Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-09-30 / 42. szám

Szeptember 30. 1886. Vadász- és Verseny-Lap. 391 dolgozik — biztosan szögre akasztaná a tenyésztést s teljes lehetetlenség lenne aztán ily körülmények közt, hogy — eltekintve az exporttól — egyedül csak Nagy-Britania óriási szükséglete részben is fedezve legyen ; ugy hiszem tehát, hogy ott sem mehet oly roppant uagy perczent az értéktelen salakra, mint azt Marius czikkében állítja. — Igaz, hogy a íélvér-tenyésztésben egyáltalán nem számithatunk biztossággal a sikerre, s azért akad bizony nemcsak az „irlandi", de a más belföldi constans félvér törzsből származó kancza után nevelt csikók közt nem csak nem kielégítő példány, hanem hasznavehetetlen dög is elég. De ki egyáltalán lovat nevel, annak ezen tényezővel számolnia kell még azon esetben is, hogy ha jó angol teliver mén után tenyészt. Mind a mellett hogy a telivér mén utáni tenyésztésnél hasonlithatlanul kevesebbet koczkáztatunk, mint ha bármily jó és constans, de kevert vérű törzsből származó ménnel fedeztetünk — mert ez utóbbi esetben már a risico kétszeres s nem csak a kancza, de a mén részéről is fokozott mérvben előáll, azért apodicticus biztossággal meg a tiszta telivér-tenyésztésnél sem számíthatunk a mindig feltétlenül beváló teny észeredményre, t. i. az ivadék jóságára és sikerült alkatára. Ugy hiszem, hogy elég nyomatékot adok ezen állításomnak, ba a számtalan sok előfordult eset közül a még mindnyájunk fris emlékében lévő két legfeltűnőbbet hozom csak fel. A Cambuscan— Waternymph és Buccaneer—

Mineral keresztezésekre emlékeztetek ezennel ; az elsőből származott a legyőzhetetlen, tüneményszerű Kincsem, de ennek édes testvére Marczi (előbb Szt.-Márton) is ; utóbbi szülők után lett nevelve hazánk büszkesége Kisbér, az Epsomi Derby, Párisi Grand Prix stb. nyertese, de nem különben ők nemzették Wellbredet is, s oly óriási nagy volt a különbség ugy tehetség, mint alkotásra is, köztük, miszerint azt senki sem fogja állítani, hogy ezen két pár édes testvért egy nap csak említeni is szabad legyen. Nem róbatom fel továbbá oly megbocsajthatlan bűnül egy félvér-tenyészetnek, hogy tőle a „ménes" elnevezést is megvonjam egyedül csak azért, mert nincs meg benne annyira a félreismerbetlen typus, mint azt Marius megköveteli. Egyéni szeréuy véleményem szerint, ba egy némiben nem is hasonlítanak az úgynevezett „csordákban" nevelt lovak egymáshoz: lehet minden egyes individuum a maga nemében jó és értékes, mi nem nagy baj, különösen oly tenyésztőnek, ki a fősúlyt nem az egészen egyenlő, egyszínű s a most keresett gömbölyű magas járású kocsi - lovakra, de főkép vadász- és hátas-lovak nevelésére fekteti ; sőt még az ily ménesekben is akadnak az évenkénti felállítás közt oly csikók, melyek ba nem is tökéletesen egyformák, befogva eléggé összeillenek s egy szép fogatot képeznek, tehát nemcsak egyenkint, de igy is jól értékesíthetők. Egy jó telivér méntől elvárhat különben az ember mindig jogosan annyi átörökítő képességet, hogy annak ivadékai némi egymás közötti hasonlatossággal bírjanak is. — Félreismerbetlen jelleget és tökéletes egyformaságot véleményem szerint csak is a nagymérvű bel-tenyésztés követése által lehet elérni (nem értem ezalatt a csekélyebb fokú rokon tenyésztést, melynek én is feltétlen bive vagyok) és azon sistbema ellen — legalább előttem — nagyon nyomatékos ok szól. Ugyanis egy a nagymérvű beltenyésztés elvei szerint kezelt ménesben, igaz hogy a faj jó tulajdonai constansokká válnak, de megint annak hibái s hiányai is annyira makacsul befészkelik magukat, hogy ezeket aztán csakis ugy lehet nagy