Vadász- és Versenylap 31. évfolyam, 1887

1887-02-10 / 6. szám

fcüSIttti sc 'Wfam.icr MEGJELENIK E LAP MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN 7ADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS J-ÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A «MAGY. LOVAREGYLET», A VIDÉKI VERSENYEGYLETEK, S AZ ÖSSZES MEGYEI LÓTENYÉSZBIZOTTMANYOK HIVATALOS KÖZLÖNYE. - ELŐFIZETÉS: EGÉSZ ÉVRE 12 forint, FÉLÉVRE 6 FORINT 7 A SZERKESZTŐSÉGBE (BUDAPEST, HATVANI-UTCA NEMZETI CASINO II. EMELETI KÜLDENDŐ. 6. szám. Budapest, 1887. február 10. XXXI. évfolyam. HIVATALOS. Meghívó. A dunántuli lóverseny-egyletnek Xlll-dik rendes közgyűlése, csütörtökön, a f. évi február hó 24-én d. a. T

1/^ órakor, főméltóságu berezeg Esterházy Pál lakásán (Sopronban) fog megtartatni, melyre az egylet t. ez. tagjai ezennel tisztelettel meghivatnak. Tárgyak : 1. Az elnök jelentése az egylet mult évi működéséről. 2. Az 1886-dik évi zárszámadás előterjesztése. 3. Az 1887-dik évre szóló költségvetés előterjesztése. 4. Netáni indítványok. Sopron, 1887. február 6-án. A választmány megbízásából : Szalay Imre, százados, egyleti titkár. Bécsben Pozsonyban Prága Budapesten Bécsben Bécsben TELI VEREK ES VERSEN

