Vadász- és Versenylap 31. évfolyam, 1887
1887-03-10 / 10. szám
10. szám. Budapest, 1887. márczius 10. XXXI. évfolyam. VADÁSZ- is VERSENY-LÁP EGYSZERSMIND MEGJELENIK E LAP MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A «MAGY. LOVAREGYLET >, A VIDÉKI VERSENYEGYLFTEK, S AZ ÖSSZES MEGYEI LÓTENYÉSZBIZOTTMÁNYOK HIVATALOS KÖZLÖNYE. előfizetés: egész évre 12 forint, félévre 6 forint A SZERKESZTŐSÉGBE (BUDAPEST, HATVAN Г-UTCA NEMZETI CASINO II. EMELET) KÜLDENDŐ. HIVATALOS. A «Magyar Lovaregylet» versenyigazgatósága folyó hó 4-én tartott ülésében többek közt szőnyegre kerülvén a gr. Batthyány Elemér által javasolt «fogadási Bing» kérdése, oly határozat hozatott, hogy a versenypályán a hirói páholytól jobbra eső bookmaker-helyek előtti tér a kapuig korláttal el lesz rekesztve és az ilvkép elkerített kör (Bing) kizárólag azoknak lesz fentartva, kik minden egyes 7napos meetingre külön járó 15 frt. — 3-naposra pedig 5 frt illetéket előlegesen lefizették. — A «Magyar Lovaregylet» és az «Ausztriai Jockey-Club» tagjai azonban ez illeték alól fel vannak mentve. A többi nem közlött pontok belső ügyekre vonatkoztak. K. m. f. A «Magyar Lovaregylet» versenytitkársága Masjon. Versenyföltételek. Szolnoki versenyek 1887. Első nap. Április 29. I. Paripa-varseny 800 franc 1600 meter. Futhat minden 4é és id. belföldi félvér, mely 500 frt értékű versenyt nem nyert. Teher 4é 70 kilo. 5é 76 kilo. 6é és idősebb 78 kilo. Tét 10 forint. F. v. f. Tétösszeg a másodiké. II. Polgiir-dij, liszt, dij és 500 franc. 2400 meter. Futhat minden 3é és íd. ló, mely 1886-ban 900 frt értékű versenyt nem nyert. Teher 3é 65 kilo, 4é 75 kilo, 5é és id. 77 kilo, telivér 5 kilo több. Tét 10 frt. F. v. f. Tétösszeg a másodiké. III. Eladó-verseny. 1000 frank (adja a MagyarLovaregvlel.) 1600 meter. Futhat minden 3é és idősb ló, rnely 1886-ban 900 Irt értékű versenyt nem nyeri. Teher 3é 70 kilo, 4é 76 kilo, 5é és id, 78 kilo, telivér 5 kilo több A nyerő 1000 frtért árverés utján eladó, minden 100 frt árleengedésért 1 kilo engedve. Tét 10 frt. F. v. f. Л tétösszeg a másodiké. Az árverési többlet fele az egyleté, fele a másodiké. IV. Vadász-verseny. Tiszt, dij a J. N. K. tíazd. egylettől és 600 frk. 4000 meter. Futhat minden belf. félvér, mely 500 frt értékű versenyt nem nyert. Teher 80 kilo. Tél 5 frt. F. v. f. Tétösszeg a másodiké. Magyar Lovaregyleti tagokul ajánltatnak élethossziglan: 1887. márcz. 4. gr. Batthyány Lajos ajánlják : br. Üchtritz Zsigmond és gr. Batthyány Elemér, 1887. márcz. 4. gr. Keglevich Gyula ajánlják : br. Üchtritz Zsigmond és gr. Batthyány Elemér, 1887. márcz. 6. br. Radvánszkv Géza ajánlják : gr. Batthyány Elemér és ifj. gr. Almásy Kálmán. 1887. márcz. 8. br. Badvánszky Béla ajánlják : ifj. gr. Almássy Kálmán és gr. Batthyány Elemér. Budapest, 1887. márczius 8-án. Sárkány Jdn. Ferenez s. k. egyleti titkár és főpénzlárnok. Az «Uj Versenyszabályok» a két .lockey-club igazgatósága által már elfogadott javaslata, későn (10-én reggel) kapván csak kézhez, az ebben a bécsi Directorium által tett módosításokat, melyeknek visszafordítása magyarra megint hosszabb időt igényel (az eredeti javaslat tudvalevőleg magyarul volt szerkesztve), majd csak a legközelebbi számban lesz közölhető. Ellés. Fazekas Gedeon ur Komámasszony-a (0. G. B. Vol. II. pag. 99.) 1882. ápril 15-én egy sárga kancza csikót elleti bókával, három lábára pedig kesely, első bal lábán térden alól fehér folttal. Illustrissimus után. Elnevezés. Fazekas Gedeon ur sárga kanczája ell. 1882. ap Illustrissimus, anyja Komámasszony, Kettledrumtól (lásd a feidi ellési hirt) Imola nevet nyert. Birtokváltozás. Becsey Antal m. kir. honvédezredes megvette Imola sárga kanczát ell. 1882. ap Illustrissimus any Komámasszony, Kettledrumtól (lásd a fentebbi híreket) Fazekas Gedeon úrtól. Alólirott titkárságnál a következő versenyszin jelentetett be : Magyar у Kossá Ödön ur : fekete test. fehér uj jak, vörös sapka. Budapesl. 