gonddal és sok idő mulva kiküszöbölni, ba többször megváltoztattatik a vér, mi okvetlen a jelleg rovására megy, tehát annak a koczkáztatásával történhetik csak, a mire az évek bosszú során át dolgozott az ember. — Lehet tehát egy félvér ménes azért, hogy tulajdonosa nem vak követője a most divó nagymérvű beltenyésztés elvének — s nem nevel egészen egyenlő lovakat — az országos lótenyésztésnek is némi hasznára. A mult évi budapesti országos kiállitás is bebizonyitotta, hogy nem „experimentáltak hidegvérüen hidegvérrel" egészen szerencsétlenül azon tenyésztők, kik jó „importált" félvér kanczák után kezdtek nevelni. Gróf Károlyi Gyula ő excja és gr. Lariscb méneseinél egy sem lett jobban kitüntetve, s mi az eredete e két ménesnek ? A régi Nagy Károlyi (ha jól tudom mostani Kompolti) ménes régen tanúságát adta már annak megdöntbetlenül, hogy lehet bizony „tmgol importált" jó félvér kanczáktól is, a mén helyes megválasztása mellett jó, szép, értékes és tehetséges lovakat nevelni. Gróf Larisch tenyészetét nem ismervén s nem részesülhetvén ama szerencsében, hogy személyesen tekinthessem meg a fentemiitett lókiállitást, csakis a lapok utján és hallomásból értesülhettem e ménesből került kiállított lovak kitűnőségéről. De menjünk tovább. Mi képezi alapját a kisbéri félvérménesnek ? Talán nem „importált" kanczák-e ? — s annak daczára, hogy ez államménesben az eredeti kauczatörzset Angol- és Irbonból „importálták", nem ismerik-e el országszerte, -— vagy jobban mondva majdnem az egész világon — hogy a lehető legmagasabb polczon áll e ,tenyészet ? A megboldogult és feledhetlen báró Wesselényi Miklós is hozatott végre a maga idejében „irlandi" kanczákat s mint a leghitelesebb forrásból tudom, leginkább azoktól s azok ivadékai után nevelték akkoriban a méltán oly jó birnévnek örvendő s még most is emlegetett zsibói félvéreket. Mindezen tények tehát állitásom mellett szólnak s hathatósan harczolnak Marius azon érvei ellen, melyekben majd nem teljesen megtagadja az angliai és irlandi félvér kanczák tenyészértékét és átörökítő képességét. Hogy oly masszájú lovakat, mint Anglia és Irbon, csak elvétve fogunk nevelni, annak főokát czikkiró ur részben nagyon helyesen fejti meg. — Nálunk a csikó egészen más viszonyok közt nővén fel, csontozatából rendesen vészit, az igaz, különösen pedig akkor, ba angol telivér mén után nevelünk, ellenben a csontozat s izomzat szilárdul és aczélosodik, mi szerény véleményem szerint, ba a kellő korlátok közt tartatik és túlságba menni nem engedtetik, nem hogy hátrány lenne, de előny, a mennyiben jóval kevesebb s csekélyebb ugrásokkal birván, mint Anglia s Irhou, nálunk természetszerűleg a vadászatok bár könnyebbek, de sebesebbek lesznek ; — gyéren elszórt s rendesen könnyű akadályaink sem a vadat, sem a fal kát, sem a lovat nem akadályozzák oly mérvben, mint Angliában, a teljes sebesség kifejtésében, és mig amottan szükségkép az erősebb caliberű lovat még a könnyű terhű lovasok is szeretik lovagolni, — bogy a magasságuk folytán néha tisztán nem ugorható sövényeket és korlátokat azok sulyokkal áttörjék — addig mi nálunk minderre szükség nincs. — Nekünk tehát vadászlovainktol kevesebb masszát ugyan, de több aczélosságot és sebességet kell követelnünk, mint az angoloknak. — Sőt még egy nyomatékos okkal több, hogy nekünk, a mi viszonyaink közt, hunterünk túlságos masszája ellen küzdenünk kell, még az is, hogy a mennyiben Anglia s Irbonban a gazdaságok kisebb területekre vannak beosztva, ezek nagyon különböző cultura alatt is állanak; ba tehát néhány rigolirozott, de nem nagy kiterjedésű mély földön át megy is a vadászat, s a