Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-02-25 / 8. szám

68 Vadász- és Verseny-Lap. Márczius 11. 1886. Printemps (ap Wellingtonia a Mademoiselle du Plessis) lett, mely a 6é Matadort egy hoszszal verte meg az első helyért, hetes mezőnyben. Versenyföltételek. Debreczeni lóversenyek 1886. Intézők : Gróf Batthyány Elemér, báró Üchtritz Zsigmond. Blaskovics Miklós, Simonffy Imre. Kiss Sándor, Márton László, br. Bánify György, báró Podmaniczky Géza és Gencsy Albert urak. — Birák : Gr. Degenfeld Gusztáv, Simonffy Imre és Dráveezky Aurél urak. — Teherre ügyelő: Dráveczky Aurél nr. — Indító : Bottka Béla ur. — Titkár Engeszer József ur. Vasárnap," 1886. augusztus hó 15-én. Délután 2'/ 2 órakor. Fél óránkint uj futás. I. Gátverseny. Államdij. 1000 frank. Az első jegyzetben felsorolt vidékeken lakó földbirtokosok, vagy ama területekbe eső városokban illetőséggel birók, vagy ugyanott állomásozó ezredek katona­tisztjei vagy egyéves önkéntesei tnlajdonában lévő oly bárhol elletett belföldi lovak számára, melyek 1886-ban nyilvános pályán nem indultak, sem soha nyilvános pályán 500 frt értékű versenyt nem nyer­tes. Táv 2800 m. Teher 4é 70 kilo, 5é 74 l/ 2 kilo, 6é és id 76 kilo. Urlovasok színekben vagy egyenruhá­ban. Tét 10 frt, fuss vagy fizess. A második ló a tét- és bánatok összegét nyeri. Nevezési zárnap augusztus 1-én. II. Államdij. 1000 frank 3é és id az első jegy _ zetbeli föltételeknek megfelelő oly mének és kan­czák számára, melyek 2500 frt értékű versenyt nem nyertek. Táv 1600 meter. Teher 3é 63 kilo, 4é és id 67'/ 2 kilo. Kanczáknak l'/ 2 kilo kevesebb. Nye­retlen lovaknak 2'/ 2 kilo engedmény. Oly lóra, mely 1000 h-t értékű versenyt nyert, 2 kilo, mely két ily vagy egy 2000 frt értékű versenyt nyert, 5 kilo külön. Urlovasok színekben. Tét 20 frt, bánat 10 Irt. A második ló a tét- és bánatok összegét nyeri, levonva az első részére ennek tételét. Nevezési zár­nap augusztus 1-én. III. Egyleti akadályverseny. 800 frt. Futhat­nak Szabolcs, Zemplén vagy Jász-N.-Kun-Szolnok megyei, vagy a hatvani agarász vagy sport-egyle­tek tagjainak, valamint biharmegyei vagy Debreczen városi földbirtokosok bona fide tulajdonában lévő oly agarász — vagy vadász-paripák — vagy a fent­nevezett megyékben és városban ez idő szerint ál­lomásozó közös hadseregbeli vagy honvéd tisztek és egyéves önkéntesek bona fide tulajdonában levő oly lovak, melyek 1886. január 1-től fogva sem nyil­vános idomító intézetben, sem más nyivános pályán, mint a szolnokin, nem indultak, sem soha 800 frt értékű nyilvános akadály-versenyben nem vettek részt. Táv 3200 meter. Teher 4é 72'/ 2 kilo. 5é 78 kilo, 6é és id 80 kilo; a nevező saját nevelésű lová­nak 5 kilo engedmény, félvérnek még 2'/ 2 k. enged­mény. 5000 frt értékű akadályverseny nyerőire 2'/ 2 k. külön. Oly urlovasok, kik 1000 frt értékű versenyt nyertek, még 2'/ 2 kilo külön. Urlovasok szinekbeu vagy egyenruhában. Tét a