Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-03-04 / 9. szám

Márczius 4. 1886. Vadász- с s Verseny-Lap. 81 15 ló cauterezett el az idulóoszlophoz. Az Бе Bois Dauphin sárga me'u (ap Faublns a Perine) 60

1/., kilo teher alatt könuyü győztes lett s tizenöt, hosszal érkezett he a czélhoz a 4é Ventadour előtt, mely 5

1/, kilót cédáit a nyertesnek. Br. Finot is nyert egy eladó versenyt az 5éves Ardente-tel ; egy második ikadálvverseuyben azonban Verdier 4éves ménét könnyen verte meg Mr. Vincéntnak az Avocá-ja. Akadály- és gátversenylovak idomítása. 1. Az akadályversenyekről általában. Körülbelől ötven év előtt Angliában ama nézetben voltak, hogy a nagy távú és nehéz terhú versenyek korlátozása s a kétéves lovak versenyének behozatala a vadászés katonalovak tenyésztésének ártalmára van. Hogy eme — mint képzelték —- kétségtelen bajnak elejét jvehessék, a vadászsport hivei a régi iskolából, arra a gondolatra jöttek, hogy hatezer meteres és nagyobb távolságú akadályversenyeknek 80—85 kilo teher mellett kiírásával egy veszélyezett lótenyésztésnek újra lendületet adjanak. E vadászversenyeknél egyelőre csak a megfutandó táv kezdetét és végét állapították meg, a lovasokra bízván az útnak tetszés szerint való kiválasztását, ama föltétellel, hogy sem a magasugrást korlát-megnyitással elkerülni nem szabad, sem pedig száz méternél messzebb lovagolni megszakítás nélkül országúton vagy más közlekedési uton. Ama körülmény, hogy a nézők emez egyenesen futó pályákon a versenyekből vajmi keveset láthattak, arra inditotta az intézőket, hogy lehetőleg kerek vagy tojásdad alakú versenypályákat alakítsanak, melyen valamely magaslatról vagy állványról áttekintést nyerhessen a szem. Eleinte a ve

rsenyekben korterheket vittek a lovat ráemel y kiválóbb lovak azonban annyira nagy fölényben látszottak lenni s oly minden fáradság nélkül vívták ki a diadalt a többi ló ellen, hogy a mezőnyök nemsokára a minimumra olvadtak le s igy e körülmény arra utalta ismét az intéző köröket, hogy a vadászversenyeknél is érvényesítsék a handicapet, t. i. a lovak képességeik szerinti terheket vigyenek. Ily teberhatározás az akadályversenyeknél még nehezebb, mint a szabad pályán. Nemcsak a képességére hat hátrányosan egyes lónál az akadályversenyben számtalan esetlegesség, de nagy mérvben járul ahhoz a lovas képességének a minősége is, meg a becsületes lovaglás vagy annak ellenkezője — mert az eleintén való föltartást nagyon bajos fölfedezni és bebizonyítani. Ennélfogva számos visszaélés csempészte be magát az akadálysportba s tekintélyes férfiak, kiket a tiszta ügyszeretet vezetett, kik nagy összegeket adtak ki lovakért s a viszonylag jó anyagokat — a legjobbakat vadászlovakban — adták akadályverseny-idomitásra, elriadva s lehangoltan vonultak vissza. Természetesen ily fordulat miatt az akadályversenyek behozatala elveszte szándékolt czélját. Nem fordítottak tovább Angliában tenyésztésre oly nagy terhet biró vadászlovat, mely jelentékeny akadályokat röpülő ugrásban legyőzni képes volt s az akadálypályákon mindinkább a lovaknak oly társaságajelentkezett, melyeket gyorsaságuk hiánya miatt a sikpályáról száműztek s melyek falka után alig birtak el 70 kilónál többet. Ily lovak iránt való tekintetből mindinkább csökkentették az akadályokat, miáltal mindenesetre nagyobb szánni mezőnyök keletkeztek s a gyorsaság is fokozódott az akadályversenyekben; azonban a nemes hunterekről szó sem volt már ezekben ; a selejtes telivér lépett előtérbe, ugy