fejjel lovagló nyugodt vadásznak itt kissé kímélni is kell a mély talajt nem szerető nehéz lovát, a vadászatot a jövő nem oly feneketlen földön vagy gyepen ismét megkaphatja; de nálunk, hol nagyon gyakran aztán egy tagban százakba megy a mélyen felszántott földek holdja, kímélni lovunkat nem lehet, mert ha nagyon lemaradunk — a rendesen zsinóregyenest és sebesen menő vadászattól — el is vesztjük azt végképen ; — mig tehát a könuyü s közép masszájú nemes vérű félvér minden nagyobb nehézség és fáradság nélkül a nagyterjedelmű mély és ragadós földeken lovasával a hajtó falka nyomában maradhat, addig a legtöbb túl nehéz ló abban rövid idő alatt kifulad s lovasa akkor legokosabban cselekszik, ha nem zaklatja tovább ostor és sarkantyúval kiállt lovát s nem követeli a szegény állattól azt, mire az nem képes. * * * Az importált kanczák után nevelt csikók tűlelfinomodását részemről azonban nem egészen és egyedül tulajdoníthatom a mi különböző éghajlati s felnevelési viszonyainknak, és éppen nem értbetek egyet Marius azon állitásával, hogy sok „irlandi" kancza csak azért maradt meddő, mert az a télivérhez viszonyítva majdnem oly heterogen állat, mint az öszvér. Ezen utóbbi állitásával, nézetem szerint, czikkiró ur végleg ki akarta a gyűlöletes nem belhoni félvér nyakát törni ; de nagyon is túllőtt a czélou. „Qui dit trop, ne dit rien" ! Mondja egy örökké igaz franczia közmondás s ezt merem alkalmazni Marius ezen merész állítására ; de miért is keresi oly messze állításának bizonyítékát? Hiszen maga is felhozza czikkiró ur, hogy rendesen csak vén korukban fedeztetnek az „importált" kanczák. Nézetem szerint tehát ezen körülmény fejti meg a legegyszerűbben s legtermészetesebben ugy az ivadékok túl-elfinomodását, mint a kanczák gyakori meddőségét is. Egy a végletekig kihasznált, hogy ugy fejezzem ki magamat „kicserezett", már magát is roszszu'i tápláló vén kancza vagy éppen nem fogamzik vagy ha el is kapja a csikót, az nem fejlődhetvén az anya méhében kellőleg ki, rendesen ünint egy csenevész kis nyomorult állat jön már a világra, s aztán az elvénült kanczának rendesen kevés teje is lévén, nem táplálhatja ugy csikaját, mint egy más fiatalabb anya. Az ilyen csikóktól persze nem várhatjuk aztán, hogy erős csontozató erőteljes lovakká nőjjék ki magukat. Nem egyedül az „importált" kanczák specialitása tehát az, hogy esetleg néha meddőn marádnak vagy hogy nem kielégítő jó csikót hoznak ; használjunk ki agg koráig egy bármily fajú kanczát s nyúzzuk azt mig csak mozdulni bir, azt hiszem, hogy reudesen ennél is fogjuk e szomorú jelenségeket tapasztalni. — Minden „experimentátornak" tehát merem saját tapasztalatom után jó lelkiismerettel azon tanácsot adni, hogy fedeztesse „importált" kauczáját java korában addig, mig az nincs végleg kiaszva, és az esetben nem kevesebb százalék jó csikót fog tőle nevelni, mint bármely törzsbeli belföldi félvéreinktői és nem íog panaszkodhatni. hogy terméketlenebb ezen kancza, mint bármely más. Mariusnak azon tanácsát, melyet czikke függelékében ad B. barátjának s vele együtt mindazoknak, kik az „importált" kanczák miveli fedeztetése kérdésén vajúdnak — szégyenemre megvallom, nem egészen értem, mert ba egy annyira heterogen vérű állat volna az „importált" félvér, az angol telivérhez viszonyítva, mint a mennyire czikkiró ur erről meglátszik győződve lenni, ugy azon rég elfogadott elvnél fogva, hogy csak homogen vérű keresztezések után várhatunk némileg biztosan jó ivadékot, a telivérreli keresztezést a legnagyobb koczkázatuak kellene kijelentenie és ez esetben okvetlenül — mint jobb és biztosabb tenyész - eredménynyel ke-