fentnevezett egyletek tagjainak 5 frt. nem tagoknak 10 frt. Utánnevezés az oszlopnál az emiitett" egyletek tagjainak 15 frt, nem tagoknak 25 frt. Fuss vagy fizess. A második ló a tét- és bánatok 2/ 3-át nyeri. Legalább három különböző tulajdonos lovának kell indulni, külön­ben a dij nem adatik ki. 10 akadály, melyek közt a legmagasabb legfeljebb 1 meter, legszélesebb leg­feljebb két meter. (E versenyben bárhol elletett lovak futhatnak.) Nevezési zárnap augusztus 1-én. Utánnevezés az oszlopnál. IV. Mezei gazdák (földészek) versenye. Fut­hatnak Hajdu-megyebeli sz. cs. kir. Debreczen városi mezei gazdáknak saját oly lovai, melyeket a bíróság elfogad. Táv a pálya köre, nyereg nélkül. Nyere­mény az elsőnek 90 frank = 9 drb 10 frankos magy. arany, a másodiknak 60 frank = 6 drb 10 frankos magyar arany, a harmadiknak 40 frank = 4 db 10 frankos magyar arany, a negyediknek 20 frank = 2 drb 10 frankos magyar arany. Bejelentés fél órá­val a futás előtt. Legalább négy különböző tulaj­donos lovának kell futni, hogyha dij kiadassék. V. Debreczen város dija. 100 darab cs. kir. arany. Akadályverseny. Az első jegyzetben felsorolt videkeken lakó földbirtokosok vagy ama területekbe eső városokban illetőséggel birók, vagy ugyanott állomásozó ezredek tisztjei és egyéves önkéntesei tulajdonában lévő oly Magyarországban elletett ménéi és kanczái számára, melyek 1886-ban más nyilvános pályán, mint a szolnokin nem indultak és soha 500 frt értékű nyilvános akadályversenyt nêm nyertek. Táv 3200 meter. Teher 4é 72'/ 2 kilo, 5éves 78 kilo, 6é és id 80 kilo. A jegyzetben emiitett videkeken elletett és nevelt lovaknak 3'/ 2 k. enged­mény. Félvéreknek még 2'/ 2 kilo engedmény. Urlo­vasok színekben vagy egyenruhában Nyeretlen ur­lovasoknak külön 2'/ 2 kilo engedmény. Tét 10 frt. Fuss vagy fizess. A második ló a tétek és bánatok összegét nyeri. Legaiább két különböző tulajdonos lovanak kell indulni vagy a dij ki nem adatik. Nevezési zárnap augusztus 1-én. VI. Asszonyságok dija. Tiszteletdíj. Táv 2000 meter. A jegyzetben emiitett tulajdonosoknak a belföldön bárhol elletett lovai számára. Teher 3é 64 kilo, 4é 70'/ 2 kilo, 5é és id 71'/ 2 kilo ; ménre 1'/ 2 kiloval több."Egy 500 frtos dij nyertesére 3 1/, kilo, két ily vagy egy nagyobb dij nyerőjére 7 kiloval több, de nem halmozva ; egy 800 frtos dij nyertese kizárva. Lóra, mely 1886. évben még nyilvános ver­senyben nem vett részt, 2'/ 2 kiloval kevesebb. Fél­vérre 3 kiloval kevesebb. Urlovasok színekben és egyenruhában. Tét 10 frt, bánat 5 frt. A 2-ik 16 a tétek és bánatoa összegét nyeri, levonva a nyerő részére annak egyszerű tételét. Legalább két külön­böző tulajdonos "lovának kell indulnia, különben a dij nem adatik ki. Nevezés aug. 1, vagy az oszlopnál kétszeres téttel. VII. Nagy akadályverseny. Államdij. 