YEK. Lóverseny-napok 1887-ben. April hóban : 11, 14. 17, 21, 24. 28. 26. 11, 12. Május lióban : 1, 3, 5, 8. 10, 12, 15. 1, 19. 22. 24. 26, 30, 31. Junius lióban : 2, 5. Augusztus hóban : Budapeslen 20, 21, 23. Szeptember hóban : Bécsben 8, 11, 15, 18, 20. 22, 25. Október hóban : Budapeslen 2, 4, 6, 9, 11. 13, 16. Bécsben 16, 20. 23. 27. 30. * * * A budapesti 1887-diki összes versenyfeltételeket lásd lapunk l-ső számában. A pozsonyi 1887-diki versenyfeltétel! lásd lapunk 4-dik számában. A bécsi 1887-diki bécsi (tavaszi) versenyfeltételt lásd lapunk 3-dik számában. A lókiviteli tilalom. Bekövetkezett végre, a mitől hónapok óta tartottunk ; a mi rémképen ijesztette lótenyésztő közönségünket, s a lókereskedői köröket már a háborús hirek keletkezésétől kezdve. Február 5-től kezdve a lókivitel monarchiánk egész területén be van tiltva ; azaz : e naptól kezdve, sem a magyar, sem az osztrák vámhivatalok nem engednek egyetlenegy lovat sem a külföldre kivinni, hacsak különös fontos okok folytán egyes példányok kivitelére a magyar vagy osztrák kormány külön engedélyt nem ád. Megvan tehát a kényszerhelyzet ; — most már számolnunk kell következményeivel. A lókiviteli lilalom minden körülmény közt nagy baj oly ország tenyésztőire nézve, mint a miénk, hol a lóárakat szabályzó tényezők között az export majdnem a legfontosabb. Ha aránylag rövid ideig — pár hónapig — tart az ily tilalom, akkor csak baj ; ha azonban — esetleg — több évig tartana háború nélkül : akkor aztán több, mint múló baj, akkor oly csapást mérhet országos lótenyésztésünkre, mely azt nagyon visszavetheti. Utoljára a német-franczia háború alatt volt lókiviteli tilalmunk, s akkor, a nélkül hogy csak mobilizálás is következett volna be, egy évnél tovább tartott. Le is ment akkor a ló ára nálunk, és ha a tilalom még néhány évig fentartatotl volna, távolról sem állna ott országos lótenyésztésünk, a hová ma fejlődött. «Minél több és jobb lovat exportálunk, annál több és jobb lovunk lesz.» Ez volt mindig jelszavunk ama katonai körökkel szemben, melyek az utolsó kiviteli lilalom óta béke idején is gyakran sürgették a lókivitelnek ideiglenes betiltását, vagy legalább a kanczakivitel megszorítását. E körök attól tartottak, hogy épen a magyar lónak roppantul fokozódó kivitele utóbb is megtámadhatná az országnak jó tenvész-kaiiczákban rejlő alaptőkéjét; s igy esetleg elkövetkezhetnék az az állapot, hol a megl'ogyott tőke után az évi szaporulat is csökkenne, illetőleg hadseregünk lószükséglete békében ugy, mint habomban. nem volna többé elég jól biztosítva. Mily alaptalan volt e félelem, azt legjobban bizonyítja országos lótenyésztésünk története az utóbbi két évtized alatt. Ez idő alatt lókivitelünk alig pár ezerről 25—30 ezer darabra, s értéke évi 800000 forintról 10 millió forintra szaporodott, s daczára ennek, vagyis nézetünk szerint, éppen ennek folytán emelkedett országos lótenyésztésünk ugyan e két évtized alatt a lendület oly fokára, melyről azelőtt fogalmunk sem volt. Béke idején a kivitelnek minden korlátozása nélkül és a fokozott kivitel által teremtett külföldi concurrentia mellett is mindig biztosan fedezhető hadseregünk évi 4—5000 darabra rugó saját lószükséglete, csak az emelkedő vásári értéknek megfelelő remonta-árakat kell megadni. A legfőbb czél tehát az, hogy háborús időben fedezve legyen az a nagy szükséglet, mely az első általános mozgósításnál is 40—50 ezer lovat igényel Magyarországtól, egy tényleges nagy háború hosszabb tartama alatt pedig ennek még többszörös összegét igényelheti. A termelt lovak jó ára és a fokozódó export által előidézett, könnyű értékesítési hoszszan tartó béke idején, hatalmasan előmozdítja termelésünk minőséget és mennyiségét, minélfogva épen ezután érünk oda, hogy bármely hosszan tartó háború esetében elég és megfelelő lovunk legyen hadseregünk számára. Változatlanul megmaradunk tehát ama szilárd meggyőződésünk mellett továbbra is, hogy békés viszonyok között ugy a hadseregгтек, mint az országos lótenyésztésnek érdekei egyarártt megkövetelik a teljes kiviteli szabadságot. E kiviteli szabadságnak egyedül a «Salus reipublicae» a honvédelem legmagasabb érdeke vethet határt ; mert azt nem fogja követelhetni egy magyar ember sem, hogy lótenyésztésének érdekei kimehessenek akkor, midőn a bon védelme esetleg gyermekeit is a csatatérre hívhatja. Jogosult tehát a lókiviteli titalom ama pillanattól fogva, midőn vagy egy közeli háború fenyegeti a monarchiát, vagy pedig a más államok által már elrendelt lókiviteli tilalom oly rendkívüli keresletet terelhetne ideiglenesen a mi lóállományunk felé, mely azt esetleg szintén ideiglenesen képtelenné tenné saját hadseregünk mozgósítási szükségleteinek fedezésére. Ez az eset állott be most, midőn Oroszország ugy mint Németország egyaránt kibocsátotta a lókiviteli tilalmat. Nagy hiba lett volna nálunk már korábban beszüntetni a Ukivitelt, de ennél még sokkal nagyobb hiba volna, ha most továbbra is megengedtetnék e kivitel! Hogy évenkint mintegy 25000 drb lovat visznek külföldre Magyarországból : hogy eme rendes kivitel a mult év második felében még ama 6—7000 ló által is szaporodott, melyet Olaszország, Törökország, Görögország, Bulgária, Szerbia és Románia vitt ki hadserege részére tőlünk ; ez. a mellett, hogy egyéb ködvezőtlen gazdasági viszonyok által szorított tenyésztőinknek szép keresetet juttatott, még nem érintette hadseregünk életérdekét : de ha most a német- és oroszországi kiviteli tilalom folytán pár hét vagy hónap alatt esetleg 30—40 vagy esetleg hosszabb idő alatt 10000Ó loval vinnének ki Magyarországból, az már nagy baj volna saját hadseregünkre nézve. Pedig ez nem lett volna lehetetlenség ama pillanattól fogva, midőn Oroszország elzárta határait. Németország ugyanis hadseregének szükségletét Keleti-Poroszország kitűnő lóanyagából nagyobb részt fedezheti, de távolról sem termel évenkint annyi lovat a mennyire általános gazdasági, ipari és fényűzési fogyasztásának szüksége van. Így például az 1886-ik év lefolyása alatt Németország csak 14030 darab lovat vitt ki, s ezzel szemben 72748 lovat vitt be határain. Évenkint tehát béke idején is mintegy 60000 lóval többet igényel Németország közgazdasági szükséglete, mint a menynyit saját határain belül termelni képes. Eme 60 ezer főre rugó német lószükséglet fedezéséhez, mi évenkint csak mintegy 5—6000 darabbal járulunk, mig ellenben a szükségletnek legnagyobb része Oroszországból vitetik be a német batáron; miután eme roppant lúlétszámmal biró ország közel szomszédsága folytán az oiosz lónak olcsóságát használhatja fel Németország. Most azonban Oroszország megtiltván a lókiviteli, igen valószínű, hogy főleg Németország, de Francziaország és a többi lóimportra Lapunk mai száma 12 oldal.