Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892

1892-01-24 / 4. szám

VADÁSZ• ÉS VERSENY-LAP 51 több ismeretes munkában ajánltatik, hogy a ló homloka lüggöleges legyen, föld felé irányozva. Megvallom hogy ezen nézetet nem oszthatom és jobban szeretem, ha a lónak homloka nem egészen függőleges, hanem némileg előrenyújtva inkább a 45 fokhoz közeledik mint a 90-hez; sót azt hiszem, hogy ujabb időben kelleténél több súlyt fektetnek sokan az erős nyakszegésre sokszor a magas fejhordás rovására. Ezen nézetet okadatolnom kell. Minthogy szerintem a próba mindig többet bizonyít, mint a legszebb logicával fejtegetett elméleti indokok, egy argumentumot kell felhoznom, mely azon szempontból t. i. a próba szempontjából, nekem I különösen erősnek látszik véleményem tá- I mogatására. Kész volnék fogadást tenni, hogy valahányszor chrracolirozunk azaz lóháton vívunk, vagy «jeu de barre»-t vagy Poló-t játszunk, vagy akármilyen más gyakorlattal mulatunk, midőn paripánkat erősen forgatjuk és azt sokszor rögtön megállítani kénytelenek vagyunk, hogy ilyen alkalomnál minden mély fejtartásra szorított ló, akármily jól legyen idomítva, minden parade (rögtöni megállás) után, mindig akadozik vagy legalább erős czomb- vagy sarkantyú-intésre fog szorulni, ha azt tüstént újra megindítani i kívánjuk, mig olyan lovaknál, melyek nyakukat magasabban szokták hordani, sokszor elég lesz a marokkal engedni, hogy jó kedvüleg előre siessenek. Egyszersmind azon őszinte kérdést intézem mindenkihez, ki életében sokat carracolirozott, nem fog-e emlékezete nekem igazat adni, ha visszagondol azon lovakra, melyeket olyankor használt ? Vágynák más indokok is, melyek az én nézetem mellett szólnak. Hattyúnyakú szép lovak akkor, midőn tüzesen és kevélyen járnak, nyakukat ugy fogják tartani, hogy homlokuk nem egyenesen irányul lefelé, hanem ugy, hogy annak fővonala előrefelé rézsútos lesz. A könnyű vadászaton való vágtatásnál is azon lovak, melyek jó kedvű bátorsággal mindennek nekimennek, orrukat mindig némileg előre fogják irányítani és mindig csinosabb és vidámabb benyomást fognak tenni a nézőre, mint olyanok, melyek nyakukat egészen lehajtják. Ismertem egy huszár ezredest, különben igen jó lovast, ki más nézetben volt. Ö véleménye mellett egy különös okot hozott fel, a mely az első pillanatban helyesnek látszott és többekre nagyon hatott. «A ló», ugy szólt, «szabad ég alatt csak akkor mehet biztosan, ha látja hová lép, azért le kell hajtani a fejét, hogy lássa az útját.» Erre igen egyszerű válaszom vagyon : Ha valaki egy legelön lovakhoz közeledik és zsebkendőjével integet, hogyan fognak a lovak reá tekinteni? emelt nyakkal és egyenesen előre nyújtott orral, nem pedig függőleges homlokkal. A szarvas is ugy fog tenni, ha valamire figyel. Ez valószínűleg a szemnek alkotásával van összefüggésben, minek magyarázatába nem ereszkedhetem, de annyi bizonyos, hogy ilyen állatoknál a nézés vonala nem derékszöget képez a homlok vonalával, hanem inkább parallel irányban van az utóbbival. Ha ugrásra készülünk, legszívesebben csikózabla-szárral megyünk az akadály felé, hogy a ló emelt fejjel menjen neki és ha egy ló egy korlátot vagy egy árkot jól megtekint, mindig előre fogja nyújtani az orrát. Mindez megczáfolja a jobb látásnak argumentumát. Még van egy más igen nagy indok, mely a ló fejének magas állítása mellett szól ; s ez azon tény, hogy a valaha olyan nagy hirü «Baucher» is