2000 frk­4é és id az 1. jegyzetbeli feltételeknek megfelelő oly mének és kanczák számára, melyek az 1 jegy­zetben elősorolt megyék vagy azok területén fekvő vásosokban illetőséggel biró tulajdonosok kizáróla­gos birtokában vannak és 800 frt értékű akadály­versenyt még nem nyertek. Táv 4800 meter. Teher: 4é 68 kilo, 5é 73'/ 2 kilo, 6é és id 75'/ 2 kilo. Nye­retleneknek 3'/ 2 kilo eng. Urlovasok színekben. Tét 15 frt, bánat 10 frt. A második ló a tét és bána­tok összegét nyeri, levonva a nyerő részére ennek egyszerű tételét. Legalább két különböző tulajdonos lovának kell indulni, különben csak a dij fele ada­tik ki. Nevezési zárnap augusztus 1. Megjegyzések. 1. Mindama versenyek, melyeknek propositiói­ban külön kitéve nincs, hogy más vidéken nevelt lovak is futhatnak, csakis a tiszántúli megyékben, valamint Abauj-, Sáros- és ezektől kelet felé fekvő megyékben, vagy Erdélyben elletett lovak részére vannak nyitva. 2. Minden urlovas versenyben, oly urlovasok, kik 4000 frt értékű versenyt nyertek — kizárvák. 3. Körüljárás esetén az egyleti dijaknak csak fele adatik ki. 4. Mindennemű kiegyezések (compromissum) tilt­vák, szintúgy tilos valamely lovat csak ama őzéi­ből az induló oszlophoz küldeni, bogy a propositió­nak elég tétessék. Kivonat az egyleti alapszabályokból : Minden a pályán megjelenő verserylóért 5 frt gyeppénz (eme dij egyszer fizettetik) és minden indulásért (Start) 5 frt fizetendő, kivéve a földészeket. Minden nyere­mény után 5 u/o a, pénztár javára levonatik. Minden versenyző ur szíveskedjék magát belépti jegygyei ellátni. Versenyföltételek. Soproni versenyek 1886. (Tavaszi meeting.) Vasárnap, ápril bő 18-án d. u. 2 órakor. I. Akadályverseny. Tiszteletdíj. Adva ő cs. és kir. fensége József főhg lovassági tábornok ur által. A cs. és kir. hadsereg, a cs. és kir. és m. k. honvédség tényleges szolgálatban álló tisztjei, had­apródjai és önkéntesei oly lovainak, melyek a f. évj február 1-je óta idomár keze alatt nem voltak, s azok által lovagolva. L"gkisebb teher 70 kilo. Telivér és sik- vagy akadályverseny győztesei, — tiszti versenyt sem véve ki, — szintúgy lovasok, kik nyilvános vagy tiszti-versenyt nyertek, kizár­vák. Lovasok, kik már nyilvános versenyben indul- i tak, 5 kilo több. Táv kb. 3200 meter. Tét 10 frt, f. v. f. A tét- és bánatok felét a második lónak. (Ha engedélyeztetik.) II. Gátverseny. 300 frt. Egyleti dij és tiszte­leletdij, adva nméltóságu gróf Pejacsevicb Miklós, lovassági tábornok ur által. A cs. és kir. hadsereg, a cs. és kir. és magyar kir. honvédség tisztjei, had­apródjai és önkéntesei oly lovainak, melyek e f. évi február 1-eje óta idomár keze alatt nem voltak s azok által lovagolva. Rendes teher 75 kilo. Tv. 3 kilo több. 800 frt vagy nagyobb értékű nyilvá­nos sik- vagy akadályverseny győztese 3 kilo, 1000 frt vagy nagyobb értékű verseny győztese 5 kilo, 2000 frt vagy ennél nagyobb értékű verseny győz­tese 10 kiloval többet visz, de nem halmozva. 