hogy az ötvenes évek vége felé az egész sport hanyatlásnak kezdett indulni. Ám a gyakorlatias angol mindig eltalálja a legjobb módot, a melylyel a fölmerült bajokat elháríthatja. A 60-as évek elején a vidéki nemesek és vadászlovasok köreiben uj egyesület keletkezett „National HuntCommittee" czim alatt, mely a sportnak emez ágában uj reformokat hozott be, az akadályversenyek legkisebb terhét 10 stonebau (63 kilo) állapította meg és saját külön versenyeik tartását határozta el, melyeken a farmer lovai is kedvező föltételek mellett vehettek részt. Az óta az angol akadály versenypályákon javulás állt be s nem sok idő múlva a francziák is, kik minden üdvös dolgot utánozni szeretnek, szintén alakítottak hasonló társaságot az akadálysport előmozdítására „Société des Speeplechases en France" ezimen, melynek aegise alatt áll az összes franczia akadály versenyügy, elkülönitve a Jockey-Club fenhatóságától A kisebb tenyésztőknek ugy kell tekinteniük a vadászversenyeket, mint a legalkalmasabb mödot arra nézve, hogy az általok tenyésztett lovakat arra nevelve és előkészítve, az akadálypályán kihasználva, szép haszonnal értékesíthessék. A jó vadászlovas azt kívánja, hogy lova biztosan győzze le az akadályokat ; az ugrásnál lehetőleg kevés időt veszítsen ; hogy mindenféle talajon tudjon menni, jó bosszú téren jó tempóban tudjon galopozni s a nap fáradalmait megsinylés nélkül kibírja. 2. Az akadály versenyló és alkata. Az akadályverseny-ló, külső jelensége után ítélve, átlag inkább nagy, de nem hórihorgas, erős, a nélkül hogy nehéz volna, bir a szükséges nyugalommal, határozottsággal, bátorsággal, meggondolással, szóval mindama jeles tulajdonokkal, melyeket egy tökéletes lótól kívánhatunk. Az akadály versenylovak legnagyobb részének törzsfája a méueskönyv legsikeresebb telivér-családjaig megy föl; mindig voltak azonban bizonyos apalovak, melyek az akadálypályára különösen alkalmas ivadékokat szolgáltattak s ezekkel az akadálypályák fölött huzamos ideig uralkodtak. Igy, az utóbbi időkben a Knigtb of the Kars- és The Cure-ivadékok tűntek ki leginkább az akadályversenyekben. Az előtt a Melbourne- és Teddington-ivadékokról lehetett ezt elmondani. Félvér-lovakat akadálysportra idomítani csak ritka esetben érdemes ; mert ezek az állatok többnyire nem eléggé sebesek s többnyire vereséget szenvednek ott, a bol a talaj nem rendkívül mély. Vannak lovak, melyek a törzsfában hézagot mutatnak, igy a többi közt a liverpooli győztes The Colonel, melynek neve szintén nem található a méneskönyvben. Valószinü azonban, hogy itt egy bebizonyithatatlau telivérrel van dolgunk, mert valamelyik ősanyját elfeledték a telivérek lisztájába beigtatni. Olykor megtörténik, bogy a telivérek, melyeket az akadályversenyekre idomitanak, sem nem elég erősek lábaikban, hogy az ugrás lökemét kibírhassák, sem nem elég tömör, izmos testalkatúak, ama teberbez képest, melyet vinuiök kell. Nagy különbség valamely lóra nézve, vájjon hatvan kilót vagy nyolezvan kilót visz-e a hátán, kivált midőn terhét vagy harmincz akadályon át s kb. hatezer meter távban kell vinni a czélig. A sik pályán a lélzés főkellék a versenyben, bogy a megkívántató sebességgel, mérsékelt teherrel czélhoz juthasson. Ugyanez a ló az akadálypályához kötött igényeknek, a hátban és hátsó részben való gyöngesége miatt, nem felelhet meg s épp ezért a lassabb tempóban sikert nem arathat. Ez oknál fogva az akadálysportra általában az erős izomzattal biró nemes vérű ló válik be, mely ereje