e követelményt hangsúlyozza ama müvében, a melyben előbbi saját rendszerét mintegy megtagadja. Minthogy ismert rendszerének még mindig több utánzója található, nagyon csodálom, hogy «Oeuvres complètes de Baucher» 12 édition 1864. cz. utolsó müvét nálunk senki sem ismeri. Ez ugyanis az a munka, melyben ö a nélkül, hogy bevallaná. tökéletesen visszatér a régi lovaglási modorhoz, Ö ugyan azt állítja, hogy saját systhemájához következetes maradt és csak négy uj eszközt fedezett fel, melyek segítségével ujabb lovai, az engedelmesség oly fokát érték el, hogy előbbi hires lovait, ugy mint Capitainet — Oriolt — s a t. e tekintetben határozottan túlhaladják. Ezen segéd-eszközök a következők: | 1-ször «descente de main», azaz a zablaszárakal nem feszesen tartani és a nyeregkápához szoritani, mig a ló a zabiának rögtön enged, hanem a szárakkal felváltva : húzni és engedni. 2-szor «descente de jambes» : a sarkantyúkkal nem mindig érintkezésben maradni, hanem ezeket csak is büntetés képen használni. 3-szor nem csak a belső szárral, forditani a lovakat, hanem arra is szoktatni, hogy engedjenek a külső szár nyomásának, minek folytán sokkal kellemetesebben fognak járni. 4-szer azt állítja, hogy a ló nyakát mentül magasabbra kell feligazitanunk \ . . . Sőt ennek eléresére uj gyakorlatokat magyaráz : «mentül magasabbra» ugy szól, «annál jobb !» Azt hiszem, hogy egy tapasztalt lovas nem szorul bővebb felvilágosításra az irányban, hogy felismerje ezen uj eszközökben a régi lovaglás methodusát. Baucher könyvében körülbelül azt mondja, hogy ö az egyensúlynak három nemét, vagyis fokát ismeri el. Az első: lia a ló könnyen és örömmel engedelmeskedik ; a második, ha csak erőltetve engedelmeskedik és a harmadik, a hol folyvást igyekszik az engedelmességtől megszabadulni ;. . . és hozzá teszi, hogy az ö leghíresebb lovai soha tul nem haladták az engedelmességnek itt nevezett második fokát, melyet csak is az ujabb lovakkal volt képes felmutatni. Ha egy ilyen kitűnő ember, ki egy egész külön és nagyon elterjedt iskolának alapitója volt és ki olyan ügyes volt, hogy egészen hamis uton járva, olyan eredményeket mutatott fel. melyek mindenhol csodálatot ébresztettek s többnyire addig ismerve sem voltak, ha ilyen ember .mondom, ki előbb a nyaknak erős meghajtását divatba hozta és a mély fej-állásnak alapitója volt, számos tapasztalásai után, a magas fej-állásnak és feligazitásnak védőjévé vált, akkor ezen körülménynek szerintem kiváló súlya vagyon. Mindez határozottan a mellett szól, hogy általánosan a fejtartás inkább magasabb legyen.. A praktikus életben más oldalról sokkal fontosabb és nehezebb a relativ fejhordás megállapítása, annak t. i. melylyel minden ló, testalkotásához mérve legkönnyebben és legszebben jár. Nem tehetem, hogy ne közöljek itt egy különös tapasztalást, mely engem e tekintetben különösen felvilágosított és a melyet soha sem tudok elfelejteni. Mint 17—18 éves ifjú szerencsém volt a cs. és k. Campagne-lovardában egy igen előkelő lovasosztálynak gyakorlataiban résztvenni, a melyet Bobics ezredes, ezen intézetnek főnöke tanitott. A lovászmester, ki ezen osztályt vezette, többször arra intett: hogy le nem hajtsam lovamnak a fejét. Végre egy harsogó «megállj» hangzott a lovardának végéről. Bobics bejött a pályába, mellém állott és szigorú hangon azt kérdezte tőlem : Ön miért hajtja le mindig annyira lovának a nyakát ? Nem tudván mit