4é lovak 5 kilo, lovak, melyek még nem indultak ver­senypályán, 2 kilo leengedésben részesülnek. Táv krb. 2000 meter. Tét 15 frt, bánat 5 frt. A tét- és bánatokat a második lónak. III. Akadály-verseny. 200 frt egyleti dij és tisztelet-dij, adva ő cs. és k. fensége Lajos Victor főherczeg altábornagy ur által. A cs. és k. hadsereg a cs. és k. és magyar k. honvédség tényleges szol­gálatban álló tisztjei, hadapródjai és önkéntesei lovainak és azok által lovagolva. Legkisebb teher 75 kilo. Telivér 5 kiloval, Augolországból importált félvérlovak 3 kiloval többet. Nyilvános sik- vagy aka­dályverseny győztesei, — tiszti versenyt kivéve, — kizárvák. Lovasok, kik egynél több nyilvános aka­dályversenyt nyertek, kizárvák. Lovak, melyek még nyilvános pályán nem indultak, 5 kiloval, szintúgy lovasok, kik még nyilvános pályán nem indultak 5 kiloval kevesebbet ; de nem halmozva. Táv krb. 3200 meter. Tét 10 frt, fele bánat. A tét- és bána­tokat a második lónak. (Tiszteletdíj, ba engedé­délyeztetik.) IV. Akadály-verseny. 400 frt. Adva Albrecht főherczeg tábornagy ur ő cs. és kir. fensége ég Vilmos főherczeg táborszernagy ur ő cs. és kir. fen­sége által. A cs. és kir. hadsereg, a cs. és kir. és magyar kir. honvédség tényleges szolgálatban álló tisztjei, hadapródjai és önkéntesei lovainak, s azok által lovagolva. Rendes tener 80 kilo. Telivér 5 kiloval többet. A bécsi badseregi akadály-verseny győztesei kizárvák. A győztes 1000 frtért eladó. Ha 8Ö0 frtért, 2'/ 2 kilo, ba 600 frtért eladó, 5 kilo leeng. A netáni többlet a versenypénztáré. Táv krb. 3200 meter. Tét 10 frt, fele bánat. A tét- és bánatokat a második lónak. Ha engedélyeztetik. V. Sik-verseny. Tisztelet-dij, adva ő kir. fen­sége Braganza herezeg ur által. Á cs. és kir. had­sereg, a cs. és kir. és magyar kir. honvédség tiszt­jei, hadapródjai és önkéntesei oly lovainak, melyek a f. évi február 1-eje óta idomár keze alatt nem voltak, s azok által lovagolva. Táv 1200 meter. Teher 4é 70 kilo, 5é 72'/ 2 kilo. 6é és id 75 kilo, Telivér 5 kilo, Angolországból importált félvér lovak 3 kilo külön. Tét 10 frt, tele bánat. A tét- és bána­tok felét a második lónak. Ha engedélyeztetik. VI. Akadály-verseny. 800 frt. Adja О Felsége a császár és király. 4é és id lovak számára, melyek cs. és kir. hadseregi, cs. és kir. és magyar kir. honvédségi tisztek, hadaprődok és önkéntesek tulaj­dona, — a f. évi február 1-eje óta idomár keze alatt nem voltak, — és azok által lovagoltatnak. Teher : 4é 68 kilo, 5é 75 kilo, 6é és id lovak 78 kilo. Telivér 3 kiloval többet. Belföldön nevelt fél­vér lovaknak 2 kilo leeng. 500 frt vagy nagyobb értékű verseny győztese 3 kiloval, 800 frt vagy nagyobb értékű verseny győztese 5 kiloval, 1400 frt vagy ennél nagyobb értékű verseny győztese 10 kiloval többet visz, de nem halmozva. Táv körül­belül 4000 meter. Tét 20 Irt, f. v. f. A tét- és bánat­pénz a második lóé; 10 nevezés és 4 pályázó ese­tében, a harmadik ló szamára levonandó a kétsze­res tétel. Ha engedélyeztetik. VII. Vadász-verseny. Lovaglandó a soproni dandár-tiszti-tanoda tagjai által. Jegyzék. Nevezési zárlat minden tavaszi versenyekre a f. évi ápril hó 4-ike. Valamennyi nevezés, (a lovak szine, neve, származása és a terhek, szintúgy a lova­sok szinei), Szalay Imre, ny. százados, mint az egy­titkárához, (Sopronba, Szt.