1887. márczius 7. A «Magyar Lovaregylet» versenytitkársága : Masjon. TELIVÉREK ÉS VERSENYEK. Bmlget— Totalisateur—Telivértenyésztés. I. Az országos lótenyésztésnek 1887. évi budgetjét legközelébb tárgyalta le képviselőházunk és minden jelentékenyebb vita nélkül egyhangúlag megszavazta. — Csupán Herrmann Ottó szélsőbaloldali képviselő -- k i minden Ugyancsak f. hó 6-án a «Magyar Lovaregylet» választmánya is tartott ülést, melyben a «Magyar Lovaregylet» részéről a következő urak választattak az 1887, 1888 és 1889-diki évekre, illetve azon időre, melyen át ez intézmény még fenáll (a tervbe vett uj versenyszabályok tudvalevőleg megszüntetvén e közeget) a közös döntőbíróság tagjaiul, még pedig: Rendes tagokul: gr. Károlyi Gyula, gr. Degenfeld Gusztáv, gr. Esterházy Miklós, gr. Nádasdy Ferenez, gr. Zichy Béla, br. Bánífy György. Póttagokul : gr. Szápáry Iván. gr, Esterházy László, •lankovich Gyula ur. Megválasztattak azután «Magyar Lovaregyleti» tagoknak életfogytiglani 100 frt évi kötelezettség mellett : gr. Andrássy Sándor, br. Révay Gyula, id. gr. Zichy Nándor, ifj, gr. Andrássy Gyula. Végül még megszavaztatott, a versenyigazgatóság erre vonatkozó indítványának elfogadásával, a szolnoki gyepnek a folyó évre 1000 frank lovaregyleti dij. A többi nem közlött pontok belügyekre vonatkoztak. K. m. f. Megbízásból : Masjon, mint az ill. ülés jegyzője. Második nap. Április 30. I. Eladó-verseny. 800 frk. 1600 meter 4é és id. félvéreknek, melyek 500 frt értékű versenyt nem nyertek. Teher 4é 72 kilo, 5é 77 kilo, 6é és id. 79 kilo. A nyerő 600 frtért árverés utján eladó ; miaden 50 frt árengedésért 1 kilo engedve. Tét 5 frt. F. v. f. A tétösszeg a másodiké. Az árverési többlet fele az egyleté fele, a másodiké. II. Hölgyekdija. Tisztelet dij és 500 frank. 1400 meter. Futhat minden 3é és id. ló. mely 1886-ban 500 frt értékű versenyt nem nyeri. Teher 3é 65 kilo, 4é 70 kilo. 5é és id. 72 kilo. telivér 5 kilo több. Tét 5 frt. F. v. f. A tétösszeg a másodiké. Ill Magy. kir. Földmivelési miniszteruini dij. 11)00 frk. 24Ш meter. Futhat minden 4é és id. belf. félvér mén és kancza, mely 500 frt értékű versenyt nem nyert. Teher 4é 68 kilo, 5é 74 kilo. 6é és id. 76 kilo. Tét 10 frt. F. v. f. A tétösszeg a másodiké. IV. Vigasz-verseny. 1600 meter. Kötelező minden lóra. mely az 1887-iki szolnoki versenyeken nevezve volt. Futhat minden ló. mely eme versenyek alatt indult, de nem nyert. Teher 3é 60 kilo. 4é 69 kilo, öé és id. 74 kilo. telivér 5 kilo több. Tét 15 frt, bánat 5 frt. A nyerőnek a tétek és bánatok összege, levonva ebből a második ló részére annak egyszerű tételét. Általános szabályok. 1. Minden verseny oly urlovasok által lovagolandó, kik még nem nyertek 2000 frt értékű versenyt. 1000 frtos verseny nyerői 3 kilo több (halmozva). 2. Oly lovak, melyek 1887 Január 1 óta nyilvános idomitásban vollak, minden versenyből ki vannak zárva. 3. Minden ló után 5 frt gyeppénz fizetendő és valahányszor indul, 5 frt startpénz. 4. Minden nyereményből 5% vonatik le az egyleti pénztár javára. 5. Nevezési zár-nap és az árbejelentési határidő április 22-ikén. 6. Nevezéseket elfogad : Kerekes Géza egyleti titkár ur Szolnokon. Budapest, 1887. márczius 7. A szolnoki igazgatóság megbízásából : A «Magyar Lovaregylet» versenytitkársága : Masjon. Lapunk mai száma 12 oldal.