feleljek, zavarodva lesújtottam szemeimet, mire ö folytatólag igy szólt : «On ezt csak instinctusból teszi és egészen helyesen csinálja, csak folytassa, mert ez a ló igy szebben jár, de ön nem tudja miért? azért meg akarom ezt magyarázni». A ló igen hosszú és nem eléggé tömött, minélfogva derekának nagyobb megfeszítése több erőt és elasticitást ád neki. 4 vagy 5 évvel ezután Florenczben hadnagy voltam a 7-ik huszároknál. Az igen kedvelt ezredesünk gróf Festetics Tassilo igen finom lovas volt. Sok más lova közt volt egy nagyon szép angol szürkéje, mely még sokkal szebbet mutathatott volna, ba fejét oly igen magasan nem hordta volna. Ugy nézett ki mini egy öz. Ez szemeimet sértette, valahányszor rajta az ezredest a Cascine-ben (ílorenczi sétatér) lovagolni láttam és bántott, mert szerettük az ezredest. Az ezredes téli időben bizonyos napokon, ha jól emlékszem vasárnapi délutánokon meghitt bennünket egy zárt lovardába, a hol ö paripáit meglovagolni szokta; itt egyszer azon szerencsében részesültem, hogy megpróbálhattam a szép szürkét. Megvallom hogy igazi élvezet volt, mert különben finom érzékenysége mellett, soha egy pillanatig el nem maradt a szártól és szüntelen előrehaladási ösztönt mutatott. Később az ezredes elbeszélte nekünk ezen lónak különös történetét. Mikor ö ezen szürkét Angolországból hozatta, a lónak fő jelleme az volt, hogy minden alkalomban elragadta a lovast. Minden gondolható methodus lett vele megpróbálva és a legkülönbözőbb zabiák sót a legélesebb kinzóeszközök is lettek alkalmazva, de mind hiába. Semmi sem használt, mig végre Festetics a különbféle próbák között észre vette, hogy a szürke nem ragad, ha egészen könnyű feszitö zablával lovagolják, a melynek állazó láncza oly lazán van beakasztva, hogy egészen hatástalannak látszik és ba megengedik a szürkének, hogy fejét ugy fenn hordja mint egy öz. Ennek folytán arra határozta el magát az ezredes, hogy a lovat ezen fejtartással rendesen kitanitsa és tovább kiképezze, minek az volt a következése, hogy rövid idő múlva egy igen kellemes paripa vált belőle épen ugy a katonai szolgálatra, mint a közönséges használatra is. Ezen két oly igen ellentétes eset nagy benyomást tett reám és alkalmat szolgáltatott arra, hogy e felöl gondolkodjam és sok próbát tegyek. Következése ennek az volt, hogy két elvet állítottam fel, melyeket azóta mindig szem előtt tartottam és sokszor jó sikerrel alkalmaztam. Ezek a következők : 1-ször. Hogy azóta mindig kész voltam, kivételes esetekben a legkülönösebb zabláliat is próbálni, ba még oly kevéssé valószínű is volt annak sikere, és 2-szor. Hogy minden uj lónál igyekeztem azon fejtartást felkeresni, mely rá nézve a legmegfelelőbb és melyben szépségét legkedvezőbben mutatja fel. Lassanként kedvencz mulatságom lett, nem csak saját lovaimat, hanem barátaiméit is a vevők előtt lovagolva producálni és őket mentül elönyösebben felmutatni. Ez a két tényező : a zabiáknak helyes megválasztása, valamint azon fejtartás feltalálása, mely a lónak leginkább megfelel, nekem még sok hasznot hozott, nem csak az által, hogy lovaim kellemetesebbek lettek, hanem azáltal is, hogy sokkal szebb formát kaptak. Legfeltűnőbben mutatkozott ezeknek, előnye, mikor gyorsan kellett egy négyest összeállítani különféle véralkatú lovakból, melyeknek azonfelül szájuk is nagyon különböző volt. Mielőtt uj lovat idomitani kezdünk, jónak és tanácsosnak találom, hogy többször gon1*