és gyorsasága mellett, oly tulajdonokkal is rendelkezik, melyek az akadálypályára ulkal massa teszi. Epp azért, könnyebb is az ily lovat külleme után Ítélni meg, használható-e az akadálysportra, mint a sik pályára szánt versenylovat. Kicsiny ló az akadálypályára nein oly alkalmas, mint a nagyobb, mert rövidebb alkata miatt jóval több erőfeszítést kell kifejtenie ugy a magas, mint a széles ugrásban s igy az ugrások annyit kivesznek belőle, hogy azáltal ereje lényeges csökkenést szenved. Ha mind e pontokat tekintetbe veszszük, és az akadályversenyló megválasztásánál a nagyobb és erősebb s lehetőleg nemes származású lovat választunk, mely jó temperamentum mellett határozottan előnyösebb czéluukra még akkor is, ba a kisebb ló mellett netalán rendkívüli jeles tulajdonok, mint nemes vér s már tanusitott képesség, karczolnának. A hol a kívánalom szerint való minden tulajdonság nem egyesül, ott nem annyira tekintünk a temperamentumra, mint az alkat és vér minőségére, mert még a kissé heves természetű ló is az akadálypályán inkább használható, mint egy gyönge gebe, bármily jó temperamentummal birjon is különben. A mi a kort illeti, figyelembe kell vennünk, hogy az akadályversenyló rendesen csak hatodik, hetedik évében fejlődik ki teljesen s éri el a tökély fokát, részint mivel fiatalabb korában hatezer meter távolságra hiányzik a szívóssága, részint mivel még nincs kellő gyakorlata az ugrásban. Mindamellett is voltak már jeles akadályversenylovak, melyek csak négy éves korukat töltötték még be. Másrészt azonban óvakodnunk kell, az akadály versenysportban való iskolázásra négy évesnél idősb lovat alkalmazni; mert az idősb ló nem tanulja meg többé oly könnyen, röpülve s tartózkodás nélküIAigrani át az akadályokat. Első osztályú akadályversenylovat szerezni rendkívül nehéz, mert gazdája az ilyentől nem könnyen szokott megválűi nagy árért sem. — Áz ily lóhoz nagy igényeket kötnek. Habár egy steeplernek 1500—3000 meter távolságban nem kell is oly sebesnek lennie, mint ama versenylónak, melynek sikpályán győzni kell, mindamellett öt-batezer meterre, nehéz teher alatt, folyvást jó, sikeres paeet kell kitartania. Akadályversenyre az a versenyló alkalmas, mely a terhet bírni látszik, erős, nyübetetlen alappal rendelkezik, nyugodt vérmérsékletű s fizikai képességén kivül a szükséges szivvei is meg van áldva. Akadályversenyekre mindig oly lovat kellene választani, mely készséggel ugrik és csökönyösségét az akadályokon való átkelésnél nem tanusit. Egy másik és igen fontos tulajdonsága a steeplechasernek az akczió, melynek a térdekben, magasabban kell lennie, mint a sik-versenylónál. A laposan, a talajon tova sikló galop nagyon alkalmas a szabad pályán, egyenetlen talajon azonban ily módon idő előtt kimerül a ló, gyakran botlik és könynyen elbukik. Akadályversenyhez való ló szerzésénél tehát az .alkat, erő, gyorsaság, vér és temperamentum mellett, a hivatásához szükséges akcziót is tekintetbe kell vennünk. Erős csontozató, egészséges lábú ' о О telivér ló, mely nagyon magas galop-akeziója miatt a sikpályán rendszerint nem arathat sikert, gyakran igen jó és hasznos szerzemény az akadálysportra Több izben megkísérelték akadályversenylovak tenyésztését külön ménesekben, a nélkül azonban, hogy eddigelé kedvező eredményre juthattak volna. Az e czélra szükséges lovak tenyésztése tehát puszta esetlegesség, mert biztosan soha sem fog sikerülni sem a tenyésztési tudománynak, sem a tenyésztő tapasztalásának csak néhány alkal**