szerint formáltatlak — törekvésévé vált a kormányzatnak oly irányt állapitani meg e ménesekben, mely azután megfeleljen a fentebb ecsetelt tenyésztési fökövetelményeknek. Mindenek előtt súlyt kellett arra fektetni, liogy a jövö nemzedék már képviselje ama tulajdonokat, mely tulajdonok az országos tenyésztésnél megörökitendök és igy elhalaszthatatlanná vált az állami ménesekben ugy intézkedni, miszerint a létezett törzseknél a telivér fokozatosan minél nagyobb mérvben alkalmaztassák (nem értvén ide a hegyi fajIának tenyésztését). A mennyiben eme kitűzött czél minden áron elérendőnek Ítéltetett s e melleit még oda is kellett törekedni, hogy a külső tenyésztésnél is használtassák a televér ott., a bot az anyag fejlödöttebb, a gondozás, ápolás megfelelőbbnek mutatkozott — szükségessévált az említetteken felül magára a tiszta televér tenyésztésre is figyelmet és nagy gondot fordítani. Feladattá lett tehát külön telivér csoportot f'entartani. melynek alapját a minisztérium a kisbéri ménes állománya között feltalálta E telivér csoportnak sarjai voltak hivatva az ország telivér tenyésztését megállapítani s с törzsre vezetendő vissza leginkább a létező mai telivér tenyésztése az országnak. A mennyiben csak korlátoltabb számú telivér anyaggal lehetett rendelkezni, nagy fontosságot kellett tulajdonítani az ugynevezelt magasabb vér tenyésztésére is, mely a félvér anyagnak a legjelesebb telivér mének általi fedeztetése s ez iránynak következetes fentar tása mellett volt elérhető. E czélból lett tehát kiküszöbölve a kisbéri ménesből minden bizonytalan fajtához tartozó és jelentékenyebb számot képezett kancza és ménanyag. Midőn tehát Kisbéren kizárólagosan telivérmének használata volt czélul kitűzve — ter mészetes, hogy ez eljárás, a mint a kancza anyag megfelelő jellegűvé teremtetett, foganatosítva is lön. Mig Kisbéren ez volt a feladat, addig Mezőhegyesen az egyes törzseknél amaz irány állapíttatott meg, miszerint minden törzsben telivér, de egyszersmind a jelleg és testarányok fentartása kedvéért, magából a törzsből szár mázott félvér mének is hasznú hassanak. Tizennyolc/ éven keresztül -fokozatosan al*) Megjegyezvén, hogy a nyugoti határ egy kos-, keny vonalán hidegvérű lovak tenyésztése üzetetl, mely körülmény azonban az ország általános lenvészlését illelc'eg alig számbavehetö.