-György-utcza 24. sz. a.) intézendő, és pedig csak Írásban, vagy táviratilag. Valamennyi tét- és bánatpénzek befizetendők a versenyek előtt, ellenkező esstben oly lovak, a melyekért ezek az emiitett időig be nem fizettettek, a pályázatra nem eresztetnek. Lovaglandó egyenruhában vagy „dress"-ben. VersenyföltételeK. Prágai versenyek 1886. Első nap. Husvét-hetfő ápril 26. I. Handicap. 500 frt. Adva hg Lichtenstein János áital. 3é és id belf. és német lovak. Táv 1600 meter. Tét 50 frt, bánat 20 frt, de csak 10 frt, ba ápr'l 20-ig jelentetik. A terhek ápril 15-én közöl­tetnek. Verseny nyertesei teherközlés után 2'/ 2 kilo több. Az első ló osztozik a másodikkal a tétek és bánatokban. Nevezési zárlat márczius 31-én. II. Államdij. 1000 frt. 3é és id belf. é^ német mének és kanczák. Táv 2000 meter. Teher 3é 52'/ 2 kilo, 4é 65 kilo, 5é és id 68 kilo. Kanczáknak l'/ 2 kilo leeng. Tét 60 frt, bánat 30 frt. 3000 frt s a fölötti értékű verseny nyertese 3'/ 2 kilo, 5000 frt s a fölötti értékűé 6 kilo több, nem halmozva. Az első ló osztozik a másodikkal a tét- és bánatössze­gekben. Nevezési zárlat márczius 31-én. III. Kladrubi dij. 2000 frt. 3é belf. mének és kanczák. 1200 meter. Tét 60 frt, bánat 30 frt, de csak 15 frt, ba az illető versenyév jan. 1-én jelen­tetik. Teher 54 kilo, kanczáknak l'/ 2 kilo leeng. Belf. mének vagy kanczák ivadékainak 2'/ 2 kilo. mindkét belf. szülök ivadékainak 4 kilo leeng. 2000 frt s a fölötti értékű verseny nyertese 2'/ 2 kilo külön. A tétek és bánatok felo a második lóe. (El­zárva 1884 november 1-én 31 nevezéssel.) IV. Reiter-Club eladó-akadályverseny. Érték 700 frt. Minden országbeli lovaknak, melyek Club­tagok tulajdonai s ezek által színekben vagy egyen­ruhában lovagoltatik. Lovas, mely 2000 frt értékű sik-, gát- vagy akadályversenyt nyert, kizárva. 'Táv kb 4000 meter. Teher 80 kilo. A győztes 3000 Irton eladó, minden 500 frttal kevesebbért 5 kilo leeng. 1000 frton alól egy ló sem jelenthető eladásra. A győztes árverés utján adatik el : minden vele pályázó ló, a versenyszabályzat 56 szerint követel­hető. Az árverésből befolyó többlet fele részben a második lóé, fele részben a Reiter-Club pénztáráé. Három különböző tulajdonos lovainak kell iudulni. különben fél dij. Tét 10 frt f. v. f. A tétek és bána­tok a második lovat illetik. Nevezési zárlat már­czius 31. V. Tavaszi akadályverseny. 2000 frt. Urlo­vasok. Minden országbeli lovaknak. Táv. kb. 4000 meter. Teher 4é 65 kilo, öé 72 kilo, 6é és id 76', ä kilo. Nem-nyerteseknek 5 kilo leeng. 1000 forint » a fölötti értékű akadályverseny nyertese 2 kilo,

Next

/
Thumbnails
Contents